Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 54-78. szám)

1913-07-31 / 61. szám

Nyíregyháza, 1913. augusztus 14. Csütörtök XXXIV. évfolyam, 61 . szám. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye, Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetési feltételek: Egész évre 10 kor., Fél évre 5 kor., Negyed évre 2 korona 50 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: KOSSUTH LAJOS-TÉR 10. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. Legolcsóbb hir­detés 1 K. Hiv. hirdetések sora 60 fill. A nyilt-tér soron­ként 80 fillér. Apró hirdetések 10 szóig 1 K, minden to­vábbi szó 5 fill. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit SHÜf Fürclöbe vagy nyaralásra tá­vozó előfizetőink tudassák címüket egy levelező lapon s mi készséggel utánuk küldjük a, megadott időre a Nyírvidéket. Jt Sóstó. Nagyon szép hely a Sóstó, sok-sok lelki gyönyörűségnek az okozója. Aki ugy szereti mindazt, ami a mienk, annak büszkeségtől dagad a keble, ha idege­nektől hallja a Sóstó dicséretét. Es ez a dicséret ma csak az idegenek ajkáról hangzik el, mert a nyíregyháziak vajmi ritka sorokban néznek körül az erdő mélyén lévő eme egyedüli üdülő he­lyűnkön. Szép a Sóstó — mondják az ide­genek — a maga bájos csendjében és nyugalmában, amikor a fák csúcsának lassú mozgása és az erdő ábrándos zú­gása ad hirt a szelek járásáról. Szép a Sóstó, melynek erdei sétautjain a csen­det a harkály kopogása, a rigó füttye, a gerlice bugása, olykor egy-egy fácán rebbenése zavarja csak. Oly idegzson­ghó, oly megnyugtató hatású mindez! Szép a Sóstó a maga jól ápolt kis park­jával, változatos színekben pompázó pe­túnia bokraival, a tó partjával, tiszta, pormentes, üde levegőjével. És szép a Sóstó a tiszta lakosztályai­val, szobáival; széppé teszi a vendéglős előzékenysége, az ételek kifogástalan volta, a jó és jutányos ellátás. Szép a Sóstó az esti pazar világitás mellett; szép a Sóstó a városhoz való közelsége, a közlekedés könnyűsége miatt is. Mindezt idegenektől tudjuk és halljuk. De ennyi fénynek, ennyi szépségnek árnyakkal is kell birnia és ezek az apró árnyékok, ezek az apró bosszantó, tü­szurásszerü hiányok és mizériák nagyon lehangolók. Ami szépet és kedveset teremtett a város szívvel bíró tanácsa, ami okosat és lekötelezőt elkövet a sze­rencsésen választott bérlő, azt képes csúffá tenni a bürokratizmus A Sóstónak, amelyet idegenek lak­nak, nincs postája. A posta a szőlő­hegy községé. A fürdő vendég levelét — hiába van az „Sóstó-gyógyfürdő"-re címezve, előbb kiviszik a szőllőtelepre. onnan visszahozzák a városba, aztán megint a Sóstóra. Hírlapjait a vendég három nap múlva kapja meg. Hátha még ajánlott levele jő! Egész kalvária, míg hozzájut. Pedig az elintézés oly egy­szerű. A vendéglősnek posta fiókja van. Bejár kétszer naponként. Az Isten áldja meg uj palotájába kiköltözött postánkat : tegye a fürdőzők leveleit abba a fiókba, hírlapjaikkal együtt és nincs semmi baj. Vagy nem lehetne egy nyári állomást létesíteni ? A bérlőnek van telefonja. A szer­ződés szerint tartozik ezt egész éven át fenntartani. Ez a telefon nyilvános állomás jellegével bír és ezért nem 12 korona a havi dija, hanem több De mig a kávéházak, klubbok havi 17 koronát fizetnek, addig a bérlő 29 koronát fizet. Miért? A jó Isten tudja! De miért kell ezt neki télben, tavaszszal is fenntartani? Hisz heteken át nem fogja igénybe venni senki! A városnak azonban állandó ösz­szeköttetése van a fürdő felügyelővel, aki mostanig akadálytalanul használta a telefont. Most a város a felügyelő szá­mára külön telefon kapcsolást rendez be, amikor egész éven át ott a bérlő tele­fonja. Nem egyszerűbb, ha megszabadít­ják a bérlőt a téli felesleges telefontól és ezért nyárban is igénybe veheti a felügyelő a telefont! Ellenben az ide­genekből álló közönség számára nincs interurbán kapcsolat! A szobák csinosan vannak beren­dezve; de egy kétágyas szobához egy ruhaszekrényt állítottak be és egyes mosdót. Ezek apró kellemetlenségeket okoznak, melyek naponként ismétlődnek. A Sóstó egyik látványossága a Szün­idei gyermek telep és ott is bámulat tárgya Ilonka néni. Ő az, aki a cso­dás eredményeket produkálta a mult év­ben a kis ványadt gyermekek kedélyé­A renegát. Irta: FARKAS PÁL. Hét óra után Tusnády ajtaján váratlanul csöngettek. A következő pillanatban az inas kissé zavart képpel nyitott be a dolgozó szobába. — Nagyságos ur . . . Tusnády az Íróasztala előtt ült. Nem te­kintett föl, csak ugy szólt hátra. — Már mondottam, hogy senkinek nem vagyok idehaza. — De nagyságos ur kérem, egy hölgy . . . — Mindegy, küld el őt is. — De nem olyanféle, akit el lehet küldeni. Tusnády most mégis csak hátrafordult. — Ismered talán? — Igenis, nagyságos ur. — Hát kicsoda ? — A Németh nagysága. — A főmérnök ur felesége P . . . Bocsásd be. Vagy megállj, előbb csavart fel a villanyt. Átkozott rendetlenség van ebben a szobában. Mindegy, most már ugy sem segíthetsz rajta. Nyisd hát ki azt az ajtót. A fiatalembert láthatólag nagyon felizgatta ez a látogatás. Izgatottsága csak fokozódott, amikor a váratlan vendég megjelent a küszöbön. Németh Jolán az úgynevezett feltűnő szépségek közé tartozott. Biz a legegyszerűbb angol ru­hákat hordta, mindig volt benne valami külö­nös. Különben erősen modern elveket vallott, sokat beszélt a nők egyenjogúsításáról és né­hány feminista folyóiratra is előfizetett. Akik ismerték, azt mondták róla, hogy érdekes asz­szony, aki komplikált lelki életet él. Ebben a komplikált lelki életben ő is erősen hitt. Rosz­szat azonban senki sem tud róla. És most mégis eljött Tusnády lakására. Este hét óra után jött és sűrűn letátyolozva. Az ajtóban megállt és bizonytalan pillantást vetett maga körül. Aztán egy lépéssel mégis közelebb jött. A fiatalember eddig egy szót sem szólt. Most azonban egy ugrással az asz­szony mellett termett és szenvedélyes ölelésre tárta ki a karjait. De Jolán egy hirtelen moz­dulattal megakadályozta ebben. — Nem, nem akarom — mondotta hatá­rozottan, majdnem nyersen. A másik megáll'. Figyelmesen megnézte az asszonyt, azután leült az Íróasztalhoz. — Rendelkezésére állok, nagyságos asz­szonyom — s hangja már száraz volt és nyu­godt. Csak a keze megreszketett egy kissé. Jolán nem ült le. Amikor meggyőződött, hogy ujabb támadástól nem kell tartania, lassan az íróasztal elé állt. — Hogy van szegény barátom — kérdezte csöndesen. — Csodálkozom — szólt Tusnády. — A látogatásomon csodálkozik ? Magam sem értem, hogyan tehettem meg ezt az őrült­séget. De mikor az esti lapokban olvastam, hogy mi történt magával, ugy éreztem, hogy el kell jönnöm. — Ugy ? már elolvasta őket ? — kérdezte a férfi fanjarul. — Mit szól az alcímekhez. Azután kiterített egy nagy ivet, amelynek tetején az volt: A renegát. — Azt hiszem, a legközelebbi tiz évben ez lesz a hivatalos nevem. Jolán kissé előrehajolt : — Mit fog most tenni ? — Semmit. Itt maradok és nem csinálok semmi rendkívüli dolgot. Nem lövöm magamat agyon és nem tűnök el. Ennyi az egész. — Ennyi az egész? És mást nem tud mondani annak az asszonynak, aki kockára tette a hírnevét azért, hogy maga a mai estét ne töltse egyedül ? Tusnády ajkai körül az iménti fanyar mo­soly jelent meg. — Disztingváljunk asszonyom. Annak az asszonynak, akit őszinte szenvedély kergetett volna fel hozzám, aki ebben a szomorú órá­ban önkéntelenül elárulta volna eltitkolt sze­relmét, annak talan lett volna más mondani valóm is. Talán. De ön nem az az asszony. Önt sem az érzés, sem szenvedély nem hozta ide — hanem valami más. — Valami más? És ugyan micsoda? — Pontos meghatározását ennek a micso­dának nem tudom megadni — mondotta a fiatalember néhány pillanat múlva. — Nevez­hetném önmagunkkal való színjátszásnak, vagy saját magunk előtt való póznak is. Annyi bi­zonyos, hogy ma este már két embert kaptam rajta. Az egyik ön volt ? — És a másik ? — A másik pedig én magam. Igen, igen, én magam. És most egész őszintén el fogom mondani, hogy jöttem rá erre.

Next

/
Thumbnails
Contents