Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)

1915-11-25 / 94. szám

Nyíregyháza, 1915. december 639. Csütörtök XXXVI. évfolyam, 100. szám. Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegye! Tanítóegyesület Hivatalos ICözlSnye. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetés: Egész évre 12 K, Félévre 6 K, Negyatiévre 3 K, Egyes szám ára 12 f. — Tanítóknak féiár. Szer'mtztöséq és ICiadóftivataJ: SZECHENYI-ÜT 9. SZÁM. TELEFON SZÁM lía POSTACHBQÜS 2335Í. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések órssattsás szerísi szásai ttelaeb. UgsitfüA hirdctá* 1 K. Hivatalos hird^tísai sora 68 ». A ayOttír soroniéírt 80 P Apró hiráeteslí 50 ssAts 1 K. míri<ieo további stó 3 fillér. Vaítag betÖTBl szsdett kittzereaon saámit. A no és a Örömmel és megelégedéssel állapitható meg, hogy a magyar sajtó ama borzalmasan fenséges időknek, amelyeket élünk, nem akar pusztán csillogó tükre lenni, hanem közvetlenül a nagy nemzeti célok szolgálatába állva maga is résztvesz napról-napra a nagy anyagi és erkölcsi erőkifejtésben, mely egyedüli alapja nemzeti létünknek, jövendőnknek. Ez természetesen nem jelentheti azt, hogy minden sajtószerv, minden tollforgató ember bele tud illeszkedni azokba a keretekbe, melyeknek korlátain ma okvetlenül belül kell mozognunk, hogy a nagy nemzeti célokért való harcban ne negatív, hanem positiv értéket képviseljünk. A Nő című feminista folyóirat legutóbbi száma például vezetőcikk nélkül jelent meg. A riasztó nagyságú címbetük után széles fehér sivatag követ! ezik. A második oldalon Ágoston Péter elmélkedik „az anyák bűnéről." Valami névtelen német professzorral vitatkozik, aki é'litólag azt hirdeti, hogy a háborúk tulajdonképeni felidézői az anyák, akik sohasem szűnnek meg gyermekeiket arra ösztökélni, hogy legyenek különbek másoknál, s hogy az igy táplált versengési, vetélkedési hajlamban keresendő a háború oka. Az illető professzor ur tényleg elhajította egy kicsit a sulykot, de az a mód, ahogyan Ágoston Péter ur szembeszáll vele, nagyon furcsa, és egyáltalában nem értem, miként láthatott az ő cikke napvilágot. Avagy nemcsak a papír, hanem a cenzor is türelmes? De térjünk csak vissza Ágoston Péter úrhoz, aki kétségtelenül feminista-bajnok. Ágoston ur nekiront a történettanítás eddigi módjának és megállapítja, hogy a történet meghamisítását a mai kort illetőleg már is megkezdettük, amennyiben a háború kitörését egészen máskép magyarázzuk mi, mint ellenségeink és hogy mi egészen más személyeket teszünk érte felelősekké, mint ők. Hát ez mind igaz; de az is igaz, hogy magyar embernek nemcsak hogy francia vagy angol szemmel nem illik néznie a történteket és történendőket, de még neutrális szemmel sem, mert aki ezt teszi, az félig-meddig már elpártolt tőlünk, elhagyta a nemzeti zászlót. Minek általában ma az a sok bölcselkedés, az önhitt tárgyilagossági mánia egyeseknél? Mire való a külön céloknak oly elszánt kidomboritása, mint ezt a fent emiitett feminista folyóiratban minduntalan látjuk ? Nem mondom én, hogy semmiben sincs igazuk Glücklich Vilmáéknak, de azt igenis állítom, hogy nincs mindenben igazuk, s hogy azok a cikkeik is, amelyeket a cenzor ur érintetlenül, hagy és amelyekbe belekötni egy kicsit kényes dolog volna, — hogy úgy mondjam — elrontják az olvasó szája izét. Majdnem általános témája a Nőnek, hogy a háborúkért a férfiak felelősek, az ő hiuságuk, elbizakodottságuk, brutalitásuk és elmaradott gondolkozásuk az oka minden szenvedésnek, ami az emberiségre reá szakadt. Hát ha tényleg úgy volna is, ma van itt az ideje annak, hogy az emberiseg egy támadott férfitáborra és egy támadó nőtáborra szakadjon, amikor a nők körül legalább az anyák — női nem diszei és koronái — együtt szenvednek a küzdő, harcoló férfiakkal, sőt többet szenvednek mint ezek ? őszinte meggyőződésem, hogy nem mindegy apának, vagy anyának lenni, s hogy kivéve nincsen szentebb érzelem mint az, ami a jó anyák szivében honol, s mely az anyákra nézve mennyországot, vagy poklot jelenthet már ezen a világon. Ezzel az érzelemmel szemben nincs logikai dialektikai tornajáték. Kérdezze meg Ágoston Péter a gyászoló anyákat, értéktelen-e szemükben az a tudat, hogy fiuk győzelmes csatában, diadalmas rohamban esett el, s hogy mindegy volna-e nékik, ha mint gyáván megfutót hátulról szúrta volna le az ellenség ? Nem bánom én, akár mennyit szapulják a régi tipusu férfinépséget, de a régi típusu nőt, elsősorban az anyákat, dicshimnusz illeti s nem a korlátolt gondolkozással, szolgaságba való belenyugvással való megvádoltatás. Ne kívánja a régi nevelésű férfiaktól Ágoston Péter, se Glücklich Vilma, hogy mikor nőről van szó ne édesanyjuk vagy gyermekeik anyja legyen ideáljuk. Természetes fejlődés eredménye volt a nőnek az a társadalmi helyzete és állása, amibe anyáink belenyugodtak és amelynél másat nem kívántak és amelynek eszmekörében élve a férfiúban semmit sem útáltak ugy mint a gyávaságot. És vájjon nem gyávaságnak egy neme-e ma azon töprengeni, mitől van a háború, mi a végső oka nemcsak a mai háborúnak, hanem általában minden háborúnak ? Aki azt hiszi, hogy a német meg a magyar önmagát ámítja, mikor azt hirdeti és hiszi, hogy a háborút ellenségeink vak gyűlölete és képtelen hatalmi vágya idézte fel, az menjen Párisba, Londonba vagy Szentpétervárra politizálni és bölcselkedni. És aki azt hiszi, amit a Nő híradása szerint egy feminista apostol hirdet, hogy amennyiben ezt a háborút csak 20 évvel ki lehetett volna tolni, akkor az őket megillető jogokhoz és befolyáshoz jutott nők már egészen lehetetlenné tudták volna tenni kitörését, az menjen el és kérdezze meg Miklós cárt, miért állott már 1913 ban harmadfélmillió orosz katona éppen a mi katonáink körül s miért volt megm&sithatatlan terve az orosz politikának már évtizedekkel ezelőtt Ausztria és Magyarország feldarabolása. Felesleges tehát a bölcselkedés, nemi érdekek szerint való nemzetközi szervezkedés éppen mai magyar nők kőzött. Minden érzésünknek, minden gondolatunknak abban az egy hitben kell egyesülnie, hogy győzni fogunk s abban a vágyban, hogy egyénenként mennél több részünk legyen a győzelem kivívásában; mert ez az egyetlen állásfoglalás ma a hazafias és ez az egyedüli módja annak, hogy a háború tartama megrövidíttessék. Végtelenül tudom becsülni a nőknek a háború okozta szenvedések enyhítése körül való fáradozását, ideálisnak tartom a világbéke biztosítására irányuló törekvésüket, de naivnak kell mondanom azt a hitöket, hogy a nők egyenjogúsítása és a közügyekben való döntő befolyása meg is hozná a béke állandóságát. A szenvedéseket bizonyos határokon belül enyhíteni lehet, és erre az enyhítésre a nő közvetlenül alkalmasabb mint a férfi s azért ha e téren dolgozik, az eredmények beszélnek helyette, nekünk férfiaknak pedig csak az a dolgunk, hogy kalapot emeljünk előttük. Az örök békéért rajongani idealizmus, de bizonyos körülmények között gyakorlatilag inkább káros mint hasznos. Békességben csak az a nemzet élhet, amelyet megtámadni nem mernek. Ezen a tényen nem változtathat senki, legkevésbbé a nőuralom. A hétéves háborút például egyenesen asszonyok zúdították Poroszországra. Ez is olyan tény, mely minden kommentár nélkül is elég ékesen beszél. Nemzet-' vágyaink. — Levél. — A magyar jobb létért, az olasz hitéért, Egyedül a lengyel küzd a szabadságért. Lengyel himnusz. Hej, de régen volt az az idő, amikor a lengyel himnusz népjellemző állításai igazságszámba mehettek! Elég ezt a két sort emlékezetünkbe idéznünk, hogy bőséges alkalmunk legyen elgondolkozni a mulandóságon és változandóságon. Beszélhetünk-e az olasz hitéről ma, amikor az olasz hitszegés lett szállóigévé ? S ha küzd, vájjon hitéért küzd-e „drága" szövetségesünk, aki sokkal jobb ellenségnek, mint jóbarátnak ? Ami pedig a szegény lengyelt illeti, ez ugyebár annyiféle érdekért küzd, ahány állam hadseregébe van beosztva, s így nem mindegyik olyan szerencsés, hogy a mi oldalunkon a szabadságáért küzdjön. Derék lengyelek! Ha valaha, most álltok .igen közel ahhoz, hogy megint lengyel nemzetté legyetek . . . Jómagunkról azonban ma is teljes egészében igaznak bizonyul az az állítás, hogy jobb létünkért küzdünk. Mi nem akarunk senkit se bántani, de minket se bántson senki sem; mi nem akarunk senkitől területet hódítani, de nem is engedünk a magunkéból egy talpalatnyit sem. Mi most is, mint mindig, létünkért küzdünk, és senki nem veheti tőlünk rossz néven, ha nemzetünk számára jobb létet akarunk biztosítani. A hajdani nemzeti nagylét ragyogó álmait szívesen cseréljük föl a nemzeti jobb lót biztató reményével. Ezt az újjászületést pedig nem „a mult és jövendő megbünhödésével", hanem a jelennek „férfimunkájával" kell megérdemelnünk. Nemzeti vágyaink teljesülését csak nemzeti kötelességeink teljesítésétől várhatjuk. A termény, liszt és főzelékek bejelentését elrendelő 3925—1915. sz. M. E. „kormányrendelet" ismertetése megjelent. ÖSSZEÁLLÍTOTTA : KAUSAV TIBOR, gazdasági felügyelő. Egy füzet 20 fill. Bejelentő-lap 4 flll. 1000 drb 20 K Kapható lapunk nyomdájában,