Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)

1915-09-26 / 77. szám

4 77-ik szám. httoidé^. 1915, szeptember 26. kizárólag készpénz fizetésre vannak berendezve, a kérelmet a szakosztályok elé utasította. A szakosztályok azt a javaslatot tették, hogy a szabályrendeletileg biztosított 10% fizetési előiegen felül a rendkívüli voszonyokra való tekintettel, most kivételesen további 10% előleget folyósítson a képviselőtestület a zsir-szükséglet fedezésének céljára. Rósenthal Ferencz képviselőtestületi tag szólásra jelentkezvén, a képviselőtestület elé meggyőző szavakkal tárta azt a szomorú helyzetet, amelyet a javaslat elfogadása szükségszerüleg eredményezne. A tiszvíselőkar súlyos helyzetén a javaslat elfogadásával nem hogy javitva, segitve lenne, de az egyeseket egyenesen a romlásba kergetné, mert ujabb olyan adósággal terhelné meg őket, amelynek visszafizetése egyrészt igen nehéz lenne, másrészt a mai nyomorúságos tisztviselői fizetéséből a nyújtandó előleg lerovása után megmaradó rész elégtelen lenne a nélkülözhetetlen további szükségletek fedezésére. El kell ismernie .úgymond" mindenkinek azt, hogy a most folyó világháború folyama alatt a szabadfoglalkozást üző emberek kevés kivétellel igen szépen kerestek. A gazdák, a termelők hihetetlen árakat értek el, de szép eredménnyel zárhatják számadásaikat az iparosok és kereskedőknek nagy része is. Csak a meghatározott fizetéshez kötött tisztviselők vannak véghetetlenül oda dobva a napról napra fokozodó drágaságnak. A tisztviselői kar kérelméből minden lelkiismeretes embernek ki kell éreznie annak a helyzetnek rendkívül nyomasztó voliát, amelyben a tisztviselők vannak. Épen azért azt indítványozta, hogy 'a javaslat elvetésével a képviselőtestület valóban segítsen a tisztviselői karon és a szomorú viszonyokra való tekintettel a Xl-ik fizetési osztályban levő tisztviselők, továbbá a napdijasok és szegődvényesek számára fizetésükhöz arányítva 15 %-ot, a X-től VII. fizetési osztályokban levő tisztviselők számára pedig 10 %-os drágasági pótlékot szavazzon meg. Dr. Vadász Leó és dr. Kovách Elek felszólalásai után, kik mindketten melegen pártoltak Rósenthal Ferencnek nemes lelkű indítványát s Kovács János (János bokori) gazda, gazdaköri elnök hozzászólása után, aki megjegyezte hogy tma minden drága, csak a kenyér olcsó," a képviselőtestület kimondotta, hogy Rósenthal Ferencz indítványát magáévá teszi, a háborús drágasági pótlékot a tisztviselői karnak megadja, annak mértékének megállapítása érdekében azonban az indítványt a tanács utján a szakosztályok elé utasítja. Volkmann Róza zeneiskolája részére 200, korona, a Füredi testvérek zeneiskolája részére pedig 600 korona segélyt szavazott meg a közgyűlés. Néhány segélyezési, bérleti és illetőségi ügy letárgyalása után a közgyűlés 6 óra tájban véget ért. A „Tüdővész Elleni Országos Liga" elnöksége 1595—915. sz. a. kelt megkeresésével — a 6144—915. eln. sz. vk. miniszteri engedély alapján — a felügyeletem alatt álló iskolák tanítói és tanári karának nemes lelkületéhez fordul támogatásért azon küzdelemben, mely a harctéren tüdőbetegséget szerzett és rokkantta vált hős katonáink megmentésére irányul. Kívánatos, hogy ezen magasztos cél érdekében az egész magyar társadalom szervezkedjék és e szervezetben méltó helyet foglaljon el az iskolák sok ezernyi növendékserege olykép, hogy az iskoláknak közvetlenül megküldendő gyűjtőivek felhasználásával a növendékek 20 fillér dijjal a .Tüdővész Elleni Orsz. Liga* tagjai sorába belépnének. E fillérekbői a József Kir. Herceg Szanatórium Egyesület a tüdőbetegség folytán rokkanttá vált katonák részére tüdőbeteggyógyitó intézeteket fog létesíteni. Felkérem Gzimet, hogy ezen ügyben minden lehetőt megtenni és a szent célra begyült összegeket a gyújtőivekkel együtt a nevezett Egyesülethez felküldeni szíveskedjék. Minden növendék 20 fill. tagdija ellenében tagsági jegyet fog kapni. Dr. Wilt György, kir. tanfelügyelő. Levél a harctérre. A mi áidozatuuk. Szent hazánk : Megfizettük mind, mivel csak Tartozánk ! Vörösmarty. Édes fiam! Szivem mélyéből írom e sorokat hozzád, hogy megtalálják az utat a te igaz, jó szivedhez. Gondolataink és érzelmeink közössége legyen a mi tábori postánk, amely pillanatok alatt jár be véghetetlen távolságokat. Szivünk dobbanása jelezze mindenkor, hogy lélekben valamit közölni akarunk egymással. Mert messze vagy tőlünk, igen-igen messze; távolabb, mint az a meleg augusztusi éjszaka, amikor a hadüzenet mámorában úsztunk, és még távolabb, mint az a másik augusztusi nap, amikor te is útnak indultál. Milyen esztendőnek határa volt ez a két augusztus hónap! Együtt éltük át izgalmait, együtt élveztük gyönyöreit, együtt sínylettük szenvedéseit Hogy lestük a híreket; hogy kerestük a térképen a csatahelyeket; hogy szerettünk volna ott lenni mi is, ahol a nemzeti dicsőség élethalál-harcát vívják meg! Azok a feledhetetlen délutánok és esték, mikor lelkes csapataink felvonulását szemlélhettük; azok az önérzetes nyilatkozatok, amelyeket minden rendű és rangú hadfiaink ajkáról hallottunk ; azok az egyszerű jelentések, amelyekből fényes győzelmeinket olvastuk : minden időkre bőséges forrását nyitják meg előttünk az igaz örömnek, magyar büszkeségnek és jogosúlt reménynek. És mikor aggasztó hirek jutottak el hozzánk, amelyekből mindig a helyzet őszinte feltárás i útján szereztünk tudomást: bizalmatlankodtunk-e csak egy cseppet is ? csüggedtünk-e csak egy percre is ? kétségbeesett-e csak egyetlenegy jó érzésű honfitársunk is ? Én úgy tapasztaltam, hogy a meglanyhult siker dacot váltott ki belőlünk, elesett hőseink emléke megacélozta erőnket, sebesültjeink látása segitni kész mozgásba hozta szunnyadó emberbaráti érzelmeinket. Ha a spártai hősök — sírfeliratuk szerint — elmondhatták magukról, hogy: „Megcselekedtük,. amit megkövetelt a haza!" — mi sem tagadhatjuk meg magunktól azt az elégtételt, hogy áldozatkészségünk kimeríthetetlen volt a múltban, az a jelenben s az marad a jövőben is. Nagy volt a nemzeti áldozatkészség, de benne bizony nem a miénk volt a legkisebb. Csak azt nem tudom, hogy a tied volt-e nagyobb, a gyermeké, mikor elmentél, vagy a miénk, szülőidé, mikor elbocsátottunk. Mert te a magad jószántából siettél oda, ahova másokat a kötelesség szólított, mi pedig nem akartunk erősek lenni ott, ahol az erő gyöngeséget takargatott volna. Előttem áll lángban égő arcod, mikor mármár tűzhelyünket fenyegette a vész ; fülünkbe cseng esdeklő szavad, mikor idősebb társaiddal kívántál menni te is. Mennyit vitatkoztunk, menynyit alkudoztunk ! És te előre tudtad, hogy az én védekezésem gyenge ; hiszen úgy volt, hogy magam se maradok itthon. Es én előre tudtam, hogy a te elhatározásod erős ; hiszen úgy neveltünk, hogy ne riadj vissza a veszedelmektől. Igy lettél te idő előtt, úgyszólván gyermekkorodban, kész férfiú; igy lettem én idő előtt, életemnek kora délutánján, kész öreg ember. Latolgassam-e most már, hogy melyikünk hozott nagyobb áldozatot ? Te a magad tizennyolc évével minden percben a halál torkában, én megőszült fővel talán hosszú élet előtt. És hány ilyen „te

a van széles e hazában, aki boldogtalan lenne, ha seb nélkül kellene hazatérnie ; és hány ilyen „én", akinek az a sors jutott, hogy önmagával tehetetlenül remegjen egy-egy sz

éP reményekre jogosító életért! Fájdalmas büszkeséggel gondolok rád, édes fiam, s életem aszerint boldogtalan vagy boldog, ahogy az egyik vagy a másik érzelem vesz rajtam erőt. Te odakünn, mi idehaza: fődolog, hogy hittel, kitartással és becsülettel álljuk meg harcunkat. Gondolj édes anyádra: védő paizs lesz szived körül az ő végtelen szeretete és mindennapi imája, s igazi hős leszel a türelemben és szenvedésben is. Mi ahhoz fordulunk, aki a világegyetemet alkotta és fenntartja, s erős hittel várjuk, hogy a boldog viszontlátáshoz fűzött reményünkkel nem fogunk szégyent vallani. Egy szőke asszony Nem merem határozottan állítani, hogy szőke, avagy sárga a haja, de minden bizonynyal csillog, mint az aranyérc, s nyakán észbontó huncutkák kacskaringóznak. Az arcéle Rubens ecsetjére méltó, s a mester, ha élne, bizonyára róla mintázta volna a Pásztorjelenet női alakját. Ennek a pásztorjelenetnek a forrósága, szerelmi láza lep meg, ha szemeimet végigsétáltatom plasztikus idomain, amelyek a ruházaton keresztül is szobrászi tökéletességeket sejtetnek. A járása olyan mintha divatfilmről másolta volna le, de alapjában véve egyéni és kellemes stílusú. A szeme, nőnél ez a legfontosabb, ismeretlen mélységek reflekszét veti arra, akire ránéz. A világnézete forradalmi, mint minden nőé, a cselekedeteiben azonban konzervatív, s megadással rója az erény göröngyös országútját. Hogy miért kell asszony létére az erény utján maradnia, az az ő belső titka, amit kevesek tudnak. Lényegében ez a körülmény nem is olyan fontos, mindössze véletlen helyzete a dolgok fejlődésének, mely holnap, vagy talán holnapután más fordulatot vesz. A modora, viselkedése leányos, tartózkodó, ami ha nem is ritka jelenség asszonyoknál, de mindenesetre egy értékes vonással többet jelent az ő tisztelői számára. Régen, nagyon régen ismertem már, de nem tudtam tovább jutni nála a félénk rajongásnál, s a tiszteletteljes vonzódás hallgatag reménységénél. Féltem, hogy egy elhamarkodott nyilatkozattal széttépem egyszersmindenkorra a közöttünk lévő baráti viszonyt, ez magyarázza meg az én csüggedt lelkiállapotomat, szótalan sóhajtásaim holdsugaras trubadúrságát. Tudom, hogy bánata van. Verőfényes mosolygása titkos árnyékok szürkeségét takarja. Nekem jólesik az ő leplezett szomorúsága, legalább ebben az egyben vagyunk egyek, rokonok. A bánatrokonság erősebb a kacagásban született barátságnál, s ez az, ami bennem a reménység hullámsugarait megindítja. Szomorú őszi estéken várom, hogy találkozzak véle, hogy megérinthessem a kezét, hogy magam mellett érezzem. De nem jön. Nem lehet és nem szabad jönnie, úgy gondolja. Élete tragédiájának színpadi rendezője még nem súgta be neki a végszót, s ő olyan álmatag, olyan médiumszerií öntudatlan a cselekvéseiben, hogy nem meri maga végigjátszani a komédiát. Igaz, nagyjából mindnyájan ilyenek vagyunk, s ezért nem is akar ez szemrehányás lenni, bár a sors intézkedéseiben való bölcs megnyugvás, elmúlt idők fanatikus hivőinek tulajdonsága volt, de megmaradt csökevény életelvnek, lelki sebek kuruzslásánál gyógyító írnak. A lelki élet agresszív tevékenységének korát éljük, de bajos dolog ezt egy nőnek megmagyarázni, mert a magyarázat fonala mégis csak az én malmomra hajtaná a vizet, már pedig mindennek akarok látszani előtte, csak nem önzőnek, lelki kinok kufárjának. Igy élünk mi egymás mellett, s mégis oly távol egymástól. Én lobogó vágyaim pásztortüzénél melengetem a lelkemet az új megpróbáltatásokra, ő pedig panasztalan éjszakákon, könnyes párnán, nyitott szemmel várja a csodatévő tüzet. Odakünn elkárhozott lelkek sóhajtása hallik, múlt idők szenvedő embereinek ittmaradt zálogai, lebegő semmik bolygó akaratnélküli akaratok, szabadságra vágyó rabszolgák, hajléktalan koldusok: lelkek. Fájdalmas boldogság, síró öröm, ez a mi jutalmunk, s ez is soká késik, várat magára, sokszor egészen későn jön. Bárcsak lehetne az ilyen későn jött jutalmat a sírunk fölé fejfának állítani, vigasztalásul a szomorkodóknak, olajágul a békétlenkedőknek. De nem lehet. A lehetőségek útja szűk. szigorúan szabott, keskeny palló, jaj annak, aki elszédül rajta . . .