Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)

1915-10-07 / 80. szám

2 80-ik szám. JMyíritidék. 1915. október 7. A Balkán. Dr. Pröhle Vilmos. Hogy az entente régóta szerette volna az egész Bilkánt a maga oldalán fegyverben és harcban látni, azt nagyon jól tudjuk. Az oroszangol-francia diplomácia állandóan dolgozott Bukarestben, Szófiában és Athénben s nem kevés dolgot adott ami diplomáciánknak, amelynek fő feladatává az lett, hogy az eatenle törekvéseit és annak muakáját a balkáni államok kormányainál ellensúlyozza. Feltűnő azonban, hogy az entente a semleges balkáni államokkal szemben csak az utóbbi időben lépett az erőszakoskodás útjára, arai kétségbevonhatatlanul annak a jele, hogy feltétlenül szüksége van uj erőforrásra és annak megszerzése érdekében eszközökben már egyáltalán nem válogat. Ez a jelenség bizonyára figyelmet érdemel, és nem lehet érdektelen okainak a keresése. Mikor az oroszok a kárpátokban voltak, mikor Mezőlaborcz, Homonna, Mármarossziget vazérkari jelentésekben szerepeltek, az entente nem sürgette se Bakarestet, se Athént, hogy lépjenek akcióba az entente oldalán. Akkor az angol, orosz és francia vezérka rok, katonák és politikumok arról elmélkedtek, hogy a legnehezebb lépés már megtörtént: az oroszok már elérték a Kárpitok déli lejtőjét s csak a tél elmúlását kell bevárni, amikor az orosz hadsereg zöme átbömpölyöghet a kárpátokon s egyidejűleg a francia harctéren is megkezdődhetik az entente hadainak általános támadása. Igy állottak a dolgok május elejéig, amikor ellenségeinknek még módjukban volt az általános helyzetet ugy látni és ugy beállítani, hogy az entente katonai erejének tulajdonképeni zöme és magva, az orosz hadsereg, diadalmas előnyomulásban van s az orosz sikerek ellensúlyozzák a németeknek belgiumi és franciaországi sikereit, amelyek még a háború legelején vívattak ki. A bizakodásnak, a vérmes reményeknek ebben a korában az entente már azzal is teljesen tisztában volt, hogy Olaszország fegyveresen fog oldalára állani s igy Grey, Poincaré meg Szazonof urak szemében meglehetősen a quantités négligeables, a számbavevésre nem érdemes mennyiségek színvonalára süllyedtek a balkáni államok. Ez magyarán azt jelenti, hogy az entente öt hónappal ezelőtt még elegendőuek tartotta a maga erejét a végső küzdelem kivívására, s ezért nem tartotta sürgősnek a balkáni kérdés elin.ézését; ugy állván a dolog, hogy az entente győzelme esetén, amit biztosra vett, feltétlenül diktálni fog nem csak a legyőzötteknek, hanem a semlegeseknek is. Azóta azonban nemcsak a gorlicei áttörés történt meg, nemcsak Varsó és Bresztlitovszk került a kezünkre, hanem bebizonyosodott az is, hogy Olaszországot az Osztrák-Magyar monarchiával szemben elvérzés fenyegeti, hogy a Dardanellákkal szemben minden erőlködés hiábavaló, s az utóbbi napok eseményei azt is nyilvánvalóvá tették, hogy a Wacht am Rhein nem költészet, hanem valóság, hogy a Rajna nyugat felől is megközelíthetetlen. Ezek a körülmények magyarázzák meg az ententenak azt a törekvését, hogy most már minden áron megszerezze Románia és Görögország segítségét. Nekünk ezek a körülmények minden vezérkari jelentésnél világosabban mutathatják, hogy a harctereken dicsőségesen, fényesen áll a mi ügyünk, mert ellenségeink többségükben bizva rontottak reánk s most kénytelenek belátni, hogy eddigi többségük már nem elegendő. De a balkáni államoknak is tanuságul szolgálhatna mindaz, ami a harctereken és a diplomáciában történt. Oroszország és Anglia a kis nemzetek pátrónusaiként akartak szerepelni a háború megindításakor, de amig látszólag jól állt a dolguk, nem reflektáltak komolyan se Románia, se Görögország segítségére. Most minden áron kellene nekik ez a segítség és nem egy román és görög politikus kész is a hirtelen beugrásra, amikor a leghiggadtabb és a legkevésbé sem érdekelt szemlélő igy formulázhatná Románia és Görögország helyzetét: az entente Románia és Görögország támogatása mellett is kikaphat. Ha kikap, Románia és Görögország még meg tarthatják a függetlenségüket, de ha győzni találna, vége lenne egy csapásra minden balkáni függetlenségi ábrándnak. Vodka. A katonák képességének alkohoiokozta csökkenésére legtöbb figyelmet fordítottak Angliában. Már 60—70 esztendővel ezelőtt észrevették az alkohol veszedelmeit. A kaszárnyai kantinokban a szeszárusítást eltiltották és iparkodtak absztinens zászlóaljakat szervezni. Ezek a zászlóaljak a mérsékelten ivó zászlóaljakkal szemben mindig kitűntek nagyszerű menetelésükkel és kitűnő lővéseredményeikkel. Kidőlés, napszúrás esete nagy ritkaság volt nálluk, mig a szeszesitalt élvező zászlóaljaknál mindenkor megdöbbentően nagy volt a kidőltek, sőt a halottak száma is. A 80.000 főnyi, keletindiai angol gyarmati hadsereg legnagyobb része egy-kettőre „teatotoler" vagyis alkoholt nem élvező teaivó lett. A franciák idegen légiója legénységének nagy része ezeiőtt elpusztult az első őt évi szolgálat ideje alatt. A bőven adott borporciókat megszorították, sőt bizonyos eset3kben egészen megszüntették és így a legénység sokkal jobban bíria a szaharai, tankingi és a madagaszkári klimát. Majd meg 1900 ban Franciaország összes kaszárnyáiban megtiltották a pálinka félék árusítását. Belgiumban ugyanez a rendelkezés már 1886-ban életbe lépett. Németország ilynemű intézkedéseiről beszélni nem is kell. E helyeit csak annyi álljon itt, hogy a német nyelven megjelent alkoholellenes iratok cimeit felsoroló .alkoholellenesirodalom-mutatókőnyv," mely kb. ezelőtt tíz esztendővel jelent meg, egy 500 oldalas kötetett adott. Ezeken az adatokon kívül Livingstone és Stanley afrikai utazók, Nansen és Johanssen sarkutazók, dr. Boeck Himalája-kutató, Sven Hédin tibeti felfedező, Mitander svéd tudós és még számtalan nagy tekintélyek tapasztalataik alapján irt Írásaikkal bizonyítanak amellett, hogy mennyire szükséges és hasznos valami a szeszesitalok ellenében való absztinencia, különösen mikor nagy fáradalmak elviseléséről van szó. Az orosz-japán háború sokféle tanulságai között pedig a legfontosabb az, hogy az absztinens japánoknak menetelő és találó képessége hasonlíthatatlanul nagyobb volt mint az élelmiszerek dolgában szűkölködő, de szeszesitallal annál bővebben ellátott oroszoké. Az angol, és francia példa sem, a kűltúra szolgálatában álló nagy emberek útmutatásai sem hatottak Oroszországra. A birodalom minden zugában dúsan folyt a vodka. A Japántól szenvedett vereség után az orosz katonák életében némi változás állott be. A hadgyakorlatok alkalmával megtiltottak a katonáknak a vodka élvezetét. Csak a hadgyakorlatok alkalmával. Tehát a katonák agyainak appercipiáló képességére csak a hadgyakorlatok alkalmával volt szüksége az orosz államnak. Máskor nem. Máskor ihattak. És ittak is. A katonák is, a civilek is ittak. Az idegrendszert, a májat, szívet és veséket tönkretevő vodka, az embert szűklátókörűvé, közömbössé, butaságig indiffenssé átgyúró bűbájos szent ital bőven fogyott. Nagyon bőven. Az orosz államnak kettős haszna volt. A nagy fogyasztási adójövedelem és a sorsával nemtörődő, szűklátókörű, minden iránt indifferenssé lett, buta, tudatlan tömeg, melyet a szentséges, szent folyadék, a vodka lekötött a cári korona malasztos zsámolyához. És most, amikor a világ lángbaborúit, amikor fokozott munkára van szükség minden vonalon, most elrendelték a vodkatilalmat. Most az orosz nép csak titokban juthat hozzi a bűbájos varázsnak vodkában megtestesült szentséges italához. Hivatalosan nem szabad inni senkinek. Az orosz arisztokralák tehát tudtak a nyugaton történt szeszreformokról, tudtak a hatalmas tekintélyek alkoholellenes törekvéseiről, csak azt akarták, hogy a nép ne tudjon erről semmit. Sem erről, sem másról. Szóval, hogy a nép ne tudjon semmit. Ezelőtt úgy volt jó a nép vodkásan, bután, indifferensen. Ugy, ha nem törődött semmivel. Ma más világ van. Most az indifferens, a semmivel nem törődő ember nem jn. Tehát nincs vodka. Az állam tudatosan, akarattal telt a múltban is, a jelenben is. Természetesen mindkétszer hibásan. A vodkatilalmat nem most kellett volna kezdeni. Már régen. A vodkázó szülők degenerált buta gyermekeivel és raagavaí a múltban vodkázó, ma minden iránt közömbös emberekkel nem nagyon sokra lehet menni. A mult nyomorúsága és a szesz elfásitotta lelküket. Ok ma még nem tudnak, nem akarnak semmit, csak minél előbb újra vodkát. A célt, amelyért a vodkatilalom született, az állam a régi vodkázókkal nem érheti el. A vodkázás visszafejlesztésére és uj, nemes akaratok élesztésére egy kicsit hosszabb időre van s/.ükség. Ily rövid idő alatt csak azt lehetett elérni, amit az állam el is ért, hogy nem fényesen álló pénztárának bevétele 900 millió rubellel csőkkent. Egyéb eredmény uincs. Ami van, az nem az Oroszbirodalomé, hanem a miénk. A cárizmus úgy nevelte a népét, hogy minden igaz orosz szív lelkesítője a vodka legyen. És az is volt. És ő volt a nagyerő, mellyel az orosz hatalom lekötötte a népét, hogy az a malasztok és a cári korona zsámolyánál, mint leláncolt Prometheüz tehetetlenül vergődjön. A vodka volt a nagysőtét vihar, melynek romboló ereje végig söpört a nagy birodalom hatalmassága felett. A vodka lelt a vész, melynek szennyében ma fuldokolva áll a cárizmus. És a vodka lett a dicsőség útja, mert a vodka segített nekünk, hogy a vele tudatlanságba taszított nép felett győzelmi ünnepet ülhessünk, ő segített, hogy Európa legyűrje Ázsiát. K. K. Ünneprontók A nagy dráma, a világháború véres tragédiája vége felé közeledik. A finálé fülhasogató akkordjai, lélekemelő fortisszimói most diibörgik el az utolsó ütemeket, s a megereszkedett húrok a béke lágy andantéja után vágyakoznak, melynek ünnepén békepipát fogunk szívni a világ valamennyi nemzetével. A különböző népek egvmás iránt való hangulata, érzelme kiegyenlítődik s az ujjongó megértések napján eltűnnek az egyéni gyász, az individuális veszteségek nyomán támadt fájdalmak kinzó gyötrelmei Az egész világ egyetlen énekben, a megbékülés oratóriumában fog örömhimnuszt zengeni a legfőbb úr titokzatos palotája íelé, s ebben az örömhimnuszban eggyé olvad az emberiség szíve, lelke. Ebben a hatalmas dalmüvet játszó gigászi zenekarban itt-ott hamis hangok ütik meg fülünket. Bosszantó disszonanciák, csapnivaló rosszulhangoltság jönnek felénk az orkeszter mélyéből, mintha az ördög bujt volna bele egyik-másik hangszerbe, s onnan sipítana gúnyos futamokat, s röhögne felénk boszorkányos tremolókat. A fenséges szinfónia tiszta zengését, a melódiák édes csobogását, a hatalmas harmónia egyöntetűségét hívatlan vendégek zavarják meg. Ünneprontók csempészték be magukat a zenekarba, s az ő pisszegésük zavarja a nézőtér ájtatos hangulatát. A direktor, akitől elvárnánk, hogy kidobja őket államiságunk fényesen kivilágított színházából, ismeretlen gondok terhétől roskadva, homlokán titkos ráncokkal dolgozószobájába zárkózott, mialatt a közönség türelme fogyton-fogy,