Nyírvidék, 1914 (35. évfolyam, 53-104. szám)

1914-07-19 / 58. szám

2 58-ik szám. MYIESTIDÉK. 1914. julius 19. Az uj polgári perrendtartás 317. §-a.*) Az uj polgári perrendtartásról szóló törvénykönyvet már bizonyára minden jegyző átlapozta. De vájjon megakadt-e szeme egynek is annak 317. szakaszán? Érdemes azt figyelemmel elolvasni és gondolkozni rajta. Mert hiszen kit érdekel jobban egy uj törvénykönyv, mint minket jegyzőket? És különösen érdekel bennünket a fentemiitett szakasz, mely mint egy kapzsikéz, elragadni készül előlünk a sótartót — vagy legalább is annak egy részét, — melyből sovány kenyerünkre eddig egy kis izelitőt hintegettünk. Az ügyvédi kar alaptalan kenyéririgységtől hajtva az utóbbi időkben országos akciót inditott ellenünk a magánmunkálatokat illetőleg, melyből, amint mondják, dus jövedelmet vágtunk zsebre. Elgondolkozva ez uj törvényszakaszon érthetetlennek tűnik fel előttem ez' az ügyvédi fegyverkezés. Avagy az ügyvéd urak még eddig nem vették maguknak azt a fáradságot, hogy elolvassák az uj perrendtartást? Pedig már január elsején életbe fog lépni. Igen. És sajnos, bármennyire is jogos a kívánságunk, hogy a törvényhozás ne csak elismeréssel legyen ami munkásságunk iránt, (hiszen ez is igen szép,) hanem egyszer már véglegesen is rendezze viszonyainkat az anyagiakat és erkölcsieket illetőleg, mégis mit látunk ? Egy ujabb törvény lép életbe és elveszi tőlünk azt is, amit eddig adtak. Mert bizony jelentékenyen megrövidíttetünk ama szakasz által. És a karpótlás ? Az otlion alussza téli álmát (és ki tudja, még meddig fogja aludni ?) a minisztérium iratszekrényében porlepetten. Legutóbb leporozták ugyan; nagy lármát csaptak felőle azonban — amit most már teljesen bizonyosnak vehetünk, *) E cikk nem fedi minden tekintetben a mi álláspontunkat. Ha mégis változatlanul közreadjuk, annak oka az, mert a cikkben foglalt panaszok a nagy- és érdemes jegyzőikarnak igen nagy része osztozik. A szerk. — újra visszakerül régi helyére várván egy ujabb feltámadásra. De nézzük tehát azt a bizonyos szakaszt és elmélkedjünk felette egy kissé. Az uj polgári perrendtartás 317. §-ában ugyanis ez áll: A magánokirat, ha valódisága nincs kétségbe vonva, vagy be van bizonyítva, az ellenkező bebizonyításáig teljes bizonyítékul szolgál arra nézve, hogy kiállítója az abban foglalt nyilatkozatot magáévátette (3) ha a kiállító aláírása, vagy kézjegye az okiraton bíróilag vagy közjegyzőileg hitelesítve van. Hát ez az a pont, melynél megütközve és keserű mosolylyal áll meg az ember. Tehát mi (amellett, hogy alapósan megröviditetünk) nem vagyunk, illetve nem leszünk eléggé megbízhatók arra, hogy egy magánokiratra (adásvételi szerződés, osztályegyezség, kötelezvény stb.) a mi hitelesítésünk mellett nyomja rá kézjegyét az analfabéta atyafi. De, hogy merték ránk bízni és hogyan merik továbbra is kezünkben hagyni az anyakönyvet, mely pedig közokirat ? És az aratási, dohány« kertész és más hasontermészetü szerződések nem birnak oly fontossággal, mint például az adás-vételi szerződés ? Mert remélhetőleg ezeket nem érinti a kérdéses törvényszakasz, amennyiben azokat külön speciális törvények egyenesen a községi elöljáróság elébe utalják. Avagy ott van a végrendelet. Nézetem szerint eléggé komoly okirat és azon mégis igazolhatjuk a kézjegyzést. De meg hát ha már ennyire nem megbízható a jegyző, ugyan minek bizzák rá az adókivetést ? Mert hiszen ez nem egykét magánembert érdekel, hanem legfőképpen az állam belső zsebét. Hát mért nem bizzák ezt is a közjegyzőre? Jó, hogy az adókönyveket és lajstromokat is be nem cipeltetik velünk minden évben hozzá hitelesítés céljából. És az utóbbi időben kiadott miniszteri rendelet az adófőkönyvi kivonat hitelesítését mért nem a közjegyzőre bizta, a községi biró helyett csúfosan lesajnálva a jegyzőt ? Akkor mégis csak érthetőbb és enyhébb lett volna az a lesajnálás. Érdekes a fentemlitett szakasz ugyanazon pontjának a folytatása, mely ugyanis azt mondja, hogy az irni igen, de olvasni nem tudó, vagy az okirat nyelvét nem értő fél előtt annak tartama, a két jelenlevő tanú (tehát nem b

;ró, vagy közjegyző !) által a fél által értett nyelven megmagyarázandó és ennek megtörténte az okiraton tanúsítandó. Mindez azt jelenti, hogy a felolvasást, megmagyarázást, illetve annak megtörténtét igazolhatjuk, ellenben a kézjegyet nem. Szóval az már nem olyan fontos, hogy a fél meggyőződött-e az okirat tartalmáról, vagy nem, de a kézjegy, az igen. Olyan fonákság ez, amin az ember — egyebet nem tehetvén — kénytelen elmosolyodni. Menjünk tovább. Ha tehát egy félvékás földet el akar adni Analfabéta János bátyánk, hát szedje fel a sátorfát feleségével, Vevő komával és annak feleségével együtt és kutyagoljon be költség, rengeteg időveszteség és fáradtsággal 20, esetleg 30 km. távolságra a járásbírósághoz, vagy a közjegyzőhöz, illetve majd (kifelejtettem) az ügyvédhez szerződést csináltatni. Majd ott jó olcsón megcsinálják. Köztudomásu dolog, hogy a falusi nép szegényebb rétege áll épen hadilábon az írásmesterséggel, mert hiszen, ha meg is tanulták azt az elemi iskolában, a gyakorlat hiánya folytán elfelejtik, nem ugy, mint az olvasást, mrt ha nem egyébről, az imádságos könyvből ismételget, de akkor is csak a nyomtatott írás ismerete marad meg nála, — tehát őket, (kik a legutolsó fillérhez is igen keservesen jutnak,) őket sújtja e kérdéses törvényszakasz. Pedig odafönn igen szép szavakkal és poétikus érzelmektől áthatva beszélek mostanában a falusi népről, a nép érdekéről és annak védelmezéséről. De hát a szó csak szó Eétszáss forint. Irta Nagy Endre. Zsán! Zsán! A fiatal báró még egynéhány kísérletet tett, aztán türelmetlenül ment az előszobába. Zsán ott sem volt. Ellenben, mikor lelépdel a kopott gránitlépcsőkön, a kastély mögött, a kerekes kut tövében rábukkant. Ingujjban volt és fát aprózott. Mert Zsán csak a végső szükség esetén volt inas. Egyébként a szakácsné mellett végzett konyhai teendőket, amióta a tanyáról belső munkákra berendelték. A fiatal báró ráförmedt: — Az ördög vigyen el, hogy sohasem lehet rád találni! Huzd fel gyorsan a libériádat és jelents be a grófnőnek. A grófnő a fiatal bárónak édesanyja volt és ugy, reggeli után, a pesti újságok elolvasása közben szokta a családi ügyeket elintézni. A nap többi részében a gazdaság kötötte le. A grófnő kíváncsian pillantott fel újságjából lorgnettjén keresztül, amikor a fia komor és ünnepélyes arccal belépett hozzá. — Csókolom a kezedet, mama! — Jó reggelt. Nos ? A fiatal báró előbb körülfutotta szemeivel az ódon és éppen nem összeválogatott bútorokat és miután még a sima, fehér menyezet tanácsát is kikérte, kissé remegő hangon, de elszántan mondá : — Pénz kellene, mama! A grófnő összeráncolta erélyes szemöldökét. — Pénz ? Nincs. Azt hiszem, azt maga éppen ugy tudja, mint én. — Kérlek, mama, azt jól tudom, de most muszáj. — És mire kell, ha szabad kérdeznem ? A fiatal báró egy hosszas pilluntással búcsúzott el a cipője hegyétől, azután sötéten mormogta: — Hiszen tudod mama. A szigorlat. — Lári-fári. És mennyi kell ? — Kétszáz forint. — Maga ugy látszik, ma tréfálkozó kedvében van. Kétszáz forint! De, mama, a szigorlat. — Eh, hát szigorlatozik később. Ugy sem lesz magából fiskális soha. Remélem, erre csak nem gondol egy Révy báró ? Most csend lett egyelőre. A színműírók kínos szünetnek szokták jelezni az ilyesmit. Azután a fiatal báró egy elszánt lépést tett előre és felvetette fejét, amint hogy Derblay Fülöp szokta vasárnap délutánonként a Vasgyárosban. — Mama, most már megmondom őszintén, hogy nem szigorlatra kell a pénz, hanem valami sokkal fontosabb dologra . . . — Valóban kíváncsi vagyok erre az ujabb verzióra. — Nos, Járay grófék nagy pikniket rendeznek holnapután és engem is meghívtak. Hát mondd, mama elmaradhatnék én onnan ? A grófnő kételkedve nézett a fiára. — Piknik ? — Igen, mama, a levelet is megmutathatom. Remélem, hogy nem kételkedel egy Révy báró szavában ? — Piknik . . . piknik,. . . Az persze egészen más. És olcsóbban nem lehetne ? —• Hova gondolsz ! Tudod, hogy Járay grófék mennyire szemmel tartják az embert. Igazán keveset mondtam, amikor kétszáz forintot mondottam. A grófnő izgatottan állott fel székéből és töprengve szorította a lorgnont ajkához. Az~ után szilárdan szólott : — Estére meglesz a kétszáz forint. És most hagyjon magamra ... De miért is nem mondta mindjárt, hogy piknikről van szó ? A fiatal báró kezet csókolt és melankolikusan távozott a szobából. Csak a hosszú és alacsony folyosó túlsó végén kezdett bele egy vig ütemü induló fütyülésébe. A grófnő pedig ugyanakkor az inasnak csengetett. — János, hivja fel rögtön Rozsda urat. Csak válságos időkben szókta Zsánt Jánosnak nevezni és a válságos idő most elkövetkezett. Rozsda ur udvari kovács volt és azonkívül hihetetlen sokoldalú mindenegyéb. Be volt avatva a legkényesebb „udvari

8 titkokba és az előkelő hivatás boldog tudatában » Wmü fényképező gépek, lemezek, papírok és veg^sze E NTŐ 5 Z E tuduuJiikttuiu Viióiii Ermann 23 és 53 korona, a legszakszerűbb összeállítása 6 koronától feljebb. Sérvkötő, Haskötő mérték szerinti készítése BLUMBERG JÓZSEF SSSBS. Gummi cikkek főraktára.