Nyírvidék, 1916 (37. évfolyam, 1-104. szám)

1916-03-16 / 21. szám

2. 21-ik szám

. Ébredés. Nemzeti éltünk történetében az 1848. március 15-iki események az ébredés s aztán az újjászületés fenséges eseményei. Zsarnoki uralom embertelensége, jogfosztó lelkek pokoli törekvése halálos álomba meritette az igazi népszabadság jegyében született magyar nemzeti életet! — Minden iszabadabb mozdulást, minden ösztönszerű nemzeti megnyilatkozást vérfürdőbe fojtott s bilincscsel jutalmazott az oktalan gyűlölet; sorsunk folyamának vezetését olyan kezek ragadták magukhoz, miknek abban állott legszentebb munkájuk, hogy a dicsőség sugaraitól tündöklő tradícióinkat tépték ronggyá s függetlenségért sóvárgó lényünk számára faragták pokoli következetességgel s nagy kitartással a meg nem érdemelt szenvedések keresztjet. Már-már holló szárnyaival felettünk lebegett a nagypénteki tragédia öszszcs borzalma, hogy mint hajdan az Isten embert, minket is a gyalázat, a megbecstelenités tövis koszorújával jutalmazzon az engesztelhetetlen gyűlölet! Ugyan miért?... A tiszta szabadság verőfényétől áthatott nemzeti lélek isteni erőinek a megnyilatkozása miatt; mert, hogy, vér könnyel felszentelt hazánk minden porszeme szent volt előttünk; hogy alkudni nem tudó erkölcsi bátorsággal véd tük szivünk mélyéről s a nemzet ősi talajából eredő jogainkat; hogy. testvér nélküliségünk tudatában is önállóságunk, függetlenségünk volt éltető elemünk; hogy a magyarok Istenén kivül senkinek másnak nem akartunk tért engedni sorsunk igazgatásában... ezért tört ránk minden eltipró bűnös szenvedély; ezért borult jó ideig szemeinkre az ijjesztő rémes álom; ezért kellett a magyarnak saját tűzhelyénél a megaláztatás porában s a nyomorúság hamujában annyi ideig fetrengni! S még azért, hogy a turáni ősi átok sirjából kikélt s közzénk telepedett bomlasztó hatalmával: az egyet nem értés, a pártoskodás pokoli szellemével! Mig embertelenül támadó ellenségeink kel szemben patakokban omló vérben apadt a nemzeti erő; egymást tépő, egymást kicsinylő, sokszor, nagyon sokszor ellentétes érdekek utján haladó honfiak keblében lábra kapott a testvér gyűlölség rétlesepert, a sziklákról. Kimerült, agyonfagyott testtel, elcsüggedt lélekkel, irtózatos nehéz a menés. Pedig menni kell, vagy meghalni! Azt szokták mondani, hogy amikor már legnagyobb a baj, akkor van legközelebb a segítség. Ez a jelen esetben csakugyan igy volt! Alig haladtunk tovább egy. félórát, egy hirtelen kanyarulatból kiérve, hegyhátra bukkantunk. Megkönnyebbültem. Az egész nem lehetett nagyobb, (mint a kertünk; volt benne kis erdő, legelői, s egy, kis patak. Kitűnő hely pihenőre. Az erdő véd a kövek és szél ellen is némileg s a patak vize főzéshez. Délután 4 óra volt! Mielőtt főzéshez fogtunk volna, szegény muszit temettük el. Szomorú és megható temetés volt. A patak partján 4 muszka ásott egy gödröt — csak oly kicsit, melybe egy ember elfér. Senkinek jsem jön ki hang a száján, csak a szél jajgat, csak a természet tombol vadul. Kész ívan a gödör. Egy muszka letérdel, leveszi sipkáját s imádkozni kezd. Ugyanezt te|szi a többi. Letérdelek én is és levett sapkával hallgatom az ima egyhangú mormolását, hallgatom a természet tombolását. A jó Isten haragszik odafönt az égben, s itt e földön, Szerbia havasai közt 700 m. magasban egy fiatal hadnagy térdepel hajadon fővel, rémes hidegben egy ellenséges ember temetésén. JVYÍRVIDÉK. tenetes érzete s mire a szörnyű tusakodás után magunkhoz tértünk ; honjában hazátlanná lett a magyar!... A magyarok Istenének gondviselése azonban akkor sem szunnyadt, midőn mi nehéz álmok karjai közt tétlenül szunynyudtunk! A világ lelkiismeretének felháborodása, az általános emberi szabadság forradalmi tüzének fellángolása után alvó nem zetünket is megérintették az uj idők villamos áramának erősebb rezgései! Megkezdődött az ébredő világ húsvéti Csodája; eltemetettnek hitt népszabadság koporsói nyilnak meg s belőlük isteni fenséggel kél ki a nagy szenvedések tüzében megtisztult uj élet; az élettelenség, az elnyomó zsarnokság symbólumai: a megölő rossz akarat sírkövei félregördülnek s országot, világot, millió szivet átható erővel felzug az örökélet nemzeti evangéliuma : egyenlőség, testvériség, szabadság! E nemzeti szent háromságra esküszik a magyarok nagy apostolainak: Kossuth, Petőfi s a többi halhatatlanoknak a lelke; a szabad polgárok hulló véreivel felszentelt szent háromságunkból fakadó erkölcsi erő, mint jótékony erő megtermékenyíti az ébredő, feltámadt magyarság lelki világát s mire a cselekvés tizenkettedik órája üt, 1848. március 15-én már Isten és a világ Ítélőszéke előtt áll az egységes magyar nemzet, hogy lelkes megmozdulásáért, szive hangos dobbanásáért várja az igaz ítéletet!... , ítélt az örök igazság; itélt a magasztos rendeltetésére ébredt világ lelke! Ettől fog va mesterkélten, erőszakkal elszigetelt nem zetünk helye a politikai, erkölcsi, népmüvelődési munka mező, hol az élni vágyás szent hevületével minden magyar önfeláldozó buzgósággal hinti az áldást hozó magot s ülteti a boldogabb jövő reménységének virágait! Hiába a letűnt zsarnokság utolsó vergődése; hiába az aljas eszközökkel fellázított elemek támadó harca... a megindult nemzeti evulotio nyomán megszületnek az uj élet törvényei s kialakul, gyökeret ver a közös hit: Magyarország nem volt, hanem lesz! Magyarország lesz ! ... Mint hajdan mult vértje, védbástyája volt nyugatnak az ozmán terjeszkedési vágyak ellen, most De hát miért haragszik akkor a jó Isten? Az imának vége következik, egy ének, melynél szebbet és szomorúbbat még nem hallottam. 280 torok versenyt énekelt a viharral az Ibar zuhogásával, a kősziklák dübörgésével.. Egy szirti sas vijjogása túlharsogja mindezt, mintha csak egyedül ő volna hivatott birodalmában üdvözölni az uj lakót. A sir be van hantolva, az egyszerű szertartásnak vége. Még csak egy kis fakereszt a sirra, s aztán lát mindenki a saját foglalkozása után. Kiadtam a parancsot az éjjelezésre. Megkezdődött a lázas munka. 50 ember fát vágott, a többi ásott, s egy óra múlva készen volt a nagyszerű tábor 18 hatalmas máglyarakással, mely egy körülbelül 50 m. átmérőjű kör területén feküdt, s e kör kerületén belül voltak ásva az árkok, és bennük oly, meleg, mint a legbarátságosabb szobában Mit jelentett ez nekem! Kipihenni végre agyongyötört testemet s felmelegíteni agyonfázott csontjaimat, mily őrületesen ijó érzés volt. Fél óra alatt már friss voltam ismét, s éppen jókor jött a szakács a párolgó gulyás levessel, mert az éhség már igen kezdett kínozni. Be is szedtem irtózatos mennyiséggel, s olyan étvágygyal, mint fehér asztalnál — soha! Utána következett egy liter tea, jó sok rummal, 1916. március 16 az uj élet fejlődésének egyik számottevő tényezőjévé, szilárd alapjává vált! Ezt a magasztos missziót tölti be most is a nagy kiterjedésű csatatereken; ágyuk szörnyű morajában; öldöklő fegyverek pokoli tüzében örökéletre hivatóttságának, alkotó képességének bizonyságaival némitja el még az jeflfogultságot is! Nemzetünk végre megtalálta önmagát; szabadság szeretete, függetlensége volt éltető eleme akkor is, midőn lábhoz tett fegyverrel őrködött ezer éves jogai épsége felett; sfez élteti önost;is, (mikor husz hónap óta csapkodja a véres zivatar! 1848 március 15-én az alvó nemzet öntudatra ébredt; 1916 imárcius 15-én nemzeti öntudatának verőfényében már teljesen újjászületett s csak idők kérdése, hogy méltán megérdemelt dicsősége, boldogabb jövöndője az események zűrzavarából fenségesen bontakoznék ki. Mclkó István. Ünnepi beszéd,* Kedves polgártársaim! Ünnepet ülni, a multak eseményeire visszaemlékezni gyűltünk össze egy néhány rövid percre, hogy egymás lelkesitéséből minden viharral dacoló, ellenállhatatlan, friss erőt gyűjtsünk a mi imádott szép Magyarországunk jövő boldogságának megteremtésében, ünnepet, melyet a sziv óhajt meg, mely legyen csalhatatlan záloga további küzdelmeinknek s a ragyogó szemekből kisugárzó hazaszeretet legyen törhetetlen láncszeme hazánk jövő nagyságának és biztos fejlődésének. Látom a tekintetekből, érzem a lelkem ben e (pillanatban keblünkből soha ki nem oltható lánggal előtörő vágyakozást, hogy a nemzet sok-sok küzdelmét és kitartását jutalmazza meg a magyarok Istene kegyelmének minden gazdagságával! Ne mondja senki, hogy az 1848—49-iki események varázsa veszített volna erejéből: tündöklő csillaga lesz az a magyarnak mindenha! Csak lapozgassuk a történelmet szorgalmasan s meggyőződünk, hogy e rokontalan nemzet minden tényében századokon keresztül az önfentartás * Irta és elmondotta a város közönségének március 15-iki ünnepségén Smbó Pál ref. ig. tanitó. ami aztán alaposan felmelegített, szinte éreztem, mint folyik bele minden csontomba az a jó kis melegség! Este 8 óra lehet most! — Szegény muszkáim már aludtak. Az én szemeimre azonban nem jött álom! Én nem vagyok olyan közönyös, mint ők. Az én lelkemben a mai nap sokkal mélyebb nyomokat hagyott, semhogy aludni tudnék mindjárt. A táborban minden csendes körülöttem. Csak a nagy tüzek pattogása hallik. s a táborkörön kivül dühöng a vihar, ahogy csak tud. De most kacagok rajta —ide nem jön abból semmi, nem ereszti a több méter magosságig felcsapódó lángoszlop. Alszik minden! Csak az örök körvolai látszanak, amint a tűz körül pipizgatnak. ők csendesek, a lelkük biztosan odahaza jár kis családjuknál — én is pipázgatok egy csomó szénán fedezékemben ; nézem az égbenyúló fehér sziklahegyeket, meílyeket most olyan kísérteties, különös halvány sárgára fest a 18 hatalmas máglya fénye. Átvonulnak előttem a mai nap eseményei. A döggel teli Ibar, a rohanó kőgörgetegek, a halott muszka, a temetés, s gondolataimat kísérte a tomboló vihar szilaj zúgása. Éjfél után elaludtam én is. Reggel fél 5-kor arra ébredek, hogy esőcsepp potyog az arcomra. Igen! Az északi szelet meleg déli szél váltotta fel, mely esőt hozott!