Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 79-104. szám)

1913-10-23 / 85. szám

2 85-ik szárn. 1913. október 23 bevonulás mentén fellobogózott liázak, az utcán összesereglettek százai és ezrei, a zsúfolásig megtelt vármegyei diszterem, a küldöttségek nagy száma, majd a gazdag lakoma és este a színházi díszelőadás keretei közt lefolyt beiktató ünnepségen elhangzott beszédek egytől-egyig olyan valami bensó'séges derült melegséggel telitették magát a főispáni beiktatást, mint aminőt maga a természet árasztott ugyané napon. De hasonlított a beiktatás a természet játékához más tekintetben ís. Amilyen szorongás, a jövő kibontakozás iránti félelem ülte meg a kedélyeket a vége felé járó esztendő gazdasági viszonyai miatt, ép olyan aggodalom szállotta meg a lelkeket a közéleti viszonyok felett. És miként a derült mosolygó őszi verőfény szinte már is feledteti velünk a nyár viszontagságait, ép ugy remény kezd éledni bennünk az iránt, hogy jobb idők következnek reánk a közéletben is. A főispánváltozások mindig erős ke délyingadozásokat váltanak ki. A főispáni állás disze, hatásköre nagy súlyt kölcsönöz betöltőjének. Az uj főispán személye iránt mindig valami titkolni óhajtott, de bensőleg annál jobban érzett aggodalmaskodással érdeklődünk. Ki lesz s minő lesz ? Mikor biztos hire futott annak, hogy Szabolcsvármegye főispáni székére dr. Ujfalussy Dezső kerül, első gondolatunk, első érzésünk az volt: vármegyénk szülötte. Már ebben valami megnyugtatót, valami biztatót találtunk. Tudva aztán azt, hogy a kinevezendő főispán kir. Ítélőtáblai biró, tovább füztük következtetéseinket: bizonyára érdemes emberre esett a kormány választása, mert aki a birói pályán aránylag fiatalon táblabiróságig viszi, az nem lehet átlag-ember. Majd mikor végig gondoltuk azt, hogy az uj főispán az Ujfalussy családból származik, melynek családi hagyományai közé a komoly munka, a köznek önzetlen szolgálata, az emberiségért való önfeláldozó tevékenység ép ugy odatartozik, mint egyháza iránti szeretete és szolgálatkészsége : bizodalmunk nőttön nőtt. A beiktató ünnepségeken hallott nyilatkozatai pedig egyenesen arról győzhettek meg és meg is győztek mindenkit, hogy Szabolcsvármegye főispáni székét minden tekintetben odavaló arra érdemes, azt betölteni minden irányban hivatott, tetőtől-talpig férfiú foglalta el. Férfias nyilatkozatait, komoly kijelentéseit megnyugvással fogadhatták és fogadták a politikai téren ellenkező felfogásúak is. A gazdasági és kulturális haladás iránti érzékéről és érdeklődéséről szóló szavai a gondolkozni tudó és tettre vágyó embert állították elénk. A szülővármegyéje iránt és annak székvárosa iránt érezett szeretetéről tanúskodó nyilatkozatai s a érző sziv és meleg kedély megnyilvánulásai Örül mi szivünk, mikor ezeket halljuk, irjuk és olvassuk. És éledni kezd bennünk a remény az iránt, hogy uj főispánunk nem csak hivatalos tevékenysége kereteiben, hanem társadalmi téren is kiveendi a maga részét e vármegye és a város közdolgainak megsegítése, támogatása, előbbrevitele, irányítása körül. ... Egy fényes főispáni neiktató felemelő hatása alatt áll Szabolcsvármegye és Nyíregyháza város közönsége Az ünnepségek lezajlottak. Kezdődik a komoly munka. Mi pedig azzal a hő óhajtással adjuk át a teret a feledhetlenül szép nap krónikásának : kezdődjék hát a komoly munka. Politizáljunk kevesebbet s dolgozzunk többet édes magyar hazánk, szeretett vármegyénk és városunk javára ! Dr. Ujfalussy Dezső főispánt e hó 21-én kedden iktatta be diszes állásába ünnepélyes közgyűlés keretében Szabolcsvármegye törvényhatósága. A beiktatási ünnepély minden tekintetben kitűnően sikerült. Nemcsak külsőleg volt fényes és megragadó látvány, de bensőleg is szokatlanul kedves ünnepély volt, mert az ünneplésben annyi igazi melegség, közvetlenség nyilatkozott meg, amely azt bizonyítja, hogy már az első aktusnál megtalálta ugy a beiktató törvényhatósági bizottság, mint az uj főispán azt az utat, melyen együtt haladni fognak s amely ut a közjó biztositásara vezet. Hétfőről keddre virradóra megváltozott az utca képe. Mintha e napra megállott volna a város munkásforgalma. Most úgyszólván az egész város ünneplésre készült, ünnepelni akart. A bevonulás utján minden házon lobogó lengett, s a bevonulás látványosságában gyönyörködni óhajtó közönség a vármegyeházatol a vasúti állomásig egy összefüggő láncsort alkotott. A vasúti állomáson nagyszámú közönség várta a Debrecen-felől érkező főispánt, s már a fogadásra itt is megjelentek nagy száma is sejtetni engedte azt, hogy a beiktatasi ünnepély kivétel s sikerű lesz. Tiz óra után néhány perccel érkezett m^g a főispánt hozó vonat az uj főispán kiséretrben érkező vendégekkel együtt, s a fekete diszmagyarba öltözött főispánt Mdjerszky Béla kir. tanácsos, Nyíregyháza város polgármestere a következőkben üdvözölte : Méltóságos Főispán Ur! Midőn beiktatása céljából e város területére lép, az első istenhozottat Nyíregyháza város közönsége nevében én mondom Méltóságodnak. Szivem melegével és örömmel üdvözlöm én magas állásában Méltóságodat, mint fenyes tehetségekkel megáldott, kiváló uj polgártársunkat, mint vármegyénk szülöttjét, tehát mint testvérünket, aki nem idegenbe, hanem haza jött ide Nyíregyházára. Alkalma lesz Méltóságodnak a korral haladni kívánó városunkat, annak becsületes, szor galmas és hazafias lakosságát, itt tartózkodása alatt közelebbről is megismerni. Bennünket mar előre biztat a remény, hogy a megismerés utan Méltóságod magát igazán otthon fogja találni közöttünk. A nyíregyházi nép minden szépért, jóért és nemesért tud nemcsak lelkesülni, hanem cselekedni és áldozatokat is hozni. Bizonyságot tesz erről városunknak minden téren önerejébő történt rohamos fejlődése, jelenlegi állapota. Ily körülmények között hiszem azt, hogy Méltóságod méltóknak fog bennünket találni arra, hogy városunk gazdasági és kulturális fejlesztésére és önállósítására irányuló törekvéseinkben jóakaratú és hathatós pártfogásában fog részesíteni, amire már most előre is tisztelettel és bizalommal kérjük. Amidőn Méltóságodat még egyszer és mindazokat a tisztelt vendégeket, akik Méltóságodat, a mai beiktatási ünnepélyre ide kisérni szívesek voltak, hazafiasan és melegen üdvözlöm, kivá nom, hogy a magyarok istene áldja meg Mélelkomolyodik. Künn sötét van már, a szél zúg, s az ódon ablakon át olykor fagyos hideg szűrődik be. Magda összerázkódik . . . Mit tett? A történtek után még ezt is ? Lehetséges-e mindez? Kis tárgyilagosság... Lehetségese, hogy egy léha úr közel tíz évig hitegessen egy leányt, aztán elvegyen egy másik gazdagot, elvegye ennek a pénzét s végül elhagyva a beteg fiatal anyát, gyermeket, egy szép napon világgá tűnjék nyomtalanul ? Lehetséges ez ? Ezt még el kell képzelni, de hihető- e az, hogy az a bolondná tartott leány még most is annyira szerette ezt az embert, hogy íme boldognak nevezi magát, amiért ennek az urnák a mástól való idegen gyereke végre mamának szólítja őt? Megszégyenlítő képtelenség. . . Magda felsóhajt. Persze az ilyenhez kettő keli! De hiszen láthatta mindjárt az elején, kivel van dolga, hát mért nem szabadult tőle? Hja, hisz épp itt volt a Laczika apjának, a kalandos László úrnak a fölényes taktikája. Tudta ő, mikor kelljen alázatosnak lennie — hányszor esküdözött, hogy megtér és dolgozni fog! Aztán eltűnt félesztendőkre . . . Magda csak sírt és várt, de elvégre is megundorodott. Nagy elhatározás: igen, vigasztalódni fog. össze kell foltoznia az életét... És megpróbálta, egyszer már menyasszony is volt. Természetes • nek találta azt mindenki, csak épp László ur nem. Mi ütött beléje ? Egyszerre csak az utolsó perczben. . . Magda eltakarja arczát: — Eljött büntetni! Igen, eljött és rettentő volt a büntetés. Soká beszéltek arról a párbajról. A világ úgy Ítélte: „lám, még mindig szereti... Lássuk, mi lesz" ? Hát az lett, hogy László úr a hősködés után egy darabig csakugyan a leány mellett maradt, de aztán hamarosan únni kezdte a dicsőséget. Kezdődött a regi élőiről. Kimaradt, utóbb már csak ritkán nézett fel Magdához, ha szerelmi kudarcza volt máshol. Ilyenkor eljött vigasztalódni, önérzetet meríteni áldozata szenvedéséből. Később már ez se érérdekelte. Mit akar hát? Telnek az évek, senkit se ereszt a leány közelébe s mégse veszi el ? Jött rá a felelet: elvette ő, csakhogy nem Magdát, hanem azt a másik gazdagot. - És én mindezt túléltem . . . Nagy szégyen, de ő csak annál jobban megalázkodott. Irt neki, úgy könyörgött: hanyagolja el, bánjék vele rosszul ezentúl is, csak ezt ne... Ám a fiatal pár akkor már nászuton volt. Magda megtört, beteg lett: pedig egy nagy jelenet még hátra volt. László úr egy év alatt elverte felesége vagyonát, csak épp haza kisérte az asszonyt Magyarországra, megnézte az újszülöttet és aztán eltűnt. Magda megtudta mindezt és pedig nem mástól, mint magától a nagybeteg fiatal asszonytól. Csudálatosképp ő írt neki, férje szökése után ő kereste fel kétségbeesett soraival. Találkoztak s attól fogva a leány nem hagyta el többet a beteg ágyát. Ápolta utolsó percig s ekkor a haldokló ő rá, a hű barátnőre bízta a kis fiut. Ne hagyja el . . . Megígérte. Volt kis küzdelem a tétova rokonsággal, de győzött s azóta Lacika nála van.Itt az aranyos drága fiúcska — itt alszik a térdén! Mily édesen szunnyad . . . Magda vállat von, úgy motyogja : — És mégis . . . Óh. a javíthatatlan! — És mégis csak őt szeretem . . . Beesteledett, a szobában sötét van már egészen. Sóhaj: — Ha ő ezt látná . . . Vájjon hol lehet most ? Immár öt éve nincs semmi pozitív hír László úr telől. Sokan esküdöznek : biztos, hogy elpusztult, meghalt . . . Csitt, a gyerek mozgolódik. Ébred, és hangjától, mosolyától egyszerre világos lesz a sötét szobában : — Mamám, édes jó mamám . . . Óh, ez a boldogság! * Hetek multak . . . hej, bezzeg más most a Magda élete! A cselédség alig ösmer rá: emelt fővel jár-kel a házban, vígan rendelkezik, s ha lehet, még kizárólagosabban foglalatoskodik a a nagy öreg kúria kicsi gyerekpríncével. Öröm, nevetés, hancurozás, — az élet napfénye süt be, még a szobák is világosabbaknak tetszenek tőle. Emellett azonban a komolyságra is jut idő : Magda lázasan tanulmányozza a legkülönfélébb nevelési könyveket s boldog légvárakat épit a jövőre. Nem leány, nem „vén leány" többé, — büszkén érzi, hogy asszony és anya! Az ő fiából nagy, derék embernek kell lenni . . . Épp ezért neki kell látni már; ő maga fogja tani-