Nyírvidék, 1914 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1914-05-21 / 41. szám

Nyíregyháza, 1914. május 421. Csütörtök XXXV. évfolyam, 39. szám. Megjelenik szerdón és szombaton este. Előfizetés: Egész évre 10 K, Fél évre 5 K, Negyed érre 2 K 50 f. Egy szám ára 10 f. Tanitóknak félár. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: KOSSUTH LAJOS-TÉR 10. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. Legolcsóbb hirdetés 1 K. Hiv. hirdetések sora 60 f. A nyilt-tér soronként 80 f. Apró hirdetések 10 szóig 1 K, minden további szó 5 f. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. a A nyíregyházai elemi népiskolák a legméltóbban ünnepelték meg május 18-át, a hágai békekonferencia emléknapját. A békenap jelentó'ségét impozánsan mutatta a különféle felekezetű városi és tanyai iskolák együttes majálisa, melynek pedagógiai értékét örökbecsüvé tette a hazafiság és emberszeretet bemutatása, gyakorlati megvalósítása. Valamint Jézus is gyermeket állított a tanítványok elé, hogy rámutasson arra, miként kell élniök, úgy a tanitók is bemutatták miképen kellene a békeeszmét megvalósítani s a békemozgalomban kiknek van legnagyobb szerepük Valamint a családban a házasfelek békéjét a gyermek biztosítja, ez a békéltető, ugy az emberiség nagy családjában is a gyermekek oldják meg a béke hatalmas problémáját, ha nem taszítjuk el őket, hanem szeretettel felkaroljuk az egész földön a gyermekvédelem nemes intézménye által. Keletről haladt nyugat-felé az evangyéliom e szava: békesség a földön s az emberekhez jóakarat; keleten hirdették először a világbékét, mint az emberiség tökéletesedésének zálogát; kelet ősnépe „békesség" szavával köszöntötte egymást s a müveit nyugat népe mégis mint az érzéktelen sziklatömb; mindezeket e szavakat szolgalelküen visszhangozza ahelyett, hogy cselekedné azt az akaratot, mely után az emberiség oly régóta, oly sok könnyhullatás közben epedez. A mit a mult elmulasztott, azt a jelen és jövő nevelése van hivatva bepótolni, hogy a béke eszméjét a fogékony gyermeki szivbe plántálva, generációkon keresztül, apáról-fiura szállítva, ápolja a nemes palántát, irtsa az előítélet és elfogultság évezredes dudváját. Akkor és csakis akkor lehet majd emberi erőről beszélni, erőt erővel legyőzni, ezt a munka által munkában össze és megmérni, ha a népeket ez eszme lengi át. Mig a teremtés koronája őrültként tépi önmagát, addig teljesen fegyvertelenül áll az emberiséget pusztító vészek, járványok és szenvedélyekkel szemben. Ember az embert öli s egy hitvány bacilus a föld urát befödi. Elragadja az embert emberi büszkesége, s nem korlátozza „az arasznyi lét." A nagyzási hóbortban, mely egyesek és tömegek békéjét bontja, minden kapaszkodni vágyó talapzatot keres és ha nem talál, az ősök csontjai között cimerért kotorász. Pedig Faludi megmondta, hogy nem jó az ősök csontjai között kaparászni, mert könnyen kapát, kaszát találsz. Az emberiség őrei, a kultura harcosai vannak hivatva a tökéletesedés útjára terelni a nemzeteteket s egy hatalmas, a nemzetek egyesült hadseregével küzdeni az emberiség közös ellensége ellen és a közös eszmékért. . . Oh, jöjj el emberek májusa, jöjj el nemzetek májusa, jöjj el nemzetek majálisa, jöjjön el világbéke a te országod! És akkor.. . igen, csak akkor: „Az emberiséget egy testnek látnók, A határok, látnók, ledőltenek. A szivekben a szeretet kigyúlna. A gyűlölség csak egy rossz emlék volna" . . . es Tavasz végén, nyári szezon közeledtével, miről volna időszerűbb beszélgetni, mint a fürdőkről és a fürdőzőkről. Társaságban, családban az érdeklődés a nyaralás, a fürdőhely felé fordul, az újságokban, prospektusokban, reklám oszlopon csábitó szépséggel körülfonva jelentkeznek a nagy fürdők és a kis fürdők s néhány hét múlva előkelő bőröndök milliói repülnek szerte éz országba, a szomszéd Ausztriába s az egész világba, széthordani a verejtékekkel vagy fürge könnyűséggel összeszedett bankókat. Ilyenkor aktuális a fürdő kérdés és ilyenkor lehet megállapítani, mennyire fürdőző nemzet a magyar. Ha ezekből a látszatokból következtetni lehetne többre is, az ember készséggel állapítaná meg, hogy a nyári két hónapban mindenki fürdik az országban. Pedig dehogy fürdik, dehogy! Csak fürdőzik. Csak fürdőző nemzet vagyunk, amely az elrontott gyomrát, a fá]ó lábait, a fogyó erőit kúrálja, vagy szórakozik, pihen, üdül, a lányát adja férjhez és galambokat lövőidőz, egyszóval fürdőzik, de nem fürdik. Fürdőzni lehet víz és kád nélkül, szappan és rendszer nélkül, a fürdőzés még nem fürdés. A fürdőzők statisztikájából legfeljebb azt lehetne megállapítani, hogy hány embernek telik arra, hogy nyáron elhagyja a megszokott lakását és hogy a doktorokat, vállalkozókat, szállodásokat, fürdőtulajdonosokat gazdagítsa. De nem lehet megtudni, mennyire fürdenek nálunk az emberek. Erre sokkal megbízhatóbb forrásokra van szükség. Csak a statisztika világító számoszlopaiból derül ki, hogy fürdőzők és fürdők, üdülők és tisztálkodók számaránya mily messze jár egymástól. ,és, ha azt nem tudjuk is biztossággal, hogy a nyári két-három hónapban hány ember áll be a reménykedő és vidám fürdőzők közé, azt igenis felbecsülték már, hogy mily mértékben fürdik télen és nyáron rendszeresen az ország lakkossága. Tehát: meglehet állapijani, hogy nem vagyunk fürdő-nemzet Abból a statrsztikai felvételből, melyet a belügyminiszterim a Társadalmi Muzeum és a Magyar Népfürdő-Egyesület együttesen állítottak össze, kiderült, hogy az ország tizennyolc és félmillió lakosa közül 73-7%, azaz tizenhárom millió ember olyan helységben lakik, ahol egyáltalán nincsen nyilvános fürdő. Ez a tizenhárom millió ember tehát vagy otthon fürdik, a maga angol higiénikus felszerelésű cserép-fürdő kádjában, vagy hintón és Pullmann-kocsin jár a szomszéd nagyvárosba fürödni. Akkor tudniillik, amikor ez a tizenhárom millió ember bankigazgató lesz, vagy nagyvállalkozó, végy esetleg néhány ezer hold földnek az ura. Addig egyelőre még nem fürdik. Lehet, hogy némelyik fürdőzik közülők, lehet, hogy pár ezer valamiféle nyomorult teknőben vigasztalódik olykor, egyrésze a nyári két hónapban „lefürdi" az egész évre szóló porciót' de egészben el lehet mondani, hogy az ország minden négy lakosa közül csak egy él olyan városban, ahol bármikor módjában van fürdeni. Három pedig nem fürdik, hogy Eötvös Károlynak adjon igazat, aki tudvalevőleg megállapította már statisztika nélkül is, hogy csak az ur, a zsidó meg a beteg ember fürdik, de a magyar ember nem fürdik. Igaz, hogy a német birodalomban ugyanilyen pontosságú statisztikai felvétel mást konstatált. Azt konstatálta, hogy ott a lakosság 42'5%-a tehát körülbelül minden második ember él olyan helységben, melyben nyilvános fürdők vannak. Da — hja a német, az más ! Az jómódú, iparüző, régibb kulturáju, hol vagyunk mi még azoktól — fogják mondani a kényelmes bölcsek. Azok, akik mindent megértenek és mindent elintéznek egy indulatszóval. Pedig hátha az mind igaz is, akkor sem következik szükségképpen, hogy bele kell törődni. Nem következik, sőt bizonyosan nem igaz, hogy a földműves nemzetnek ne lehetne épen annyit fürdeni ép oly rendszeresen — télen nyáron — mint az iparüzőnek. Nem igaz, hogy amit a jobb gazdagi körülmények még nem tettek szükségletté, ne lehetne elfogadtatni neveléssel, szoktatással. A fürdő nem luxus, a fürdés nem szórakozás, a fürdő a testápolás, az egészség, a takarékossák eszköze, mint a levegő, a táplálék, a ruha. A bőrét nem csak annak kell ápolni, aki finom arcbőrre vágyódik, aki nem akar bőrbajt, aki akar nem tuberkulózisban elpusztulni, akinek erejére van szüksége. Hogy erre miképen lehet rákapatni a nem túlságosan jómódú nemzetet ? Ennek is, minden kulturkérdésnek nemcsak gazdasági oldala van, hanem nevelő oldala is. S aki elolvassa azt a vaskos füzetet, mely a Társadalmi Muzeum kiadványai közt e kérdésről megjelent (Hlavács Kornél és Pataki Béla, Munkásfürdő, népfürdő és iskolafürdő) rögtön tisztába jön vele, hogy csak az az egy mód kínálkozik, a melyet az Országos Magyar Népfürdőegyesület egy évtized óta ajánl már: iskolafentartók, hatóságok és vállalatok dolga rászoktatni olcsó zuhanyfürdőkkel mindenkit, a legszegényebb néposztályt is, a télen-nyáron való fürdésre. Ez a kérdés hovatovább legégetőbb szociális kérdéseink sorába kerül: ott lesz a helye harcosainak a tüdővész, az alkohol, a kivándorlás nyomorúságai ellen küzdők csatavonalában. De emezeknél sokkal könnyebb lesz a köztisztaságért sikraszállók viaskodása. Épen mivel aránylag kis áldozatokkal megvalósíthatók az ideáljai. Ha ugyanis a fentebb jelzett füzetet figyelemmel átlapozzuk, a magyar állapotok vigasztalan vázolása után jóleső öröm konstatálni, milyen egyszerű és praktikus megoldások állnak rendelkezésre. Egy tízezer lélekszámig terjedő Község népfürdőjének berendezéséhez mintául szolgálhat a Nagyszénás község számára készült fürdő, melynek férfi és női osztályán összesen hat zuhanyfürdő és öt kádfürdő van, a százhúsz négyzetméter terület építési és berendezési költségei mindent összevéve 25.000 kororonába kerültek. De hány olyan nagyközség van az országban, amelyik népfürdővel rendelkezik? Lapozva ezt a füzetet, azt látjuk, hogy a székesfőváros kislakásos telepein és Népházán kivül népfürdő van Pozsonyban, Segesvárott, Brassóban, Kispesten és készül Miskolcon, Debrecenben és Aradon. A pozsonyi népfürdőben a zuhany 12 fillér, a kád 60 fillér, szappan darabonkint 2 fillér. Magától értetődik, hogy a zuhany is hideg és meleg vízvezetékre van