Nyírvidék, 1916 (37. évfolyam, 1-104. szám)

1916-03-12 / 20. szám

Nyíregyháza, 1916. március 12. Csütörtök XXXVII. évfolyam, 21. szám. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetés: Egész évre 12 K, Félévre 6 K. Negyedévre 3 K, Egyes szám ára 12 f. — Tanítóknak félár. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: SZÉCHENYI-UT 9. SZÁM. TELEFON SZAM 139. POSTACHEtHJE 2655». Kéziratokat nem adunk viasza. Hlrdatésck tnnMi asertat MámtttPtoak. Legoleeófcb hirdette 1 K Hivatalos hirdetések sora « I. A nyüttér Kérőnkéit » f A»ró hirdetések 10 nátu 1 K, minden további sió 5 fillér. Vastag betűvel (xedett kéraesresan nárait Emberszeretet, Idestova husz hónap óta folyik az emberi könyörtelenség borzalmas munkája; minden tovább terjedésével mélyül a szaka dék nemzet és nemzet; ember és ember közt! Sokan hitökben ingadozva reménységükben csalódva összedugott kezekkel tehetetlenül, szintén megkövülve néznek az aggasztó, bizonytalan jövő elé s eltitkolhatatlan félelemmel kérdezgetik önmaguktól; mi lesz velünk, hogy viseljük el a háború okozta szükségek, nyomorúságok terheit? Bizonyos erkölcsi, érzelmi depressió alatt állanak közülünk igen sokan; fogytán a remény, a kitartás! Igaz, hogy az engesztelhetetlen gyűlölség bőven termő vérrózsái kevésbbé alkalmasak a háborgó lelkek megnyugtatására s valahányszor egy-egy nagyobb vérontás hire fzáll el felettünk, mindannyiszor összerezdülünk; de azért ellenálló energiánk teljes elsorvadását jelentené az, ha fatális önmegadással hajolnánk meg a rendkívüli körülmények súlya alatt S nem volna egyetlen egy mentő eszközünk sem, hogy a rohanó, zugó áradat felett diadalmaskodjunk! A reánk szakadt háborús nyomornak, kiáltó szükségnek vannak — hála Istennek, itt-ott elég hathatós orvosai! Egyéneket épp ugy mint hatóságokat teljesen áthatott az a tudat, hogy nemzeti társadalmunk mentési akcióit halogatni nem lehet! Eddig a kisebb-nagyobb városok kavargó por és füst fellegéből hallatszott ki a segélyért való kiáltás, most már a falu egyszerű lakója is kezdi átérezni a helyzetének súlyos voltát! A minden napi élet ama követelései, melyek e haza testéhez fűzik a magyart, lankadni kezdenek; mert az eke mellől hiányzik a szorgalmas munkás kéz; a gépek, műhelyek mellől a rendező s vezető értelem! Egészen megfogyatkoztunk; mire a kikelet ébrésztő szellője száll el rónáink felett, — csaknem néma lesz a kenyértermő síkság! Ilyen lehangoló körülmények között talál bennünket egy másik, következménye iben súlyos háború: a szükség, a nyomor elleni küzdelem! Pénzen fizetett s pénzért toborzott ellenségeink fennen hirdetik, hogy pénzügyi közgazdasági bukásunk kikerülhetetlen! Állandó harctéri kudarcukat s önlclkiismeretük nyugtalanságát ezzel a nagyhangú kijelentéssel igyekeznek elleplezni. A szólamoktól és az alaptalan ijesztgetésektől megrémülni nem szabad; de azért könnyelmű godolkozásra vallana, ha a fenyegető szükség elől, azért mert az kissé kellemetlen, észrevétlenül kitérnénk! Mióta munkaerőink megfogyatkoztak benne vagyunk a legádázabb küzdelmek kereszt tüzében! Kívülről, belülről súlyos állapotok próbati'izei lobognak. Ezek a gondterhes idők lesznek magyar fajunk életképességének próba kövei; most fog eldőlni, hogy egy ujabb ezer esztendőben öregbíteni fogjuk-e nemzeti dicsőségünket vagy a lassú enyészet sírjába szállunk?! Ezért talpra kell állani minden magyarnak. Még a fejletlen gyermek lelkére is rá telepszik a sötét gond; még a gyönge női karnak is viselni kell a rendkívüli viszonyok szokatlan terheit! Feladatunk van tehát temérdek; tétlenül nem élhet senkisem; erőnk lesz-é azonban a tengernyi küzdelem megharcolásához?! Némileg ismerve a magyar faj ősi tulajdonságait, rendületlen lélekkel, hiszem, hogy erőnk forrását, ha Isten is ugy akarja, nem fogja kiapasztani soha semmiféle ententeszerü haditaktika. Csak erőnk forrásait kell a maga idejében s a szükséges mértékben megnyitni! Gazdasági éltünk munkamezején a munkás kezek hiánya, ezidőszerint ijjesztően megy: de egy kis mély belepillantás az intéző körök részéről, a polgári s a hadi élet eminens érdekeinek okos összeegyeztetése ; a mezőgazdasággal foglalkozó hadifoglyoknak kisebb csoportokban való kirendelése, illetve szétosztása; gazdasági gépek használati dijj melletti kikölcsönzése; mezőgazdálkodással foglalko zók számára igavonó állat beszerzésének megkönnyítése jelentékenyen hozzáfog járulni gazdasági érdekeink sikeres előmozdításához. Jelentékeny sikernek volna záloga az is, ha azok az igavonó állatokkal biró mezőgazdák, vagy fuvarosok is, kik a háború borzalmaiból közvetve részt nem vesznek, kik csekély gazdaságuk mellett másoknak is dolgozhatnak, hatóságilag köteleztetnének a mai viszonyokhoz szabott munkadijj mellett az emberi, állati erejétől megfosztott mezőgazda munkájának elvégzésére! Ha emberileg, érző szívvel nem igyekszik talán az ilyen embertársán segíteni, akkor mint hadimunkás teljesítse a polgári életre vonatkozó kötelességét! Legfőbbképen pedig az mozdítaná elő nehéz helyzetünket, s az koronázná sikerrel minden törekvéseinket, ha mi nagy bajok között vergődő magyarok végre is megértenénk azt az igazi nemzeti hivatást, hogy nem egymást fogyasztani, gyengíteni, hanem igaz emberbaráti szeretettel támogatni, — ezt ismernénk szent kötelességünknek! Ha az igaz emberszeretet érzése hatna által mindnyájunkat, akkor nem találnánk lelki gyönyört abban, hogy kincset kincsre halmozzunk még akkor is, midőn körültünk a nyomor, s a szükség szedi áldozatait, midőn parlagon maradt magyar földek sóvárogják a szabadító munkás kezet! A nehéz idők nehéz óráiban szálljunk magunkba, önzetlen emberszeretettől vezettetve végezzük azt a Szent munkát, mely. re hazánknak értünk vérző hőseinknek szükségünk van! A szeretetlen, rideg lelkületű ember pedig mint hazaáruló bűnhődjék; sorsa legyen az általános megvettetés, majd akkor is, midőn elnémulnak a fegyverek s megkezdődik az alkotó békés polgári foglalkozás! Melkó István. | Kovách István. A gránátok gyilkos tüze ezerszámra emészti a harctéren a fiatalabb generációt, itthon pedig öreg tölgyek dereka roppan ketté. Mindakettő fájdalmas sors, ott nagy reménységek, izzó ambíciók útját vágja el erőszakosan a halál, itt pedig egy-egy munkában eltöltött életet fojt meg az eimulás fagyos szele. Kovács István halála a szó legszorosabb értelmében váratlanul ért mindenkit, aki csak ismerte őt. Ezek pedig igen nagy számmal vannak. Kevés ember vette ki részét olyan nagy mértékben a társadalmi mozgalmakból és a közéletből, mint Kovács István. Tagja volt Szabolcsvármegye törvényhatósági bizottságának, Nyíregyháza város képviselőtestületének, a Felsőszabolcsi Tiszaszabályozó Társulat felügyelő bizottságának s elnöke a szabolcsvármegyei Patronázs egyesületnek. Ajakon született régi nemes családból. Iskoláit Székesfehérvárott és Nagyváradon végezte s az ügyvédi diploma megszerzése után Kisvárdán telepedett le, ahol tiz évig volt gyakorló ügyvéd, s mint ilyet nevezték ki a kisvárdai járásbírósághoz albiróvá, ahonnan kiváló tehetsége folytán rövid másfél esztendő múlva, minden pályázat mellőzésével nyerte el a birói állást a nyíregyházi törvényszéken, ahol nemsokára ítélőtáblai biró, majd 1908-ban törvényszéki elnök lett, s 1914-ben történt nyugalomba vonulása alkalmából megkapta a curiai birói cimet is. Mint bírót éles judicium és pártatlan igazságszeretet jellemezte. Bitka gyors felfogásával, nagy. emberismeretével és hatalmas átfogó képességével a legszövevényesebb ügyekben is, biztos körültekintéssel rögtön megtalálta a lényeget. ítéletei valsóággal mintául állíthatók azok elé, a kik a magyar igazságszolgáltatással bárminő kapcsolatban vannak. Igazi magyar ember volt, aki a sovinisztaságig vitt minden kérdést, mely a ma gyar közélettel volt összefüggésben. S ki hitte volna, hogy ez az ember, szorgos hivatali élete és közéleti szereplése mellett előszeretettel foglalkozott az archeológiával, genealógiával, hogy behatóan tanulmányozta a történelmet, földrajzot, irodalmat, melyben mint amatőr ujságiró, ma ga is tevékeny részt vett. Ennek azonban mindennek vége van. Egy okos fejjel, s egy ékes tollal szegényebbek lettünk. Kovács István megunta a küzedlmet, a hatvannyolc évi fáradalmat, öreg teste pihenni vágyott s itthagyott bennünket búcsúszó nélkül. Most már pihenhet eleget, nem fogja többé háborgatni semmi. * A család a következő gyászjelentést adta ki: Özv. Kovách Istvánné szül. szikszói Szabó Izabella ugy a maga, mint gyermekei, két kis unokája, és az összes rokonság nevében megtört szívvel jelenti, hogy a jó férj, apa, nagyapa és rokon újvárosi Kovách István nyugalmazott törvényszéki el-