Nyírvidék, 1914 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1914-06-28 / 52. szám

532 48-ik szám. JVYÍRVIDÉK. 1914. junius 14. Bolyongó magyarok. A hazaszeretetnek megkapó képeiről olvastam ; magam is átéltem képzeletben bujdosó nagyjaink honfiúi keserveit; a hazaszeretetnek minden nemesebb emberi érzést felkorbácsoló képe azonban akkor társult igazán a maga elevenségében elém, midőn egy polgártársnőnk külföldi útjáról hazaérkezve, szülőföldjére lépve : eksztázisban omlott e drága föld keblére . . . Záporként omló könnyeivel öntözé . . . zokogástól vonagló ajkakkal csókolgatá ennek a dajkáló édes anyának poros arcát ... a könnyekig meghatott körülállók alig tudták őt talpra állítani. Hogy a hazaszeretetnek ily demonstratív módon kifejezést adó polgártársnőnk Amerikából érkezeit haza: azt talán mondanom is felesleges. Miután pedig meggyőződtél róla kedves olvasó, hogy megint Amerikáról lesz szó : ne hagyd abba e cikk olvasását, gondolván, hogy elcsépelt téma ez már s az eredmény mégis az, hogy ezévben csak Szabolcsvármegyében 3390 magyar kért május hó elsejéig kivándorlásra engedélyt; ne tedd le az újságot s akinek e tárgyról mondanivalója van: a tollat, mindaddig, mig e nagy probléma helyes megoldást nem nyer; ne nézzük közönyösen és tétlenül e káros jelenséget, bizva Istenre s az időre a megoldást, mert félő, hogy ha azok,, kiknek módjukban és hatalmukban volna e kér dést megoldani, de könnyelműen kitérnek előle ^ megoldja majd az a proletártömeg, mely márií földosztásról álmodik s szekuralizációról beszél Nem lehet ennek a polgártársnőnek elérzékenyülés nélkül hallgatni amerikai éleményeit: mint szakította el a tenger túlsó pontján az ellenőrző bizottság bolyongó társaitól, kik magukkal vitték a hely címét, hová törekedett .. . mennyi keserves sirás között töltött a bizottság épületében 5 napot . . . mig végre elengedték s helytüfcn irányban indulva mennyit bolyongott ismeretlen vidéken . . . ismeretlen emberek között, kik megbámulták a folyton kesergő magyart . . . mig végre rátalált a fia, ki kererésére indult . . . Óh hány ilyen bolyongó, kesergő, megbámult magyart hány, vet a sors haragvó keze abban a meseországban, kik kesergő lélekkel gondolnak abban a vadidegenben hazájukra, házukra, családjukra . . . hányan kénytelenek tapasztalni, hogy szegény ember sorsa abban a csábos országban is csak mostoha s hány veszi kezébe a visszavezető vándorbotot s midőn szülőföldjükre lépnek ; eksztázisban omolnak e drága hon mostoha keblére s könnyel áztatják, csókkal halmozzák ennek poros arcát. Érző sziv, gondolkodó lélek nem nézheti tétlenül a magyar nép eme vergődését; önkénytelenül előtör a kebelből a kérdés: hát e kanaán, a dúsan termő magyar rónák nem tudnak e bolyongó- lelkeknek munkát és kenyeret adni . . . ? A tapasztalat az mutatja, hogy: van s én ennek okát—flem a nagy dominiumokban s a proletáriátus nincstelenségében, hanem ugy a kisbirtokok, mint a nagy dominiumok szakszej rütlen kezelésében találom s az orvosszert a nép gazdasági kiképzésében s a nagy dominiumnak szakszerű kezelésében keresem. A kisbirtokok aránytalanul kevesebbet produkálnak, mint amennyit hazánk klimatikus fekvése s talajunk energiája mellett produkálniok kellene. Hogy tisztába jöjjünk népünk gazdasági szakképzettségével, elég betekintenünk bármelyik födmüvesünk udvarára: mindjárt láthatjuk, mint lúgozza ki az esőviz „kincses bástyáját" s ő a megmaradt szalmával pótolja a kiaknázott földje táperejét. Állatot keveset tart gazdasági rendszerében utánozza a nagybirtokost : olyan növényeket termeszt, melyekhez kevés munkaerő kell, hogy valami uton-módon j napszámosra ne szoruljon. Főelve a kisgaz-/ dának: kevés felszerelés, kevés állat, minél kevesebb munkaerő. Hogy ezek a princípiumok mit eredményeznek, azt minden szakképzett egyén tudja, t. i. minimális produktomot. Most lássuk dominiumainkat. Ezekben, jórészében molnár bérlők gazdálkodnak. Ha egy ilyen bérelt őskuriára belépünk — tisztelet a kivételeknek — mindenütt a kihasználás, nemcsak, de kizsákmányolás sivár képe meredezik felénk. A gazdasági felszerelés primitív, minimális ... az állatállomány . . . ? azt jó lesz meg nem nézni, mert ha érzékenyebb lelkületűek vagyunk, sírásra fakadunk a hét szükesztendőt ábrázoló, emlős jószágok bus, szemlélése közepett . . , a baromi istálószerü cselédlakásokat meg éppenséggel kerüljük el, ha nem akarjuk konstatálni, hogy manapság ás olyan szépen meg van az emberi és állati élet közötti átmenet . . . , A bérlő princípiuma is az, ami a jó magyar' gazdáé: minél kevesebb munkaerő. Ehhez azi elvhez intézi összes gazdálkodási rendszerét. Ha ehhez hozzá gondoljuk — ismét tisztelet a kivételeknek — a bérlő szakképzetlenségét: világos lesz előttünk, miért tudnak az ezerholdas birtokok oly kevés egyénnek munkát és kenyeret adni, miért jövedelmeznek azok oly szégyenletes keveset s egy 6—8 ezer holdas határ miért nem tud munkát és kenyeret adni 100—150 családnak. Tekintsünk meg egy saját használatban lévő szakszerűen kezelt latifundiumot, annak felszerelését, állatállományát, munkaerejét, szakszerű vezetését, produktumát, s egy kis összehasonlítást téve, megborzadva konstatálhatjuk, milyen óriási kincs marad a szervezetlenség s szakképzetlenség miatt évenkint a drága magyar főidben, abban a földben, mely szakszerű kezelés mellett tisztességes munkával, s jó kenyérrel tudná ellátni a magyar nép Amerikába özönlő ezreit. E bajok orvoslása végett folytassunk agrikoláris kulturát, s agrár politikát. Mai napság népiskolai oktatásunk központja a vallásos ismeretek közlése. Helyes is, mert: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem Istennek igéjével is". En azonban megfordítom e tételt, s kijelentem: NemcSak Istennek igéjével él az ember, hanem kenyérrel is. Tanitse meg azért a népiskola a magyar népet arra isi hogy mi módon lehet foglalkozása főtárgyából:) a földből megélnie, s igy lelki élete is nyugod-| tabb s boldogabb leend. Gazdálkodással foglalkozó vidékeken a gazdasági ismeretek %közlése az oktatás főhelyét foglalják fel, ne ugy, mint ma. Az ismétlőiskolák gazdasági ismétlőiskolákká alakitandók át, s ezek*számára minden helységben mintagazdaság szervezendő. Egy kis jó akaraton fordul meg az egész. A vármegyei gazdasági egyesületek nagyobb buzgósággal működjenek vidéki gazdakörök szervezése körül, hogy a felnőttek is kellő szakképzést nyerhessenek. Közép- és nagybérlő ne lehessen az, ki kellő szellemi és apyagi garanciát nem nyújt arra, hogy bérletét szakszerűen tudja kezelni. A középbérlőktől bizonyos fokú gazdasági ismeret, a nagybérlőktől gazdasági akadémiai végzettség követelendő. Ha a lateiner pályákhoz diploma szükséges, miért ne lehetne ez szükséges agrár államban a földbérlethez is...? Egy több ezer holdas bérlő nincs-e a közéletnek olyan exponense, mint egy tisztviselő... ? nem százak megélhetése és jóléte fekszik-e kezén... ? miért ne követelhetnénk hát tőle szakképzettséget ? Én meghiszem, hogy a bérlő csekély átlagos jövedelem mellett is megél bérletéből: a helység proletárjai számára azonban ez csekély vigasztalás. A nagy dominiumok közvetlen kezelőitől/ megkövetelendő, hogy — első sorban a maguk' jól felfogott érdekében, másodsorban szociális, közérdekből — megfelelő számú szakemberrel,! szakszerűen kezeltessék birtokaikat. A princípium ne a „minél kevesebb munkaerő" legyen, s ne ezen elv irányítsa a gazdálkodás egész rendszerét, sőt olyan növények termesztessenek, melyek amellett, hogy a tulaj donosnak is megfelelő hasznot hajtanak: minél több munkásnak adjanak munkát és kenyeret. A kisgazdák kellő szakképzettség mellett szépen megélnek néhány holdacskájukból. A proletárság éljen meg a dominiumok által nyújtandó emberséges munkabérekből. Fejlett gyárállamban a proletárság a füstölgő kémények felé tart, hol becsületes munkát, s tisztességes kenyeret nyer. Agrikultur országban a nagybirtokok azok a gyárak, melyek szakszerű kezelés mellett ezer és ezer munkáskezet kell, hogy foglalkoztassanak, becsületes munkával, s tisztességes kenyérrel ellássanak. Ha gazdálkodási rendszerünk ezen gyökeres reformja megvalósul: megszűnik a kivándorlás; a proletáriátus nem fog földosztásról álmodozni s szekuralizációrt.1 beszélni, sőt beteljesül Széchenyi jóslata, mely szerint; „Magyarország nem volt, hanem lesz". Tóth Zsigmond. A II. A jelenlegi helyzet. A munka iskola célját a legvilágosaban 0. Schmidt fejti ki Grundlagen zur Ausgestaltung des Árbeitsunterrichtes c. pályadíjat nyert művében. A munka iskolának az a célja, hogy a mai formai képzéssel szemben több technikai készséget, erősebb praktikus érzéket és erkölcsi akarat erőt neveljen a gyermekbe. Az iskola reformálásának szükségességét mindenki elismeri. A munkaiskola sajátmódszerével, a munkának akaraterőt, önérzetet, alkotóképességet fejlesztő hatásánál fogva, mindazokat a hibákat kívánja orvosolni, amelyek csak a mai iskolarendszer ellen felhozhatók. Nincs az a modern pedagógiai törekvés, amely a maga célját a munkaiskola révén el nem érhetné. A honpolgári nevelés, az egyéniség kialakítása, a jellemképzés: a munkaiskola célja. Mindezek olyan tények, amelyeket, ha ismerjük a munkának a gyermek szellemi és erkölcsi életére, annak fejlődésére gyakorolt hatását, felesleges bizonyítani. A munka iskola gyakorlati kivitele azonban korántsem oly egységes, erre vonatkozólag korántsem egyeznek úgy meg a pedagógusok, mint az iskola célját és az elméletet illetőleg.. Az elmélet itt messze túlhaladta a gyakorlatot. Az elméleti inductiót, a cél és a rendszer megalkotását tekintve, csak most követi a gyakorlat deductiója. És ez a munkálat szembeálitja egymással még azokat a nevelőket is, akik eddig egymás mellett harcoltak. A munkáltatás elvének gyakorlati kivitele alkalmával két irány fejlődött ki. Az egyik; amely a kézügyesség tanításával vél eleget tenni ennek a fontos nevelési elvnek, jól ismeretes. Hazánkban a legújabb időkig csak ez az irány ért el valamelyes — nagyon csekély — eredményt. Miniszteri tanterv írja elő a kézügyességnek, mint külön tantárgynak a tanítását az alsóbb fokú iskolákban. A kézügyesség tanítása abban áll, hogy a tanuló hetenkint 1—2 óráagyag» papir, fatárgyakat készit. A kézügyesség tanításának kevés gazdasági és esztetikai hatásán kivül a gyermek áttaiános fejlődés menetére alig van befolyása. De ez természetes is! A kézügyesség tanításával az iskola élet belső reformja t. i. egyáltalában nincs megoldva. A kézügyesség, mint külön sérvkötők, köldökkötőkben nagy választék. Haskötők, FÜ7ÖK ftyenestartók, tál- és jáfópik, raiezek, müláb&k ' poeíos gipszméríék uián készülnek BLUMBERG JÖZSEF S^ÍL, Nyíregyházán. Bőrkeztyűk 2 K-tól feljebb