Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 27-52. szám)

1913-04-27 / 34. szám

88 32-ik szám. JÍYÍRIHDÉK. 1913. április 20 tünk. A nyíregyházi telepbizottság újjászervezése most van folyamatban, s egyesületünk tagjai a telepbizottság jövendő munkásságában jelen­tékeny részt nyernek. A nyíregyházi telepgyermekek részére egye­sülelünk 1912. év végén karácsonyfa ünnepélyt rendezett, mely alkalommal összesen 203 gyer­meknek ruhanemüeket s alkalmi ajándékokat osztottunk ki. Ugyanezen karácsonyfa ünnepélyen jutalmazott meg az egyesület négy tápszülőt 20—20 koronával, a kik tápgyermekeik kiváló gondozása és nevelése által kitűntek. A ka ­rácsonyfa ünnepélyen Yay Gáborné grófnő ő méltósága és Petrovics Gyula apátplébános ur mondottak gyönyörű beszédet. Egyesületünk ezenkívül megkisérlette, hogy a patronázs törekvések számára ujabb ösvénye­ke' is találjon. Különös tekintettel arra a kö­rülményre ugyanis, hogy városokban a fiatal­korúak bűnözése rendszerint azok közül szedi legtöbb áldozatát, a kik a szükséges felügyelet, ellenőrzés és gondozás alatt nem állanak, igy különösen az iparos-tanoncok közül, az iparosok részére három jutalmat tűzött ki, melyeket az az iparos kap, aki a tanoncok nevelése, gon­dozása és példás felügyelet gyakorlása kiválik és példát szolgáltat, az iparos tanoncok részére pedig tiz kisebb jutalmat tűzött ki s ezeket azok nyerhetik el, akik példás viselkedésünk s elő­menetelük áltak társaiknak hasonló-fejlődésére is kedvező hatást gyakorolnak. Ugyanezen szempontok vezérelték egyesü­letünket a tápszülők részére kitűzött jutalma­zásoknál is. Hathatós részt vett egyesületünk vezetősége a városunkban építendő iparostanone-otthon ügyének előbbre vitelében és megvalósításában is, amely intézmény vezetése a jövőben egyik legfontosabb müküdési teret fogja nyújtani egyesületünknek. Az iparostanonc otthon re­mélhetőleg a f. év végén lesz rendeltetésének átadható Végül az elmúlt 1912. évben foglalkoztunk züllésnek indult vagy környezetében züllésnek kitett fiatalkorú egyének elhelyezése munkálta­tására szolgáló kisebb otthon felállításának kér­désével is és reméljük, hogy az 1913. évi állam­segély felhasználásával ezen évben talán sikerülni fog ezen eszme megvalósítása s az egyesület munkásságának ezzel egészen uj alapot szer­zünk egyrészt, másrészt pedig megkönnyítjük azon esetek elintézését, a mikor valamely fiatal­korú azonnali elhelyezése válik szükségessé. Budapesti levél. A feminizmusról és a kalapról. 1913. április. A pesti korzón már hetek óta megjelent a bájos paradicsommadaras trotőr pörge kari­májával kedvesen integet felénk s tudomásul adja mindenkinek, hogy dacol a télapó a tavasz incselkedő sugaraival — kalapdivat változása, időszak változást is jelent! • Ha végig tekintünk a feminista gyűlésről a tavaszi korzóra siető hölgyek változatos, ró­zsaágakkal, pillangó csápokkal díszes kalap kul­tusían, nem gondolunk arra a régi, de küzdel­mes időre, mikor a nő először tette fejére a kalapot. Talán a modern géppuska szakadozott puffogása, a srapuelek durrogásai s a tábori tarackok csattanásai sem adhatnak izgalmasabb hangulatot, mint az a nagyszerű küzdelem, mely a kalap körül folyt valamikor. . . . „Hát ilyen is volt?! — kérdezi a gyűlés izgalmától kipirult arccal melettem sétáló trotőrös feminista — ... az talán csak ter­mészetes, hogy mi nők is hordunk kalapot" ! Pedig nem mindig volt olyan természetes, mint amilyennek most látszik. Volt idő, mikor a hatalmat synbolizáló kalap a férfinem privi­légiumát képezte melylyel szemben helyezkedni bűn volt rendkívül szigorú következményeket vont maga után. A kalap, mint a hatalom a tisztelet, a fel­sőbbségnek a jelvénye egyes vallásos, társa­dalmi szokásban, mint emlék, ma is jelentő­séggel bír. A zsidó férfi kalappal fején jelenik meg az istentiszteleten s amikor a paraszt meg­süvegeli urát, önkéntelenül s a hatalmi különb­séget kívánja kifejezni. Ép úgy nem a hízelgés, hanem a családi hatalmi kérdés hozta létre azt a sokat kifejező közmondást, mikor lesajnálólag jelenti ki a szomszéd ". . . bizony kendeknél is az asszony viseli fején a kalapot" 1 Az álta­lánosan elfogadott kalap köszönési mód is en­nek az elvnek a kifejezője. Már ezen évszázadok, sőt évezredek óta fi nnálló hatalmi versengésnek emlékei élénken bizonyítják, hogy a ma már természetesnek tar­tott közfelfogással szemben, igenis volt kor, midőn a hatalmasok (a kalapot hordó férfinem, sőt a legrégibb korban annak is csak kicsiny része) rendkivüli conservatízmussal ragaszkodott előkelőbb sőt tökéletesebb mivoltának ezen fel­tűnő és kölönbséget jelentő ruhadarabjához. Épen úgy, mint az indiánfőnök homloktoll dí­széhez vagy az afrikai négertörzsfő nagyobb orrkarikájához. Volt tehát idő, mikor a hatalom ezen ál­talánosítása súlyos harcokat sőt küzdelmeket idézett elő, de mégis oly korban, midőn a his­tória lepedővásznán nem jelenhettek meg; mint a mai balkánháboru kynemái! Ha nagyobb eruptiókat nem váltott volna is ki az őskor ezen előkelőséget jelentő, ma divatot kifejező formája, oka volt bizonnyal az is, hogy már korán gondoskodtak megfelelő helyettesítőről, ami különleges s nehezen meg­szerezhető mivoltánál nem válhatott általanossá; így jött létre a színién főn viselt korona, mint az előkelőség, a kiválóság, az uralkodó a hata­lom jelkepe. A hatalmasok, az előkelők, a társadalmi­lag előnyösebb helyzetben levők pedig mindig makacsul ragaszkodtak mindenhez, ami az ő kiváltságos helyzetüket előmozdította, fenn, vagy megtartotta. A kalap általánosítása, először a férfiak kőzött és sokkal később mindkét nemnél, mindenesetre hatalmas lépés volt az egyenjo­gosítás terén, sőt — mondhatnám — annak egyik lépcsőfokát képezte. Az őskori theokre­tikus gondolkozás megmagyarázója annak, hogy a férfiak között sokkal előbb elterjeszkedve látjuk. Más volt a helyzet a női nemnél melynek elnyomott, alárendelt, és jognélküii társadalmi helyzete szinte kizárta a kalap viselését! A nő legtöbbnyire mint munkaerő, rab­szolga vagy legjobb esetben mint játekszer vagy fényűzési cikk szerepel, kinek emberi mivolta évszázadokon át is kétséges volt csak mint „asszonyi állat" jön tekintetbe, ez nyilván meg­adja magyarázatat annak, hogy miért késett oly sokáig a kalap. A társadalmi élet hatalmas, nagyarányú fejlődesére volt szükség, hogy a nőben feléb­ressze a kalap, mint a társadalmi egyenjogú­sítás utáni vágyat, hogy ezt elérve a teljes és tökéletes egyenlőségre törekedjen a férfival. A mai kor magyar asszonya a fejlődés közepén áll, meg van már a kalap, de az egyen­lőség csak a terhek a kötelezettségek, a munka terén van meg s ami hiányzik még arra törek­szik a kulturális hivatását megértő XX. század­beli magyar nő ! Nem természetes-e ezen feljödés, nem he­lyeselhető-e a nőknek ezen törekvése s nem igazság-e, hogy a múltnak diadala diadalt jelent a jövőben is?! Talán már a közel jövő asszonya szinte csodálkozólag fog nyilatkozni korunkról, mikor a hatalmat, befolyást biztosító állások, a köte­lezettséggel szemben valamennyi jog, a férfiak kisajátított területe. „Hát ilyen is volt ?" — fogja kérdezni — az talán csak természetes, hogy mi nők is azt a fizetést kapjuk, mint az azonos munkakörrel biró férfi s ha kötelezett­ségeink azok, kell hogy jogaink is azonosak legyenek" !! Lehetséges azonban, hogy még, mikor a társadalom uj alakulatai : a hatalmas munkás­osztály a proletárok jognélküli ezrei is látszó­lag hasztalan döngetik a hatalmasok — a ka­lapot, a koronát viselők — előjogokkal, kivált­ságokkal s vagyonnal megrakott bástyáit, lehet­séges, hogy amikor a technika csodás felfedezései nap-nap után ujabb ámulatba ejtenek s mikor az államok diplomata zsonglőrjei még mindig nem találják el a békés egyensúlyt, — lehet — mondjuk a mai vulcanikus időszak nem kedvez a magyar feminizmus törekvéseinek, de a mai kor társadalmi kitöréseinek hangversenyéből ki kell hallatszania a feminizmus jelszavainak is! Szélmalom harc tehát a hatalmasok, a vas­kalaposok vétó törekvései s a kormányok is hiába járnak vitustáncot a nőkérdések körül, a társadalmi evolúciót akadályozni igen, de meg­gátolni nem lehet. Hasztalan dacol télapó is a tavasz sugárival a kalap már ott van a bájos feminista fején, fejében pedig az uj idők meg­újhodását jelentő gondolatok jelszavak és érzé sek s mint korzón a kalapdivat változása az időszak változását, úgy a feminizmus eszra i, törekvései és céljai is korszak változást jelen­tenek ! Sitőllösy Pál. ü városi nyugdíjintézet. Megemlékeztünk már arról, hogy a városi szervezkedési szabályrendelet és a városi nyug­díjintézetre vonatkozó szabályrendelet a váro­sok fejlesztéséről szóló törvény rendelkezései folytán átdolgozás alá került. Megemlítettük azt is, hogy a nyugdíjintézetre vonatkozó uj sza­bályrendelet tervezet már elkészült és sokszoro­sítás alatt van. A sokszorosított szabályrendelet tervezet szétküldetett a képviselőtestület által kiküldött bizottság által a'akitott albizottság tagjainak. A szabályrendelet tervezet 77 §-ból ali. Lehetőleg követi az állami nyugdíj törvény in­tézkedéseit. Tehát ugyanazon jogokat és ked­vezményeket állapítja meg a városi tisztviselők és hozzátartozóik részére, mint az állami tör­vény az állami alkalmazottak részére. A szabályrendelet tervezetnek indokolását a következőkben közöljük. A városok fejlesztéséről szóló 1912. évi LVIII-ik t. c. 19-ik §-a a következő rendelke­zéseket tartalmazza : „A rendezett tanácsú vá­rosod, amennyiben ez eddig meg nem történt, kötelesek az 1914. évi január hó l-ig közigaz­gatási alkalmazottaik részére nyugdíjintézetet létesíteni. A nyugdíjintézet szervezéséről, a nyug-dijalap létesítéséről és kezeléséről, vala­mint a nyugellátás feltételeiről az állammal, a vármegyei és városi törvényhatóságokkal és a többi rendezett tanácsú városokkal viszonosság alapján és az áilami nyugdíjtörvény alapelvei szerint szabályrendeletet kell alkotni." Ugyanezen törvény 28-ik §-ában a kövtt­kező rendelkezés van: „A városok kötelesek az e törvény- által érintett szabályrendeleteiket egy éven belül megfelelően átalakítani." E?eken a törvényes rendelkezéseken alapul a városi nyugdíjintézetre vonatkozó szabály­rendelet átalakítását célzó tervezet. A tervezet az állami alkalmazottak, vala­mint azok özvegyeinek és árváinak ellátásáról szóló 1912 évi LXV. t. c. alapelvei szerint készült. A tervezetben az egyes §§-ok számainál zárójelben levő jelzések az 1912. évi LXV. t. c illető §§-ait jelzik, melyekben e tervezetben foglaltakkal azonos rendelkezések vannak. A tervezet természetesen nem követheli szigorúan az állami törvény §§-ait, mivel az áilami törvényben igen sok különleges alkal­mazásban álló alkalmazottra vonatkozó intéz kedés szüksége is fennforgott. Innen vannak a §§ ok számozásaiban észlelhető különbözetek. A tervezetben viszont fel kellett venni azokat az intézkedéseket, — melyek az állami törvényből hiányoznak, — amelyek a nyugdij­alap képzésére és kezelésére vonatkoznak. E :tér a tervezet az állami törvénytől, to­vábbá abban a tekintetben, hogy mig az állami törvény nem — csak a tisztviselőkre, — hanem a dijnokokra, az altisztekre és szolgákra is ki­terjed, addig a városi nyugdíjintézet ezekre nem terjed ki, — mivel ez a kiterjesztés a nyugdijalapnak, illetve a város házipénztárának előre biztosan ki sem számitható igen nagy mérvű megterheltetését vonná maga után. Ez a kiterjesztés tehát arra az időre volt hagyandó, amikorra maga a nyugdijalap annyira megerő­södik, hogy ezt a kiterjesztést megbírja. A tervezetben foglalt intézkedések a jelen­leg érvényben levő nyugdíj-szabályrendeletben foglaltaktól főbb vonásokban a következőkben térnek el: 1. A beszámítható szolgálati idő számítá­sánál a főiskolai képzettséggel biró tisztvise­lőknal a szolgálati idő minden hét hónapja nyolcat számit, természetesen a nyugdíjigény megnyíltától kezdve ugyan, de a szolgálat meg­kezdése idejéig visszamenő hatálylyal. Más sza-

Next

/
Thumbnails
Contents