Nyírvidék, 1916 (37. évfolyam, 1-104. szám)

1916-03-05 / 18. szám

2 18-ik szám. JSÍYÍR1TIDÉK. 191G. március 5 A taoltókepzo-telek érteke. A városmajor melletti négy holdat kitevő területnek, a tanitóképző számára leendő átengedése kérdésében felmerült vitában, szó volt a területnek értékérő! is. 'Az e lapokban megjelent cikkemben emiitettem, hogy a szóba hozott 100.000 koronával, az a terület, magasra becsültetett. Nem lesz érdektelen tehát ezzel a kérdéssel foglalkozni, tisztán a csereérték szempontjából is. A kultuszkormánynak az a célja a kivánt telekátengedéssel, hogy a részére igy nyert értékért cserébe olyan értéket adjon a városnak, amelynek létrejöttével kielégíthetőkké lesznek, a kultuszkormánynak a tanítóképzővel kapcsolatos szükségletei. De ez az érték, — amint azt már láttuk mult cikkemben — a városfejlesztés szükségleteinek részben való kielégítésére is alkalmas; e mellett pedig, az építkezés folyama alatt nagyobb, a tanítóképzőnek mü ködése idejére pedig, — állandó jellegű üzleti forgalom létrehozása révén, a kereskedelmi és ipari forgalom szükségleteit is szolgálni hivatott. Amikor tehát a telekérték átengedéséről van szó, figyelmen kivül nem hagyható az az érték sem, amely közvetett uton jut birtokába a városnak. Valamely időhöz kötött évi járadék, a megfelelő tőke közvetett birtokosává teszi a járadék élvezőjét, — a meghatározott időre. Ha ez a járadék állandó, ez a közvetett birtokviszony is állandó. Ilyen járadéknak tekinthető az a közvetett jövedelem, amely a tanítóképző működése révén a városra esik. A kultuszkormánynak nem lehet célja a telek örökös birtokosává lenni, hanem csupán az, hogy. a telket a tanitóóképző céljára és annak fennállása idejére, minden korlátozás nélkül használhassa. Ebből a nézőpontból a tényleges birtoklás talán mellékes is. A mondott célnak elérése — hihetőleg — egyszerű telekkönyvi biztosítással is elérhető. Vagyis, hogy a tanitóképző épülete azon a telken íelépithető legyen, nem szükséges a telket elajándékozni, hanem csupán a cél szolgálatára «átengedni!» Csak «átengedni»,mint ahogyan ezt a képviselőtestületi tárgysorozat is mondotta. Tényleges birtokos maradhatna a város közönsége is. Ez uton kölcsönösen biztosithatná egymást az átengedő és a használó fél. A város biztosítva lenne a telek birtoklásáról, az állam annak tanitóképző céljára való használatáról. Ha az állam a tanítóképzőt idővel megszüntetné és esetleg más célra kívánná használni a telket, ugy «arról lehetne majd beszélni még», — hogy igy fejezzük ki magunkat. Legyen azonban ajándékozás, avagy csak átengedés az állam és a város közt létrejöhető jogügylet, a tárgynak értékelése nem lehet érdektelen. Ez egyébként talán akkor sem volna mellékes, ha a tanitóképző és a gör. kath. püspökség közt kapcsolat van, vagy nincs is. A városmajor udvara és kertje, a város 1908. évi zárszámadásához csatolt vagyonleltár szerint, 7 hold és 73 négyzetöl területtel, 14.000 koronára van értékelve. Ha visszaemlékezünk, akkoriban szó volt arról, hogy a vagyonleltárban foglalt communalis javak ujbl vettessenek alá becslésnek. Ez a becslés meg is történt, amiről az 1908. és 1909. évi vagyonleltárak összehasonlításából győződhetünk meg. Az 1909. évi leltárban pl. a majorkert és udvara, 7 hold és 176 négyzetöl területtel és 56300 korona értékkel szerepel. Ugyanígy értékeli ezt az 1914. évi leltár is. Ebből nem lenne helyes arra következtetni, hogy az 1908. évről az 1909.évre átmenve, a városmajor értéke cca négyszeresére emelkedett, hanem inkább arra, hogy az 1908. évben beiktatott érték nem volt helyes. Ugyanígy nem volt helyes ez az értékelés visszamenőleg cca 9—10 évre,mert hiszen az a vidék, ez alatt az idő alatt nem változott. A képviselőtestület által elfogadott leltári érték tehát, négyzetölenként — 7-szer 1600 -f 176-tal osztva az 56300 koronát — hozzávetőleg 5 koronát tesz. Ezen az alapon számítva a négy holdas tanitóképző területet, lenne: 32000 korona az érték. Itt figyelmen kivül nem hagyható, hogy ez a terület a Kótaji-utcán van és nem a Kossuth Lajos utcán, valamint az, hogy a terület használaton kivül levő, nem jövedelmező ingatlan. Nem lenne helyes a fentiekből arra következtetni, mintha a mondottak az ingatlan értékének alább becslésére alkalmasak lennének, mert hiszen azok, a képviselő testület által elfogadott leltári adatok alapján mondattak, beigazolandó, ama kijelentést, amely szerint a 100.000 koronás értékelés «fiktiv», — amint ezt egyik felszólalt képviselőtestületi tag mondotta, — valamint beigazolandó, hogy a szóban volt értékelés «hihetőleg magas.® A mondottak kapcsán felvethető a gondolat, nem-é lenne helyes a communális javaknak újból leendő becslése; de ez alkalommal figyelemmel az épületek avulására is, hogy igy a képviselő testület tárgyalásain — az értékek felemlitésénél, — szembetűnő eltérések ne legyenek. Tiszta képet látni: nem lehet ártalmas; a javakat megbecsülni: nem káros, hanem hasznos. Pisszer János. & tavasz-buza. Már mintegy egy évtizede, évről-évre vetem a tavaszi búzát, s igy szolgálatot vélek tenni a kezdőknek, ha néhány tapaszta lati útbaigazítással szolgálok a «ravasz-buza» termelése felől. Első sorban is hálátlanságnak tartom á tavaszi búzát iezen a {régi időkből származó gyanúsító jelszóval illetni. A' tavaszi búzát ma termelheti minden, intenziven kezelt gazdaság, bátran és minden kockázat nélkül, ahol az őszi buza megterem. Ezzel nem állítom azt, mintha a tavaszi buza mindenkor «beütne», hanem igenis azt, hogy sikeres termelése ép oly valószínű, mint bármely más tavaszi kalászosé. A tavaszi buza vetési idejéről az a nézet terjedt el, hogy a búzát legkésőbb február hóban el kell vetni, mert máskülönben nem érik be rendesen. Tapasztalásból mondhatom, hogy, ez téves nézet. Vetettem én már március 26-tól március 31-ig terjedő időben a tavaszi búzát és 10 és fél mm. hozamot adott magyar holdanként! Evvel nem állítom azt, hogy, minden körülmények mellett szabad ily, késő időben elvetni a tavaszi búzát, hanem azt, hogy, akkor vessük, amikor a tavaszi vetési munkálatok az illető vidéken megindulnak. Tehát, ha lehet, vessük minél korábban — a többi kalászos előtt; — ha azonban a tavaszi vetés kezdete esetleg márciusra tolódnék ki, ugy kezdjük el a tavaszi buza vetését minden aggályoskodás nélkül. Az előbb mondottak Szerint a tavaszi buza csakis az intenziven müveit földbe való természetes tehát, hogy az őszi szántás főfeltétel. Hacsak lehet, szórjunk alája szuperfoszfátot ott, ahol a foszfát egyéb ként is használatos. A vetőmag magyar holdanként — á 1200 négyszögöl — és a mag nagysága szerint 125—140 liter lehet, mert a tavaszi buza nem igen bokrosodik s a jó talajon elbirja a sürü vetést. Utoljára emlitem, amit a legelején kellett volna felemlítenem, — de amit úgyis tud minden gazda —, hogy a tavaszi búzát pácolni kell, de gyengébb oldatban, mint az őszi búzát. 1 százalékos rézgálicoldatot elengendőnek találtam minden vetésnél. Gazdasági iskoláit s - teendők. Míg nemzetünk szine-java, virága fegyverbe öltözve, a világ távoli négy táján vivja dicsőséges harcait, a már véres tejjel támolygó ellenséggel szemben; addig: mi, az itthol maradt, békés polgárok is a harcok-harcát vívjuk, a már régóta levegőben lógó s most a «világháboru» folytán — a maga leplezetlen gonoszságával — felszínre kerülő, gazdasági háborúval szemben. S a belső «front»-on, korántsem az angol a leggonoszabb ellenfelünk, hanem a leküzdhetetlen drágaság; amely különösen a kishivatalnokokat s minket tanítókat sebez a legvéresebben; mert veszedelmes «átkaroló mozdulatai» s «kiéhez tetési terve» elhárítására, a legkevesebb «munició»-val mi rendelkezünk; különösen a hónap vége felé, midőn az üres erszénybe nyúlva, s korgó gyomrunk éhségtől hajtva kétségbeesve kiáltozunk, a valahol megrekedt «utánpótlás»-ért. De sok szó esik is a drágaságról most mindenfelé. S okulunk is érte mindenkit: a termelőt, a kereskedőt, a nagybankot, a kormányt stb. Sőt a parlamentben egyes képviselők, a lelkészeket s tanítókat is felelőssé tették az eltitkolt gabonakészletért s ilyen nyilatkozat is hangzott el, hogy: «a népiskola semmi gazdasági ismeretre nem tanítja meg a gyermeket.® Ez ugyan igy ridegen kimondva, meg nem állhat s ne is keressük, hogy: ki itt a hibás? mert, arra a meggyőződésre jutnánk, hogy: amint mindnyájunk közös baja a drágaság, éppenugy annak mélyebb okai is, mindnyájunk régi, közös hibája. És hogy. e közös hibából, mennyi esik a népnevelés rovására?, azt mi tanítók már régen sejtettük — de nem állt módunkban rajta változtatni — s most pedig már határozott tudatában is vagyunk, hogy: a gazdasági téren végbement, hatalmas és gyors átalakulástól maradt el a népnevelés legjobban és hogy: milyen hatalmas ür tátong, a nevelés mai célja s a nemzetünkre váró gazdasági-, társadalmi- és életkiizdelmi célok között. Tehát nem annyira a gonosz spekuláció, s inem is a nem takarékoskodás, hanem nagyrészt, népünk hiányos gazdasági nevelése egyik főoka a mai drágaságnak s annak: hogy. nincs miben takarékoskodnunk. Hisz szomorúan tapasztalhatjuk, hogy a lépten-nyomon hangoztatott «több termelés® jelszava, népünk hiányos gazdasági szaktudása s érzéke folytán csak «süket fülekre talál®. Mert még mindég rejtély népünk előtt, — mivel hiányzik a kellő szakismerete s anyagi ereje hozzá, — hogy miként aknázhassa ki okszerűen a magyar «Kánaán» igazi, bőséges kincseit s hogy a fokozott, céltudatos állattenyésztéssel, a különféle természetes trágyanemek készítésével — komposzt, zöld trágya, fekál stb. —ís a hiánynak mesterséges trágyák utján való pótlásával; főképen pedig: a rendszeres, állandójövedelmü s talajerőfenntartó beltejes-, váltó gazdálkodásra való áttéréssel, megszüntesse immár, azt a 'talajkimerülést, amelyet az évszázados, egyoldalú szemtermelés, illetve külterjes gazdálkodás okozott. S hogy ne a 10—12 métermázsás, hanem a 16—18 mmázsás termést tartsa, sikeres, földmives munkája maximális productumának. S szolgáljanak e tekintetben is intőpéldául, Nagynémetország erélyes intézkedései, üdvös eredményei; ahol az okszerű földmiveléssel s állattenyésztéssel, oda fokozták a termő képességet, hogy ma burgonyatermelésök és sertéstenyésztésökkel, felülmúlták a hatalmas, földmivelő Oroszországot is. S e százados hibákat s népünk csökönyös maradiságát, — melyet hűen jellemez, ez a szállóigévé vált kijelentése: