Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)

1915-01-21 / 6. szám

Nyíregyháza, 1915. január 21. Csütörtök XXXVI. évfolyam, 6. szám. A Szabolcsvárm egyei Községi Jegyzék és a Szabotesmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetés: Egész évre 10 K, Fél évre 5 K, Negyed évre 2 K 50 f. Egy szám ára 10 f. Tanítóknak félár. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: SZÉCHENYI-ÚT 9. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. Legolcsóbb hirdetés I K. Hiv. hirdetések sora 60 f. A nyilt-tér soronként 80 f. Apró hirdetések 10 szóig 1 K, minden további szó 5 f. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. El ne Városunk közönségének a mostani átvonulás eiött is már volt alkalma itt időző német katonát látni, velük szemben rokonszenvünket, vendéglátási és megvendégelési készségünket tanúsítani, velük érintkezni, velük beszélni, őket megösmerni és gyönyörködni egészséges kinézésükben, zajtalan vidámságukban, bizakodásukban, német nemzeti öntudat és önérzettül áthatott viselkedésükben. A mostani tömegesebb átvonulás és városunk megszemlélése közben szerzett bővebb ösmeretünk és tapa ztalatunk még inkább megerősíti és növeszti azokat a jó benyomásokat, melyeket német katonáknak lóvásárlás céljából városunkban való előző rövid itt tartózkodása alatt szerezetünk ! Ezeket a jó benyomásokat és abból fakadó rokonszenvünket nem is titkoltuk és nem rejtettük, mint mondani szokás, véka alá, hanem iparkodtunk annak velük és rajtuk kivül való köz- és magán beszélgetésünkben is nagy közvetlenséggel kifejezést adni. Amennyiben az is előfordult, hogy a vasúttól városunkba jövő német katonacsoportok az itteni szokás és nyelvünkben való járatlanságuk mellett, irántunk való baráti és bajtársi vonzódásuknak a vasúti uton épen az ő látásukra kifelé sétáló uri egyénekkel szemben azzal iparkodtak kifejezést adni, miszerint az uton kezük lengetésével „servus"-t kiáltottak át, ami előkelő uri közönségünk ezt a bizalmas, testvéri megnyilatkozást még fokozottabb mérvben és a nagy német birodalom katonáinak élénk éltetésével viszonozta! A testvéries együttérzésnek különben száz különböző ilyen megnyilatkozásnak lehettek tanúi igen sokan városunkból. Az ennek megfelelő érzület már az emiitett előbbi alkalommal és most is a helyi sajtóban is megnyilatkozásra talált és ezt a megnyilatkozást egyetértéssel, helyesléssel és elösmeréssel olvashatta városunk minden egyes polgára. Helyénvalónak találjuk még azt is, hogy a velünk szövetséges német birodalom vitéz katonáinak az értékét és a nekik nyújtott, illetve velük szemben kifejezett elösmerést, a mi fiaink által is kiérdemeltnél szinte jobban fokoztuk, valamint hogy az összehasonlitásnál némileg, nagyrabecsült szövetségesünk vitézei javára billentettük a mérleget. Hasonló összhanggal olvastuk legközelebb a német vitézek mostani felvcnulása alkalmából egyik laptársunk cikkírójának azon való sajnálkozását is, hogy eddigelé nem gyakorolta magát annyira a német nyelv tudásában, hogy a vasúti állomásnál, hol tartózkodásukról hozzátartozóik számára irt feljegyzésüknek arról a tévedéséről, hogy Nyíregyháza helyett a kijárást jelző „Kimenet" felírást jegyezték fel tartózkodásuk helyéül, — német nyelven világosíthatta volna fel a szívesen, testvéri és bajtársi szeretettel üdvözölt és kalauzolt német katonákat! Amidőn azonban mindezeket a kitéréseket a körülményekkel és azzal a bensőségteljes rokonérzéssel, melyet hű szövetségeseink irányában mindannyian szivünkbe és lelkünkbe* oltva viselünk, összhangban állónak ösmerjük el, ne vegyék cikkiró társaink rossznéven annak megjegyzését sem, hogy német bajtársaink látásából és megösmeréséből még inkább azt a levonást és tapasztalatot rögzíthetjük meg jövőbeli okulásunkra, hogy valamint őket az ő nemzeti erős öntudatuk és önérzetük, az önerejükben való nyugodt bizakodás tette és teszi előttünk annyira értékessé viszont mi is ezt a hasonló értékelést és megbecsülést a mi nemzeti öntudatunk és önérzetünk belterjesebb kiművelésével és nemcsak az idegen nyelv tanulásában és idegen kul* tura fejlesztésében való nagyobb törekvéssel szerezhetjük meg! A mi kedves német bajtársaink ugy a vasúti állomáson, valamint bent a városban való megfordulásuk közben minden nehézség nélkül találhattak és találtak is egyénekre, kikkel anyanyelvükön, németül mindenről tájékozódást szerezhettek. Ez a körülmény is ugyancsak azt demonstrálja, hogy mi velük szemben ha érezhetjük is valamiben elmaradottságunkat, az semmi esetre sem az idegen nyelvekben való ismeretünk és jártasságunk hiánya! Ennek a mai nagy. háborúnak egyéb tanulságai is inkáb azt diktálják, hogy legyünk ezután magyarabbak szokásainkban, culturánkban, nemzeti öntudatunk és önérzetünk fejlesztésében, mint eddig voKunk! Hic Rhodus hic salta, mint a latinok mondták, A niniszterelnök ur uj esztendei beszédében foglalt értékes nyilatkozatok a magyar államiságnak erősebb kiépítését hirdetik és igérik. Ennél az építkezésnél nem az idegen nyelvek tanulásában és idegen cultura fejlesztésében, az eddiginél is nagyobb törekvésre, hanem magyarságunk megőrzesére és erősítésére, nemzetünknek lehető érvényesülésére nyelvben, magyarságunknak művelődésben, szokásban, művészetben, még ruházatban is erősebb kidomboritására, megalapozására van és lesz szükség ! Midőn a dúló világháború folyását és ebben a magyarság szereplését szemléljük és mérlegeljük ^s azt összehasonlítás tárgyává tesszük, legyünk figyelemmel arra is, hogy a tapasztalásokból és a szerzett benyomásokból kialakulható levonásokban : el ne tévedjünk ! K. 1. Mezőgazdaságunk. Kauzsay Tibor, m. kir. gazdasági felügyelő most terjesztette fel jelentését az elmúlt 1914. évről a főidtnivelésügyi m. kir. minisztériumhoz. Terjedelmes gondosan összeállított nagy munkát igénylő jelentését sikerült lapunk számára megszerezni és nem lesz érdektelen, ha azt nagyobb vonásokban gazdaközönségűnkkel az alábbiakban ismertetjük: Két rossz gazdasági esztendő, még hosszabb idő óta tartó nehéz pénzügyi viszonyok között léptük át, az 1914. év küszöbét és különösen a mezőgazdasági állapotunk már akkor sem kecsegtette gazdáinkat fényes kilátásokkal. Ipar, kereskedelem is pang. Mint tikkasztó nyári napokban a kitörni készülő zivatar előtt oly nyomasztó légkör, hangulat nehezedik mezőgazdaságunkra, iparunkra és kereskedelmünkre, nehéz állapotok, szomorú kilátás és aggódás a szivekben, mit hoz a jövő! Siralmas volt az év kezdete, hisz itt Szabolcsvármegyében is — mi régen nem fordult elő — egyes járásokban az inség réme fenyegetett és azt elhárítani nagyobb arányú actióra volt szüksége. A m. kir. belügyi miniszter és a m. kir. földmívelésügyi miniszter urak hathatósabb segély nyújtására volt szükség, ami bizony sokaknak tőrölte le az inség félelmétől hullott könyeit. Az útlevelet kérők száma, régen nem kopogtatta annyit az alispán ajtaját, mint ez év téli és tavaszi hónapjaiban. Menekültek a nyomor elől már ugy látszott, hogy a föld is mostoha lett az ő gyermekeihez! Középbirtokos és erős bérlőosztályunkat is e szomorú állapotok válság elé állították, nem egy hullott el közülök a küzdelemben. Nehéz, válságos idők és nem derengett sehol fény, csak a remény sugára volt már a szivekben, hátha jobb lesz a jövő! E nyomasztó, borús csendben, mely a lelkekre nehezedett az év első fele végén egy pillanatra bevilágított egy gyilkos fegyver fénye és e kis villanás megrázkódtatta mindnyájunk lelkét, szivét, hogyne, mikor Trónunk várományosát és Fenséges hitvesét vesztettük el vele örökre. Mint egy mérges tőrdöfés, megsebezte nemcsak jóságos agg Királyunk és a három árva szivét, de megsebezte a magyar nemzet szivét is. Sírtunk, gyászoltunk és könnyes szemeinkkel gondolataink Istenhez és jóságos Királyunkhoz szállottak, de e néma, mély gyászunkban volt valami titkos érzésünk, mely sejtette, hogy a világ legnagyobb gyalázatos tettét büntetlenül hagyni nem fogjuk.