Nyírvidék, 1914 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1914-05-14 / 39. szám

Nyíregyháza, 1914. május 421. Csütörtök XXXV. évfolyam, 39. szám. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetés: Egész évre 10 K, Fél évre 5 K, Negyed irne 2 K 50 f. Egy szám ára 10 f. Tanítóknak félár. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: KOSSUTH LAJOS-TÉR 10. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. Legolcsóbb hirdetés 1 K. Hiv. hirdetések sora 60 f. A nyilt-tér soronként 80 f. Apró hirdetések 10 szóig 1 K, minden további szó 5 f. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit A t. 7" Irta : Rácz Béla. A gyűlöletet tán ki se lehetne irtani az emberek szivéből. Próféták és szentek próbálkoztak már vele — de sikertelenül. Ugy lehet, hogy a gyülöletünk csiráit már az anyatejjel szívjuk át magunkba, hol egyéniségünk puha talajában hathatósan megerősödve, átkos gyümölcseiket is megtermelhetik. A gyűlölet terén se vagyunk utolsók. Jókora adaggal áldott avagy vert meg bennünket a magyarok hatalmas Istene, mely tehetségünket (sajnos) nem is hagyjuk parlagon heverni. Jogos, jogtalan avagy beképzelt gyülöletünk lobogó máglyáinak tüzénél pedig dervis-táncot jár értelmünk, keresve, kutatva azt a kis zugot, hol a békének és nyugalomnak Geniusz-a tanyáz. Gyűlöletnek izzó kohóját hordjuk naponkint gyarló, emberi sziveinkben, s mégis gyakran üresnek képzeljük azt! Gyülöletünk koros elváltozását nem mutatja-e az a társadalmi tünet, hogy egyénileg gyűlöljük és üldözzük embertársainkat az ő politikai felfogásukért. Nem-e gyülöletünk állandóságát, időbeli megmaradását dokumentálja az a tény, hogy a sötétnek hirdetett középkorban a hitért gyűlölték egymást az emberek, most pedig az egyének, vagy azok összeségének: a hazának anyagi és szellemi boldogulását célzó elvi, politikai felfogásokért. A máz, a külsőség változott csak, a tartalom, a gyűlölet, állandó. Nagy a mi gyülöletünk — nagy — már ősidőktől fogva. Gyűlöljük embertásamkat, ha egyiket nem, a másikat; gyűlöljük a társadalmi osztályokat, mely korlátokat állit elénk ugróképességünk bizonyítására ; gyűlöljük a bennünket környező népeket, nemzeteket, kik csak fokozzák a megélhetési nehézségeket, küzdelmes nyomoruságainkai, s végül gyakran gyűlöljük Önmagunkat, a cudar nagy ,Én"-t, kinek nincs annyi energiája már, hogy az élet küzdelmeit sikerrel megvívni tudja. Ez a mi gyülöletünk fejlődésének utolsó stádiuma, mely után már csak a sir, vagy egy oly öncsömör-léle letargikus állapot következhetik, melynek egészséges reakciója: a szellemi feltámadás, megújhodás. Hová csak akkor juthatunk el, ha előbb az emiitett lelki fázisokat átéljük; és átérezzük a gyűlölettel telitett, szívódott létünknek kinos testi és lelki gyötrelmeit. Egyéniségünk teljes megújhodásához tehát terhes, nehéz ut vezet, melynek irányait is csak derengve látjuk. Eme szellemi feltámadás után érezhetjük csak az őszinte szeretet éltető melegségét, jótékony hatását. Amit tán eddig agyunk inpraktikus képzeleteinek hittünk, annak most élvezzük édes, üdítő gyümölcseit. A megbántásokat és keserűségeket őszintén megbocsájtjuk, mert bennünk édes gyönyört okoz: önmagunkkal való megelégedést. Mások szenvedéseinek és gyötrelmeinek látásán: mi is könnyeket hullajtunk, mert a szenvedések nyomán bennünk is felujulnak az elviselt önszenvedések és fájdalmak. Eltiprás helyett felemeljük és segítjük az elesett embereket. Nem hirdetjük, de gyakoroljuk a szeretetet, mélynek megváltó erejével egyensúlyozzuk a gonoszságot. Ez a lelki állapot szolgáltat csak nekünk megnyugvást és gyönyörűséget. Igy érezzük jól magunkat: egyéniségünknek, testünknek és lelkünknek hajlékában! S mig ezen lelkiállapotba el nem jutunk, addig mindig felajzott ideggel járunk-kelünk a világban. Mindig harc és tettre készen; sebeket adunk, sebeket kapunk, de soha nem gyógyítunk! A békének nyugalmát soha nem élvezzük. És hasonlatosak vagyánk ahhoz a rohanó, távolságokat elnyelő gépszőrnyeteghez, melyet az útjáról, az országútról egyetlen darab ökölnyi kavicscsal le lehet teríteni. Igy téríthet le minket is szivünk gyűlöletének egyetlen kavicsdarabkája életünk valódi útjáról, a lelki rothadásnak posványába, melynek felfélé vezető utja nagyon is kinos, könnyes és akarattal teljes. De egyben hasznos is ! Mert valamiképpen a bőrről is lehámlanak, lehullanak az ő tisztátalanságai a marató ,csávában", igy tisztulhat meg a mi lelkünk és gondolkozásmódunk is önalkotta „szellemi csávánkba'". Keserű csalódások, önhibáink által okozott megaláztatások és keserűségek marják, tisztítják lelki életünket. Érzéseink égő földi pokla ez, melyen pedig mindazoknak át kell vala menniök, akik a gyűlölettől mentes egyéni lelki-életnek őszinte, megnyugtató és boldogító érzéseit élvezni akarják. Tartsunk békenapot. Az emberiség humanizmusa az állatok, madarak és fák védelmére állatvédő egyesületeket alakit; madarak és fák napját rendez; de „ Megrémül az egész Európa egy agg király katharusától" — mert „A madarak védelmére vannak nemzetközi egyezmények, az emberek védelmére nincsenek." Ezek a gondolataim tamadnak, midőn e lap hasábjain a madarak és fák napja már is tapasztalható eredményeket konstatálja cíkkiró. Nem akarom én a madarak és fák napja ugy nevelési, mint gazdasági értékét elvitatni; de csodálkozva kérdem, hogy a békenap nevelési, kulturális és gazdasági szempontból csekélyebb értékü-e a madarak és fák napjánál . . ? Ma már minden valamirevaló népiskolában megtartják az állatok, madarak és fák védelmére szolgáló madarak és fák napját; mig az emberek védelmére célzó békenapot alig szenteli meg egynépiskola, holott két miniszteri rendelet is iskolai ünneppé avatja a hágai békekonferencia megnyitásának napját; május 18-át. A világbéke nem utópia. Aki nem bizik az ideális eszme diadalában: kétségbe vonja az ember magasabb rendeltetését s nem bizik az emberiség jobb jövőjében sem. „Az örök béke, irja Kant, nem üres eszme, hanem oly feladat, mely fokozatosan feloldva mind közelebb jut céljához-" A békének, legyen az bár az egyén lelki békéje, társadalmi, felekezeti, vagy nemzetiségi béke : áldásokban gazdag eredményét lehetetlen nem tapasztalni a kulturális élet bármely terén. Az emberiség boldogulását és boldogságát célzó nagyszerű eredmények: a tudományok, művészetek, ipar, kereskedelem, közgazdaság terén, nem a békés korszakok áldásai-é . . ? A háború . . !? A béke és boldogság halálos ellensége ; a népek és nemzetek réme, mely örökös veszélylyel fenyegeti a jólétet, kulturát és intézményeit s egy csapásra romba dönti a munkáskezek hosszú időn keresztül, fáradságos, verejtékes munka árán szerzett alkotásait. „Az emberi nemnek évszázadokon keresztül viselt égési sebe, a pokolnak leghangosabb és legrettenetesebb gunykacaja : ez a háború." A kulturának ma már tagadhatatlanul magas fokán álló ember barbárnak tartja nemzeti élete terén a nyerserő jogát s vannak is megfelelő intézményei, melyek a nyerserőt illő korlátok közé szorítják, de ezt az ős, barbár jogot nem tartják a nemzetek demorálisnak egymással szemben. A nemzetek egymással szemben valóban az ősember nyerserő-korát élik s az egymásközt felmerült konfliktusokat nem a jog humánus erejével, hanem a nyerserő barbár fegyverével igyekeznek kiegyenlíteni. Hogy a jog és humanizmus világboldogító eszméi az egyes országok szükhatárait nem lengik át: ebben nagy szerepe van nevelési rendszerünknek. Túlhajtott felekezeti és elfogult nemzeti nevelési rendszerünk halálos ellensége nemcsak a világbékének, de még a társadalmi békének is. Felekezeti nevelésünk a másfelekezeten levők ellen gyűlöletet szit; túlhajtott nemzeti nevelési rendszerünk a szomszédos, a más nemzetbelit ellenségnek tünteti fel, akinek a vett sérelmet visszaadni: nemzeti kötelesség. A nemzetek nevelőire: a tanitók és tanárokra fontos feladat vár a béke eszméje szolgálatában. „A nemzeti gyűlölet Európa átka." ^Ez átok súlya alól felszabadítani az uj nemzedéket a közmiveltség vezérkarára, a tanítói karra van bízva," mondja Jókai. Különösen fontos feladat vár léhát mint a ama nagy gondolkodó is mondja, e téren a népek tanítóira, mert az ő