Nyírvidék, 1914 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1914-01-04 / 2. szám

Nyíregyháza, 1914. január 15. Csütörtök XXXV. évfolyam, 2. szám. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye Hirdetések árszabás szerint számittatnak. Legolmóbb hír detés 1 K. Hiv. hirdetések sora 60 fill. A nyilt-tér soronként 80 fillér. Apró hirdetések 10 szóig 1 K, minden to•ábbi szó 5 fill. Vastag betűvel szedett kétszeresen számi Szerkesztőség és Kiadóhivatal: KOSSUTH LAJOS-TÉR 10. SZÁM. Telefon számi 139. Kéziratokat nem adnnk vissza. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetés: Egész évre 10 kor., Fél évre 5 kor., Negyed évre 2 K 50 f. Egy szám ára 10 fillér. Tanitóknak félár. BSV Lapunk XXXV. évfolyamának e száma a második lévén az új esztendőben, tisztelettel kérjük az előfizetési díjak szíves megküldését a mult számhoz csatolt befizetési lapok felhasználásával. h „Nyírvidék" cs a tanítóság. Nem olvashattam el meghatottság nélkül kedves lapunknak újévi vezető cikkét, mely immár a harmincötödik évfolyam kezdetét jelezte s a maga nemes egyszerűségében oly meggyőzően bizonyította be, hogy az eltűnt hosszú esztendők küzdelmei között kitartva az igazság és kötelesség teljesités lelket átalakító magasztos eszméi mellett szolgálja a közügyet fáradhatatlan hűséggel. Meggyőződésem, hogy a kedves olvasóközönség is őszinte ragaszkodással viseltetik a szellemi frisseségben sok-sok évet megért s a haladás zászlaját fennen lobogtató lap iránt, Ha a mult év nemrég hantolt sírjánál még egyszer megállunk, bár a szemrehányás özöne fojtogatja ugyan lelkünket, a megpróbáltatások gyászos napjai még sem csüggeszthetik el a küzdő embert, sőt kell, hogy uj erőt nyerjünk s a megkezdett becsületes uton haladni s nemes céljaink elérésében meg nem tántorodni ezután is legyen szent kötelességünk. Felesleges hangsúlyozni, hogy e lap mindig védelmezője volt az elhagyottaknak s erős vára az igazságnak. E ránk virradott uj évben kérdem tőletek tanítótestvéreim: nem meritettetek-e erőt, lelkesedést valahányszor a megpróbáltatások sötét felhője tornyosult fejünk felett ? nem fokozta-e kitartásunkat az oly gyakran megjelenő biztató szó ? Nem hirdettük-e leplezetlen nyíltsággal, férfias bátorsággal, hogy fel kell világosítani, meg kell győzni mindazokat helyzetünk tarthatatlanságáról, kik anyagi jobblétünk megteremtésében szabadon rendelkeznek? Hangoztatjuk szüntelen, hogy nem oknélküli az a keserűség, mely lelkünket marcangolja s végre el kell jönni annak az időnek, mely számunkra biztosítja a tisztességes megélhetést, hogy igy megujulva a felvilágosodás, a haladás vezérlő csillaga mellett juttassuk diadalra az oly árva magyar tanügyet. Elmondhatjuk, bogy a sajtó hatalmában megnyilatkozó, az igazságért megfélemlítés nélkül harcoló lelkek irányítása eredményezte azt, hogy a társadalom kezd érdeklődni sorsunk iránt s a meggyőzés ereje lassan bár, de feltartózhatatlanul alakítja át mindazok véleményét, kik az édes magyar haza kultúrájának felvirágoztatásában gondolják elérni a nemzet boldogságát, önállóságának, függetlenségének biztosítását. Hogy a jég megtört, ezt első sorban a mi erős kitartásunk mellett azoknak a névtelen hősöknek, az emberi jogok kivívásáért hevülő bajnokoknak, — a sajtó munkásainak köszönhetjük. Nemes büszkeséggel tekintsünk azért a jövőben is azokra, kik nem engedik a gondolat szabadságát béklyóba szorítani s nyíltan állnak mellénk, kik éjt-napot eggyé téve a magyar közügy egészséges fejlődésében látják megújhodni a polgárok nyugodt megélhetésének feltételeit. Méltó azért az a szeretet, ragaszkodás, melylyel a magyar sajtónak adózunk. Hisszük, hogy ez a szellemi rokonság az idők multával napról-napra erősödik a hazai tanítóság lelkében, hiszen a nemes érzelmek ápolása juttathatja csak diadalra igaz ügyeinket. Ki tagadja azt, hogy abban a titán küzdelemben oly sokszor magunkra voltunk hagyatva? Nemcsak a néptanítókról beszélhetünk itt, de a tanügy minden munkásáról. Hányszor emésztett a bizonytalanság? Hányszor csalt ki belőlünk a megbántás, a mellőzés keserű szavakat ? Midőn már-már a kétségbeesés lejtőjén állottunk, mint a felfrissítő harmat, csillapította le lázongó lelkünk háborgását a sajtó megnyugtató szava, mely a maga higgadt irányításával oly sokszor vezette sikerre ügyeinket. Illő azért, hogy fáklyát gyujtsunk mindazok tiszteletére, kik méltányolva igazainkat, kitartanak mellettünk a jövőben is. Ők győzték meg azokat, kik a felületesség szemüvegén nézve vergődésünket vagy a rosszakarat köntésébe burHunok estéje. Gsaba király halála. — Irta: Simonyi Sándor. — Artémisz-Ildikó Csaba királyi hitvese. Aladárnak, a király öcscsének és főemberének! Üdvözöllek hunok büszkesége.' Azonnal kövesd a katonát, ki neked átadja levelemet ő rögtön hozzá vezet. Csaba királynak tiszteletre méltó vezére türelmetlenül várlak ebben a késő éjjeli órában. Siess, mert az én ügyem nem tür halasztást! Legjobban szeretném, ha abban az időben, mikor ezt az üzenetemet olvasod már itt is lennél. A király pecsétgyűrűjét nem tartottam szükségesnek elküldeni, mert az őrség úgyis tudja, hogy neked északa-nappal szabad bejáratod van a királyi palotába. Köszöntelek. Aladár gyanakodó pillantásokkal méregette végig az öles termetű germán katonát és még egyszer elolvasta a homályos sorokat. A másodszori olvasás után elsáppadt és izgatottság vett rajta erőt. Ebben a szokatlan éjjeli órában vájjon mit akarhat tőle a hunok királynéja ? Csabával e nap reggelén beszél s a király ma is a répi kedves jó barát volt. Vájjon tud-e ő erről a meghívásról? Belátta azonban, hogy tépelődésre nincs ideje, azért szolgájával egy-kettőre rendbe szedette kék köpenyegének ráncait s a levelet hozó szőke óriást maga előtt bocsátva elindult. Az őrség mindenütt tisztelettel nyitott utat. A király belső termeihez vezető folyóson a herkules megállott kaik kopogással jelt adott, mire a falon egy titkos ajtó nyilt meg. A katona egy rövid kézmozdulattal adta tudtul a fővezérnek, hogy itt kell bemenniök. Mikor beléptek, ott egy várakozó öreg sunueh visszanyomta a titkos ajtót. Aladárnak jó szeme volt rögtön észrevette, hogy a király titkos tanácskozó szobájában van; de erről a titkos ajtóról soha nem tudott. A zajra a szomszéd szoba ajtaja megnyílt és látható lett a királyné magas, karcsú alakja. Megakartam röviditeni az utadat, azért vezettelek az imént látott titkos ajtón, mert terjedvén a keletrómai udvari szokások, a főőrségen való keresztüljutás már minálunk barbár hunoknál is nagy ceremóniával jár. Nagyon fontos dolgom van veled Aladár, ezért hivattalak. Arténisz-Ildikó sohasem szokott hazudni, az én ügyem valóban nem tür halasztást. Intett a katonának is, az eunuchnak is, mire azok eltávoztak. Ildikó elhallgatott. Mikor a távozók lépteinek zaja már elnémult, újra megszólalt. — Aladár — kezdte újból — te nagyon sáppadt vagy s nagyon izgatottnak látszol, pedig igazán nagy szükségem van ma a te higgadtságodra. A mint irtam, minden percem drága, azért előre tudtodra adom, hogy mindkettőnk érdekében a legokosabb lenne, ha nem nyújtanád hosszura a tanácskozásunkat s ha kérdésemre a tiszta szinigazságot adnád válaszul. — Aladár — folytatta tovább, anélkül, hogy a bizonytalanságban, homályban vergődő embert szóhoz engedte volna — te, a mostanit megelőző nyolcadik éjszakán, a király beleegyezésével, sőt az ő határozott kívánságár* belopóztál az én hálószobámba s elrejtőztél a függönyök mögé és szem-fültanuja voltál annak a jelenetnek, amikor én a Csaba király óhajtására mezítelenül eltáncoltam s elénekeltem a „mitiabeli Adonisz Isten" misztériumát. Erre a kérdésemre felelj azonnal, de újból ismétlem mesékre nem vagyok kíváncsi; a színtiszta igazságot akarom tőled hallani és hogy minden perc egy örökkévalóság! Aladár felemelte fejét. Valamit akart mondani, de a szó torkán akadt. Oly erős és merész volt az Ildikó hangja, hogy Aladárban az a gyanú támadt, miszerint Csaba, a király maga Deszélhette el a történteket a feleségének. Villámként cikkázott át agyán a gondolat, hogy nincs más menekvése, mint a tiszta színigazság elmondásával felülkerekedni a királynén. Úrnőm! Magad mondtad, hogy nincs elvesztegetni való időd, ezért irántad való tiszteletből rövidre fogom a mondanivalómat. Hallgasd meg tehát, a tiszta színigazság az, a mit mondani fogok: A királyi palota erkélyén álltunk: Csaba király és én s a dáciai háborúról, a dák szokásokról, erkölcsökről beszélgettünk. Szép asszonyokról, leányokról lévén szó, többek között meséltem a királynak, miként kegyelmeztem meg egyik virágzó határszéli, dák városnak. Váltságdíj fejében a város egyik előkelő emberének a leányát kértem el magamnak.