Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 79-104. szám)

1913-10-26 / 86. szám

Nyíregyháza, 1913. október 26. Vasárnap XXXIV. évfolyam, 86. szám. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők ós a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetési feltételek: Egész évre 10 kor., Fél évre 5 kor., Negyed évre 2 korona 50 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: KOSSUTH LAJOS-TÉR 10. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. Legolcsóbb hirdetés 1 K. Hiv. hirdetések sora 60 fill. A nyílt-tér soronként 80 fillér. Apró hirdetések 10 szóig 1 K, minden további szó 5 fill. Vastag betűvel szedet

t kétszeresen számi. A sajtó. Már megint a sajtóval kell foglalkoznunk. Pedig csak nemrégiben fejtettük ki, mennyire szükség van a sajtó törvény reformalására, hogy^az emberiség a sajtószabadság cime alatt dühöngő sajtószabadosság kinövéseitől megoltalmaztassák. Azóta megint ujabb és ujabb esetek egész sorozata merült fel, mely visszaélések a nyomtatott betű hatalmával mind jobban és égetőbben sürgetik a a kilátásba helyezett sajtóreform mielőbbi megvalósítását. Mult számában a Nyírvidék két fővárosi lapban megjelent nyíregyházi hirről emlékezett meg, melyeknek nyilvánvaló tendenciája a szenzáció keresés, a város jóhirnevének meghurcolása, a tudósítóknak adni szokott honoráriumok ellenében. Mert tudni kell, hogy ezekért a tudósításokért soronként díjazzák a hir beküldőjét. Voltaképen tehát egyszerűen anyagi haszon a rugója ezeknek a szenzáció kereséseknek A lapok csak olyan tudósításokat fogadnak el, csak olyan hireket közölnek és természetesen csak olyan tudósításokat dijjaznak, melyek „érdekesek". A tudósító uraknak tehát érdekükben áll, hogy a beküldött hirek érdemesek legyenek a közlésre. Saját zsebük érdeke lebeg előttük, mikor a szenzációt keresik. Anyagi önző érdekből hurcolnak meg minden lelkiismeret furdalás nélkül egyéni becsületet, intézményeket, hatóságokat. A sajtó visszaéléseitől ez idő szerint nincsen megoltalmazva senki és semmi. A sajtó előtt nincsen semmi szent. Első az üzlet! Mert az üzletre vezethetők vissza ezek a visszaélések kicsinyben és nagyban egyaránt. A vidéki tudósítók merészségei épen ugy, mint a politikai szenzációk, melyekben a túlontúl elegendő részünk volt és van épen mostanában. Nap-nap mellett ujabb és ujabb „leleplezések" látnak napvilágot a fővárosi bulvár-sajtóban. A kormány tagjai egyénenként és összeségükben, a politikai élet minden szereplő tényezője soha sem lehet biztos a fölött, hogy mely percben állítja pellengérre az üzleti versenyben nekivadult sajtó. Immár az ország főpapjaira is rá került a sor. A legsúlyosabb egyházi vétségek közé tartozó simóniával vádol ják meg őket a lehető legmerészebb hangon. Hiába ezeknek az egyénileg is messze kimagasló férfiaknak férfias tiltakozása a meghurcoltatás, a vádnak még csak a szinezete ellenében is. Hiába adja be az ország hercegprímása, tehát az egyik legfőbb közjogi méltóságnak birtokosa nyomban a sajtóügyi feljelentést a bírósághoz: a vád nyilvánosan elhangzott és a közönségben kitörölhetlenül el van hintve., mert — hiszen aliquid semper haeret! Ugyancsak nemrégiben egy komolyságáról ismeretes fővárosi nagy lapban egy puritánságáról nevezetes protestáns világi vezérférfiu ellenében jelent meg egy terjedelmes, minden alapot nélkülöző támadás. A komoly lap minden scrupulózitás nélkül helyet adott annak. A megtámadott férfiúnak nyomban elégtételt szolgáltatott az épen abban a kérdésben illetékes tényező, az evangélikusok egyetemes gyűlése. Maga a megtámadott, minden izében na^y férfiú nyugodt önérzettel mondotta el, hogy a mai világban ugy van az ember a közéletben. mint mikor kocsin utazik kitűzött célja felé: útközben ki van téve annak, hogy ráfreccsen az utca sara, rászáll az ut pora, de ezt a nyugodt lelkiismeret lerázza magáról Ám de akik nem hallották, vagy nem olvasták ezt a kijelentést és nem ismerik a közelebbi részleteket, azokban feltámadt az a gyanú, az az érzés, hogy a támadás nem volt alaptalan, mert hiszen különben nem látott volna napvilágot. Ebben van épen a szüksége annak, hogy ezek ellen a sajtóbeli támadások ellen hathatós védelembe kell venni az egyeseket és az intézményeket. Abban, hogy a közönség körében ha még olyan nyilvánvalóan alaptalanok is azok a hirek, ha a komoly újságolvasó maga is reájön, mert reájöhet arra. hogy üzleti fogásokkal, valótlanságokkal áll szemben, az olvasók nagyobbik része, vagy A GYANÚ. Irta : Bálint Lajos. I. A kis korcsmában ültünk, a cirkuszszal szemben, fáradtan és kimerülten és valami nagyon hideget ittunk, valami sárga folyadékot, amelynek olyan volt a szaga, mint a rózsának, amely hervadásnak indult. Ittunk, nagy mohósággal és szenvedélylyel s a szemünk előtt már lila karikák cikkáztak tarka seregben. Fred Stonel. az erőművész pedig mesélt. Először beszélt, amióta közöttünk volt. Talán két hónapja jött hozzánk csöndes szomorúságává!, halvány, kis^é kopaszodó szőke fejével. Udvarias volt és szolgálatkész. Velünk járt étkezni, velünk volt előadás után a kávéházban, de beszélni alig hallottuk. Néha véletlenül egy-egy szót közbevetett, de mintha utána a saját hangjától ijedt volna meg. Elhallgatott és mi mindig ugy éreztük, hogy valami nagyon szomorú titok él benne. Valami nagyon félelmes titok rejtelmessége kisértett körülötte. Most, hogy ezen a bágyasztó tavaszi éjszakán nekiadtuk magunkat az ivásnak, megoldódott a nyelve. A zavaros, bánatos szemében valami fény csillant meg és ajka.pirossága szinte mérgesen világított a sárga folyadékon keresztül, amint a hosszú poharat az ajkához emelte. Az elmúlt életéről beszélt. Az elmúltról, az ifjúságról, messze északi hegyek ködös völgyei között, ahonnan kiszakadt. Az első artista évek vándor kes rveiről és aztán a sikerekről, amelyek eljöttek, a munkáról, amelyben testét sanyargatta és mi mind a jól ismert dolgokat .azzal a várakozással hallgattuk nagy türelemmel végig, hogy jönni fog valami, ami ebben az emberi életben elhatározó. Valami, amit el fog mondani, hogy megszabaduljon a terhétől. Valami, ami megváltoztatta egész életét. Hárman ültünk együtt a sarki korcsmában és valami nagyon hideg sárga italt ittunk, amelynek olyan volt a szaga, mint a hervadni kezdő rózsáé. II. — A bátyám, a bátyám is artista volt, ő is trapézen dolgozott, mint én azelőtt — mondotta akadozva és a hangjának megrezdülésén éreztük, hogy most elérkeztünk, ahhoz, amit vártunk. Emlékszem biztosan, hogy akkor valami félelem fogott el, mint mikor valaki a villamos kocsi előtt megy el és megrettenek, hogy alája kerül, — valami ideges és megmagyarázhatatlan félelem attól, ami következni fog. Hirtelen megtorpant a beszédben, mintha beléfojtotta volna a szót az, amire emlékezett. A kíváncsi szemünk azonban belétapadt a lelkébe és kikényszerítő kíváncsisággal vártuk, hogy beszéljen. Még mindig látszott az arcán a küzdelem, még mindig a torkában akadt a szó, csak a verejtékező arca és a szeme beszélt valami nagyon súlyos tragédiáról. — A bátyám is artista volt, trapézen dolgozott. A bátyám . . . Nagy és nehéz munkát csinált és amit én tudok, azt mint ő tőle tanultam. Sokkal öregebb volt nálam és sokkal ügyesebb. Özvegy volt már vagy tiz esztendeje — és volt egy tizenkét esztendős kis lánya. Akkor tizenkét esztendős volt. Együtt dolgoztunk, — ő csinálta a munka nehezét — én még akkor egész könnyű gyakorlatokat csináltam. A kislány pedig sárga selyemrokolyában lent állt és a kezünkbe adta a fog kapcsot, meg a kolofoniumos kendőt, meg minden egyebet, ami kellett . . . délelőttönként pedig tanult forogni a trapézen . . . ügyes volt és fürge . . . Egyszer aztán odaszerződött hozzánk Mady Brenolt, a műlovarnő . . . akinek lila ruhája volt és vérvörös haja , . . Mady Brenolt erős, egészséges asszony volt és az ajka olyan volt, mint a bíborcsiga, amit egyszer , egy aquariumban láttam. Akkor egyszer egy este mind a ketten egyszerre jöttünk ki a porondra és egyszerre néztünk fel a páholyba, a bátyám, meg én. Mady Brenolt még ott ült a páholyban. Akkor először éreztem, hogy ez az aszszony nemcsak engem fogott meg bíborcsiga ajkával és kemény húsos testével. A bátyám szeme is izzó vágyódással tapadt az asszony testére. A bátyám ment fel legelőször a trapézre — és a könnyű gyakorlatokat nem csinálta