Nyírvidék, 1914 (35. évfolyam, 53-104. szám)

1914-09-24 / 77. szám

inknek is az a tudat, hogy itthonmaradt, Ínségbe jutott vagy esetleg árvaságra kerülő kedveseik nem lesznek a háború után a köz* jótékonyságra utalva, hanem as állam, tehát a haza az, mely a szegényekről és az árvákról gondoskodik. Az árvák nem koldusok lesznek, de hősök fiai, akiket a hálás haza a saját gyermekeinek deklarál s nevel fel mindnyájunk büszkeségére. Ha van erkölcsi igazságszolgáltatás, ugy ez bizonyára az: akik itthon maradtak, azok gondoskodjanak azok helyett, kik a harcmezőn küzdenek. Tudatában vagyunk aíinak, hogy a társadalom két keze igy is szorgoskodik. De ez még a pillanatnyi szükség enyhítésére sem elegendő. És mi lesz még a háború után, még egy győztes háború után is?í A keresetképtelenek, nyomorékok számára menházakat fog kelleni létesítenünk, az árvák ezrei számára árvaházakat, a sebesültek, betegek részére kórházakat ! Ide megszámlálhatatlan milliók kellenek. És nekünk nincs olyan gazdag társadalmunk, mint Németországnak, hol alig pár ember a milliók százait képes letenni a haza oltárára. De vannak lelkes, hazafias, itthonmaradt férfiaink — mindnyájan azon vagyunk — akik alig várjuk a percet, mely bennünket e szent állami feladat teljesítésére hív, sőt meg vagyok győződve arról is, hogy külföldre szakadt hazánkfiai bár a törvénynek rájuk vonatkozólag sanctioja nincs, vagy legalább is a behajtás törvényes formák között nem lehetséges, mégis, önként saját akaratukból kötelezőleg ismernék el magukra ezt a nemzeti áldozatot; ezen a réven is igen tekintélyes öszszeg folyna be a határokon tul tartózkodó honfitársaink adományaiból. Legyen szabad még Excellentiád nagybecsű figyelmébe ajánlanom, hogy e gondolat megvalósítása nem tür haladékot. Most, csakis most van itt az úgynevezett pszihologiai pillanat, melyben ez egyhangú lelkesedés között keresztülvihető. A háború kitörése előtt még tán a skepszis volt ur a lelkeken, nem hittünk ebben a lehetetlenségnek látszó szörnyűségben, a háború után pedig mindenki a maga vérző sebével fog törődni s joggal-e, vagy jogtalanul ? — arra fog hivatkozni, hogy ő már eleget áldozott a hazáért a — háborúban. De most, ebben a pillanatban mindnyájunkat lelkesít a győzelem reménye, síró részvéttel tölt el a sebesültek látása, az otthonmaradt védtelenek nyomorúsága. Még csak pár szót a megoldás technikájáról. Ugy képzelem, se a bevallás, se a kivetés, se a behajtás módja nem okozna se gondot, se költséget és ne mvonná el az állam, vagy a városok rendes adminisztrációját megszabott feladataiktól, hiszen ezt a munkát is elvégezné a társadalom a maga önkormányzati szerveivel. Ma boldog mindenki, ha részt kérhet a munkából s önként fog vállalkozni a társadalom eliteje erre a feladatra. Az adókivető bizottságok e célra összehivandók lennének; adóbevallási ivek lennének kiosztandók s az adóval megrovottak személyesen is megjelenhetnének az adókivető bizottságok előtt. Lelkem egész meggyőződésével merem állitani, hogy egyetlen itthonmaradt férfi se akadna, aki adóját, ezt az egyszerű adót sokallani merné. Hogy az a milliók milyen százait jelentené, arról a statisztikai hivatal nyújthatna felvilágosítást. A puszta gondolaton kívül — természetesen — tettekkel és készséggel állok rendelkezésére Excellentiádnak és ezen kívül már itt is jelzem, hogy az adó behozatala esetén én magamat á legmagasabb adótétellel kívánom megrovatni — ez a legkevesebb, amit e percben tehetek. De kérve-kérem Nagyméltóságodat, karolja fel az eszmét azzal a vasakarattal, mely Excellentiádat minden cselekedetében oly impozánsan jellemzi s én meg vagyok róla győződve, hogy hazánk történetében arany betűkkel lesz megörökítve az a nap, mély bölcs előrelátással akkor gondoskodik a jövőről, mikor még lehet s arany betűkkel lesz megörökítve Excellentiád neve, melynek bátor és büszke csengése ad erőt nekünk e rendkivüli súlyos helyzet szilárd lelkierővel való elviselésére. •f Jövő számunkhoz postai befizetési Japokat mellékelünk, amelyen az előfizetési dijak portómentesen küldhetők be. Kérelem a hazafias adakozókhoz! Az emberszeretet — a hazafias tettkészség ugy Nyíregyháza város, mint Szabolcsmegye többi községe lakosai részéről már eddig oly sokféleképpen és lélekemelő nagyságban nyilatkozott meg a Nyíregyháza vasúti állomáson óriási számban átvonult és átvonuló, egészséges és beteg katonatestvéreink éltetadó élelmezésében — mint különösen a sebesült katonák orvosi gyógykezelésére, ápolására nagyon szép összegben összeadakozott pénzadományokban — hogy mind ezekért sem együttesen, sem különkülön a méltó hálát -és mélységes köszönetet, a Vöröskereszt-Egylet kifejezni sem képes. Áldjon meg ezért az Isten minden egyes jólelkű adakozót! Legyen Istennek áldása minden ilyen adományom ! Azt a nagy emberbaráti feladatot azonban, amelyet a Vöröskereszt-Egylet egész hazánkban a harcban megsebesült, vagy beteggé lett katonáink gyógykezelése és ápolása tekintetében magára vállalt és amely a gigási háború miatt folytonosan óriási pénzfedezetet megkíván — ugy az országos, mint a nyíregyházi Vöröskereszt-Egylet kétségtelenül csak ugy lesz képes sikeresen betölteni — ha édes hazánknak minden rendű és rangú polgára a saját anyagi erejéhez mérten továbbra is oly lelkesen, oly tettkészséggel fog pénzben és egyéb szükségleti tárgyakban, élelmi cikkekben adakozni — mint ezt igazi hazafiassággal eddig is már tette. Ez a közszükséglet a pénzbeli segítségen kívül — különösen ing, lábravaló, lepedő, vánkoshuzatok — szalonna, kenyér, tej, tojásféle élelmi cikkek bőséges adakozásával lesz fedezhető. Ellenben párnákat egyáltalában nem kérünk; mert ebből oly sokat juttatott hozzánk polgártársaink nagylelkűsége, hogy ezzel beláthatólag hónapokra teljesen ellátva vagyunk. Minden hazafias adomány a Nyíregyházán átvonuló, úgyszintén a Nyíregyházán ápolásba veendő sebesült, vagy beteg harcosok ellátására hozzám, mint a helybeli Vöröskereszt-Fiókegylet ügyvivőjéhez küldendő, amelyekért egyletünk és a szenvedő harcos testvéreink nevében előre is szívből hálás köszönetet mondok. A társadalom szíve. (Hogyan gondozza Nyíregyháza a nemzet sebesült katonáit?) Fehérbe öltözött úrasszonyok és leányok járnak halk, vigyázó lépésekkel a terjedelmes kórtermekben. Szelid arcukból, fátyolos szemeikből beszédesen hal ki a megilletődött drága emberi részvét igaz érzete. Ezeknek a gazdag társadalmi értékű úrnőknek most minden földi kuiturájuk a szívükbe galvanizálódik össze. Onnan sugározódik ki reánk. Onnan szívja szerte ragyogó fényét városi házakba és falusi kunyhókba, ahol a háborúban megsebesült dicső katonáink szorongó, bánatos szívű hozzátartozói imádkoznak érettük. Imádkoznak a háborúba ment envéreik életben maradásáért és imádkoznak azéft, hogy áldja meg a Gondviselő az ápolónők gyöngéd keze munkáját. Ma az egész magyar társadalom szíve egyazonos vágyakozásban és imában dobban össze, olyan fenségesen szép, minden földi salakból felemelkedő akkordokban, amilyenek csak a történelmi életünk legnagyobb örömeiben és fájdalmaiban fogták el a mi sokat hányatott magyar fajunkat. Most a faji tömegfájdalom rezonanciája sóhajt fel halkan, a nemzet lelkéből, végig a lankás rónaságainkon, a festői fenyveseinken, a méla hangulatu folyóvidékeink virágos völgyeiben, a meredek kőszikláju határvidékeinken, szerte az egész országban mindenütt, amerre csak magyarok és magyarbarátok laknak. Ennek a faji fájdalomnak eleven érzete megüli a mi nyíregyházi tájunkat is. Megüli Szabolcsmegye szelid völgyes-dombos tájait. Megüli Nyíregyháza s az egész megye lakosságának érző lelkét, ahol úgyszólván minden egyes család, szülő, feleség és testvér a féltő, szorongó szíve dobogásával csügg ott a vészes csatatéreken és a megtelt kórtermek szelid, megadó, reménykedő csendjében. A hősök ápolásának, a sebesültjeink gyógyításának fenséges munkájában minden odaadásával részt vesz Nyíregyháza egész társadalma, amely soha sem mutatott meggyőzőbb bizonyságot a maga ritka érzelmi, jeliemi és szellemi műveltségéről, mint ezekben a történelmi jelentőségű időkben. Nyíregyháza társadalma soha sem volt megtisztéltébb, nagyobb, fenségesebb, mint ezekben a várakozásosan nehéz hetekben, amikor egész Magyarország fölött egy boldogabb, szebb, uj faji élet ígérete hangzik végig a történelmi megnyilatkozások néma beszédében. Nyíregyháza társadalma ezekben a gazdag ígéretű történelmi hetekben az önértékét múlta fölül, amikor egyrészt odaadta legdrágább kincseit, envéreit a hazának, másrészt minden lelki és anyagi erejével egyetemlegesen résztvesz a vérüket áldozott sebesültek meggyógyitásában. A „Nyirvidék" körültekintő figyelemmel kiséri, kezdettől fogva, azt a megbecsülhetetlen odaadást és fáradhatatlan szolgálatot, amelyet Nyíregyháza társadalma kifejt ma, minden társadalmi, foglalkozási és felekezeti különbség nélkül, az itt elhelyezett sebesültek ápolásában s a kenyérkereső nélkül maradt családok anyagi felkarolásában. Pedig ezek a feladatok szizifuszi munkát, teljes társadalmi és fiziologiaí erő megfeszítést igényelnek. Az itt következő pontos statisztikai kimutatások beszédesen mutatják azt a nagyméretű áldozatkészséget, amelyet Nyíregyháza társadalma a nemzeti megpróbáltatásunknak ezekben a súlyos óráiban, minden legkevesebb elkedvetlenedés nélkül, a maga akaratából, a' holnapok és holnaputánok bekövetkező eredményeibe vetett bátor bizakodással teljesit. A Magyar Vörös-Kereszt Egylet nyíregyházi fiókegyletének tagjai, a maguk áldozatkészségéből és a társadalom minden rétegéből jövö önkéntes adományokból három ideiglenes kórházban ápolják a sebesült katonáinkat. Az ápolás és ellátás napi létszáma ezeken a helyeken, a polgári fiúiskolában, a református leányinternátusban és a gazdszövetség otthonában, eddig 51 és 76 között váltakozott. A mindennapi használatban lévő ágyak száma eddig 185. Ezeken kivül fentart a Vörös-Kereszt a vasúti pályaudvar épületében 12 ágyat, ahol önkéntesen jelentkezett orvosok és ápolónők gyógyítják és kezelik a betegeinket. Külön házi kórházat tart fenn a nyíregyházi szabadkőműves páholy, a Károlyi-tér 20. szára alatt lévő páholyházában, 34 ágygyal, könnyebb sebesültek részére, ahol a betegeket orvosi kezeléssel, ápolónői szolgálattal, élelmezéssel, szóval teljes kiszolgálással a saját költségén látja el a páholy. A Vörös-Kereszt kórházhelyiségeiben éjjelnappal permanens szolgálatban állanak a soros orvosok, ápolónők és szolgák. De legterhesebb a szolgálat a vasúti ambulancián, ahol a nagyszámban átvonuló sebesült katonák újra kötö • zést éjjel-nappal fáradhatatlan buzgalommal, ritka lelkiismeretességgel végzik az önként működő úrnők és orvosok. A pályaudvari betegellátásban nagy mennyiségű élelmiszert is adnak az átvonuló katonáknak. Erre a célra állandóan elegendő önkéntes adományokat nyújt a közönség is,