Nyírvidék, 1914 (35. évfolyam, 53-104. szám)

1914-11-19 / 93. szám

Megjelenik szerdán és »z#unbaton este. Előfizetés: Egész évre 10 K, Fél évre 5 K, Negyed 2 K 50 f. Egy szám ár« 10 f. Tanítóknak félár. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: SZÉCHENYI-ÚT 9. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. Legolcsóbb hirdetés 1 K. Hiv. hirdetések sora 60 f. A nyilt-tér soronként 80 f. Apró hirdetések 10 szóig 1 K, minden további szó 5 f. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. A háború és a mezőgazdálkodás. Vitéz seregeink nagy hősiességgel állanak határainkon, hogy megvédjék hazánk nyugalmát és földterületét a romboló ellenségtől. Ezalatt a hazai földön folyik egy nem kevésbbé fontos harc, a mindennapi kenyér előteremtéséért. A háború még igen sokáig elhúzódhatik, s a kiürült magtárak nehezen várják az uj termést. Hiába a fegyverek minden vitézsége, ha a harcolók és békés polgárok számára nem biztosithatjuk a jövő termést. A mostani háborúra felkészültünk hosszú évtizedes munkával és áldozatokkal — a hadi anyagok előteremtésével, de nem készültünk fel telt gabona raktárakkal. Ez most igen megbosszulja magát. Sokan a gazdákat okolják a megfizethetetlen élelmiszer árakért, pedig a valóság az, hogy gazdáink kezében alig van számottevő gabona-készlet Vájjon ki lenne olyan bátor, hogy 40 koronás búza- és 32 koronás rozs áraknál tovább kockáztasson ? Hiszen a veszély minden pillanatban beállhat, hogy a hatóság kényszer uton, foglalásokkal szabja meg az árakat, A mostani termény-árakat sem a gazdák hajtották fel erre a rettenetes és eddig soha nem észlelt magas nívóra, de a közvetitő kereskedelem. Határozottan állítom, hogy gazdáink legnagyobb része 20—32 korona közti ár on adta el búza termését, 16—22 kor onán a rozsot, 18 koronán az árpát, 20 — 24 koro nán a babot, 4— 6 koronán a burgonyát. Amint ezek a cikkek gazdát cseréltek szinte hatván yszerüleg ugrottak fel az árak a búzánál 4 2 koronára, rozsnál 32 K-ra, árpánál 30 K-ra, babnál 60 K-ra, burgonyánál 8—12 K-ra. A tengeri áremelkedése még nem érezhető, mer t az még a gazdák kezén van. Amint a spekuláció erre a cikkre veti rá magát, az is mérhetetlenül, megfizethetetlenül drága lesz. Avagy tekintsük a cukrot. A kész cukor ára szintén megdrágult, holott a cu korrépát — amely cikknek előállitása le gtöbbe kerül a gazdának, — a régi áron veszi át a cukorgyár. Ismerek korcsmárost, aki 150 q. babot szedet t össze 20— 22 korona áron és rövid egy hónap alatt 2000 korona tiszta haszon nal zárta le az üzletet. Vájjon olyan jó d olga van a magyar gazdának, hogy egyetlen falu határában 2000 korona hasznot engedélyezhet a közvetitőnek csupán a babból, avagy a magyar fogyasztó közönség olyan jó szituációk közt van-e, hogy ezt a különbözetet megbírja fizetni ? Ez a perspektiva végig kisért az egész vonalon. A hatóságok most már tehetetlenek ezzel a helyzettel szemben, pedig ennek igen szépen elejét lehetne venni gabona közraktár-hálózat, értékesitő szövetkezetek létesítésével, amely intézmények szoros kapcsolatot létesítenének a községi hitel- és fogyasztási szövetkezetekkel. Mindenesetre az idei, továbbá a már két éve tartó mostoha gazdasági évek rossz hatása is érezhető. Azonban ezeknek a mostoha gazdasági éveknek sem lett volna szabad ilyen szomorú eredménnyel zárulni, ha a mezőgazdaságunk minden irányban vértezve lett volna sok káros hatással szemben. Nézzük csak, mik azok az okok, amik ezen válságokat előidézték ! Magyarország agricuitur ország, A gazdák jóléte, az ország felvirágzása. Minden csapás, amely a gazda anyagi romlását felidézi, érezhető az egész közgazdaságunk terén. Az utóbbi évek rettenetes közgazdasági válságai a rossz termésekre vezethetők vissza. Ha Magyarország mezőgazdálkodását célszerűen fejlesztették volna, nem tett volna ilyen nagy kárt az idő mostohasága.' Elsősorban is a legnagyobb baj a tudatlanság. Minden pálya igényel valami kvalifikációt, egyedül a magyar föld van kiszolgáltatva, hogy boldog-boldogtalan kísérletezzék és műkedvelősködjön rajta. Mig a vasúti baktertől, a 32 koronás városi rendőrtől is megkövetelnek valami képesítést, csak a föld olyan türelmes, hogy bárki is birtokába veheti. Tudok nagy birtokot, amelyet lócsiszárból korcsmárosból lett bérlők nyúznak. Minő szociális és egyébb érzékkel, azt lehet képzelni. A birtok ma egy elpusztult gyom erdő. A birtokot egy szolid bérlő kezéből vették ki, horibilis bérösszeg részbentolásával. Mindenesetre a birtokos lelkiismeretén szárad, hogy pillanatnyi előnyért birtokát elpusztulni hagyja. Kisgazdáink fiai iskolába csak addig járnak, mig a törvény erre kötelezi őket, de nincs is módjában a földmivelés alapismeretét megszerezni, mert nincs \ földmives iskola. Nagyapjától eltanult ódon fegyves rekkel küzdeni a modern tractvius, gőz! ekés világban a megszaporodott ellenségekkel szemben, a férgek, növényi betegségek, talaj kimerülés stb. bajokkal, — pedig ezekkel szemben ma már a tudás minden fegyverével és eszközével kell a harcot felvenni. A lakosság megszaporodott, az igények megnövekedtek, ma már a közönséget nem lehet üszkös, konkolyos, rozsdától agyonsanyargatott áruval eltartani. Ezzel szemben minden kis város kereskedelmi és iparoskolával van ellátva, mintha bizony mi ipari vagy kereskedő állam lennénk. Leánygyermekeink is, nem a házasságra vannak nevelve, de a kézimunkára és hivatali pályára. Ennek az eredménye a nagyzolás, a divathajhászás és sok esetben a könnyű léha életfelfogás. Jobb módú parasztleány a kisasszonyt utánozza ruházatában, s nem veszi kézbe a kapát. A másik ok a közlekedési utak hiánya. Ezt fejtegetni nem kell. Csupán arra a tényre hívom fel a figyelmet, hogy ahol a kisgazdának meg van adva a mód, hogy terményeivel a piacon könnyű szerrel megjelenhessen, azonnal a gazdaságnak bizonyos intenzivitása és felvirágzása észlelhető, a világtól elzárt helyeken legszembeötlőbb az elmaradottság. Nagy baj a hitelviszonyok züllöttsége. Magyarország valósággal az uzsora hazája. Mintha bizony minden munka csak azt a célt szolgálná, hogy a tőke rabszolgája legyen. Minél nagyobb a gazdasági tevékenység, annál inkább rá van a hitelre szorulva, s minél több hitelt élvez a gazda, annál hatékonyabban fojtogatja az uzsora ezer neme. A gazdán él a tőkés, a kereskedő, a munkás az iparos, s minél intenzivebb ténykedést fejt ki, annál fokozottabban érzi az uzsora fojtogató öleléseit. Ha egy kereskedő segéd elsajtítja a könyvvitelt s annyi tőkére tehet szert, hogy néhány részvényt megszerezhet, már bankot grundol. Nincs olyan nyomorult kis falu, ahol 1 — 2 pénzintézet ne boldogítaná a lakókat. Természetesen a százalék szedésben versenyeznek ezek az intézmények. Ezek aztán csodálatos képpen nem a gazdát segítik, de a gazdák kizsákmányolóit. Igy lehetséges azután, hogy minden kis szatócs vagy korcsmáros terményuzsorával foglalkozhat. Mig a gazdaosztály sorvad, a közvetitő boldogul, a fogyasztó közönség koplal.