Nyírvidék, 1914 (35. évfolyam, 53-104. szám)

1914-09-24 / 77. szám

A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetés: Egész évre 10 K, Fél évre 5 K, Negyed éne 2 K 50 f. Egy szám ára' 10 f. Tanítóknak félár. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: SZÉCHENYI-ÚT 9. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. Legolcsóbb hirdetés 1 K. Hiv. hirdetések sora 60 f. A nyilt-tér soronként 80 f. Apró hirdetések 10 szóig 1 K, minden további szó 5 f. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. Ne csüggedjünk! Ebben az időben élő, igazi nagy írók ragyogó tollára volnának érdemesek a mai nagy napok világot mozgató eseményei. Mi, közönséges halandók, ezeknek a világot mozgató cselekményeknek a hatása alatt, kifáradunk az érzésben, a gondolkodásban. Alig tudjuk a felmerülő mozzanatokat, jelenségeket értékük szerint mérlegelni, kialakuló felfogásunkat megrögzíteni, hogy annak birtokában, ha majd elkövetkezik annak ideje, a magunk körében, legalább, a mi szűkebb társadalmunk, árva nemzetünk, jobb sorsra érdemes hazánk érdekében érvényesíthetnénk a tanúiságokat. Nem régen voltunk szemlélői katonáink dicsőséges hadbavonulásának. Tele szívtuk magunkat az ő lelkesültségükkel, nagy elhatározásra való képességgel és jogos várakozással, ami hivatásunk felösmerése, egy szebb jövő elkövetkezése iránt. Most már tanúi vagyunk a hadtörténetbe illő vitézségnek, fényes hadi cselekményeknek, melyeket katonáink,' a 67-es törvényekbe is beiktatott magyar hadsereg, hazafias versengéssel, a monarchia másik államának vitéz hadseregével, a több száz kilométeres tűzvonalban halált megvető bátorsággal, életük, testi épségük feláldozásával, jfó és rossz időben, nappal és éjjel, melyet a népek Istene, a művelődésre képesített ember számára pihenésül s életfeladatuk megoldására adott, most pihenés nélkül, békés foglalkozásukból kiragadva, a megszámlálhatlan, kifogyhatatlan, vitézséggel, szinte kiírthatatlan északi, s botor, esztelen, már is muszka kancsukával hajszolt déli ellenségünkkel szemben kifejtenek! És tanúi vagyunk most mikor a harcban elesettek megsiratásával, a harctérről folyton érkező vonatokon szállított, könnyebb és súlyosabb sebesültek fogadásával, elhelyezésével, ápolásával van eltelve az egész ország, hogy legifjabb korosztálybeli hadköteles és népfelkelő fiaink, a rájuk váró feladatok nagyságának mérlegelése nélkül, az előbb hadbavonultaknál nem kisebb lelkesültséggel, nem kisebb bátorsággal és nem kisebb készséggel fogadják a behívó parancsot. A mi hadi készségünket nem riasztják meg a háborúval járó megpróbáltatások szörnyűségei, hadratermett ifjuságunk lelkesültséget nem lankasztják a harctéri veszteségek, ők a háború kitörésének első hírére országszerte lángragyúló lelkesültséggel vonulnak tovább a harcszinterére és mi hazafias kötelességünk teljesítésében lankadatlanul, felemelt érzéssel és gondolkozással ápoljuk tovább a gyöngéd részvéttel és szeretettel fogadott harctéri sebesülteket, fájdalomtól megilletett, de meg nem tört lélekkel kisérjük nyugvó helyére a sebesülésében kimúlt hősöket, mintha csak Schiller szépséges költeményében megszólaltatottak, a harangok szerte áradó hanghullámai szóllanának a mi valóságunkból is: „vivos voco, mortuos prangó, fulgura frangó". Hívjuk vitézi tettre, hazafias felbuzdulásra az élőket s temetjük a halottakat ! Szívünkben és lelkünkben az ezekkel járó érzelmek hatása alatt további erőt meritünk az emberiség történetében eddig mindig megnyilatkozott Isteni igazságban vetett hitből és erőt meritünk ellenségeink gazságának megutálásából, annak a fertőnek látásiból, melyet a francia köztársaság demagógiából meghízott stricieinek és a tiszta kereskedői erkölcsökből tisztességtelen kapzsiságra vetemedett angol grey-eknek, a gyilkoló szerbek és a népeket pusztító moszkovitákkal való perverz szövetsége tár elénk. A kéjelgésben degenerált franciák egyik írója, a női szépségekben és gyönyörökben való elmerülése közben azt mondotta, szeretné ha a világ valamennyi asszonyának és leányának egy ajaka volna, hogy valamennyit egyszerre csókolhatná. Belőlünk pedig a kultur ember s a kancsukás muszkával való perverz szövetkezés láttára, annak az óhajtása fakad fel, bárha azoknak a szörnyetegeknek akik ezt az erkölcsi és emberi igazság nélkül való világháborút az emberiség nyakába borították, hogy millió és millió embert ragadjanak ki békés foglalkozásából, száz és százezreket fosszanak meg ártatlanul az Isten által adott életüktől és testi épségüktől s még többeket taszítsanak nyomorba és szenvedésbe, — egy nyakuk volna, hogy egy csapással sújthatnánk le valamennyinek a fejét! A mit így nem tehetünk, tegyük meg akként, hogy mindnyájunk karja sújtsa, minden ember átka kisérje s mindenki, a lehető módon bénitsa, sikertelenitse gonosz ellenségeink még gonoszabb szándékát. Ne csüggedjünk! Ebben a nagy, nehéz, világháborúban, lehetetlen nekünk, az államok és népek jogaiért, az emberi szabadságért és az emberi művelődésért harcolóknak — nem győzni! K. I. Önkéntes hadi adó*) A rendkívüli idők rendkívüli cselekedeteket kívánnak a haza minden polgárától és igazolják a rendkivüli lépéseket. Kötelességünk mindnyájunknak, akik a hosszú béke áldott csendjében évtizedek óla munkálkodhattunk a magunk szellemi és anyagi előrehaladásán, most, mikor a haza veszélyben forog, minden erőnkkel, szóval és tettel, sőt minden gondolatunkkal is egyedül ama nagy problémák felé fordulnunk, melyeket a világtörténeti idők vetettek föl a magyar társadalom előtt. A töprengés, mely most bizonyára minden érző ember lelkét egyetlen nagy gondolatban egyesíti : hogy miként szolgálhatná ezt a mindenekfelett szent ügyei, nekem olyan gondolatot sugallt, mely meggyőződésem szerint egyetlen aktussal megoldaná a háború folytán felmerült s a háború után még fokozottabb mértekben felmerülő nagy anyagi problémákat s lehetővé tenné, hogy a társadalom most szétforgácsolt ereje egyetlen hatalmas gyüjtőmedencében egyesittethessék. A gigantikus idők gigantikus méretű rendszabályokat, intézkedéseket, sőt intézményeket követelnek. Látjuk ugyan, hogy a társadalom apraja-nagyja boldog örömmel tesz eleget a közjótékonyságra való minden felhívásnak, de ez mind csak csepp abban a mérhetetlen tengerben, melynek a háború után újból meg kell termékenyítenie a pauperismus által elöntött földünket. A bevonultak családjainak rendszeres segítése a háború alatt; a keresetnélkülieknek és munka-alkalmaikat elvesztetteknek kárpótlása; az özvegyeknek istápolása; az árváknak egy hosszú életen át leendő ellátása, olyan irtózatos nagyságú feladatok, amiket az állam a maga roppantul megterhelt háztartásából s a társadalom a maga százfelé igénybe vett áldozatkészségével még egy győztes háború esetén sem fog kielégítően megoldhatni. Vessen ki a törvényhozás egyszer, egyetlen egyszer megállapítandó és kivetendő rendkivüli hadi vagy háborús segély-adót, mely a vagyoni, illetve kereseti viszonyok mértékéhez képest rovássék ki az ország minden oly husz éven felüli férfi lakosára, aki e háború folyamán katonai szolgálatot nem teljesit. Az egyszer s mindenkorra szóló adó 10 koronától 5000 koronáig terjedne s esetleg megállapitandó több éves részletekben volna fizetendő. Tisztában vagyok azzal, hogy az adó gondolata a nép szélesebb* rétegeiben sohasem volt rokonszenves. De ha volt, melynek a legtisztább ethikai igazság volt az alapja; ha volt adó, melynek viselése nem teher, ez az adó bizonyára az lesz. Felszabadulást egy kinzó lidércnyomástól, lélekbeni felemelkedést, elégtételt és megelégedést jelentene az az adó nekünk férfiaknak, akik csak ugy férfiaknak és hazafiaknak érezzük magunkat, mint azok a véreink, akik határaink mentén fegyverrel szolgálják a hazát, de akinek a sors szeszélye, testi alkalmatlanság vagy más okok miatt — nem adatott meg, hogy a csatatéren tegyünk hitvallást honszerelmünkről. Felemelné szivét, megacélozná izmát és fokozná harci lelkesedését a tűzben álló vére*) Jánoshalmi Nemes Marczell királyi tanácsos beadványt intézett a miniszterelnökhöz. E beadványból vesszük közlésünket.