Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)

1915-10-10 / 81. szám

81 -ik szám. jfrfmvDivr 1915. október 10. 3 Egy szép, derült szeptemberi napot a Magas Tátra jalóci és bobróci részének szántunk. Ezek a havasok a Magas Tátra nyugati nyúlványai, mintegy 1600—2000 méter magas csúcsokkal. Az utóbbi időben a zergék itt is előfordulnak, s a cél az volt, hogy a jalóci Lizec (dizec) havas zergéit fogjuk szerencséltetni. A vadasztársaság 3 tagból állt, 1 vezetővel és 2 hajtóval. Ragyogó napfényes reggelen indultunk el Andrásfalván, Salócon keresztül a havasok felé. A völgyek csilloglak a fűszálakon ringó harmattól, a bikanyalak mint finom csipke bevonat lepték el a tájat, s kedvesen kandikált elő a harmatos réteken az őszi kikerics. Alig győztük szemlélni a távolban az égignyúló tátracsúcsokat, a vén Kriván, mintha megittasodott volna a gyönyörű táj szemléletétől, meggörnyedt csuescsai mutatott Krakófelé, ahol még nem rég az ágyuk dörögtek, s hangos „Előre" kiáltással volt tele a vidék. A Tátra meatette kötelességét, gátat vetett a beözönlő orosz áradatnak, s most ismét békén uralja a vidéket. Kétórai kocsizás után létrás-szekérre ültünk, s egy szük völgyön a Salovec folyó mellett döcögtünk fel a hegyek közé. Jobbra-balra, éjnek meredő, sziklás oldalak övezték a rakoncátlan, nagy zúgással és vizesésekkel rohanó kis folyót, s a sziklák közül apró kis patakok zuhanlak alá, hogy gazdagítsák a kisvizu folyónkat. Pisztrángok sütkéreztek a napos, sekélyes helyeken, s császármadarak ijedt brugással rebbentek fel az erdő szelekből. Az üde, tiszta levegő mindnyájunkat felfrissített, s a nagy csendet nem zavarta más, csak a lovak erőlködő kapaszkodása, a szekérzörgése, s a folyó zúgása. Megérkeztünk célunkhoz, s előkerültek az elemózsiás tarisznyák, s igen jó étvágygyal fogyasztottuk egyszerű ebédünket, jól esett a friss forrás vize. Elővettem távcsövemet, s kíváncsian kémleltem a havasréteket és bokorral benőtt tisztásokat. A „Pivnicseken" egy fekete állatot vettem észre, amely a törpe fenyők közt ide-oda járt. Én zergének nézlem, de a jártas liptói szem fölismerte a legelésző medvét. Azonnal kész voltam a haditervvel, s mig a társaság másik két tagja a vezetővel és egy hajtóval a zerge vadászat mellett döntött, én egy fiatal szabadságolt katonával, Csajka Arthurral a medve cserkészésre indultam. Megkezdődött a körülbelül 900 méteres meredek hegy megmászása. Küldönc jött utánam a völgyből, vigyázzak, mert három medve van ott, anya a két fiával, könnyen veszélyessé válhat. Vérbeli vadász, aki bizik íegyvergolyójában, nem hogy visszarettenne, de fokozott tűzzel és reménységgel megy ilyenkor célja felé; s igy tettem én is. Kísérőm kissé aggódott, hogy nincs velünk forgópisztoly és egy jó fejsze is, de én megnyugtattam. „Ha nem féltél az orosz medvétől, C9ak nem ijedsz meg egy tátrai mackótól sem." A vitéz ember erre megnyugodott. Áfonya bokrok közt cserkéltünk fel — mindig feljebb, célunk egy erdős gerinc volt, ahonnan a medvét észrevétlenül meglephetjük. A szenvedély emberfeletti erővel hajtott, s háromnegyed óra alatt célunkhoz értünk. Útközben megfigyeltük, hogy a medve az áfonyát lelegelte, s a madárbergenye gyümölcse kedvéért a mackók a fákat letördelték, s az éretlen gyümölcsöt kiköpték, s ezzel volt a fák alja behintve. Amint a lett helyre értünk, a medve nincs nem volt ott. Kisérőm azt vitatta, hogy bizonyára arrább legelt, viszont én azt állítottam, hogy a medvék elfeküdtek. Déli tizenkét órakor letelepedtünk leső hejünkön, s igy arra kellett várni, mig a medvék délutáni legelésőkbe kezdenek, vagy kiugrasztani, az előttünk fekvő sziklás bokros helyről. Utóbbi mellett döntöttem, s emberemet elküldtem, hogy a legnagyobb csendben és óvatosan kerüljön felül a medvék vélt tartózkodási helyén, s a medve ha kiugrik, erre felém fog menekülni. Azt is megmondtam neki, ha a fekvőmedvét, vagy legelő medvét meglátja, maradjon nyugton, ugy odamegyek és ugy lövöm meg. A hajtás nem sikerült, a medvék nem jelentkeztek. Csejka a gerincre állt, hogy benézzen a túloldalra. En erre óvatosan elhagytam állásomat, s egy kis völgyön át közeledtem a sziklához, ahol a medvéket sejtettem. Válravetett és elzárt puskával másztam oda, szokszor négykézláb bújva a lehajló ágak közt, s amint a szikla alá értem, kiugrott a három medve. Elől röfögve az öreg utána a 2 bocs. Gyönyörű látvány volt. A medvék szőre ragyogott a reá hulló napfénytől, s nagy ugrásokkal iramodtak lefelé. Meglepetésemben alig tudtam fegyveremet lekapni, éppen idejében. A medve észre vett, óriási ugrásokkal, bőgve rontott felém. Alig volt annyi időm, hogy a biztoosági reteszt kinyissam, a medve ritka bokros helyen 15 lépésnyire jutott hozzám, bőgve, vérbenforgó szemekkel, nyugodtan lőttem szembe; a lövésre felbődült, kissé megcsendesedett, második lövésemre kissé oldalt fordult, de még mindig felém, harmadik lövésemre a lábam elé bukott, legurult egy sziklán, majd megfordult, s bőgve kapaszkodott hozzám, negyedik lövésemre legurult, majd menekülni próbált, ötödik tarkó lövésemre összegörnyedt és morogva kimúlt. Az öt lövést 3 másodpercz alatt tettem, szinte öntudatlanul, de a lövések a válkörül mind egy helyen voltak, egy tenyérnyi helyen. Kisérőm megdermedve hallgatta a sürü tüzelést és ordítást s kiáltásomra: „Meg van a medve", futva jött hozzám, s csak akkor mert hozzá közeledni, midőn látta, hogy élettelenül fekszik. A bocsok az első lövésre kereket oldottak. Az öreg anya medvét leguritottuk a hegyről, s gajból rögtönzött szánon a találkozási helyre huzattuk. Súlya körülbelül 150 kg., igen jó húsban, vastag szalonnával mint mondták kitűnő pecsenye. Húsát a kórháznak ajándékoztam. Miután a medve elesett, rendbeszedtem gondolataimat, s csak akkor jöttem tudatára, hogy bizony veszélyben forogtam. Arra tanulságra jöttem, hogy medve vadászatra jobban kell felkészülni s egy jó vadászkés igen jó szolgálatot tehet, ha a puska felmondja a szolgálatot. A társaság hallotta a gyors lövöldözést, s aggódó türelmetlenséggel hagyott fel a különben eredménytelen zerge vadászattal, s gyors léptekkel jöttek a gyülekező helyre, ahol nem győztek eléggé gratulálni vadászszerencsémhez, s különösen ahhoz, hogy ép bőrben találtak. Szomjas Gusztáv. — Hadifoglyok részére pénzküldemények: A Nyírvidéki takarékpénztár részvénytársaság igazgatósága értesiti a t. közönséget, hogy intézete (Vay Ádám-utca 7 szám) az összes ellenséges államokban internált hadifoglyok részére készséggel eszközöl átutalásokat, illetve továbbit pénzküldeményeket és pedig oly feltétel mellett, hogy csak a felmerülendő dij és esetleges egyébb kiadásokat számitja fel és ezt is csak önköltségben. 228-3-1 A f. szabolcsi ref. egyházmegye őszi közgyűlése. Egyházmegyénk ez idei őszi közgyűlését folyó hó 5-én tartotta meg Kisvárdán, hol a rettenetes világháború kitörése óta, immár háromszor gyülekeztünk egybe, egyházi életünk halasztást nem tűrő ügyeinek intézésére s anyaszentegyházunk valláserkölcsi és anyagi fejlesztését célzó törekvéseink .irányelveinek meghatározására. A Vas Mihály esperes és Jármy Miklós gondnok elnöklete alatt szép számban összeült közgyűlés, a XC. zsoltár éneklésével kezdődött s Istenben bízó lelkünk ezután Vas Mihály esperes szívből fakadt s szívhez szóló szép imájának szárnyain emelkedett fel a népek és világok sorsát intéző Fővalósághoz, könyörögvén az ő szent Fia által e világra hozott, de tőlünk most nagyon is távol álló békességért, szeretetért, vigasztalásért, s a nagy háborúban elhunyt dicső hősök boldog nyugalmáért, örök üdvéért. Jármy Miklós gondnok szép megnyitó beszéde után az időszaki esperesi jelentés kegyelettel emlékezett meg anyaszentegyházunk nagy halottairól s fájdalmasan örökítettük meg a háborúban elhunyt hőseink, továbbá Dr. Baksay Sándor püspök, szolnoki Jármy Ödön volt e. m. buzgó tisztviselő, Helmeczy József és Biry József e. m. gondnokok és szeretett püspökünk édes anyja, özv. U. Szabó Mihályné emlékezetét; viszont örömmel és hálával örökítettük meg jegyzőkönyvünkben, a kárpáti betörések idején segítségünkre sietett szövetséges testvéreinknek, a németeknek, vidékünkön tartózkodása utan szivünkben hagyott szép emlékezetét. Az időszaki ^esperesi jelentés során, újonnan nyert állásukban megerősíttettek Porzsolt Lajos tiszabezdédi, Ablonczy Béla petneházai és Keresztesi László anarcsi lelkészek. Az időszaki esperesi jelentés után öt szomorú pontja volt tárgysorozatunknak : Mezőssy Gusztáv e. m. világi, Ormós István e. m. lelkészi tanácsbiráknak, ifj. Görömbeí Péter lelkészi főjegyzőnek, Kovács Lajos e. m. pénztárnoknak és Szombathy Imre külömböző tisztségeket betöltött tanítói képviselőnek állásaikról bejelentett lemondása. S mig ifj. Görömbey Péter főjegyző és Kovács Lajos e. m. pénztárnok, az irántuk ismét megnyilvánult őszinte bizalom és szeretet láttára, — szivükre hallgatva — a mi örömünkre, terhes elfoglaltságuk dacára is, visszavonták lemondásukat s mig Ormós Istvánnak nagy betegség miatti s Szombathy Imrének nyugalmaztatása miatti lemondásába, már annak indokánál fogva is bele kellett nyugodnunk, addig mésfelöl őszinte fájdalommal kellett tudomásul vennünk Mezőssy Gusztávnak, egyházmegyénk e régi, hűséges, közszeretetben álló világi tanácsbirójának lemondását, mert szerintünk, még idősebb kora dacára is — amivel indokolja lemondását — haszonnal tudta volna bölcsességét s tapasztalatait továbbra is gyümölcsöztetni egyházmegyénknek javára. Különben midőn e távozó tisztviselőktől áldás kívánással bucsut vettünk, érdemeik jegyzőkönyvünkben megörökíttettek s állásaik betöltése iránt az intézkedés elrendeltetett. Esperes ur jelentése a rokkant katonák felsegélyezésére e megyénkben gyűlt perselybeli adományokról (1032 kor.), harangjainknak hadi célokra történt felajánlásáról, tudomásul vétettek ; úgyszintén a nyíregyházai leányinternátusról szóló jelentés is, melyből örvendetes tényként kiemelendő, hogy azzal kapcsolatos adósságunk tetemes összeggel kevesbbedett. A révaranyosi tanitólak és iskola épitési tervek és költségvetések jóváhagyattak. A belsősomogyi e. megye átirata folytán, egyházaink a Magyar Prot. írod. Társaságba való belépésre buzdittattak. Az e. m. közigazgatási s lelkészi gyámintézeti pénztárak átvizsgálásáról tett számvevőszéki megnyugtató jelentések elfogadtattak, valamint a tanítói gyámpénztár számadása is.