Nyírvidék, 1915 (36. évfolyam, 1-103. szám)

1915-05-02 / 35. szám

2 35-ik szám. jiyíryidék. 1915. május 2 A háború után előreláthatólag sok helyen foglalkozni fognak a községi üzemek és üzletek kérdésével. Sokat meg is fognak teremteni. Abban az álomban sem szabad azonban ringatnunk magunkat, hogy ezek mindenike életképes lesz. Lesznek zavarok, lesznek veszteségek is nem egynél. Mindaddig, mig bele nem tanulnak városaink a községi üzemek és üzletek kezelésébe. Mindaddig, mig az üzemek és üzletek létesítéséhez és fentartásához szükséges kereskedelmi szellem át nem hatja a városok vezetőségeit és közgyűléseit. Főként pedig mindaddig, mig meg nem tanuljuk, hogy a közigazgatás nem csupán a tiltó és parancsoló törvényparagrafusok ismeretebői és alkalmazásából áll. Haladunk tehát a kommunáiizmus felé. Ennek az önkénytelenül és talán észrevétlenül reánk kényszerülő kommunáiizmusnak egészséges megvalósithatásához azonban nemcsak jogászokra van szükség. A készülő uj városi törvényben kellene gondoskodni arról, hogy a közigazgatásban a jogászok mellett a különleges szakismeretekkel rendelkező tisztviselők is kellő munka- és hatáskört kapjanak. Helyet foglaljanak a közigazgatásban a gazdasági, a kereskedelmi és a műszaki ismeretekkel és képzettséggel rendelkező tisztviselők ép olyan hatáskörrel, mint a jogászok a jogi ismereteket igényelő munkakörben. Nincsen okunk félni a községi üzemektől és vállalatoktól, ha azok vezetése és ügyeinek ellátása kellő ismeretekkel és arravalósággal rendelkező tisztviselők kezében lesz. A vetési varjúról. A vetési varja hasznos, vagy káros voltát még mai napig sem döntötte el sem a szigorúan vett tudományos vizsgálat, sem a gazdák tapasztalati megfigyelése. Három csoportra oszlott a vélemény. Vannak a kik a legteljesebb mértékben károsnak mondják, mások ismét leginkább pótolhatatlan hasznosnak, középen vannak, akik a varjút részben károsnak, részben hasznosnak mondják. Akik csak káros voltát hangoztatják, nem akarnak egyebet látni, csak a kártételt, s szemethúnynak minden hasznot hajtó tevékenysége felett. Ezek azután bele esnek abba a hibába, hogy a rovarok által felidézett károkat is a varjú rovására irják, pedig az ilyen inficiált területeket éppen ezért lepi a varjú, mert a teritett asztalt ott leli fel. A legtöbb gazda fel nem ismeri a rovarkárt. Sem a legyeket, sem a futinka, drótféreg, buzacserebogár, avagy mocskos pajort nem is ismerik, s vetésük pusztulásának okát nem is igen keresik. Beérik a tény constatálásával, hogy a vetés vész. Nagyon is előkelő, jó hirnevü gazdát tüdők, aki a korán elvetett és légy által megsárgitott vetést a rozsda által inficiáltnak mondta, máskor a túlsürü állást és túlbuja fejlődést okozta. Tavas-zal a károkat a hidegnek tudják be, jól lehet a korai vetésen a légy által tönkretett hajtások már ősszel is leszáradtak. Egy í'/.ben kis gazdáktól azt is hallottam, hogy a műtrágya miatt vész a vetés. Elhibázott dolog volt annak idején a gazdákhoz intézett körkérdéssel eldönteni a kérdést, mert a gazdák inlelligentiáját nem vették figyelembe, s bizony mondhatom, hogy erős meggyőződésem, miszerint az intelligens és szakértő, intenzív gazdák varjú barátok, legalább is túlnyomó; részben, a tanulatlanok, a ludájs nélkül gazdálkodók pedig mind ellenségei nemcsak a varjúnak, de mindennek ami él és mozog. Az időjárás szeszélye is mindig ezeket károsítja legjobban. Én a legteljesebb mértékben megvagyok győződve a varjú hasznosságáról, de az éles viták, ellentétes felfogások, a sürün felhangzó panaszok arra indítottak, hogy fokozott figyelmet fordítsak a kérdésre, s annak mellékkörülményeire. Elolvastam a legellentétesebb felfogásokat tárgyaló közleményeket, s bizony bizony arra a ^tapasztalatra jutottam, hogy a Naumanoknak, Hermann Ottóknak és Chernél Istvánoknak a legteljesebb mértékben igazuk van, s velők tart minden tanult, nyitott szemmel járó gazda, s az ellentábor leginkább a felületes figyelőkből és vak elfogultakból kerül ki. A varjú mindenki által ismert hasznot hajtó tevékenységére nem terjeszkedem ki, hiszen ez egy olyan elcsépelt téma, hogy még a varjú ellenesek is acceptálják. Felállítok egy tételt, amelynek (felülbírálására felhívom ugy a tekintélyes gazdák, mint a tudósok táborát, döntsék el igazam van-e ? Én ezen tételem igazságát be tudom mindenütt bizonyítani, ahol varjukárról panaszkodnak. A varjú az intensiv okszerűen vezetett gazdaságokban nélkülözhetlen hasznos madár, mert irtja a voekot, futinkát, cserebogarat, hernyókat, kukoricamolyt, éjjeli bagolypillét, pattanó bogarat, nyüveket, s megtisztítja a községeket, határt az elhullott romlandó anyagoktól; kártétele a vetésekben minimális, a helytelenül vezetett, búzát búza után vető gazdaságokban, ahol a talaj nem részesül kellő müvelésben, ahol a gyomerdö ellepi a földet, elszaporodik minden káros féreg (igy nevezi a magyar gazda), az legkedvesebb tanyázó helye lesz a varjúnak, s ott minden kártétel a varjú rovására megy, s a látszat teszi, hogy ezek a gazdák és felületes szemlélők, — károsnak mondják. Ahol a tal

ajt ekével gyakran háborgatják, ahol a határt a gyomtól tisztán tartják, ahol okszerű vetés forgó van, ahol a talajt a tavasz vetések alá ősszel mélyen felszántják, csak a legritkább esetben fordul elő állati kártevés, az is legtöbbször a rossz szomszédoktól terjed át. Az eke és varjú elvégzi a maga dolgát. Ha van is kár, az a mozgékonyabb, nem helyhez kötött állatokból kerül ki, aminők a legyek és pocok. A varjú ellen leginkább azt szokták felhozni, hogy a korai árpát, zabot, kirúgja a földből, a csirákat kihúzgálja. Ez igaz. Télen át a varjú nagyon lefogy s tavasszal a bojárság még nem támad fel, s néhány napig reá van ulalva a szemkeresésre. Ezrével lepi nálam is a varjú a tavaszi vetést, soha még érzékenyen meg nem ritkította, soha ujravetés szüksége élő nem állott. Oly kismérvű ez a kártétel, hogy a felszínen maradt mag sem kerül mind a varjú begybe, a zabot pedig előbb meghántja a varjú, mielőtt elnyeli, s a visszamaradt zabhéjból is lehet kővetkez tetni, hogy az elfogyasztott mennyiség számba sem jöhet. A legnagyobb panasz a kukorica és csalamádé veteseknél hallható. Határozottan állítom, hogy aki ősszel a földjét előkészítette, s áprilisban, legkésőbb május elején veti kukoricáját, soros géppel, egyetlen szem kukoricát el nem pusztít a varjú. (Nem kell Corbin.). Akik megkésve, tavaszi szántásba vet s így földje tele van drótféreggel, futimkával, mocskos pajorral, az el lehet készülve, hogy hacsak egy jó esős idő a pyors kelést elő nem segiti, s a rovarok a mélybe nem húzódnak, ugy soha sem lesz tengerijök, csalamádéjuk, mert a tengeribe belefúrja magát a drótféreg, kirágja a .szikit", s ha mégis kibúvik egy-két elsárgult szál, elrágja a mocskos pajor. Ezek kedvéért, de nem másért meglepi a varjú sereg. Ilyen helyeken a varjú a begyét kukoricával is tele szedi annyira, hogy láttam nem egy helyen revocált csomó kukoricát. Az ilyen kukoricából egy szem sem fog kikelni vagy megmaradni, vájjon ki hiszi el, hogy a varjú ilyen tökéletes pusztítást tud elvégezni? ugy-e bár azt mindenki megérti, hogy millió és millió drótféreg és mocskos pajor igen. Különösen mindennapi ez az árteres területeken, ahol a viz későn megy le, ahol a szántást csak tavasszal lehet végezni, a Tiszamentén végig. Épp igy van más elárasztott, későn szabaduló földeken. Szemtanuja voltam, amidőn a kisgazdák ostorral űzték a varjut az ilyen földről. Oda mentem, s nagy ámélkodasukra megmutattam nekik, hogy a földben minden tengeri szem ki van fúrva és minden sárguló tövön ott ült a drótféreg, amely szín annyira jellegzetes, hogy én mar a kocsirol messziről latom, s ott ült a mocskos pajor, s egy pár kapa vágásra egy üveggel szedtünk össze, s ugy a kukorica szemeket, mint a rovarokat beküldtem az Ornithologiai Központnak A magyar pedig nem üldözte tovább a varjut, de kiszántotta az ugy is kipusztult vetést, s gyönyörrel nézte a barázdákban sürgölődő varjakat. Minő felületesen ítélnek még tanult emberek is ebben a kérdésben, idézem Sablonovszky József rovartani intézeti igazgató egy passusát, amelyet 1912 ben a kisérletügyi közlemények 3. füzetében adott közre, amidón vitába bocsátkozott a tudós Hermann Otóval és az Ornithologiai Központ többi tudós tagjával. A jelzett vitában minden érvet logikai érvekkel akar lebecsülni, csupán az itt idezett sorokban állit pozitívumot. A 482. oldalon ezt állítja Jablonovszky : „Szememmel láttam, amikor évekkel ezelőtt Mezőgyesen egy 15 kat. holdnyi táblasarkon 3 varjucsősz nem birt a varjúval. Hiába futkosott fel s alá, hiaba csattogtatta ostorát és hajigálódzott röggel a varjú felé, még sem birt vele. A csalamádét háromszor kellett itt újra vetni, mig végre a harmadik vetésből olyan ritkán kelt ki a mag, bos;y nemcsak takarmány, hanem még magkukoricának is ugyancsak ritka volt. Pedig itt nem is garázdálkodott ezer varjú: egyszerre legfeljebb 2—3 varjú ólálkodott a tábla körül s mikor a gyermekek az egyik varjú után futkoslak, addig a másik odacsapott, ahol a tabla őrizetlen maradt." Ahol az ellentábor ilyen érvekkel áll elö, azt könriyü legyőzni. Egy egy holdon 1 hl. vetőmagot számítva, 15 holdra háromszori veté-re 45 hektoliter vetőmag esik. Ezt ette meg tökéletesen 3 varjú! Pedig őrizték is! Ha már ott volt a rovartani intézet igazgatója, megnézhette volna a föld alatt mi történik. Megtalálta volna a drótférget, amelynek observálása inkább szakmajába vágott volna s békét hagyott volna a szegény varjúnak. Ilyen állításokat mi gazdak komolyan nem vehetünk s a varjú kérdésben inkább az Ornithologiai tudásokra és saját éberségünkre alapituuk. Mi pedig sok dolgot meglátunk. Láttam pl. hogy 1913 ban minden szár kukorica fertőzve volt a kukorica molytól s a kártételt a termésben 20—25 százalékra becsültem. Telen nem maradt egy szál csutka, vagy tő, amelyet a varjú fel nem bontott volna. A felbontott csutkákból egy kis gyűjteményt fel is küldtem az Omith. Központnak. IIUI I

ff

HHL

U

lUHV ' 1 " '•

•mPMlu

ii

H'

"'"

"*

" "ii

i

h'ii

huh

wi —III IBI M

MimmmnmmmmmmmmmMmmmmmmummmuMmmmmmmmmm «—

—-r.-in

u ibii

i i •iimmxiíujiiii_^ í^ Állandóan a iepagyobb raktár: SSSSS Koiin Ignáíz és férfi divatáruházában Nviresívházán, Városháza palota. — Telefonszám: 129. ess^ssasiaígaaa í