Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 54-78. szám)

1913-09-28 / 78. szám

Nyíregyháza, 1913. szeptember 28. Vasárnap •X XXXIV. évfolyam, 78. szám. A Szaboicsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetési feltételek: Egész évre 10 kor., Fél évríe 5 kor., Negyed évre 2 korona 50 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: KOSSUTH LAJOS-TÉR 10. SZÁM. Teieton szám: 139. KfeirjUok;>t nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. Legolcsóbb hirdetés 1 K. Hiv. hirdetések sora 60 fill. A nyilt-tér soronként 80 fillér. Apró hirdetések 10 szóig 1 K, minden továbbii«zn5filLVa^tagbetüvel szedett kétszeresen szám Bessenyei. Örök magányod éjjeléből Ébredj te hős, csodás alak, A bús felejtés szégyenéből Tenvéreid szólítanak ; Dalnál hívebben, lelkesebben Dobog feléd minden kebel : Egy nemzetet hordtál szivedben, S e nemzet szívből ünnepel! Ki buzdított mindég előre S adott merész sasszárnyakat ? Mi volt a lelked, hogy belőle Az eszme, mint szent láng, fakadt ? ! Hajnal ha voltál, fényt mutattál, — S eszmél a nemzet és akar; Villám ha voltál, tisztítottál — S ismét magyar lett a magyar! Oly rémes volt a hosszú álom, S oly lassú a fölébredés, Testvér seholsem a világon S igaz fiú is oly kevés ! Az elbukottak szörnyű átka Feküdt a megtört lelkeken ; Fásulva nézte, aki látta . . . Ki állit talpra, nemzetem ?! Te vetted észre, mikor ásták „A sírt, hol nemzet sűlyed el", Te fogtad fel szörnyű csapását: Halált e nép nem érdemel! A tiszta értelmet kerested, Az igazságnak fegyverét; Fölvetted a nehéz keresztet, Hisz a sötétség állt eléd ! És felvonul az ifjú gárda, Kezébe kard, szemébe láng, És indul a vezér szavára : Lásson csodát a nagy világ! Ki nem tudott már lelkesülni, A nemzet öntudatra kel ; Tegnap magát alig becsüli, Ma már nem kér, de követel! Agist, te kis parányi szikra, Melyből egész láng tört elő : Pásztortüzednél szállt ki síkra A megmozdított őserő ; Gyújt a Magyarság kivül és benn : Nyelvedben élsz csak, nemzetem ! S az új keresztség szent tüzében A Jámbor szándék tett leszen ! Érezted-é a tett varázsát, Míg annyi munkát végezél ? Érezted é, mily biztatást ád, Midőn oly messze még a cél ? ! A múltba próbáltál hatolni. Hogy bátorítsad a jelent, A Természet világa. Holmi Szebb, biztatóbb jövőt jelent. S álmodtad-é a sors csapását Legszebb korodban, hirtelen? Álmodtad-é, mért sújt csapást rád, S a hit miért poklot terem ? . . . Az emberpróbán általesvén Szabolcs daliás vére te : Miért oly korán s mégis napestén Lettél Bihari remete ? ! Te általélted azt a harcot, S az eszme túlélt tégedet; Te föl se vetted a kudarcot, S a nemzet büszkén emleget. Nem legnagyobb bár, nagy te mégis, Legjobbjaink közül valál; Nagy lelkedért megáld az ég is, Mint megdicsőít a halál ! Szent ihletéssel jár közöttünk Az alkotó, gyújtó ige ; Lelkeddel, im, frigyet kötöttünk, Jöjj, szállj be szívünk mélyibe ! Hirdesd, hogy addig áll e nemzet, Amíg magyarként küzd, remél, És lásd, hogy amit vére szerzett, Áldott hazánk nyelvében él ! V. J. Bessenyei György. Fájt lelkemnek, folyvást látnom A magyar mint tünedez Nyelvével és ruhájával; Fájt hallanom magyarokban Magyar hang mint némul el. Kisfaludy Sándor. Több mint egy évszázad mult el, amióta Pusztakovácsiban egy jeltelen frissen hantolt sirra először hullatá

: rózsaszínű szirmait az ősi almafa. Egy évszázad ! Csak egy pillanat a siető Idő végtelenségében, de hosszú nehéz munka egy nemzet életében. A véges ember pihenő pontokat tesz az Idők végtelenségében, hogy visszanézzen és emlékezzék ! Mi is emléknapot ülünk ma! Egy jeltelen falusi kúria fehér falára akarjuk maradandó arany betűkkel rávésni Bes senyei Györgynek, Szabolcsvármegye legnagyobb fiának, a magyar kultúra törhetlen szivü bajnokának a nevét. Abból a kis berceli fehér házból indult el az ifjú tele lelkében izzó és forrongó vágyakkal, melyek messze Nyugaton, idegen földön, márvány paloták között életre fakadtak. A szebb jövendőbe látó nagy lélek szikrái azután tüzet gyújtottak, életet leheltek a már-már örökre elhalni kezdő magyar irodalomba és magyar kultúrába. Kicsiny és sápadt is volt tán eleinte ez a láng, nem is messze világolt, de az első volt és merész, mely majdnem százados sorvasztó nehéz köd után vetett Változás. Ujúlás* Irta: Bessenyei György. A változás a nagy természetnek munkája, és tulajdonsága, mely szüléseivel, forgásaival, szüntelen való változás, ujulás és kölömb-külömbféleség. A tavasz nem olyan mint a nyár, a nyár mint az ősz és tél. Mindenik változást, ujúlást okoz. Hányféle színbe öltöznek a mezők, erdők, virágok, kertek ? Azért kívánja az ember öltözetit mindenfele színnel tarkázni, hogy a természetet látja vélek dicsekedni. Azomban a változhatatlan és szüntelen tartó egyformaság, ugyanazon eset, mód, idő, környü állás és örökké tartó egyenlőség, annak, ki alája vettetett, halálos unalmat okoz. Sokáig az ember kedve minden dolgon elalszik és ujúlást kiván, mely tulajdonságát nem akarattal adja magának, hanem a természet ültette belé. Örökké egy helyben lenni, mindég egy dolgot csinálni, büntetés vagy elkerülhetetlen szükség, mely rabul tart. Ha valamely köntösöd régi, melyhez uj korában kedved volt, megunod, másnak adod, kinek uj kedvet ad, mivel néki újság azért, hogy nálad régiséggé lett. A legkedvesebb barátok, ha sokáig egy házra szorulnak, magokra unnak. Elérkezvén hozzájok az olyan óra, melyben mindent elbeszélvén magoknak már semmit mondani nem tudnak, szé* B. Gy. „A bihari remete" c. nagy filozófiai munkájából. Bessenyei Széli Farkas adta ki 1894-ben kéziratból. lyeloszlásra vágyakoznak egymástul, hogy uj dolgokkal kerülvén össze, társalkodásokat ujúlásra hozhassák. A kenyeren kivül minden 'nap ugyanazon egy iái ételt enni: csömör, döghalál. Oly kedvesét veszi valaki felnségül, kit a dühösségig szeret. Addig űzi véle kedvét, hogy végre elalszik nála s másutt keresi. Az emberi kívánságnak változásaitul menekedni lehetetlen dolog. Maga az idő forgása, mindig ujitja és változtatja magát. Minket embereket is a természet a maga változó kedvére uj módnak veszen, mint mi, öltöző ruhánkat. Mindig eltörli az öregeket és ujmódu embereket hoz világosságra, kik amazoktul különbözzenek. Mikor megavultunk, mint régi rongyokat szélylyel hány bennünket és ujak állanak helyünkbe. Igaz az, hogy öltözeteinkben levő változásink bolondságok és nekünk régi móduaknak, nevetség. De mivel töltse hát kedvét az ifjú élet, ha minden bolondságátul és hivalkodásátul megfosztják. Aki örökké okos: örökké szomorú. A szomorúság nem öröm. Aki mindég erőt mutat, szüntelen tartó küszködésben van mely dolog kedvet soha se szül. Mit kivánsz az embertül. hogy viszontagságaitul mindig verettetve, vigasztalás fejében magát minden kedvétül, hivalkodásátul megfossza? Nem akkor gyönyörködik az ember, mikor terhe alatt erőlködik, hanem mikor gyermekeskedik. Nem akor érezte Hektor kedvének édességét, mikor Trója alatt Diomedessel küszködött, hanem mikor Ilionban Andromakkal, Asztiagessel játszott. A szüntelen tartó bölcselkedés, méltóságoskodás, félelmes magamérséklés az életet komor fellegekkel boritja bé. A gyönyörűség gyengeségek közt terem. Az ember életét, okoskodva oltalmazza, táplálja és bolondoskodva, gyengélkedve gyönyörködteti. Az ember akkor gyönyörködik, mikor gyengélkedik ; akkor vígad, mikor eszetlenkedik. És az öregeknek ^ szolgál utolsó keservekre, hogy kénytelen is mindég okosok és többé gyermekekké nem lehetnek. E szerint az ujúlás : természet és az emberek is azokkal együtt; mert a világ igy megyen. Változtatni kell az embernek eszközeit, öltözetinek szineit, módját, formáját; mert ugyanazon egyképen kedve holtig való örökös állandóságában és elevenségben meg nem maradhat. És ha az ember ezekben eszetlenkedik, szinte ugy természete szerint cselekszik, mint mikor okoskodik; mivel okosság, bolondság, mindketten egyenlőül reá tartoznak és minden állatok felett csak néki szolgálnak tulajdonságul. Kényszeríti az embert élatének terhe és unalma, hogy ha gyengeség is tette, ujulást és változást keressen. Miben van az életnek mindég tartó teljes megelégedése? Mitől nem kedvetlenedik el most vagy majd ? Magát megunja ; más nem kell; hova tegye napjait ? Hiába teszed királyi székre, haszontalan vonszolod vendégségrül vendégségre, theatrumra, mert banatjátul meg nem szabadul. Miben van állandó gyönyörűség és megelégedés ? A legbölcsebb, legtanultabb ember önnön hibáit látván fohászkodik magában; még és törődése,