Nyírvidék, 1914 (35. évfolyam, 53-104. szám)

1914-11-22 / 94. szám

de szét kellett oszlaniok, mert a tenger el van zárva Magyar-, Osztrák-' és Poroszország előtt. Tollal azt le nem írhatom, hogy érzek a hazám sorsa iránt. Egész éjjeleket nem -alszom. Ha mehettem volna, már én is ott volnék azóta a hazám védelmére. Anyjok! Feri, Zoli ha katonának megy, add át helyettem atyai csókomat nekik 1 Az Isten áldása kisérje őket és a magyar fegyvereket juttassa diadalra. Isten legyen nemzetünkkel ! Éljen Magyar- és Poroszország ! Kérlek, legyen türelmed a nagy megpróbáltatások elviselésére, bár ott 1 heínék én is, de távol üldözött a sors, azt, aki engem erre kárhoztatott verje meg az Isten, hogy a hazámnak nem szolgálhatok." íme igy diktál szive e pennájának annak az Amerikába szakadt egyszerű paraszt sorbeli magyarnak, ki már népf'ölkelési kötelezettségén is tul van, és akinek a nevét érdemes kiirni: Mező Ferenc szalókai volt szalókai lakos. íme a nagy idők arannyá teszik az egyszerű falusi paraszt ember kezében a pennát és a hazaszeretetnek drága méze csöpög róla ... és egy-egy mondatára feltüzel az arcunk, szivünkben fellobban a láng és a lelkünk örömkönnyektől harmatos : Anyjok! Feri, Zoli ha katonának megy, add at nekik atyai csókomat . . . ! Elgondolkozom . . , Óh, most ismerlek csak igazán, hogy a közelből látlak, nemcsak a múltnak dicsőségsugártól szines ködén át, most tudlak csak szeretni igazán én fajom, én vérem, lelkes mágyar nép, magyar bércek, magyar puszták népe ! Most szeretlek csak igazán. És szeretlek nem csak a harctéren dicső, népeket bámulatba ejtő, hősi tetteidért, hanem a meszsze távolban is, tengeren tul . . . kincses nagy Amerikából ki emigyen irsz haza az édes Magyarhon léteért remegő szived diktálása szerint. . . . A háború idején. — Német katonák. — Néhány nappal ezelőtt német katonák voltak városunkban. A rokonszenvtől és az újdonságok iránti vágytól ösztönözve eggyel közülök alaposan megösmerkedtem. Tapasztalataim leirását azonban szándékosan halasztgattam, mert nem éreztem magamat elég erősnek ahoz, hogy a közvetlen érintkezés nyomán támadt hangulatokat azonnal leszűrni tudjam, már pedig ezen dolgoknak egyéni hangulattal való színezése egyenesen azok meghamisítására vezetne, tárgyilagos értékelésük pedig az emberi kincsek ragyogó pompáját tárja elénk. Nem akartam olvasóimat olyanféle csalódásba ejteni, mint az van, akinek édes tejébe mézet öntenek, vagy az, aki a derült eget élvezné, de a szeme előtt folyton egy sötét felhőcske cikkázik. Olyan a német és magyar katona egymás mellett, mint két remekmű. Mind a kettő egyformán nagyszerű, mind a kettő lelkülete megkapó és külön-külön is vonzó és ujdonszerü. Első kérdésem az volt, hogy nem vett-e részt valamelyik ütközetben és nem hozott-e valami emléket ? A katonám kivett egy könyvecskét a Waffenrockja alól és átnyújtotta. A metzi csatában vettem részt, melyben az Elszászban dőzsölő franciákat támadtuk meg. A szegény ördögök még 24 óráig sem élvezték régi hazájuk levegőjét és már is otthonosan érezték magukat. Bezzeg keserves meglepetést hoztunk a számukra. Mig bariton hangján beszélt, töprengve forgattam a kis könyvecskét a kezemben. A mi vitézeink is visznek egy ilyen noteszkét a háború kezdetén magukkal. És a háború végén hazahozzák teleírva sóhajtásokkal a délibábos róna és a napsugaras hazai delelések után, hogy : „be jó volna künn a mezőn á szűrön az idesnek főztjét szürcsölgetni és mikor a jó bögre kívánatos ize az éhínségét elcsillapitja, a feleség kötőjén a jó napsütésben végig nyújtózkodni, miközben az asszony ábrándosan tekint végig a beláthatatlan sikon és a legelésző nyájak sokaságán. Meg aztán mit csinál a Palkó a drágalátos kis csöpség, ki olyan ennivalóan dünnyögi a szókat és nincs az a cukor, amit el nem fogyasztana. És nagy gond biz az is, hogy meghízott-e már a jószág, a kis kurtafarku koca, amely már akkor hizó számba kelt volna el. Hát a kántor uram, beszedte-e már a dézsmát. Szegény asszony, asszony beh meggyülhetett a sorod azóta." Bizony a mi vitézünk az írásban nem nagyon vesződik az ellenséggel, elég annak ellátni a baját mikor megjelenik. A német katona notesza azonban másféle dolgokról beszélt. Határozott, áttekintő leírások voltak azok az ütközetekről, melyekben részt vett. Naplószerűen vezetett, gondos, kimeritő leírások, telve stratégiai elmélkedésekkel. Ha visszavonult a serege, az mi okból történt, vagy mire vezethető vissza. Ha az ellenség váratlan verességet szenvedett, átható kutatása annak, hogy mit mulasztott megtenni, vagy a saját serege milyen bravúros cselekedetet vitt keresztül, mely javukra a váratian döntést eredményezte. A leírások mindenütt színezve a megdönthetetlen bizonyosság, a céltudat és a kifogyhatatlan bizalommal. Csodálkozva tekintettem a közlegényre. Mondja már kezdem, ugyan mire magyarázza, hogy az Önök szárnya Észak-Franciaországban Arrason túlra vonult 'vissza. A katona kék szemeiben kérdésemre az értelem csilláma villant meg, majd a legszerényebb hangnemben fejtegette, hogy mert a német jobbszárnynak nem volt meg a kellő támaszpontja és mindig ki volt téve a francia balszárny bekerítő mozdulatainak, érintkezést kellett keresnie a Belgiumban csatázó többi német csapatokkal és igy eljutni a tengerpartig, ahol a támaszpontot megtalálja. Majd a német csapatokban uralkodó harci szellemről, az irántunk való rokonszenvéről, a német népnek áldozatkészségéről beszélt. önkénytelenül kérdeztem meg, hogy mi a foglalkozása az életben. Asztalos vagyok, mondá nyugodtan. Ezen válaszban egyszerre elém tárult a német kultura a maga megdönthetlen bizonyosságában. Elébem tárta egy asztalosból közlegénnyé lett katona, aki a fáradtságos ütközet után előveszi könyvecskéjét és jegyzeteket csinál a napról. Pislogó gyertyája mellett befurakodik széles köpenyegébe és miközben idegen földről a messzeségbe tekint és nagy távolból talán szép hazájának tüzeit látja csillogni, összehúzódva töpreng a nagy oüozatok és okok összefüggésein. Egyetlen kérdés foglalkoztatja, hogy miért ? A nagy miért! Egy szó, miközben a tudás ösmeretlen ize izgatja. Ugyanazon láz, mely étlen szomjan sivatagokon vezet keresztül, hogy ösmeretlen népfajokat láss. Ugyanazon láz, mely magadba merülve sorvaszt, mikor léted megfejtetlen problémáit kutatod. Egy asztalos legény kutat lázasan az ismeretlen okok után. Ebéd közben megkérdeztem, hogy szereti-e a császárt. A katona megremegett. Egy pillanat és a szelid nézésbe az áhítatnak leírhatatlan tekintete vegyült. A vad népek igy tekinthetnek az anyabálványra ... Az evőeszköz csörömpölve hullott ki kezéből és miközben az indulattól megmerevedett ember egy fejjel magasabbnak tetszett, csillogó szemmel, elfogódva rebegte : Igen, a császárt, a császárt. Majd megnyugodva lehunyt szemmel ismételte : a császárt. Vacsora után kérésemre elénekelte a „Gott, lass mir die Frau und Kinder wiedersehen" (Isten engedd meg, hogy nőmet es gyermekeimet viszontlássam) kezdetű katonadalt, mely könyvében le volt kottázva. A melancholikus dal éneklése közben a bátor, ismeretek után törtető katona szemeiben könnyek csillogtak. Mindenkit ellágyitott volna a kitűnő zenetudással előadott dal. Megkérdeztem, hogy el van a zeneismeret a németeknél terjedve. Azzal válaszolt, hogy náluk a cselédleányok, mikor dolgukat elintézték, zongorához ülnek és játszanak. Elhittem neki, mert ezt azelőtt is hallottam. íme a német kultura egyik szerény lámpása ! * * * Nem szeretünk jóslásokba bocsájtkozni, sem pedig azon messzemenő összeköttetéséket kifejezésre próbálni hozni, melyekbe bennünket a háború tapasztalatai német szövetségesünkkel az élet minden terén juttatni fognak, de azt előre már most megállapíthatjuk, hogy a magyar ember kellő érvényesüléséhez a német nyelv ismerete még fokozottabb mértékben lesz szükséges a jövőben — mint volt eddig. A német nyelv elsajátítása szükséges eszköze leend a közeli jövőben annak is, hogy saját honunkban kulturéletet élhessünk. Dr. D. S. Levél a jó gyermekekhez. Kedves kis gyermekek! Ugy-e mindnyájan örültetek s alig vártátok minden évben azt az időt, mikor tervezni lehetett már a karácsonyi ünnepeket, azt a kedves boldog ünnepet, amikor teljesedik mindenitek kívánsága. Egy levél — a kis Jézuskához — amit angyalkák kézbesítettek és minden megjött, amit csak legszebb álomban álmodtatok. Igy volt ez cpég a mult évben is. Azóta ám sok minden megváltozott. Ti okosak vagytok, látjátok, érzitek kicsi szivetekkel, hogy most nem lehet senkinek sem külön-külön kívánsága. Most csak egyet szabad kérni, egyért szabad imádkozni, hogy a szent karácsony hozzon békét. Láttok ti a ti jó kis szivetekkel egyebet is, látjátok, hogy kis iskolástársaitok, kiknek mult télen meg jó meleg ruhácskájok volt, most kopottak, sáppadtak, ha megkérdezzük miért szomorúak, mind-mind azt feleli: Édes Apa elment messze-messze — mi nem is tudjuk hova, harcolni ment. Mit gondoltatok édes kis gyermekek, nem volna-e jó, ha ti most ezeknek a szomorú kis gyerekeknek szereznétek örömöt, ha most a karácsony estéjén megelégednétek azzal a legdrágább ajándékkal az Anyuka, Apuka forró csókjával amit bizton meg .fogtok kapni, ha elébök álltok s megkéritek szepen: Édes szüleim! ne vegyetek nekünk most semmi ajándékot karácsonyra, hanem azon a pénzen, mit arra szántatok, vegyetek kis ruhácskának való szöveteket, hogy minden fázó kis gyermeknek legyen karácsonyra meleg ruhácskája, ez lesz a mi legkedvesebb ajándékunk. Ilyen tartalmú levél jött már a postán, nem volt rajta a cim olvasható, mi ez úton közöljük a nyíregyházi jó kis gyermekekkel és hisszük, hogy sokan lesznek olyanok, akik ilyen karácsonyi ajándékot kérnek. Eddig már a következők jelentkeztek: Doctor Edike és Palika 10 K, Füzesséry Márta 10 K, Jóba Sárika és Katika 6 K, Szabó Nórika 3 K, Bodor gyermekek 20, Nagymáté Gyurka 3 K, Nagy Irénke és Zsuzsa két ruhára való, tJngár János 3 ruhára való, Ungár Emi és Márta 3 ruhára barhet, Vajda Magda és Laci 2 ruhára barhet. Hósapka-gyapjufonal legjobb minőségben, továbbá hadbavonultak részére meleg alsó-ruhák, keztyük, harisnyák, has-, tórd- ós órmelegitők szvetterak, kötött kabátok stb. a legnagyobb Választókban kaphatók niH-és férfMlivatáruházában Telefon 12 9« sz.