Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 54-78. szám)

1913-09-21 / 76. szám

Nyíregyháza, 1913. szeptember 231. Vasárnap XXXIV. évfolyam, 74. szám. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetési feltételek: Egész évre 10 kor., Fél évre 5 kor., Negyed évre 2 korona 50 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: KOSSUTH LAJOS-TÉR 10. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. Legolcsóbb hirdetés 1 K. Hiv. hirdetések sora 60 fill. A nyílt-tér soronként 80 fillér. Apró hirdetések 10 szóig 1 K, minden további szó 5 fill. Vastag betűvel szedett kétszeresen szám Elment a cirkusz. Elment a cirkusz. Csend honol ismét a Buza-téren. Elült a vásári zaj, melyet az országos vásár elmaradása folytán a cirkusz vert fel a különben csöndes hétköznapiságba burkolózó téren. Elment a cirkusz s egy rakás pénzt vitt el magával. Hogy mennyit, az az ö dolga. De hogy nem keveset, az bizonyos. Minden előadásra zsúfolásig telt meg. Még a gyermek-előadásra is. Akkor ugyan csak husz fillérekből állott a belépő-dij az iskolás gyermekek számára. Ámde a sok husz fillér is sokra megy. A fillérekből lesznek a koronák, a husz fillérekből a husz koronák. Máskor ugyan ki törődött volna ezzel? Ha boldogul a cirkuszos, ám tegye. Hadd éljen ő is. Ha jut neki, jut is, marad is. De most? Most, amikor tele van a világ pénztelenség a miatti panaszszat? Most bizony érdemes gondolkozóba esni az ilyen felesleges kiadások felett. Azt mondhatják ugyan a cinikusok: kinek mi köze hozzá, hogy ki mire költi a pénzét? Ha valakinek nem telik kenyérre, ne menjen a cirkuszba. Üljön otthon és várja a jó szerencsét; várja mig a világ sorja jobbra fordul. Ám ha kedve tartja, csak menjen. Az ő pénze bánja. Az ő gyomra sinyli meg, ha aztán a cirkuszra elköltött pénze hiányozni fog, mikor kenyeret akar venni. Mikor a hajdani Rómában a legnagyobb volt a tömegnyomor, az éhes misera plebs contribuens a cézárok és pátriciusok háza előtt „Panem et circenses!" után ordítozott. Kenyér és cirkusz kellett neki. Kenyérre éhezett, kenyér után esengett a korgó gyomor, de a kenyér mellé szórakozást is követelt a nép. Panem et circenses ! — hangzott a tömeg kiáltása. Mert akkor is a hatalmasaktól várta a nép, a tömeg a segítséget. Ma mintha megismétlődnének az események. A nép a tömegnyomor előtt áll. Nincs kereset; nincs pénz. Kenyérre már-már alig telik és a cirkuszi előadások telve vannak. Minduntalan felhangzik a panasz, hogy a hatóságok: az állam, a város siessenek segítségére a nyomorgóknak. Adjon munkát, adjon kenyérkeresetet, — ds a cirkuszra telik. A tömeg lélektana ma is ugyanaz, mint évezredek előtt volt. Nyíregyházán alig pár hét előtt járt egy nagyobb szabásúnak hirdetett cir kusz. Tele reklámozta a várost és a vármegyét. Magas helyárakat szabott meg; ami maga is egyike a leghatásosabb reklámoknak. Ali<^ három napig volt itt. Az előadásokról mindenki a legnagyobb elégedetlenséggel távozott, hanem azért a következő előadásokra megint alig lehetett jegyet kapni. A három nap alatt — beavatottak állítása szerint — összeszedett vagy huszonötezer koronát. Ez a pénz egyszerűen eltűnt, elpárolgott a városból, anélkül, hogy egy garas ára haszna lett volna belőle a közönségnek. És most, alig néhány hét múlva, egy másik, még kevesebbet érő cirkusz érkezett ide. Ez megint elvitt innen egy csomó ezer koronákat. Hire jár, hogy két cirkuszi „erő" épen itt Nyíregyházán kötött házasságot. Az esküvő után a Koronában husz személyes ebéd volt. Személyenként tizenkét koronás teritékekkel. És akik ehhez az ebédhez szükséges összegeket a maguk keserves filléreikből összeadták a cirkuszi belépődijakban, talán hetekig nem esznek meleg ételt. Hipokrizis azt mondani, hogy kinek mi köze hozzá. A tömeg vezetésre szorul. Ha a hatóságoknak kötelességük gondoskodni arról, hogy az emberek ne nőjjenek fel tudatlanul és kötelezővé kellett tenni a népoktatást; ha a hatósá goknak kell gondot fordítani az emberek egészségére és kötelezővé kellett tenni a himlőoltást, a fertőtlenítést, a gyermekek gyógyítását; ha az állategészségügy közhatósági gondozásban részesül; ha a Damjanich-utcai vizet a városnak kellett elvezetni; ha a piacot, a hus székeket, a pékmühelyeket a hatóságoknak kell ellenőrizni; — holott mindez alapjában véve nem egyéb a tömeg, az emberiség feletti hatósági gyámkodásnál, — miért ne vehetné gondozásába a hatóság az emberek zsebét is az ilyen kizsákmányolások ellenében akkor, amikor olyan állapotok uralkodnak közgazdasági téren, mint épen most? Avagy a teljes nyomor esetén nem a hatóságok lesznek-e kénytelenek az éhezők eltartásáról gondoskodni ? Szépen kérjük az illetékes tényezőket, ne engedjenek ide közénk most, legalább mig ezek a mostani lehetetlen pénzviszonyok meg nem javulnak, semmiféle cirkuszt, komédiát, amelyek csak arra valók, hogy az utolsó garasokat is kicsalják tőlünk. & görög katholikus püspökség székhelyének kérdéséhez. Balta Jenőnek a Nyírvidék 74-ik számában közzétett replikája voltakép három konkrétumot foglal magában. Először is annak nyilt beismerését, hogy a kérdést ugy beállitani és tárgyalni, hogy: mutasson bárki is Magyarországon nem több, csak egyetlen egy olyan várost, mely mai nagyságát, gazdasági és kulturális fejlettségét a püspöki székhely minőségének köszönhetné, — nem lehet és nem szabad, m.rt az ilyen beállítás, ha az bizonyos tendentiával történik, megtévesztése a jó hiszemü olvasó közönségnek. Ennél többet én nem akartam. Azt hiszem más se. A másik konkrétum, hogy még ha való volna is az a megállapítás, hogy a püspöki székhely 150—250,000 koronát jelent Nyíregyháza piacának: ez szerinte „csak az olyan emberek félrevezetésére alkalmas, akik gondolkodni vagy nem tudnak, vagy nem szeretnek, vagy nem akarnak, mert hiszen azzal minden szellemi megerőltetés nélkül tisztában lehet mindenki, hogy a segélyt a város pénztára adta volna, ellenben a 150—250,000 koronát nem a város pénztára kapta volna . . . továbbá, mert amit a kereskedő, az iparos, a mezőgazda a pénz ellenében szolgáltat, az neki sincsen ingyenben . . . s végül, mert még ha az egész 150—250,000 korona mind Nyíregyházán költetnék is el, abból csak egy bizonyos százalék, csak egy olyan kis hányad esnék Nyíregyháza város polgárságának a javára, mely még hozzávetőleg sem ér annyit, mintha egy, vagy több uj gyár és ipartelep fizetne ki munkadíjban évenle 150—250,000 koronát s ezzel lehetővé tenné 150—200 család megélhetését." A közönség elbírálása alá bocsátom Balla Jenő szubjektív kijelentéseit . . . Érdemben a magam részéről csakis azt kívánom megállapítani, hogy amikor Balla Jenő e sorokat papírra vetette, — egyhén szólva — megint nem gondolta meg, mit ír. Mert ha csak egy szemernyi figyelemre méltatta volna azokat a bizonyos részleteket, ,amelyeket — szerinte — oly hálás és könnyű feladat volna a kellő értékükre leszállítani," amit azonban még se tesz, akkor "minden nagyobb szellemi megerőltetés nélkül rájöhetett volna, hogy a segélyt nem a városi pénztár adja, hanem Nyíregyháza polgársága, mert azt a bizonyos 250,000 koronákat nem a házi pénztár Wertheim szekrénye, hanem Nyíregyháza város adózó polgársága fogja kiizzadni. Hogy tehát ez az érvelés ép olyan játék a szavakkal, mint az önálló törvényhatóság, az adók, a népesség, meg a városi törzsvagyon fogalmaival űzött szellemi torna . . . Abban azonban tökéletesen igaza van, hogy az a bizonyos 250,000 korona Nyíregyháza piacára nézve csak nyers bevétel. Hogy annak ellenében a piac munkát és árut fog szolgáltatni s hogy annak csak egy bizonyos hányada fog, mint a tőke, vagy munka hozadéka, vagy hogy még szűkebb körre szorítsam a fogalmakat, mint a marxi értelemben vett profit jelentkezni. Ez bizonyos. Hanem amit Balla e megállapításhoz hozzáfűz s az a következtetés, amit abból levonni akar, már egyenesen absurdum! Mert azt ma már minden értelmesebb munkás tudja, hogy amikor a munkaerejét áruba bo-