Nyírvidék, 1914 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1914-05-31 / 44. szám

2 48-ik szám. JVYÍRVIDÉK. 1914. junius 14. Iskola és egészségügy. Irta és a Szabolcsvármegye Tanítóegyesület járásköri gyűlésén felolvasta: Spányi Géza. I. Mikor a vármegyei tanítóegyesület nyiregyházi járásának elnöke, Kubacska István barátom felszólított, hogy az Önök évi közgyűlésén az iskola és egészségügyről, jobban mondva e kettő egymássali viszonyáról előadást tartsak, teljes tudatában voltam annak, hogy igen nehéz feladatra vállalkozom. Az iskola és egészségügy ! Meg vagyok győződve, hogy a haragvó Zeus, mikor annak idején szegény Herakles minden erejét a legkörmönfontabb feladatokkal tette próbára, ezt a feladatot kifelejtette, de arról is meg vagyok győződve, hogy a derék fiu — ha még ezt is a nyakába sózták volna, bizonyára beadta volna a derekát, letette volna a bunkóját és resignáltan sóhajtott volna fel, hogy inkább hozza fel még háromszor az alvilágból a Kerberost, csak evvel a kellemetlen ügygyei ne nyomorítsák meg. Ezek után bizton számitok szives elnézésükre, ha ezt a feladatot teljesen meg nem oldom, én csak hozzá óhajtanék szólani, részben, mert az egészségügy a kenyerem, az iskola és a tanitók iránti szeretetemet és becsületemet talán az magyarázza meg, hogy tanár embernek a fia vagyok, olyannak, aki 40 éven át igen-igen sok száz tanitót adott hazánknak. Igen tisztelt hölgyeim és uraim! Sokszor és sokat gondolkodtam az iskola és egészségügy felett; és olyannak látom a kettőt, mint két mostoha gyermeket, akik szegények nem tehetnek arról, hogy a világon vannak, szülőik voltak — valamikor régen — az önfenntartási ösztön és áz evolucio ma adoptált gyermekek, gyámjaik közül az egyik az állam, — aki minden vagyonát egy nagyon költekező barátnőjére költi el, — akinek a világ minden pénze kevés, — ez a barátnő a katonaság — persze, hogy igy a mostoha gyermekek nevelésére, gondozására nem jutott, — felnőttek hát maguktól. Minden időnek meg volt a maga iskolaügye és meg volt a maga egészségügye is. Az emberi kultura rohamos fejlődése folyamán e kettő is megváltozott; gondoljunk csak vissza azokra az időkre, mikor királyok és fejedelmek iródiákot tartottak, nem azért, hogy a sok irni valót könnyebben győzzék, hanem mert az irótoll és trón egymással ritkán fértek meg — és számos nagy hadvezére és fejedelme volt történelmünknek, aki a nevénél egyebet irni nem tudott. Ami azonban akkor nem volt baj —íaz ma már az és akár iparosországról, akár mezőgazdasággal foglalkozóról van szó, as irni olvasni tudás marad as egyetlen kulcs, amely a kultura előtt a kapukat feltárja. Ez a kapu minálunk sajnos még nincsen tárva-nyitva és az analfabéták száma rengeteg; nem akarom ennek történelmi okait felsorolni, hiszen tudjuk jól valamennyien, hogy Magyarország a nyugat és kelet határán mint ütköző állott évszázadokon át és a sok verekedés törökkel, tatárral igazán nem hagyott időt arra, hogy irni-olvasni tanuljon meg a magyar. Most legalább örömmel registrálhatjuk, hogy évtizedek alatt akarjuk évszázadok mulasztását pótolni, ami persze igen lassan és tőkéletlenül, hézagosan sikerül, de mégis csak sikerül. Már sokkalta nehezebben szalad nálunk a közönség ügye. Ez a közegészség pedig egy nagyon különös valami, amiről 'érdemes egy keveset elmélkedni. Természetes,^ hogy az önfentartási ösztön és a létérti küzdelem fejlesztett ki már ősidőktől fogva az egyes emberben azt a vágyat, hogy sokáig, egészségesen és boldogan éljen. Ezt az önzést értjük és megbocsájtjuk magunknak is, másoknak is, de soha ebből a közegészségügy iránt érzék és érzés addig ki nem fejlődik, mig minden ember tudatába és vérébe át nem plántáljuk azt a meggyőződést, hogy a más ember egészsége, vagy betegsége reá nem közönyös, ez azonban ethikai dolog és a vallás erkölcsi neveléshez tartozik. Megvallom, hogy a vallás erkölcsi nevelést nélkülözhetetlennek tartom, mert egyetlen eszközünk az ethikai kultura fejlesztésére, de az emberi nem haladásának, boldogságának szolgálatában nem mutatja azokat az eredményeket, amelyeket vártunk és amikre oly végtelenül nagy szükségünk van. A közegészségügyet sokan ugy fogják fel, mint a beteg emberek magánügyét, a többit elvégzik a doktorok, meg a rendeletek. Van Magyarországon vagy 20 millió lakós és 600,000 orvos. Az orvosok közül másfélezer Pesten van, a többinek nagyobbik része a vidék városaiban, kisebbik része a községekben van. Ez a maroknyi ember képtelen azt a kulturális miszsziót eredménnyel teljesíteni, amelynek a feladata a nép nagy tömegét egészségesre nevelni. Erre a nevelésre pedig igen-igen nagy szükségünk van, mert a népnek milliói ma is érthetetlen, megfoghatatlan sötétségben vannak, amely sötétségbe hozott ugyan némi világosságot az emiitettem valláserkölcsi nevelés, a hit világosságát, de a sötétséget teljesen eloszlatni csak a tudás vakitó fáklyája fogja. Ezt a fáklyát pedig önök tartják kezükben tanitó uraim és hölgyeim. Bizonyára vannak Önök között sokan, kiknek volt alkalmuk egy mély, sötét bányába leereszkedni és akkor bizonyara vissza tudják idézni azt a különös érzést, amely elfogta Önöket, mikor látták azt, hogy a lámpa mindig a tárnának csak egy-egy kis részét képes bevilágítani és minél több irányban próbálkoztak meg a világítással, annál inkább jöttek rá arra, hogy mily végtelenül nagy a sötétség odalenn; ilyen tárnákba való leereszkedéshez hívom meg Önöket akkor, amikor Magyarország közegészségügyéről akarok szólani és igen kérem, hozzák magukkal e kiránduláshoz nemcsak tudásuk és megértésük világító lámpáját, hanem szivük melegét is, mert odalen nemcsak sötét, de nagyon hideg is van. A közegészség egyik legnagyobb pillére amellyel kezdem; a gyermek. A gyermek, mely örömöt, napsugarat, tavaszt hoz ember küzdelmes életébe. Végtelenül messze vagyunk attól, hogy a nép kellő megértéssel, kellő szeretettel tudja értékelni, meglátni a gyermek bájosságát, szépségét. A gyermek védelméről hallunk minduntalan, tartunk gyermeknapokat, korunkat a gyermek évszázadának nevezzük és napról-napra azt látjuk, hogy a gyermek élete a vesze delmek szakadatlan láncolata kőzött folyik le. E veszedelmek között a legnehezebben elhárithatók közé tartoznak azok, amelyek a gyermeket még születése előtt fenyegetik ; az a szerencsétlen ethikai felfogás, amely a társadalom gúnyja és megvetése elé dobja a szegény leányanyákat, okozza azt, hogy évente sok-sok ezer alig rügyező emberéletet tipor el a bűnös manipuláció, ez életeken kivül legtöbbször megnyomorítva további anyaságra képtelenné téve, igen-igen sokszor meg is ölve e szánandó teremtéseket, kiket feltétlenül védelmünkbe kellene fogadnunk. Ott kezdődhetik a gyermekvédelem, ahol az anya már menhelyet talált, ahol az emberek gúnyja és lenézése nem a bajba jutott leányt sújtja, hanem azt, aki gyermekét elemészti — és nem azért, mert az államot károsítja meg és fosztja meg egy polgártól, hanem mert szentségtörő kezekkel a nagy, örök természet arcába sujt. Az ethikai nevelés pedig minden meggyőző erejével hasson oda, hogy a leányok tiszta szivvel, tiszta lélekkel, de ép oly tiszta fejjel is vértezve legyenek az élet kísértéséi ellen. A másik, — kivált a már úgynevezett műveltebb osztályoknál sajnos, nagyon is terjed — egyke. Nincs az a tizenötszörös, vagy húszszoros gyermekágy, amely az anyák egészségét annyira aláásná, mint ez az emberi találmány és nincs az a nyavalya, amely annyi fejszecsapást mérne az ember idegrendszerére, mint ez, mely az ember életét annyira megrövidítené, mint ez. Egy további pillére közegészségünknek a jó házasság, amely alatt az értem, hogy csakis egészséges férfi nősülhessen és csakis egészséges nőt vehessen feleségül. Örömmel jelezhetem, hogy ujabban mind jobban terjed a szülőknek az a jó szokása, hogy leendő vejük, vagy menyük egészségi állapota felől orvosi bizonyítványt követelnek. És ennek a fontosságát nem győzöm eléggé hangsúlyozni; és amilyen szépen hangzik az, hogy minden embernek joga van a boldogsághoz és azt ott keresi, ahol akarja és ha meg találta meg is tartja, ebbe se az államnak, se a közegészségügynek semmi beleszólása nincsen, amilyen büszkén hangzik ez eleinte, oly csendes lesz a szózat akkor, mikor a tüdőbajos, vagy vérbajos ember irtó kórját feleségére plántálja át, vagy mikor megszületik az első nyomorék gyermek, aki testében, vagy vérében olt viseli a szülők egyikének, vagy másikának kainbélyegét és egy szép napon oda áll elébük és számon kéri tőlük megrontott életét. Ugyan — hol van — mivé zsugorodott össze az az egyéni boldogság ? Jól tudom, tisztelt uraim és hölgyeim, hogy soha semmiféle tanulással, vagy felvilágosítással a kórokozó baktériumokat a föld színéről el nem fogjuk szüntetni, hogy betegség mindig volt és lesz, hogy halál ellen nincs orvosság, de azt is tudom és érzem és szeretném tudásomat és érzésemet Öaökbe átplántálni, hogy ha mi erkölcsi alapon álló lényeknek hisszük és tartjuk, legalább is azoknak mondjuk, magunkat, ugy ne szaladjunk el a más baja, a más betegsége, a más gyötrelme mellett értelmetlenül, hanem nyissuk ki szemeinket jól és ba megláttunk mindent, megértettük mindennek az okát, akkor foghatunk csak hozzá a bajok orvoslásához. Álszemérem, optimismus, chovinizmus nélkül kell vizsgálódnunk, sokszor kiméletlenül, de másként a mi gyógyításunk kuruzslás volna, ha valahol, ugy itt magunk kőzött őszintéknek kell lennünk. Beszéljünk még egy keveset a gyermekről. Magyarországon a gyermekhalandóság óriási nagy és a mi megyénk a legelsők között van. 1911. végén volt a megyének kerekszámban 323,000 lakosa. Az 1912. év folyamán elhalt „4175" 7 éven aluli gyermek; ezek közül 700 gyermek nem részesült orvosi kezelésben. Ez olyan rövid hivatalos kijelentés, „nem részesült orvosi segítségben"! pont! De mi ezúttal nem elégszünk meg evvel a rövid elrubríkázással, hanem próbáljuk meg elképselni azt a 700 lihegő, pihegő, bizonyára gyakran lázban égő gyermektestet, próbáljuk elképzelni abban a 700 vonagló gyermektestben a néma fájdalmat és a kinos nyöszötgést, azután szerte a megyében kisérve 700 kihűlt kis gyermektestet, akik rövidke életükben orvost nem láttak soha és előttünk van egy . . . kulturkép. Egy kissé szokatlan kép, ugyebár? pedig évről évre megismétlődik. De distingválnuk kell! A halál mindig szomorú; és milliókon keresztül tapasztalja az emberi nem, hogy aki lett, annak el is kell múlnia, ezt resignációval fogadjuk, de hogy a 20. században és Európa kellő közepén van egy ország, amelynek egy megyéjében csupán évente 700 olyan gyermeket temetnek el, akihez orvost nem is hivtak, ezt már resignációval nem lehet fogadnunk, ez nem tartozik a létérti küzdelem elengedhetetlen áldozataihoz, ez barbarismus. Tanulmányoztam és ismerem a világ összes ismert népfajainak szokásait délafrikai négertől az eszkimóig, a chinaitól az indiánig, de annyit mondhatok, hogy ezt a barbarizmust ott nem találják meg. A kimutatás szerint a 7 éven alóli 4175 alóli elhalt gyermek közül vtlessületett gyengeségben elhalt 1281. Ennek okát már érintettem, méltóztassanak nekem elhinni, hogy sokkal több gyermek hal el szüleinek erkölcsi gyengeségében. Szeretünk ethikai magaslaton állva beszélni a történelem mult idejének barbár népeiről és a pogány Spártáról, ahol a szegény nyomorék gyermekeket szikiáról hajigálták a tengerbe — és ma — minden orvosa hazánknak tanúságot tehet, hogy hányszor hoz az aggódó anya krokodilus könyekkel a szemében egy súlyos tüdőlobban szenvedő csecsemőt, hogy becézgeti, hogy csókolgatja, benn az orvos rendelőjében, előtte való éjszaka pedig kitette csak pár percre a hóba, vagy a hideg földre a szegény kis férget. Törvényünk van, hogy milyen nagyon köteles a szülő gyermekéhez orvost hivni; a gyermek megvizsgálása félannyiba kerül, mint a felnőtté, azért, hogy nagyobb védelme legyea és mit tapasztaltunk, sokszor szomorúan, sokMindennemü órák, ékszerek valódi és VRARFí^7 ANHOP órásésék alpaca ezüst dísztárgyak és evőeszközök v AIMU\Jt\ szerésznél rendkívül olcsón árusittatnak el NYÍREGYHÁZA, Luther-utca 8. 4025--1