Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)

1915-01-28 / 8. szám

2 8-ik szára. JSÍYÍR¥IDÉK. 1915. január 28. Nagyméltóságod a munkácsi hegyvidéki kirendeltség utján felhatalmazást adott. E felhatalmazás alapján a felügyelőség a már 1913. év őszén az elöljáróságok összeírása alapján élelemre és vetésre 75000 korona értékű terményeket vásárolt és osztott ki. Kiosztatott pedig élelmezésre: 454 m. buza mm.-int 152230 mm. burgonya mm.-int 5 korona 20 fillér árban, vetés céljára pedig: 5 85 buza mm.-int 21,132.74 m. t. rozs mm.-int 18,208 m. árpa. mm.-int 14 kor 20 fillér, 243.50 m. zab mm.-int 14 kor. 60 fillér, 468 tengeri mm.-int 14,1853.51 m. burgonya mm-int 5 kor. 20 fillér és 103.75 m. bab mm.-int 21 korona árban. A felügyelőséget a beszerzés és a kiosztás e nem könnyű munkájában az illető községek elöljárósága igazán elismerésre méltóan támogatták és ennek tudható be, hogy bár az engedély március hóban jött meg, mégis a szükséges termények idejekorán kioszthatók voltak. A kiosztott terményekkel a gazdák mindenütt meg voltak elégedve és annak minősége ellen kifogást seholsem tettek. Ezenkívül főispán ur ő méltósága közbenjárására a m. kir. belügyminiszter ur 10000 koronát bocsájtott az ínséggel küzködő lakosság segélyezésére, ki a felügyelőség meghallgatásával illetve javaslatára a fenti összegen keuyérliszt kiosztását látta célirányosnak és annak beszerzésével és elszállíttatásával a felügyelőséget bizta meg. Elszállíttatott: 160 mm. 31 kgr. , 28 , a kisvárdai járás részére a dadai felsőjárás részére 59 a dadai alsójárás részére 22 „ 57 „ a nyirbogdányi járás részére 2 , 96 „ a tiszai járás részére 120 „ 29 „ összesen tehát 365 mm. liszt osztatott ki, ezenkívül a főszolgabirák saját járásokban gyűjtöttek az ínségesek segítésére és tekintélyes öszszeget osztottak ki. Ugyancsak főispán ur ő méltósága Polgár község jégkárosult gazdaközönsége részére szükséges őszi vetőmagvak részben fedezésére a felügyelőségnek a még a segélyezésre rendelkezesre álló 2568 koronát átadta és ez összegen őszi rozs vetőmag szereztetett be és osztatott ki. Tagosítás. A felügyelőség kiszállásai alkalmával a „Tagositsunk* cimü népies kiadványt az elöljáróságoknak a szükséges számban mindenkor rendelkezésére adta kiosztás végett és ha lassan is, de a kisgazdaközönség kezd megbarátkozni a tagosítással, kezdi megérteni annak a gazdálkodás vitelére való áldásos hasznát. Ennek eredménye, hogy a f. évben már 3 község Nyírkárász, Nagyhalász és Kemecse gazdaközönsége közül akadt, ki a tagosítás iránti kérelmét benyújtotta. Mindhárom községben az 1908. XXXIX. t.-c. alapján a helyszíni tárgyalás megtartatott és ennek alapján Nyírkárász általános és Nagyhalász részleges tagosítását nagyméltóságod által engedélyeztetett is. A további intézkedés tétele vegett Nagyhalász községből a kérvény a nyíregyházi kir. törvényszékhez benyujtatott. Községi népkönyvtárak. A felügyelőség kiszállásai alkalmával amennyiben az lehetséges volt, a községi könyvtárakat megvizsgálta és pedig az első félévben 32 község könyvtárát vizsgálta meg. E vizsgálatok alatt meggyőződést szereztem, hogy a népkönyvtárak mai kezelésök mellett a Nagyméltóságod által kitűzött cél eléretni nem fog. A gazdasági irányú könyvek általában felvágatlan, teljesen uj állapotokban azt igazolják, hogy azt nem szívesen olvassák. Regényeket, költeményeket tartalmazó müveket vesznek ugyan ki, de azt sem a nép olvassa, hanem a községben lakó néhány intelligensebb embernek szolgál szórakozásul. A könyvtárak kezelése általában igen sok kívánni valót hagy bátra. Első sorban minden község könyvtárában selejtezést kellené megejteni és azután állapítani meg az uj leltárt, mert igen sok a hiány és a hiányos könyv. A hiányzó köteteket törölni, vagy pótolni kellene. Szükséges volna az egyöntetű vezetés végett leltári és kiadási nyomtatványokkal a könyvtárakat öllátni, egyes községekben általában semmiféle nyilvántartást nem vezetnek és ennek tulajdonitható a kint lévő hiányzó könyvek nagy száma, A hiányok pótlására a kezelőket mindenütt utasítottam. Célravezetőbb lenne a könyvtárakat mindenütt az iskoláknak adni és a tanítót bízni meg a kezelésével, néhány községben, hol a tanitó kezeli a könyvtárt, a könyveket is inkább olvassák és a kezelés is rendesebb. Az elöljáróság igazán sokoldalú elfoglaltsága miatt, a rendes könyvtári napok betartására, főleg pedig a könyvtár rendbentartására alig képes. Szabolcsvármegyében ezideig 128 községnek adományozott Nagy méltóságod népkönyvtárt. II. Állattenyésztés. Az 1913. évi abnormális időjárás káros hatása állattenyésztésünkre is kihatott, ugyanis a tavaszi állatösszeirás adatai szerint vármegyénk állatállománya 3450 drb. szarvasmarhával, 44666 drb. sertéssel és 8094 drb. juhval apadt. Az anyagiakban megszorult takarmánynyal nem rendelkező, különösen kisgazda közönségünk kénytelen volt állatait piacra vinni, ezenkívül az apadáshoz hozzájárult a szarvasmarháknál az 1913. vizes esztendő alkotta mételykór és a sertéseknél a pestis nagyobbmérvü pusztítása. A vármegye törvényhatósága által a felügyelőség javaslatára alkotott vármegyei szabályrendelet a szarvasmarha, juh és sertés tenyésztésről Nagyméltóságod által jóváhagyatván, az 1915. év január hó 1-én lép életbe. E szabályrendelet merem hinni, jótékony hatását pár év múlva állattenyésztésünkben észlelhetjük. Különös fontossággal bir az a pontja, mély a községeknek egy apaállattartási alap létesítését rendeli. A hadi A hadban levő katonák államsegélye kérdésében olyan kevés helytálló érvekkel támogatott cikkeket olvastam a legutóbb megjelent számokban, hogy a hadban levők és családjaik iránt érzett meleg érdeklődésem, sőt kötelesség érzete is arra serkent, hogy ezen közsegélyezés kérdését más oldalról is megvilágítva, gondolataimat s tapasztalataimat közreadjam. Azt hiszem, hogy a kormány intenciója a hadban levők hátramaradott családjainak segélyezésével az volt, hogy ezen családok megélhetése ugyanugy biztosítva legyen, mint az itthon levő családfők családjai. Ha igy ezen szempontból bíráljuk el a kérdést, akkor tegyünk összehasonlítást például egy gazdasági béres, vagy kocsisnak a munkaadó gazdájától járó javadalma és egy más ilyen hadban levő cseléd családjának járó átlagos államsegély értéke között. Mit fogunk találni ? azt, hogy az államsegély havi összege, mely átlagosan 40 koronára tehető (egy anya s 2—3 gyermek részére) nem több mint a gazdaság által kiszolgáltatott kenyérnek való (buza és rozs) mostani ára s hogy abból ezen csalhatatlan számítás szerint a segélyezett család csak a kenyeret szerezheti be. Pedig a kenyéren kivül még sok szükséglete van a legszegényebb embernek is. Ugyanez a számítás megálhat a hivatásos napszámos, az 1—5 holddal s a saját házzal biró zsellér s a vagyontalan iparos, sőt a 10—20 holdas, de adós család megélhetési viszonyaihoz mérten is, mert ezek a férfi keresete hiányában a kenyérnek valót biztosan nélkülözik s annak megszerzése államsegélyüket felemészti. Ha tehát van is olyan asszony, ki azt mondja, hogy örül férje távollétének s a háború folytatásának, az az asszony csak olyan lehet, ki férjének keresetéből nem részesült még kenyérnek valóra sem, hanem azt a férfi korcsmára költötte. Az ilyen züllött férfi családja, elismerem, sokkal jobb helyzetben került, mint azelőtt volt, de ha ez igy is van, nem szabad sajnálni tőle azt már csak azért sem, mert példákat hallunk, hogy az ilyen sehonnai emberek a harctéren sokszor megbecsülhetetlen szolgálatokat tesznek s főképpjn azért sem, mert az ilyen fajta emberek családja sokszor évtizedekig tartó szánalmas életet él a rossz természetű férfi bánásmódja miatt. Az ilyen családokat a segélyezés szükségessége szempontjából különben is teljesen figyelmen kivül kell hagyni. Az elbírálásnál egyedül irányadó szempont csak az lehet, hogy tisztességes és legalább olyan megélhetése van-é az árván hagyott családnak, mint a velők hasonló vagyon s kereseti viszonyok között levő olyan családnak, melynek feje itthon van. Én is és velem együtt minden hatósági személy látja azt, hogy egy-két asszony többet megenged magának, mint a mennyit szabad volna, de egy-két ilyen költekező természetű asszonyért nem szabad minden segélyezettről hasonló véleményt táplálni. Minden esetre jó lenne egy olyan intézkedés, hogy az ilyenektől megvonassék a segély. Megvallom őszintén, hogy én mint községi jegyző a segélyezési javaslatoknál a mi különleges, rossz viszonyainkat is mérlegbe téve — szabadabb elvet követtem s abban a nézetben, hogy a harctéren szenvedő embertársunk családja az itthonmaradottak minden áldozat hozatalára érdemes. — Olyan családokat is javasoltam segélyezésre, a kiknek talán szorosan véve a kenyerük meg is van — de nem tapasztaltam azt, hogy a segélyezés az illető csaláládokat dologtalanságra, vagy szertelen költekezésre csábította volna. Ellenben azt látom, hogy szerényen élnek s legfeljebb a férjükhöz való pakolás és utazásba mennek tovább mint kellene, de ezt jól megfontolva nem is lehet rossz néven venni. Talán a megjelent cikkek s ahoz hasonló vélemények szülték az 1914. évi XLV. tcikket, mely a segélyezésre vonatkozó 1882. évi törvényt módosítja s a mely már a katonai, vagy más hadi szolgálatra igénybe vett népfelkelő, de szolgálatáért díjazott egyén családjának segélyt nem nyújt, csak nagyon kivételes esetben. Tapasztalatom azt igazolja, hogy az említett egyének felruházása s egyéb életszükséglete a katonai igazgatás részéről adott napidijakat felemészti s az itthon maradt családnak gyámolitására abból nem jut semmi, ezért is módot kellene keresni a végrehajtó hatóságoknak arra, hogy az ilyen szolgálatra rendelt egyének családja megérdemelt mértékű segélyhez jusson. A segélyezés miatti nagyarányú panaszkodásoknak elejét venni úgy lehetett volna, hogy ha a segélyezés iránti javaslattételre hivatott községi elöljárók a segélyezési munkálatok előtt bizonyos megállapodást létesítettek légyen — a segélyezendő családok anyagi helyzetének mértékelését illetőleg. Miután meg nem történt, a panaszok nem fognak megszűnni hamar még a háború befejezése után sem, annyival inkább, mert a hadban levők s családjuk levelezéséből úgy tűnik ki, mintha a katonai parancsnokságok a segélyezés közhirrétételénél azt mondanák a legénységnek, hogy az minden családnak jár. Kötelessége minden hivatott hatóságnak azért, hogy úgy most, mint a háború végeztével a közhangulat is minél előbb lecsilapodjon — a lehető legnagyobb igyekezettel azon működni, hogf a segélyezés igazságosan legyen eszközölve, a nagyközönséget pedig hassa át ezen ügy mérlegelésénél olyan meleg érzés és olyan határtalan áldozatkészség, mint a minőt érdemelnek harcban szenvedő katonáink s azon családok, kiknek övéi szenvedésük után jeltelenül pihennek a harctéren — azért, hogy életünket, s vagyonunkat megvédelmezzék a galíciaihoz hasonló pusztulástól. Kflrthy Ferenc.