Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 79-104. szám)

1913-11-30 / 96. szám

2 96-ik szám. 1913. november 30. terjed kifelé az addig mezőgazdasági célokra használt területek felé. Ezek is beépíthető telkekké válnak. Reájuk kerül a sor, íhogy azokat is telkekké lehet szétosztani s mihelyt ez bekövetkezik, az értékben többszörös, sőt több százszoros értékemelkedés áll elő a tulajdonos min- j den fáradsága, minden költsége nélkül. Ez az értékemelkedés azonban bekövetkezik törvényszerüleg a már beépített teleken is a város fejlődése arányában. Tessék csak Nyíregyházán visszagondolni arra, hogy mi volt az ára az egyes házhelyeknek akármelyik utcán akár csak husz-huszonöt év előtt s mi azoknak az értéke akárcsak ma is, amikor pedig az értékek a két-három év előttiekhez képest kétségkívül alábbszállottak. Mi idézi elő ezeket az érték emelkedéseket? A város fejlődése. Ugyanaz a fejlődés, ami viszont a várostól, a város egyetemétől minduntalan ujabb és ujabb áldozatokat kíván, sőt követel. Tessék csak viszot e tekintetben akár a nem régi Éraljára, akár a Bujtosra gondolni! Az ottani teltek is mezőgazdasági célokra voltak használva és voltak használhatók husz-huszonöt év előtt. Ugyan ki vett volna ezeken a területeken háztelket s ki építkezett volna azokon a mult század nyolcvanas éveiben? S ma? Ma épen ezek a területek, illetőleg az ezeken a területeken levő házak és telkek tulajdonosai követelőznek a városon a leghangosabban uj utcanyitások, utca és ut-rendezések, közvilágítás, rendőr és minden után, ami az ő érdekükben szükséges volna. Mióta a városok fejlődésével foglalkozó várospolitikusok ezeket a kérdéseket is alaposabb vizsgálódás és tanulmány tárgyává tették, azóta a külföld nagyobb városai: Angliában, Németországban stb egymásufán rájöttek arra, hogy egyáltalán nem igazságos az, hogy a város kizárólag saját pénztára terhére létesítse az ilyen helyeken a szükséges közmunkákat, amelyeknek hasznát elsősorban és legkézzelfoghatóbban épen az ottani telekés háztulajdonosok élvezik. Igy született meg a betterment gondolata. Vagyis az az eszme, amely aztán immár szabály lesz Nyíregyházán is, hogy a város fejlesztésére szolgáló közmunkák: a városszabályozás, uj utcák nyitása, a meglevők rendezése, bővítése, közintézmények elhelyezése stb. költségeihez való hozzájárulásba belevonassanak az illető telektulajdonosok a telkeik értékében előálló érték emelkedés arányában. Erre a hozzájárulásra kizárólag csak a városoknak lehet igénye, amelyek a közmunkálatokat végre is hajtják. Nálunk Magyarországon mégis évek kellettek annak felismeréséhez, hogy ezt az értékemelkedés szerinti hozzájárulást csak a városok s nem az állam vehetik igénybe. Végre tehát meg lesz Nyíregyházának is a betterment-szabályrendelete. Ezután a telekspekulánsok nem spekulálhatnak egészen a város kontójára. Bizony ideje volt. Debuisset pridem ! Dr. Kovács Gábor előadása. — Socialis problémák. — Mikor XIII. Benedek megválasztása után a szent-Péter templom loggiá-járól letekintett a bemutatkozását és papai áldását váró óriási néptömegre, — igy kezdte előadását a tudós tanár — csodálkozással kérdezte a mellette álló cardinálistól: „Miből él ez a sok ember?* Miből él az ember? — Ez a kérdés ép ugy illeti a halvány arcul, mint a feketét, a sárgát, a culturált és culturálallan embert. Ei a kérdés — gazdasági probléma. Valaha vallási problémák foglalkoztatták az elméket, de ez csak addig tartott, mig a vallás és ennek kifejezője, az egyház, — a gondolatnak és a kritikának, a kutatás eredményéből vont következtetésnek szabadságát elnyomta. Ezek felszabadultával — megszűnt a vallás problémákat vetni fel. A tudás és a vallás nem válnak többé ellentétesekké nemcsak azért.mert a vallás is kénytelen a tudomány kétségtelen megállapításait acceptálni, hanem főleg azért, mert a vallás visszahúzódott az emberi erzések világába, amely tér egyedül az övé, — ahol a tudomány nem concurál vele. A gazdaságtan ép ugy guny és satyra tárgya, mint a moliéri időszakban az orvosi tudomány; de mint ez utóbbi a gúnyt sok szorosan bosszulja meg azzal, hogy az orvosi tudomány igénybevétele nélkül nagyobbá válik lenül fölemeltem volna, ugy ho.y a nagyságos ur tovább is tizenhat koronáért kapja a szobát. Ez döntött. Belenyugodtam abba, hogy özvegy Budwitz Gergelyné még egy ágyat állítson az enyém mellé a szobába. A szoba nagyon szük volt és a két ágy közé éppen csak egy vén függöny fért el. Ez a függöny hermetice elzárt minket egymástól. Az ágyba pedig felülről kellett bemásznunk. Arról örökre le keHett mondanom, hogy az ágyban olvasgassak, mert gyertyát gyújtani nem lehetett. De hát husz évvel és tizenkat koronáért . . . Szóval idilli módon éltünk. Mire késő éjjel hazakerültem, az orvosnövendék már mélyen aludt. Mire késő délben elmentem hazulról, az orvosnövendék már régen nem volt otthon. (Csakugyan elment az egyetemi könyvtárba?) Így tartott ez vagy egy hélig, miközben folyton ugy éreztem magam, mintha a Gox és Box cimü vígjáték egyik cimszerépét játszanám. Egy éjszaka azonban megismerkedtünk. Már amennyire a sötetben lehetett. Ezen az éjszakán az orvosnövendék jött később haza és én még nem aludtam. Azt hiszem, kissé be volt csípve, mert nagyon lármázott és a bútorokat rúgta. — Kissé csöndesebben, ha szabad kérnem, — szóltam rá szigorúan. — Mások is alszanak itt. — Bocsánat, — szólalt meg egy hang a sötétben, — nem tudtam, hogy ön már itthon van. Engedje meg, hogy bemuíatkozzam. Budwitz Elemér vagyok, orvosnövendék. — Örvendek. Az én nevem Gsobolya Bálint. Ezzel beszélgetni kezdtünk és csakhamar megbarátkoztunk. Harmadnapra egy ilyen éjjeli beszélgetés alkalmával Budwitz Elemér orvosnövendék azt indítványozta nekem, hogy tegezzük egymást. — Tegezzük egymást, — mondtam lelkesen és a sötétben testvéri csókot váltottunk. Gsak a vén függöny volt a két baráti ajk között. Sírig tartó barátságot fogadfunk egymásnak, ami annál szebb dolog volt, mert mind e percig egymás ábrázatát még n^m láttuk. Ilyen körülmények között vetődtem egy éjjel a Rottenbiller-utcai Granada-kávéházba. A kávéház kasszájában egy álmatag tekintetű szőke hölgy ült és iíju szivem rögtön hevesen dobogni kezdett e nőért. Egy kis üveg sör mögül áradozó tekinteteteket löveltem feléje. A nő mosolygott, amit én bátorításnak ítéltem. A kassza eiőtt azonban egy szigorú tekintetű fiatalember állt, aki az enyémhez hisonló érzelemmel ostromolta e nőt. Valahányszor egy tekintetemet elcsípte vagy észrevette, bogy a nő oda mosolyog hozzám, mindig rosszalóan csóválta a fejét. Végre egyenesen az asztalomhoz jött, mereven a szemembe nézett és kétszer erőteljesen a lábamra hágott. — Ez célzás akar lenni ? — ugrottam föl dühösen. — Igen. A kővetkező pillanatban pofonvágtam a szigorú fiatalembert, aki meglepetve támolygott a kasszához. — Ezért lakolni fog — mondta, mig arcát bősz pír öntötte el. Kérem a névjegyét! a halálozás arányszáma: épp ugy a gazdaságtan megállapításainak figyelmen kivül hagyása súlyos válságoknak válik előidézőjévé. A gazdaságtan az emberi jogot egyenlőségének proclamálásával nyomul előtérbe. Az a tapasztalat ugyanis hogy egyenlőség a törvény előtt és egyenlőség felé haladás a jogok terén — mit sem változtatott a gazdasági egyenlőtlenségen. Szembe kell állítanunk az emberiség túlnyomó tömegét, a csupán munkáskézzel rendelkező proletárosztályt, a kisebbséget képező capitalista osztálylyal. Látszólag teljesen egyenlő szerződési szabadság létezik. De he a munkás nem választhat, csak a között, hogy silány munkabérért álljon-e munkába, — vagy munkanélkül maradjon: világossá válik az egyenlőtlenség. A tőke az olcsó, sőt a munkaidő alalt legproducíivabban kihasználható munkát igényli. A tőke önmagában szaporodik. A tőke a munkás energiájának egy részéből halmozódik fel. — A munkás felett folyton a Damocles kardja leng. A munkás nem válik termeléseinek tulajdonosává. Erős szervezkedés mind inkább egyenlővé igyekszik tenni a két ellenfelet. De e harcban folyton a munkás mutat • kőzik gyengébbnek. Ennek a gyöugeségnek ugy az alkoholizmusban, mint a betegségek és halálozási arányszámokban is nyilvánul a.z eredménye. Azok közölt az irányok kőzött, melyek a társadalom eme berendezkedése ellen veszik fel a küzdelmet, külömbseg teendő a socialismus és a social-reformismus között. Előbbi a termelési eszközöknek — a földnek, tőkének, gyáraknak, gépeknek — a társadalom javára való kisajátítását vallja egyedüli orvosszernek, és hivatkozik az államvasutakra, posta-távirdára, állami üzemekre, melyeknek haszna visszaszáll az államot alkotó társadalomra Eszközük a politikai hatalomra törekvés, es szerintük a társadalom nem csak jogban és törvény előtt, hanem gazdaságilag egyenlő rétegekből fog állani. A reformerek a mai kereteken belüi az összes socialis jóléti intézmények létesítésével vélik a eazdasági egyenlőtlenséget megszüntetni. Az aggkori, a munkanélküliségi biztosítás, az élelmiszer es lakás politikának socialis irányú kezelése tökéletesen elég nézetük szerint a gazdasági egyenetlenség megszüntetésére. — Ez volna halvány reproduclioja annak a páldákkal, szép gondolatokkal, remek hasonlatokkal telített előadásnak, melynek világos volta, átlátszó magyarázata, végén pedig nagy szívről tanúskodó költői lendülete a nagy figyelemmel hallgató közönségnek nemcsak gondolkozását, hanem érzését is magával ragadta, őszinte taps fejezte ki a hallgatóság köszönetét. — Tessék! Átadtam a névjegyemet, ő is az övét. Az ő névjegyén az állt : „Gsuvik Pál magánhivatalnok", az enyémen ez állt: „Kúncsövy Aladár nagyvállalkozó, Külső Bivaly-utca 9." (Éa ugyanis ilyenkor mindig valamelyik barátom névjegyét szoktam átadni.) — Reggel elküldöm a segédeimet — mondta a fiatal ember és elrohant. Mire hazakerültem, Budwitz Elemér orvosnövendék már otthon volt. — No, csakhogy itthon vagy — szólt rám. Nagyon türelmetlenül vártalak. Egy szívességre akarlak kérni. — Sajnálom, de nekem nincs pénzem — Nem pén>. Arra akartalak kérni, hogy segédkezzél nekem egy párbajban . . . — Párbaj ? Ne beszelj ! — Az éjjel összeverekedtem valami csirkefogóval. — Ejnye, be különös. Én is. — Te is t — Igen. Egy majom kétszer a lábomra hágott . . . — És te? — Én pofon vágtam. — Óriási! Én pedig egy pofont kaptam valakitől, akinek kétszer a lábára hágtam . . . — Hol történt ez ? — kérdeztem rosszat sejtve. — A Granada-kávéházban. — Hihetetlen! Nem tudód, hogy hivják az illetőt? — Valami Kúncsövy Aladár . . .