Nyírvidék, 1914 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1914-03-19 / 23. szám

Nyíregyháza, 1914. február 221. Csütörtök XXXV, évfolyam, 15. szám. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetés: Egész évre 10 K, Fél évre 5 K, Negyed évre 2 K 50 f. Egy szám ára 10 f. Tanítóknak félár. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: KOSSUTH LAJOS-TÉR 10. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. Legolcsóbb hirdetés 1 K. Hiv. hirdetések sora 60 f. A nyilt-tér soronként 80 f. Apró hirdetések 10 szóig 1 K, minden további szó 5 f. Vastag betűvel sze

dett kétszeresen számit. I városok iiiieíiip. A magyarországi városok legutóbbi congresszusa a magyar városok legfontosabb, legégetőbb bajának orvoslásával foglalkozott. A magyar városok már évek óta súlyos anyagi zavarokkal küzdenek, s helyzetük a legutóbbi két év alatt csaknem válságossá lett. Hitelforrásaik teljesen kiapadtak, a vállalkozás — a pénz visszavonulása következtében — megszűnt, a munkaalkalmak nyújtásában évtizedek óta nem tapasztalt csökkenés állott be, nemcsak, de a magyarországi városok immár legfontosabb fizetési kötelezettségeiknek sem tudnak eleget tenni. Ily körülmények között foglalkozott a magyarországi városok országos congresszusa a városok hitelügyének rendezésével, s felsorolván a létező sérelmeket, azok okait, szorult helyzetében egye nesen az állam segítségét kérte, részben akképpen, hogy az állam tegye lehetővé megfelelő kölcsönök kieszközlése által azt, hogy fizetési kötelezettségeiknek eleget tehessenek, a már meglevő és súlyos feltételek mellett vállalt tartozásaikat convertálhassák, megkezdett vállalkozásaik befejezésére képesekké tétessenek, s különösen, hogy a törvényhozás ruházza fel a törvényhatósági városokat az előnyös kölcsönözés egyik legmegfelelőbb eszközével, a városi törvények kibocsátásának jogával. A congressus határozatát a kormány jóakarattal fogadta s azonnal tárgyalás alá is vette. Csakhamar tett is követte a kormányigéretet s a törvényhatósági városokhoz rendelet érkezett, melyben felhivattak, hogy a legközelebbi évek munkaprogrammját, a szükséges beruházások mérvét, a fenálló függő kölcsönök menynyiségét stb. a kormánynak mutassák be, illetve azt tüntessék ki. Joggal remélhették tehát a magyarországi városok azt, hogy súlyos pénzügyi megterheltetésükön rövid időn belül — hacsak átmenetileg is — de segítve lesz, hogy az abbanhagyott munka ismét kezdetét veheti s a városok további örvendetes fejlődésének lehetősége meg lesz adva. Annál nagyobb csüggedéssel fogadhatja tehát mindenki a kormánynak a törvényhatósági városokhoz most intézett azt a leiratát, melyben a városoktól ujabb adatok beszolgáltatását kívánja. Távolról sem akarjuk ezzel azt mondani, mintha a kormány törekvésének őszinteségében kételkednénk. Lehetetlen azonban meg nem állapitanunk azt a tényt, hogy ez a kormányintézkedés a kért segítség nyújtásának elhalasztását, a sérelmek orvoslása bekövetkeztének lényeges eltolódását jelenti, s hogy ez éppen abban az időpontban következett be, amidőn már a félbenhagyott munkák folytatásának, a régóta tervezett vállalkozások megindításának kellett volna megkezdődnie, amikor a jövendő munkaalkalmak reményében igen sok százezer munkáskezet lehetett volna ennek a szerencsétlen, számtalan sebtől vérező országnak megtartani. Megdönthetetlen és statisztikai adatokkal bizonyított igazság az, hogy a magyarországi városok nagyarányú fejlődésüket nem a természetes szaporodásnak, hanem a bevándorlásnak, a vidéki népességnek az ipari- és kereskedelmi gócpontokat képező, tehát a munka- és kereseti alkalmakat nyújtó városokba való tömörülésének köszönhetik. Az is tapasztalati tény, hogy a nemzet legnagyobb vérvesztesége: az amerikai kivándorlás tavasszal, március hóban veszi kezdetét. E két körülmény tehát oly szoros kapcsolatban, oly természetes kölcsönhatásban van egymással, hogy a városi élet fejlődése természetes korlátozását jelenti a kivándorlásnak, s viszont, a fejlődésben beállott nyugvópont, a munka- és kereseti alkalmak hiánya a leghatékonyabb lendítő erőt jelenti a kivándorlási kedv fokozására. A kormány sürgős intézkedése tehát nemcsak a városok jövendő fejlődésének biztosítása érdekében kívánatos, de annak mielőbbi közhírré tétele egyenesen vitális nemzeti érdekeket is érint. Nem kételkedünk, hogy a kormány a helyzet teljes ismeretében meg is fogja tenni mindazt, ami a komolyan fenyegető veszélyek elhárítására alkalmas lesz. Tanitó a — gyermekekhez.*] Kedves tanítványaink; kedves gyermekek! Ti még a boldog gyermekkor napjait élitek ; ti még alig ismeritek az élet terhét és gondjait. Ha elmentek hazulról, kedves szüleitek gondos szeme kiser, ha hazatértek, ölelő karokkal várnak; ellátnak élelemmel, ruhával, ha hideg van, meleg ruhaval. Ha megbetegedtek, aggódó szeretettel ápolnak ; ha panaszotok van, meghallgatják, gyöngéden vigasztalnak ; ha örömötök van, véletek őrülnek. Gondoskodnak a lelketek műveléséről is; elküldenek iskolába, ahol jóindulatu tanitók atyai szeretettel oktatnak, nevelnek, hogy derék, művelt emberek legyetek, s boldogulhassatok az életben. Elküldenek a leiisi megnyugvást nyújtó templomba, ahol gondos lelki atyák nyújtanak oktatást, vigasztalást s ahol áldást kérhettek munkátokra és szüleitekre. *) Az ág. h evang. elemi iskola március 15-iki ünnepélyén elmondta: Ország Gábor tanitó. Mily boldogok is vagytok ti, hogy igy szeretetben, zavartalanul együtt élhettek jó szüléitekkel ! De vájjon mit tennétek, ha egyszer csak kegyetlen idegenek jönnének, akik elszakítanának kedves szüléitektől ? ha többé nem engednék meg, hogy szivetek bánatát elpanaszoljátok, ártatlan örömeiteket megoszszátok velők? ha csak akkor és annyit volna szabad velők beszélni, amikor és amennyit ők megengednének ? Ha a jó tanítókat elűznék s helyökbe idegen nyelven beszélő, rideg szivü őröket adnának, mellétek, akik szeretet helyett kíméletlen szigorral bánnának veletek s fenyítékkel tanítanák meg, hogy kell a zsarnoknak feltétlenül engedelmeskedni ? ! Játékaitokat elszednék, összetörnek s ahelyett nehéz munkára fognának, mely elcsigázná gyönge testeteket és munkátok bérét börtönök és börtőnőreitek fenntartására fordítanák ! Még azt sem engednék meg, hogy saját hitetek szerint keressetek lelki megnyugvást az Istennél ! Ugy-e sóhajtva vágynátok az elvesztett szabadság után; ugy-e félretennéfek az egymás iránt tartott haragot, neheztelést?! Es ha titokban is, ha kemény büntetéstől rettegve is, de igyekeznetek kell egymás közt az összetartást, a szabadulás eszméjét ébren tartani s az idegen rabiga iránt való gyűlöletet táplálni. Ugy-e hálával gondolnátok azokra, akik a szabadulásban vezéreitek volnának; ünnepelnétek azt a napot, amelyen megértétek, hogy ismét nyíltan szerethetitek kedves szüleiteket. szabadon elmondhatjátok, amit éreztek; amelyen visszakapnátok régi tanítóitokat, gondos lelki atyáitokat, ősi vallásotokat?! És tudjátok-e kedves gyermekek, hogy ez a szőruyü kép nem valami rossz álom, de megtörtént szomorú valóság. Igaz, hogy nem a gyermekek voltak igy megfosztva a szabadságtól, hanem az egész magyar nemzet. Hosszú századokig nem volt szabad szeretni édes anyjokat hazájokat. Idegen zsoldosok lovai tiporták az Alföld sikját és a felföld bérceit, akik nem értették nyelvünket, nem értették vágyainkat, örömünket; kigúnyolták fájdalmunkát, s megvetéssel sértették őseink emlékét. Akik megkísértették a népet az elnyomatás és jogtalanság igája alól felszabadítani, azokat idegen főidre hurcolták, idegen birák által halálra Ítélve, irgalom nélkül kivégezték. Igy akartak tenni Rákóczi Ferenccel, igy tettek az ifjú Zrínyi Péterrel, Frangepánnal, Weselényivel és még sok nételen vértanúval. Panaszukat elégedetlenségüket nem volt szabad se szóval, se Írásban, nyomtatásban nyilvánítani: a szabad gondolkozást, az igazság keresését, az emberi jogok ismeretét nem volt szabad terjeszteni. Nem volt szólásszabadság, sajtószabadság. Akik a népet felvilágosítani tőrekeetek, hogy lássák és értsék meg, mily nagy lelki és testi rabságban sínylődnek, börtönbe vetették; Martinovicsot a „Szabadság kátéja" íróját lefejezték.