Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 54-78. szám)

1913-09-28 / 78. szám

78-ik szám. 1913. szeptember 28 2. lobot. Csakhamar egyre-másra gyulladtak föl a kis utmutató lángok a kietlen magyar avaron, hol még nem régen test vérharcban elhullott honfiak sirjai domborultak. Ezek az egymásután gyulladozó kis lángok mutatták a boldogabb, szebb magyar jövendő felé vezető utat. Ez a boldogabb, szebb magyar jövendő volt Bessenyei György álma. És csakugyan elérte — bár már élte alkonyán — hogy a szomorú szürke magyar égről foszladozni kezdtek a sürü fellegek, s az általa tört és ápolt magyar ugaron életerős uj magyar virágok kezdenek fakadni. A kardot forgató vasizmu testőr tollat ragadott és hazai nyelven irt drámákat abban az időben, midőn nem egy magyar főúr szégyelte, sőt már el is feledte, atyáinak ősi nyelvét. Hej! de már az mindig ugy volt, hogy a bátor úttörőnek testét tövisek vérzik meg és lábát kemény kövek törik föl. Bessenyei György teste-lelke is megtört a nehéz küzdelemben és súlyos csalódások, örö kös munka után visszavonult — remetének. De már ekkor az általa fölgyújtott lángok messze világosságot terjesztettek az egész országban. Barátainak és követőinek kis csapata immár országutat csinált az általa tört kis ösvényből, melyen át azóta szakadatlanul hozzák a köveket az uj szebb Magyarország felépítéséhez. A pusztakovácsi csöndes magányban a bihari remetének azonban csak a teste pihent, lelke még mindig forrongott és dolgozott. A Jámbor Szándék, a Magyarság, a Természet Világa, stb. egy tisztán látó, mélyen gondolkozó szívnek erőteljes müvei, amelyoknek minsora kérőn és buzdítva hirdeti: Legyen a magyar művelt és magyar! „Ekép sem igyekezete, tőlük meg nem mentheti. Meg nem elégedhetvén a maga cselekedeteivel, kiben lelje fel kedvét unalom nélkül ? Hányszor kell neki maga elől bujdokolni, semmiségekhez ragaszkodni, füvet, fát, bogarat szemlélni, hógy unalmát meglophassa? Ostobákkal tölti idejét, hogy esztelenségeken nevethessen, megunván önnön okoskodását. Bizonyságul hivlak magadat, ó! tudós és bölcs, akárki légy, ha nem terhesednek-e reád óráid, melyekben értelmed semmiségedre mutatván, szivedet bánattal ne fojtogassa és fejedet földre ne vonja. De miért van hát, hogy az életet unalmátul, keservétül semmi es senki meg nem mentheti ? Ó siralmas értelem ! mely nélkül az ember állat és véle áldozat, mondd meg, micsoda helyre helyeztetted az embernek életét ? Mindkettőbül részesülve, egészlen sem ez, sem az nem vagyok; és ez hány-vét, mivel két ellenkező fél közt szakgatattom! Unalom nélkül való örömöt, a testnek érzése nem szenved meg magában. Mihelyt a világnak nagy teste ellenkezésekben áll fen, lehetetlen az ember kis világában is az érzékenységnek ellenkezés nélkül formáltatni. Van meleg a nagy testben azért, hogy hideg is legyen. Van hideg azért, hogy a természet meleget érezzen. Az ember is változásait és értelmének ösztönei ellen való küszködését, hol véle lett megegyezesét érezvén, mint egy örökös bódulásban láttatik magával lenni, Mig kívánsága nem teljesedik, érzésében emésztetik; ha megelégszik : unalomba esik. Kívánsága kergeti és magát megelégíteni fél. Micsoda ok találtasson erre ? Az embernek testi élete veszendő. Már ha a dolog maga árnyék és mulandóság, hogy legyen tulajdonsága állandóság és valóság ? Az emberi gyengeségben győzhetetlen erkölcsi erő, mi mellett találtasson ? Víz az érzékenység, mely lett ő fáklya vivője nemzetének, s annak profétája: az ő vágyai, reményei megterhesitették a levegőt, s az ő évtizede végén a szellemek át valának hatva, tudva nem tudva az ő vágyaitól és eszméitől. Élet s nem várt munkásság ébredezett a legkülönbözőbb irányokban — és formákban; de mind ez csak azon lökés folytán, azon hatásában többé fel nem tartóztatható eszme befolyása alatt,, mely egyetlen főben fogamzott meg, mely egyetlen kebelből áramlott széjjel, s ez az egy fő és kebel — a Bessenyei Györgyé volt".(Toldy Ferenc beszédéből) Ma tehát, midőn hálatelt szívvel, kegyelettel járulunk a berceli fehér kúria ambitusa elé, hogy szóval és babérral áldozzunk emlékének, hassa át mindnyájunk szivét az ő nagy szelleme Mert még mindig nincs befejezve az a magasztos feladat, melyet Bessenyei György majdnem másfélszázada megkezdett. Az ő szülőháza előtt tegyünk hát ma mindannyian erős szent fogadást: Legyen a magyar igazán müveit és igazán magyar! r. a. Tanítói törekvések. A külföldi és a magyarországi tanitók törekvései lényegben egyeznek. A hazai tanítóság törekvései közül kiemelem a nyíregyházi tanítókét. A hosszú lűrés és megadás határ jelzőjét tűzte le f. év február hó 20-án tartott értekezletén, midőn kiadta a jelszót a legszélsőbb radikalizmus felé való törekvésre. A tanítóság egyik szónoka (hogy ki, az mellékes — bár indiszkréciót nem követnénk el — de, hogy mit, ez a lényeg) rámutatott, ha a radikális tanítók hivó szózatára — elvetve az álszemérem álarcát — hallgatunk, ugy ma már ezek diadalra vitték volna ügyünket. A többi szónokok is hasonló értelemben nyilatkoztak s a tanítóság erkölcsi súlypontját a politikai szereplésben szüntelen csergedez, foly, szökik, habzik, vérzik, zajlik, mi s ki tegye állandó erőbe ? Az ember külső tekintetét csendes mértékletessége, méltóságba felöltöztetheti. Enged, tűr, hallgat, mintha teljes volna erővel és sérelmét sem tekintené, sem nyereségre nem törekedne. De belől gyenge, mint a megátalkodott kényes és makacs gyermek, ki ha kedvétől elütik, sír, toborzékol és fejérül haját tépi. Az emberi nagyság csak tettetés. Kénytelen az értelem az érzékenységnek gyermeki indulatit, zenebonáit fedezni, mivel okossága, annak bolondságait kiadni, mások előtt szégyenli. Ki merészlené magát mindenütt ugy mutatni, ahogy érez ? Már ilyen állapotban ki álitson fel állandó erőt? azzal együtt változhatat'an megelégedést ? Mulandó életben, hogy teremjen állandó boldogság? Ezek egymásnak természetivel ellenkeznek. Az ember maga meghal és életében birjon változhatatlan boldogsággal ? Mihelyt halandó, kell benne unalomnak és fájdalomnak is lenni, hogy ezek átal nála, a gondos természet, halálának keservét enyhítse. Hogy kellene meghalni, ha itt az életnek siralom nélkül való öröme és állandó boldogsága lehetne ? De olyan életnek legyenek ezek tulajdonai, mely magában füst és gőzölgő pára ? Ha életem halál nélkül nem lehet; ha örömöt keserűség nélkül nem érezhetek; és végre ha szüntelen való ellenkezésben, változásban kell lennem ; micsoda eszetlenség kívánni, hogy életemnek semmisége vélem unalmát ne éreztesse ? Innen lett, hogy az életnek változásokhoz kellett ragaszkodni, melyekkel szivében gyakor megkeseredett érzékenységét kénytelen mulattatni. Minden változhatatlan egyformaság szenvedhetetlen. Micsoda keservére esne kedvednek, ha örökké a falu tornyára kellene nézned, nem lévén szabad semmi más dologra tekinteni. Emberek hát azok, kik változtatnak és a természetek szerint cselekesznek, mert a világ igy megyeri. keresték. Sokakat meglepett e hirtelen változás, mely mind csak annak tulajdonitható, hogy erre az impulzust e szónokok a nagy gyűlésen nyerték, mert hiszen ott láthatták, hogy a tanitók ügyei rendén nem mennek, nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Aki e nagygyűléstől távol volt s tisztán a szubjektív érzésekkel átdolgozott egyoldalú referádákból nyerhetett némi tájékozódást, inkább a muló szuggesztív hatások alatt állt. Ily körülmények közt nem csoda, hogy annál ki a távolból hitt és bizott, hogy a magyar tanítóság vezetése példás, a később szerzett személyes tapasztalat e hitet és bizalmat megrendítette. Mert hiszen más fogalma van a hegytől távol lakó alföldi embernek, mig hegyet nem látott, változik a felfogása, mihelyt a hegy tövéhez megy s kezd a haladást a kopár sziklákon, talán mindenkitől elhagyatva csak a fáradságban telve gyönyört, de mégis halad fölfelé, hogy szélesebb látókört szerezzen ; a völgybe nézzen, mely betöltésre vár s kitartást vár, buzdítást nyer attól a gyönyörtől, melyet lelke mélyén eddig szunnyadva talált. Az igazságot mindég csalódással, tévedésekkel keresve kapjuk meg, ez a mi végzetünk egyik szomorú iróniája. Ezek után bemutatom a külföldi tanítóegyesületek működését. A porosz tanítóság élén a berlini tanítókkal, az egyesület kebeléből „választási bizottság" név alatt szervezett egy politikai egyesületet. Ez csak oly tanügypolitikai kérdésekkel foglalkozik, melyeket min* den tanitó elfogadhat. A legutóbbi képviselőválasztások alkalmával megállapodtak az alábbi követelésekben, melyet a tanítóság minden politikai párttól megkövetelt, a mely számot tartott a tanítóság támogatására. E követelések: Az iskola államosítása. Eíység?s, kötelező népiskola. A tanfelügyelőket az érdemes tanítók sorából nevezzék ki. A fegyelmi szabályzat átdolgozása modern elvek szerint. A tanítóknak paszív választójoguk is legyen a városi képvi selőtestületi választásoknál. (Képviselőválasztásoknál ez már régen megvan.) A tanitó kiképzése az egyetemen történjék., A tanitók olyan díjazásban részesüljenek, mint a velők egyenlő képzettségű közigazgatási hivatalnokok. A nagyvárosi lakáskérdés törvényhozás utján való rendezése. A tanitó minden akadály nélkül a városon kivül is lakhassék. (Most csak külön engedély alapján szabad a városon kivül lakni.) Általános, egyenlő és titkos választójog ugy a birodalmi és az országos, miat a városi képviselőválasztások alkalmával. Ily választási bizottságra célozott egyik agilis kartársunk, az értekezleten benyújtott következő indítványával: A nyíregyházi tanitók felkérik az 0. Sz. vezetőségét, hogy mint magán egyének indítsák meg az akciót az ország összes tanítóinak szervezkedesére, hogy egymással szolidaritást vállalva, politikai uton is diadalra juttassuk jogos kívánságainkat. Ez indítványt az értekezlet egyhangúlag elfogadta. Ugyancsak ily lelkesedéssel tette magáévá az iskolák államosítására, az általános, egyenlő, községenkénti titkos választói jogra vonatkozó indítványt is. Az értekezlet határozatából kifolyólag egy bizottságnak memorandumot kellett volna szerkesztenie s ezt a városi és felekezeti hatóságokhoz eljuttatnia, kérve az abban foglaltaknak a lehetőség szerinti teljesítését. Mig a külföldön ezek a követelések támaszukat az akaratban nyerik s ennek erejéből táplálkoznak, addig nálunk mindez akarat és erőnélküli tehetetlen kívánság. Ott az eredmé nyeket mindég az egyénileg végzett munka biztosítja, mig mi megelégszünk az elvi és toeretikus alapokon álló vállalkozással, határozatba foglalt megállapodással s a munka végzéssel, a végrehajtással többé nem törődünk. Itt is, mint a tanügy terén mindenben, Eötvöst kell követnünk, ki progresszív és radikalis volt. Küzdenünk kell a nemes radikalizmus fegyverével mindazon erőszak ellen, m?ly hivatásunk teljesítésére hajt s nem bizik többé lelkiismeretünkben, hivatásunk érzetében és tudatában. Eötvös maga mondta, hogy a tanítót nem lehet nyers erővel hajtani hivatása teljesítésére. Ehhez meggyőződés, önnállóság és jellem kell. Csak az nevelhet egyéniséget, ki maga is egyéniség. Ha a népiskolában elmulasztjuk a nemes újításokat, e mulasztásunkat a társadalom erős kitörései bosszulják meg. Miként a megtestesült türelem, a világ legnagyobb tanítója kiűzte