Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 27-52. szám)

1913-06-08 / 46. szám

<2 228-ik szám. JŰÍR¥IDÉK. 1913. junius 15. Az újságkiadók nagygyűlése. A közönség és a sajtó. A Magyar Újságkiadók Országos Szövetsége f. évi május hó 25-én Budapesten az újságkiadók Otthonában nagygyűlést tartott, amelynek egyedüli tárgya volt a hirdetési üzlet rendezése a vidéken. A gyűlésen, a betegen fekvő Zilahi Simon kir. tanácsos elnök helyett Klein Samu (Miskolc) alelnök elnökölt, kinek megnyitója után Hoffmann Sándor (Debrecen) felolvasta a hirdetési üzlet rendezésere vonatkozó következő elaboratumot: Magánérdek a lapokban. Tisztélt Kartársaim! Sok pénz, arany hever a földón, de bénák és tehetetlenek vagyunk, a kincset a földről nem tudjuk felvenni. Ezzel a bevezetéssel talán elmondtam mindent, amit a hirdetési ügyre vonatkozólag elmondandó vagyok. A rövidség kedvéért csak azt kellene mondanom: „Kedves Kartársak, álljunk össze, csináljuk meg anyagi áldozatok árán is a Vidéki Újságkiadók Központi Hirdető Irodáját." Ámde megfontoltsággal terjesztjük Önök elébe ezt a nagyfontosságú ügyet és tisztelettel jelentjük, hogy a hirdetési ügy megoldási módját megtaláltuk. A kartársaktól függ, hogy testté alkossuk-e az élet-óhajtó igét. Magyarország vidéki helyiségeiben van jelenleg cirka 100 napi- és 600 hetilap ; ezek mind, igen kevés kivetellel, kinos vergődéssel tartják fenn magukat. Oka ennek az, hogy az újságkiadók féitékenykedésből, félelemből és több megmagyarázhatatlan okból lapjaikat nem tudták olyan nivóra emelni, hogy azáltal sulyok, tekintélyük és főként : jövedelmük legyen. Tanulmányoztam a hirdetési üzlet viszonyait Ausztriában és Németországban és arra a tapasztalatra jutottam, hogy ezen országokban aránytalanul fejlettebb viszonyok léteznek még a legkisebh provinc-kőzségekben is, mint nálunk. Ausztriában például az „ Újságkiadók Központi Egylete" tartja kezében a hirdetési üzletet, mig Németországban a vSchutzverein der Zeitungsverleger" emelte nagy magaslatra az ujság-üzletet. Különösen itt, mindenhol, ami a hírlapokban megjelenik, pénzt csinálnak. Mi magyar újságkiadók meg valósággal kegyelemkenyérből élünk és amellett ezt a keserű kenyeret is kiütik a ktzünkből, amennyiben tag lelkiismeretű emberek pénzünket is megtartják. „Mindenki a maga szerencséjének a kovácsa." Ez a példabeszéd talán seholsem alkalmazható olyan igazsággal, mint nálunk lapkiadóknál, akik ezídőszerint valósággal maniátikusan távol tartunk magunktól minden eszközt, amely boldogulásainkat előmozdítani, szerencsénket megalapítani hivatva van. Pedig igazán nem kell hozzá egyéb, mint szív és lélek: értékesíteni azt, ami birtokunkban van: lapjainkat. A lapvállalat ma már olyan üzlet, mely ha jól tudjuk értékesíteni, jó megélhetést, sőt talán gazdasági gyarapodást is biztosithat nekünk. Erö és hatálom van a kezünkben, azt kiaknázni — csak rajtunk múlik. Néhány — igen kevés — kartársunk már régen a helyes uton halad és óhajtandó volna, ha az összesség éppen ezeknek a hathatós ténykedésén felbuzdulna és tisztességes megélhetést biztositana magának. Nem kell ám attól félnünk, hogy nem lesz elég jövedelmünk, ha a hirdetési ügyet a vidékre nézve nagy reform alá vonjuk, illetve fixirozott hirdetési árszabályt állítunk fel; meg vagyunk róla győződve, hogy mindenkinek meg fog kétszereződni a hirdetési forgalma, noha esetleg kisebb hirdetési mennyiség fog lapjában megjelenni. Eleinte talán kellemetlenül fogja érinteni a hirdető közönséget és a közvetítőket a hirdetési árak és ezzel együtt a hirdetési ügy rendezése, egységesítése, de később bele kell törődnie, mert az egész országban egyöntetű lesz az eljárás és végre rövid idő múlva megszokják, épen ugy, mintahogy mi megszoktuk, hogy á munkásoknak ma elbírhatatlan munkadijakat fizetünk. Egyik városban például elhatározták a kartársak hirdetési áraik emelését és ma már elérték azt, hogy 120 koronát kapnak egy oldal mérlegért, holott régebben 20—25 koronáért közölték azt le oldalanként. Eleinte felzudult a közönség, de fizetett, most már minden neheztelés nélkül rendelnek 1 oldalt 120, vagy fél oldalt 60 koronáért való leközlésre zárszámadásaikból. Senkinek még csak eszébe sem jut ma már hangoztatni, hogy ez az ár drága. Igy vagyunk nagy általánosságban. A jelenben hozzá vannak szokva 1—2—3—4 koronákért tisztes nagyságú hirdetéseket kapni; — ezt is drágálják! — ha a viszonyok kényszerítő hatása és kartársaink energiája ezen árakat kétszeresére vagy három-zorosára fogja emelni, akkor is drágálni fogják az árakat, de később el fogják felejteni, hogy voltak olyan boldog idők, mikor az újságkiadók paszulyért hirdettek. Sőt mi több : örvendeni fognak a rendszernek, nem lesz meg a bosszuságuk, hogy minden mérték nélkül az egyik lap 3, a másik 12 koronát számított egy és ugyanazon hirdetésért. Jelszavunk legyen, hogy mindent és mindenért, amit a laphoz beküldenek és ami nem szorosan vett napi esemény, vagy tényleg olyan közlemény, melyből másnak nem származik anyagi előnye, — fizetni kell. Hiszen mi is fizetünk például annak kiszedéséért, nyomásáért stb.. A közönség is be fogja látni, hogy lapjaink tetemes anyagi áldozatokat követelnek és ezt a köznek is honorálnia kell anyagi hozzájárulásával, mert mi a közönséget nem sarcoljuk, hanem csak átviszszük reá azokat a terheket, melyeket ma indokolatlanul magunk viselünk. Avagy nem a hiúságnak a legmesszebbmenő legyezgetése és a jövőre való óriási reklamirozás és ebből anyagi haszon élvezése az, mikor tőlünk eddig ingyen kívánták a mulatságokon megjelentek névsorának leközlését ? Vagy nem abszurdum-e, mikor tudjuk, hogy 600—800 korona költséggel mulatságot rendeznek s tőlünk azt kívánják, hogy ahhoz a reklámot, tehát a közönséget csalogató közleményeket díjtalanul felvegyük? Ha nem drága a zenére 240 korona, a teremért 4—500 korona, virágokért 100-200 korona, kocsikért 60—100 koroná, a rendezőség 100—200 korona költsége, nyomtatványokért, táncrendekért 100—300 korona, a rendőrségi szolgálatért fizetendő összeg stb. stb., miért ne fizessék meg lapjainknak 30—40 fillérjével azt a pár koronát a reklámokért, amely reklámok célozzák a közönség érdeklődését felkölteni ?! Vájjon, hogy kapnának másként közönséget a mulatságok, koncertek, orfeumok stb., ha mi be nem harangoznánk arra a közönséget ? „A meggazdagodás utja csakis a nyomdafestéken keresztül vezet." Elvitázhatatlan igazság az, hogy a meggazdagodást legtöbbnyire a mi lapjaink mozdítják elő és mi eddig megelégedtünk egy barátségos mosollyal, egy potyajegygyei, vagy azzal a semmitmondó biztatással, hogy a teljesített .szívességért" nyomtatványokkal fognak bennünket kárpótolni. Álljon ki-ki a talpára és csináljon lapjából tisztességes üzletet, mint ahogy azt tették már régen a fővárosiak. A portéka a mienk, mi azt csakis tisztességes haszonnal bocsátjuk rendelkezésre. Amit a közönség hozzánk benyújt és kéri annak a közlését, ahhoz bizonyára vagy anyagi vagy erkölcsi érdek füzi. Ha anyagi érdek a kívánság rugója, akkor képtelen, magunk és családunk ellen vétkes dolgot mivelünk, midőn díjtalanul előmozdítói vagyunk másoknak az anyagi javak szerzésére. Ha pedig erkölcsi a rugó, akkor először meg kell vizsgálnunk, vájjon eme sokszor lepelnek használt frázis mögöt nem rejlik-e oldalsunyitásként az anyagi javak megszerzésének a szándéka ? Szóval: a lapkiadónak körültekintőnek kell lennie és mindabból, amiből mások rajtunk keresztül akarnak előnyöket, értéket, pénzt, előmenetelt, üzletet stb. szerezni — abból mi is követeljük a minket jogosan megillető részt, hogy nagy anyagi áldozatokkal fenntartott vállalataink és befektetett erkölcsi és anyagi tőkéink megfelelően kamatozzanak. A reklámokat már azért is meg kell fizéttetnünk, mert máskülönben a közönség elvonja tőlünk a hirdetést. Tehát ha reklámjaikat ingyen leközöljük, feleslegessé válik a hirdetés leadása. Ez ellen hathatósan csakis ugy védekezhetünk, ha mindent megfizettetünk. Hangversenyek összes reklámjait, programmokat és arra vonatkozó közleményeket, zenede, dalárdák reklámjait, programmjait, értesiteseket, gimnáziumok, reáliskolák, akadémia, polgári, elemi iskolák beiratkozásaira vonatkozó hirdetményeit, ugy városi vagy községi, a birek, újdonságok rovatába beiktatni kért közleményeket. Cirkusz, orfeum, mozgószinház, látványosságok, képtárlatok reklámjait. Mulatságokon résztvettek névsorát, stb.. Mindezt fizettessük meg magunknak, mert csakis igy tudunk boldogulni. Mert nagy jövedelmi forrás ám ez, tisztelt Kartársaim. Közérdek ma már nincs; minden csak üzlet. Szabadjegyet ne fogadjunk el senkiiől, mert az bizonyos kötelezettséggel jár. Váltsunk a munkatársaknak — amikor annak szükségét érezzük — belépőjegyeket, meglátják Kartársaim jobban jönnek ki. A közgazdasági rovat előmozdítja a vállalkozást, tehát kell, hogy nekünk is jövedelmezzen. Pénzintézetekkel és uj alapításokkal szemben kétszerezzük meg hirdetési tarifánkat. A /Sporí-rovatot kamatoztassuk busásan, mert ez is üzlet. Hát vájjon nem szednek-e beléptidijakat és nincs-e másnemű költségünk a sportegyletekník, sport-kluboknak, vívó-akadémiáknak, lóversenyeknek, ügető-versenyeknek stb.. Ha igen, ugy kalkulálják bele a reklamirozást is, mert ezért mi ezután díjazást követelünk. A nőegyletek mulatságait, közleményeit, köszönetnyilvánításait, elszámolásait, jelenvoltak névsorát stb. se kíméljük. Irtózatos pazarlással, 1000—2000 korona költséggel rendezik alkalmi mulatságaikat, koncertjeiket ; a publikumot óriási dobbal mi toborozzuk; vegyék fel tehát a költségvetésbe a lapoknak járó reklámjaikat is. Ha aztán nekik ugy tetszik, átháríthatják azt a közönségre : felemelt beléptidijakkal. Egyletek, körök, dalegyletek fizessék meg a közgyűlést, választmányi ülést jelző, vagy bármilyen néven nevezendő közleményeiket garmondsoronkénti reklámszállitással. Szállodások, vendéglősök, kávésoknál rendes dijakat szedjünk a közreadott reklamirozásért, vagy gyűlésre invitáló és bárminő közleményért. Iskolák vizsgarendje, újévet megnyitó, illetve beiratási felhívások, vagy mulatságokra való reklámok épugy megfizetendők, mint egyéb fent elsoroltak. Vallásfelekezetek közleményei adóról és egyébről, melyek csak az ő közönségüket érdeklik, dijazandók. Akkor aztán idegőrlő munkásságunknak gyümölesét is élvezhetjük." A fővárosi praxis. A tetszéssel fogadott felolvasás után többen szóltak a tárgyhoz a helyzet felismerésével és feltárásával. Sas Ede (Nagyvárad) elismeri az elaboratumban foglaltak igazságát; kéri a kartársakat, csatlakozzanak a mozgalomhoz és hozzájárulásukkal tegyék lehetővé az eszme megvalósulását. Ezután Illés József (Budapest) Az Újság kiadója, a Szövetség főritkára a következőket omndotta : .Tisztelt Kartársak ! Csodálkozással hallottam az előadó úrtól, hogy az ő általa elmondottak még csak most kerülnének megvalósulásra ; hiszen a fővárosban már régen tisztában vagyunk ezzel, hogy a lap közönséges üzlet és nem igaz az a felfogás, mintha az újság kulturmissziót töltene be. Ez különben is nagyon tág fogalom volna, melynek leple alatt mi tőlünk mindent ingyen követelhetnének, pedig ehhez nem járulhatnánk hozzá, mert indokolatlanul viselnők a terheket és ellenérték nélkül adnánk szolgálmányokat. Még nagyobb megdöbbenéssel hallom, hogy a vidéki sajtó közgazdasági rovatát nem honorálják a fővárosi és vidéki pénzintézetek, holott azt igénybe veszik és ha nem veszik igénybe az indokolatlan mellőzést. Igen örvendek, hogy az általam már évekkel elvetett mag, mely a fővárosban már szép érett gyümölcsöket terem, végre-valahára a vidéki kollegákat is komolyan foglalkoztatja, az nevezetesen, hogy mindenért fizetni kell, közérdek nincs. A felolvasott komplexumból