Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 79-104. szám)

1913-11-30 / 96. szám

Nyíregyháza, 1913. november 13. Csütörtök XXXIV. évfolyam, 175. szám. A Szaboicsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetési feltételek: Egész évre 10 kor., Fél évre 5 kor., Negyed évre 2 korona 50 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. Szprkesztőség és Kiadóhivatal: KOSSUTH LAJOS-TÉR 10. SZÁM. Telefon számi 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. Legolcsóbb bírdetés 1 K. Hiv. hirdetések sora 60 fill. A nyi!t-tér soronként 80 fillér. Apró hirdetések 10 szóig 1 K, minden to vábbi szó 5 fill. Vastag betűvel szedett kétszeresen szám k betterment. Váratlanul kellemes meglepetés érte a város képviselőtestületét a pénteken délután tartott rendes közgyűlésben. Mikor már a tárgysorozatban felvett tárgyakkal végeztek, az esetleg más tárgyak között a tanács bejelentette, hogy a vármegye alispánjától a közgyűlést megelőző napon megérkezett a belügyminiszter leirata a betterment szabályrendelet jóváhagyásáról. Néminemű apró formaságok még hátra vannak ugyan, mert a minisztérium azt kívánja, hogy a tizenharmadik, vagy hanyadik paragrafus utolsó előtti bekezdése, a tizenkettedik, vagy hanyadik paragrafus második bekezdéseként helyeztessék át, meg hogy a tanácsnak a betterment fizetésére engedélyezhető halasztási joga korlátoztassék azzal, hogy a halasztás csak akkor engedélyezhető, ha a követelés kellőképen biztosítva van. Kimondotta azonban a miniszter, hogy a város az ezen módosítások szerint megfelelő számú példányokban letisztázandó szabályrendelet példányokat küldje fel hozzá mielőbb, hogy a jóváhagyási záradékot azokra reávezethesse. Idestova körülbelől négy esztendeje, hogy a város az előzetesen szintén hoszszabb ideig tárgyalt szabályrendeletet elfogadta s jóváhagyás végett feltelterjesztette. Azóta a szabályrendelet egymásután járta a minisztériumok útvesztőit. Egyik minisztériumból a másikba, egyik ügyosztályból a másikba vándorolt, mindenütt megfelelő pihentetésekben részesülvén. Elvi kérdések merültek fel a betterment körül. Először az illetékes ügyosztályokban az az aggodalom támadt, hogy a városok részére egyáltalán engedélyezhető-e a betterment. Nem-e az államot, a kincstárt illetné az inkább ? Bár a külföld ezzel a kérdéssel már régen tisztában volt és van, nálunk Magyarországon csak hosszas előtanulmányozások után és a városoknak hosszas küzdelme után lehetett ezt a jogot a kincstártól megmenteni a városok részére. Mikor aztán a törvényhatósági városok számára végre elismerték a bettermentből származó bevételekhez való jogot, akkor az a további elvi jelentőségű kérdés merült fel, ha vájjon ez a jog megillesse-e a rendezett tanácsú városokat ? Mert bár, város az egyik is, a másik is, a törvényhatósági jogú és a rendezett tanácsú városok között még ebben a tekintetben is külömbséget véltek felfedezhetni. Pedig hát mi is voltaképpen az a betterment? Erre a várospolitikával foglalkozók körében sokat emlegetett Kilián-eset adja meg legvilágosabban a feleletet. Egy Kilián nevü ember 1820 körül Berlin mellett Schőnebergben 8100 márkáért vásárolt meg egy darab krumpli földet. Ugyanezt a területet, anélkül, hogy abba a közönséges mezőgazdasági müvelésre fordított kiadásokon kivül, melynek hasznát természetesen évenkint visszakapták, bármit is fektettek volna, az örökösök 1870-ben 6 millió márkáért parcellázták ki házhelyeknek. Alig 50 év alatt a terület értéke közel ezerszeresre emelkedett. Miért? Mert Berlin nőtt-nőtt kifelé a perifériák felé. A város folytonos fejlődéséhez képest maga a város mindenféle közmunkálatokkal rendezte a környéket. Utakat épitett, utcákat nyitott, a meglevőket szabályozta, sétányokat létesített, iskolákat állított, különféle középületeket emelt Schőnberg-felé is és a Kiliánörökösök valósággal ölhetett kézzel nézték végig ezt a sok befektetést, azokhoz egy fillérrel sem járultak hozzá, pedig ezek következtében az ő telkük értékében ezerszeres értékemelkedés állott elő. Ez a természetszerű emelkedés kivétel nélkül bekövetkezik minden fejlődő városban. A város növekedése következtében az építési terület határa mind jobban A lakótárs. Irta : Heltai Jenő. Ragyogó ifjúságomnak ama dicső korában, amelyben hónapos szobáról hónapos szobára vándoroltam, volt egy feledhetetlen emlékű szobám. Több okból feledhetetlen emlékű. Először is, a nemes hölgy, aki e szobát nekem havi tizenhat koronáért bérbe adta — miért szépítsem a dolgot — bába volt. Másodszor, ezt a szobát a ház kitűnő építője előszobának építette és csak a fönt emiitett hölgy nevezte ki lakószobának. Ilyenformán bútor alig volt benne, de léghuzam annál több, az utóbbiért azonban nem kellett külön fizetnem. Végre is husz évvel és tizenhat koronáért nem is kívánhat többet az ember. A léghuzamtól eltekintve, elég hideg volt a szobám, mert az ajtaja a lépcsőházba nyilt, az egyetlen ablaka pedig a folyosóra. Ezzel szemben csak halvány vigasztalás volt, hogy az ablakon semmiféle függöny nem függött, magánéletem legintimebb jelenetei tehát az egész ház éber ellenőrzése mellett játszódtak le. Szerencsére, akkoriban a múzsa volt az egyetlen nő, aki látogatásával néha kitüntetett és a múzsával való csokolózásom olyan légies természetű volt, hogy azon senki meg nem botránkozhatott. A nemes nőt, aki havi tizenhat koronáért befogadott az előszobájába, csak ritkán láttam, egyszer egy hónapban. Elsején. Akkor megjelent nálam és addig nem távozott, mig a pénzét kivasalta belőlem. Emlékének mégis nagy hálával tartozom, mert ő volt az első lény, a ki nagyságos urnák címezett. De ő is csak olyankor, amikor pénzt kapott tőlem. De el a mélabúval 1 Félre a gyönyörű emlékekkel ! Térjünk át ama rémes jelenetre, a melyből ez az egész szomorú történet kiindul. Egy gyönyörű reggelen beállított hozzám a háziasszonyom. Miért titkoljam tovább, hogy Budwitznénak hivták. Igen, özvegy Budwitz Gergelynénak hivták, hogy miért, azt csak a jó isten tudja. Ez a látogatás megdöbbendett. Hiszen nem volt elseje. Miért jött léhát Budwitzné ? Ez csakhamar kiderült. — Nagyságos űr, — mondta szelíden, — a lakás föl van mondva. — Tessék ? — kérdeztem ijedten. — A lakás föl van mondva . . . És ezzel Budwitzné elkezdett sirni, olyan szívszaggatón és olyan meggyőződéssel, hogy magam is majdnem sirva fakadtam. — De hát miért sir? — kérdeztem csodálkozva. — Hogyne sirnék, kérem alássan, amikor soha többé ilyen derék, becsületes, jó lakót nem kapok. Ilyen finom, tisztességes úriembert. — De Buwitzné, ha én csakugyan olyan derék, becsületes; jó, finom, tisztességes úriember vagyok, akkor mi az ördögnek mondja föl a lakást? — Hát fölmondanám én, ha nem muszájna ? Hát nem lakhatüa nálam a nagyságos úr száz évig ? De muszáj fölmondanom, mert hazajött Bécsből a fiam, az orvosnövendék. Szegények vagyunk, kérem, nem küldhetem a fogadóba. — Persze, persze . . . — Köll neki a szoba. Azért hát ne tessék haragudni. Budwitzné könnyes szemmel nézett rám és nagyot sóhajtott. — Igaz, hogy volna egy megoldás, — tette hozzá lassan vontatott hangon. — Egy megoldás ? — Igen. Ha nagyságos úrnak nem lenne kellemetlen . . . — Mi az? — Beállítanék ide még egy ágyat, aztán el lakhatnának itt ketten együtt. A fiam úgyis csak pár hétre jött haza, aztán megint visszamegy Bécsbe. És aztán a nagyságos űr megint zavartalanul lakhatna itt száz évig. De ha igy nem tetszik a nagyságos úrnak, akkor a lakás vérző szívvel föl van mondva. őszintén megvallva, a dolog nem nagyon tetszett nekem. Da hát husz évvel és tizenhat koronáért . . . — A fiam nem fogja háborgatni a nagyságos urat, — lejtette tovább Budwitzné a megkezdett csábtáncot. Nappal a nagyságos ur nincs itihon, éjjel pedig a nagyságos ur ugy sincs itthon. Marad az a pár óra, amit hajnaltól délig aludni tetszik, akkor pedig a fiam nincs itthon, mert elmegy kérem az egyetemi könyvtárba. — Hm!... — Hogy tessék látni, mennyire ragaszkodom a nagyságos úrhoz, leszállítom a lakbért azzal a négy koronával, amellyel elsején okvetkarácsonyi ajándékul ékszer, óra, ezüstnemüek és brilliáns áruk legnagyobb választékban csakis REICH ARNOLD elsőrangú ékszerüzletében találhatók * Mélyen leszállított árak! Nyíregyháza, Rákóczi-u.l Takarékpalota