Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)

1915-05-02 / 35. szám

Nyíregyháza, 1915. április 15. Csütörtök XXXVI. évfolyam, 30. szám. A Sssabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetés: Egész évre K> K, Fél évre 5 K, Negyed érre 2 K 50 f. Egy s*ám ára 10 f. Tanítóknak féíár. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: SZÉCHENYI-ÚT 9. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. Legolcsóbb hirdetés 1 K. Hiv. hirdetések sora 60 f. A nyilt-tér soronként 80 f. Apró hirdetések 10 szóig 1 K, minden további szó 5 f. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. k kommunálizmus felé. A háború és a háborúval kapcsolatos események sok minden dologról megváltoztatták az eddigi felfogásokat. Sok eddig szentnek és sérthetetlennek hitt erkölcsi és világi törvény és szabály helyeződött hatályon kivül. A legkulturáltabbnak hitt és mondott nyugoti nemzetek tapodtak lábbal azokból legtöbbet. A körülmények viszont sok dologban kényszeritettek ki olyan megoldásokat, amiket a háború előtt lehetetlennek és soha be nem következhetőnek tartottunk. Nézzük csak magát a közélelmezés kérdését. Ugyan ki hitte volna csak egy év előtt is, hogy lészen idő, és pedig nemsokára, amikor az államhatalom kényszeritőleg állapítja meg a termények, a buza, a rozs, árpa, zab, tengeri eladási árát. Nem csak, hanem a megállapított árakon egyszerűen el is veszi azokat a tulajdonosoktól. Ha valaki ilyet mert volna hangoztatni az 1914-ik év elején, micsoda felzudulás keletkezett volna utána a szabad forgalom, a szabad kereskedelem, meg a tulajdonjog sérthetetlensége nevében ! És az 1914 ik év vége felé maga a közvélemény is követelte a kormánytól, hogy a termények legmagasabb árait kötelezőleg állapítsa meg. Majd mikor ez sem vezetett a kivánt eredményre, követelte mind hangosabban, hogy a közhatóságok vegyék el a tulajdonosoktól a felesleges készleteket s bocsássák azokat a reászorulók rendelkezésére. Bekövetkezett ez is. És mire bekövetkezett, mindenki természetesnek találta. Természetesnek találták, hogy az államhatalomnak és átruházott hatáskörben a helyi hatóságoknak a kötelességük gondoskodni a közélelmezésről. Ha kell, erőhatalommal. A polgárság érdekében elrendelt rekvirálásokkal szemben senkinek sem jutott eszébe, hogy a szabad forgalom, a szabad verseny, a tulajdonjog szentségének ósdi tanai alapján tiltakozzék ellene. S ma ott tartunk, hogy nemcsak a városokban, hanem a vármegyei járásokban, a községekben is a közhatóságok kezében van közélelmezés egy jelentékeny része. A gabonanemüek megszerzéséről a hatóságok gondoskodnak, a hatóságok őretik lisztté azokat s a hatóságok gondoskodnak az árusításról, megszorítván azt is, hogy ki mennyit fogyaszthasson. Ma még ugyan csak a közélelmezésnél és annak is csak egy részénél tartunk. De már is mind sűrűbben hangzanak hangok abban az irányban, hogy a hatóságoknak kellene gondoskodni a husés zsirszükségletről, a tej szükségletről. Sőt immár tovább is mentünk. Már emlegetjük a fűtőanyag kérdését is. Immár ennek a biztosítását is a közhatóságoktól várjuk. Nem sokára követelni is fogjuk. Mert nem szabad ám azt hinni, hogy a háború után nypmban beáll a régi rend és a jövő téli fűtőanyagunk az eddigi módozatok szerint könnyen biztositható lesz. Szinte rohamléptekkel haladunk a kommunáiizmus felé. A felé a kommunáiizmus felé, mely azt hirdeti, hogy a lakosság elsőrendű közszükségleteinek biztosításáról és ellátásáról maguknak a városoknak kell gondoskodniok. Nem helyes a fogyasztókat a szabad verseny cégére alatt a lelketlen spekulánsok kiuzsorázásának kitenni. Pár évtized előtt hatalmas tudományos viták folytak e fölött a kérdés fölött, Angliában indultak meg ezek legelsőben. Ugyanott valósultak meg első izben a különféle községi üzemek. Németország azonban, mint sok más téren, ezen a téren is hamarosan elébe vágott Angliának. Mig Angliában a nagy tőkéjű gyári, ipari és kereskedelmi vállalatok jól megfizetett szakíróik segítségével hosszabb időn keresztül vissza tudták szorítani a városokat és grófságokat attól, hogy kommunizálják a közszükségleti üzemeket, ezek fölött első sorban a közlekedési és közvilágítási vállalatokat, addig Németország városai, nem is a legnagyobbak, egymásután mind több és több községi közüzemet teremtettek meg. A kommunális rendszernek ellenzői tudományos alapon statisztikai adatokkal könnyű szerrel be tudták és be tudhatják ma is bizonyítani, hogy a községi üzemek soha sem olyan jövedelmezők, mint a magánvállalatok. Kisebb nyereséggel, kisebb haszonnal dolgoznak. Ezzel a kézzel fogható érvvel szemben sokkal nehezebb volt azoknak a helyzete, akik reámutatnak és mutattak a kisebb üzleti haszon valódi okaira és e mellett a közre háruló közvetett hasznokra, amik az olcsóbb tarifákban, olcsóbb árakban, emellett az alkalmazottak jobb munkabérében és a haszonnak több emberre jutásában rejlenek. Mindazonáltal különösen a német városok egymásután valósították meg a községi üzemeket, melyekre egyenesen kimondották, hogy nem is szabad nagy haszonnal dolgozniok, a befektetett tőke kamatain felül 7 g meg keli elégedniük annyi jövedelem fölösleggel, amennyiből az illető város egyéb közcéljait, főleg pedig kulturális céljait legalább részben előmozdíthatják. Lassan szivárgott át ez a gondolkozás hozzánk. Még élénk emlékezetében lehet mindenkinek, hogy Bécsben a magyarok előtt nem kellemes hangzású Luegerre volt szükség, hogy a gázgyártást^ községivé tegye. Budapest székesfőváros polgármesterének milyen sok küzdelmébe került, mig községi üzemeket létesíthetett s mennyi gyanúsításnak van kitéve ma is, azért, mert a villamos közúti közlekedést lassankint egészen a város kezébe igyekszik átvétetni. Sok panaszt hallani a községi kenyérgyár ellen is Budapesten, pedig hol lenne ma Budapest kenyérrel való ellátása, ha már régebben föl nem állították volna a községi kenyérgyárat! A háború után bizonyára más szemmel fogjuk nézni a községi üzemeket és más egyéb községi vállalkozásokat. A háború alatt megtanuljuk, hogy igen is sok olyan közszükségletünk van, amikről maguknak a kommunitásoknak kell és lehet leghelyesebben gondoskodniok. Egyes városaink sertéshizlalással, marhavásárlással, burgonya és más élelmi cikkek árusításával foglalkoznak már is. A székesfővárosban a háború előtt is beváltak a gyakorlatban a községi élelmiszer árusitó üzletek. Tudunk vidéki városokat, melyek fa- és szénraktárakat rendeztek be a háború miatt. Ennek, vagy ilyennek a szükségét hangoztatni hallottuk Nyíregyházán is. mentárúipar nytársasag Szabolcsvármegye legrégibb Cementárú és Mükőgyára Építési vállalat. Széchenyi-út 19. Sürgönycím: Cementipar Nyíragyháza. Levélcím: „Postafiók 72." Kérjen ajánlaté' 285-50 Telefon szám 1Ö4. Pontos címre kérjük ügyelni. 17" BffBtBE BeB'BEeSJ*) BBC'JCWEB fNÉI«űfciBEÍ8e EfeáLtsBeatB GTBBB BE