Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)

1915-12-19 / 101. szám

Nyíregyháza, 1915. november 689. Vasárnap XXXVI. évfolyam, 95 . szám. A Szabolcs vármegyei Községi jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetés: Egész évre 12 K, Félévre 6 K, Negyedévre 3 K, Egyes szám ára 12 f. — Tanítóknak félár. Szerkesztőság és Kiadóhivatal: SZÉCHENYI-ÚT 9. SZÁM. TELEFON SZÁM 139. POSTACHEQUE 29568. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetései! árszabás szerint szimittatmik. Legolcsóbb hirdetés 1 K. Hivatalos hirdetések sora 60 f. A nyllttér soronként 80 {• Apró hirdetések J0 szóig 1 K, minden további szó 5 fillér. Vastag bstOjrel szedett kétszeresan számit. Győzelem utján béke. Briand ur az uj francia miniszterelnök nyugodt lehet; erre mifelénk is értjük őt. Ha azt mondja, hogy kormánya csak személyváltozást jelent, nem programmbelit, nálunk senkit meg nem lep. Hát mondhat mást? S ha folytatja, hogy, a békéhez az uj kormány csak a győzelem utján akar jutni, ezt is értjük. Hát akarhat-e nem győzni? Természetes, hogy a francia programm más, mint győzelem és békeföltételk diktálása, nem lehet. De hát más a programm és más ami lesz belőle. S a felett sem csodálkozunk, ha most Briand ur komolyan bizva az entente fölényében, keservesen csalódnék, még kevésbé csodálkoznánk, ha a föltétlen háborúskodás és biztos győzelem lobogója alatt meglehetősen aggodalmas, sőt szepegő lelkület húzódnék meg. Akárhogyan is áll a dolga belül, azt igazán nem várta az uj kormánytól nálunk senki, hogy a békepolitika programjával fog kiállani, szembehelyezkedve Vivianival, aki kabinetjében megmaradt és Poincaréval, aki a kabinetjét kinevezte. Jön, fennen lobogtatja a programmját, a többi pedig már nem az ő dolga, hanem közvetlenül a német seregé, közvetve pedig az mi szövetségünké. Ez idő szerint a francia kabinet politikáját a mi főhadiszállásainkon intézik. S ezt is tudja Briand ur, de természetes, nem mondhatja. Erre több szót vesztegetni nem érdemes, de ugyanannyit illik vesztegetni a definícióra, mellyel Briand ur annak a békének a fogalmát határozza meg, mlyet győzelme után teremteni akar. A béke szerinte azt jelenti, hogy minden ország számára állíttassák vissza a jog, hogy saját életét élje, saját kultúrájának szolgáljon, a nélkül, hogy szomszédainak jogát megsértené. Győzelem alatt érti a német militarizmus kipusztítását. Itt Briand ur már nem tarthat számot szavának megértésére, mert ez már egyrészt gonoszság, másrészt ostobaság. A legprimitívebb megtévesztő fogás, egymás mellé rakni két kijjelentést, miiitha egyik a másikra tartoznék, s az egyiket kistaffirozván, a másiknál akarja aratni a sikert. Minden nemzet éljen jogával? Nagyon helyes, ennek a békének mi is tapsolunk. De a némét militarizmus? Mi köze ennek a népek jogához? A német militárizmus kiirtása még nem biztosítja minden nemzet jogát a saját életéhez és kultúrájához. Hiszen német militarizmus még nem volt s a világ minden nemzete untalan beleütközött a maga jogával az angol hatalomba. Erancia-ország is a Balkán is a földközi-tonger is, Amerika is, Afrika belseje és ludia veleje. S ha most megszűnik a német militarizmus, azaz ha e tekintetben ott lennék, a hol a német egység előtt voltunk, ezzel a népek visszaszerezték volna jogukat a saját életükhöz? Ellenkezőleg, visszakerülnének egy Anglia hatalmába, melyről leszedték az utolsó féket is. Ha pedig restituálják a népek jogait, hol ütköznének ezek a német militárizmusba? Itt az eleven valóság: az ententhoz csatlakozott két állam, a belga és a szerb. Az első már nincs, a másik most halt meg. A német militárizmusnak is akadt két szövetségese, a török és a bolgár Mind a kettő ezzel a halál torkából menekült ki. Mert Konstantinápoly a török ellenállása nélkül is követelése volt Oroszországnak és Bulgária helyzete a megnövekedett szomszédok között lehetetlenné tette minden jogát a saját életéhez. S nézzük csak végig az utolsó hónapok történetét,— minden államtól mindent kívántak, csak azt nem, hogy a maga életét a maga joga szerint rendezhesse. A győzelem utján el kell jutni a békéhez, a népek jogaiért, de ezt az utat a mi fegyvereink teszik meg. Békegalambok. Édes fiam! Azt hihette volna az ember, hogy ötszáz nap már csak elegendő lesz a háború nagy arányai mellett is arra, hogy a hadviselő felek megfeszített erőpróbája véget érjen s az ádáz küzdelmet az áldott béke váltsa fel. Mert ha voltak is hosszabb háborúk, mint a mostani, megközelítőleg sem jártak annyi gazdasági és véráldozattal; hiszen a mai harcok egynapi költsége milliókra rúg, az ember veszteség is sokkal nagyobb, mint amilyenről tudomást szerezhetünk. És mégis minden békeszerető lélek őszinte fájdalmára a második karácsony sem hozza meg a béke olajágát, sőt azt kell tapasztalnunk, hogy ellenségeink vezető férfiai a háborúnak évekig folytatásáról beszélnek. Megtenni megtehetik, ha ugyan el nem söpri őket is a nemzeti közhangulat felzúdulása, amely a sikertelenséget nehezen fogadja el az önbizalom forrásának. De ha volt valaha oktalan vérontás, amelynek útja nem vezethet a kívánt célhoz : ennek a háborúnak az ő részükről való tovább erőszakolása az, mert a győzelemnek jogos reménye nélkül veti áldozatúl a népek száz és száz ezreit. Hiába: csak üres szó marad a szó, ha nem ad neki reális és értékes tartalmat a rendelkezésére álló hatalom, a nemzet fiainak fizikai, vagyoni és erkölcsi ereje. Addig a nagy hang inkább a gyöngeség takarója, mint a meggyőződés hirdetője, s megtévesztheti a tudatlant, de nevetség tárgya a komoly figyelőnek. Az ő békegalambjok nem akar szárazra jutni addig, amig meg nem semmisül, vagy legalább is meg nem törik a mi erőnk; a mi békegalambunk pedig abban a percben odakínálja a zöld gallyat, amelyben ők lemondanak igazán semmivel meg nem okolható követelésükről. Szárnyaszegetten vergődik amaz, bizton repül végig emez a háború tengerének hullámai fölött: vájjon egymásra találnak-e elég idejekorán, hogy együtt repüljenek a kölcsönös megértés, megegyezés, megnyugvás boldog ligetébe ?! Mert enélkül, úgy látszik, hiábavaló minden törekvés azok részéről, akik iszonyattal látják az emberiség nagy értékeinek rettenetes pusztulását, s együtt éreznek az anyai fájdalom, családi gyász, nemzetsorvasztó bánat omló könnyeivel. Egyesek szava, ha még oly magas helyről jön is, csak kiáltó szó a pusztában; a küzdelemben részt nem vevő hatalmakról pedig nem mondhatjuk, hogy érdektelenek is, hiszen a mi gyengülésünkből erősödnek, a mi verejtékünkből táplálkoznak, a mi romjainkon építkeznek. Csak egy pillanatnyi meggondolása kellene annak, hogy a sors kerekét megállítani nem lehet, hogy a további kockázat rájok nézve immár csak veszedelmes, a makacsság pedig végzetes lehet: a beismerés meghozná a hajlandóságot s a hajlandóság megteremtené a lehetőséget a béketárgyalások megindítására s a tisztességes egyesség megkötésére. Ha ezt nem teszik a maguk jószántábói, mert nem merik nyíltan bevallani a különben jól ismert igazságot: rá kell kényszeritenünk őket kitartásunk további energiájával, fegyverünk nem lankadó hatalmával, győzelmeink szakadatlan sorozatával. Ám lássák aztán, hogy mikép fékezhetik meg a háború szörnyeit, amelyeket oly könnyelműen szabadítottak az emberiségre ! Addig nincs mit beszélnünk e háború okairól, melyeknek minden felelősségét a mi vállainkra akarják rakni; hasztalan kutatjuk e háború célját, aminek világos felismerése igen bajos dolog; a béke föltételeiről pedig csak puszta jóslatokat mondhatnánk, amelyek a homlokegyenest ellenkező érdekek óhajához igazodnak. Folytatnunk keli tehát a háborút az általános békevágy ellenére is komolyan, következetesen, körömszakadtig. Nem lehetünk eléggé ifjak és nem lehetünk eléggé öregek ahhoz, hogy kivonjuk magunkat a nagy kötelesség alól. De nem is akarjuk. Ezért kell neked is visszamenned, édes fiam, újból a harcmezőre, ahol bajtársaid máris várnak, ahova lelked szerint máris vágyódol, ahonnan oly nehezen fogunk megint visszanyerni. Ezért kell tovább aggódnunk, tovább nélkülöznünk, tovább szenvednünk mindaddig, amig meg nem érik számunkra a diadalmas békének oly végtelenül drága gyümölcse. Te megérted gondolatainkat, szived visszadobogja érzelmeinket, szolgálatod betölti várakozásunkat. Kisérjen hát az itthon édes emléke, legyen rajtad áldásunk, vezéreljen a jó Isten! A boldog viszonlátás reményével biztasson bennünket az üdvösséget hirdető karácsonyi szózat, amikor szivvel-lélekkel együtt zengjük újra a megváltó éneket: „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, békesség a földön s az emberekhez jóakarat!" — Hadifoglyok részére pénzküldemények : A Nyírvidéki takarékpénztár részvénytársaság igazgatósága értesiti a t. közönséget, hogy intézete (Vay Adám-utca 7 szám) az összes ellenséges államokban internált hadifoglyok részére készséggel eszközöl átutalásokat, illetve továbbit pénzküldeményeket és pedig oly feltétel mellett, hogy csak a felmerülendő dij és esetleges egyébb kiadásokat számítja fel és ezt is csak önköltségben. 228-3-i