Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 27-52. szám)

1913-05-25 / 42. szám

4 42-ik szám gyar cselédeiket elbocsájtották — s helyeiket pedig a Karsztvidékéről hozatott „licanok"-kal töltötték be. Érdekes mozgalom volt ez — érdekes — mert ez tényleg alkalmatosnak mutatkozott a magyarok kiszorítására. Kezdeményezőjéről : Draskovich mozgalomnak nevezik ezt az akciót — mely azonban a korvátok csuíos felsülésével végződött. Azt tapasztalták ugyan is ezek a horvát mágnások, hogy az uj alattvalóikkal nem mennek semmire. Nem dolgoznak — csak esznek és hevernek. A íöldek szántatlanul és vetetlenül maradtak. Rájöttek tehát ezek az urak nagyhamar arra, hogy ez nem lesz jó üzlet — mert zsebeikre megy; nosza hát: az elvet reperálni kell. Odajavitották — tehát a szállóigét, hogy a magyar mig cseléd! nem veszedelmes! Az önálló gazda ellenben már üldözendő — mert a horvát államra veszedelmes. Meg kell tehát azt akadályozni, nehezitni és lehetetlenné tenni, hogy a magyar itt önálló gazda, kisbirtokos lehessen. Látjuk tehát, hogy horvátjaink egész logikusan gondolkoztak. Első tévedésük után: mindjárt fején találták a szöget, A régi repceptet vették elő — melylyel már az őslakos magyarságot is beolvasztották. A közbirtokosságot, — melylyel való manipulációjuk a következő: Tegyük fel, hogy valamelyik magyar földet vásárolt Szlavóniában. Ha horvátul vagy szerbül tud — ugy aránylag etég gyorsan birtokába veheti megvett tulajdonát. De ha nem tud... oh akkor . . . igen hosszadalmas a bíróságokon általvezető utja — elannyira — hogy az már végefelé kálváriajárásnak is beillenék. És e mellett ez a kínlódása egy szép, kerak summájába kerül — mert a hivatalnok urak ilyenkor nem igen szokták magukat a hivatalos díjszabáshoz kötni. Ez azonban még nem riasztaná vissza a települő magyart — nem! ha nem volna még hátra a „közegyéb vágyaikat is kielégítik még. Miért sietnél éppen te ugy ? De Szókratész hajthatatlan maradt Kérdés most az: miért vette el Szokrátész Xantippét ? Azért mert ö hozzá nem igen ment volna más feleségül. Fertelmesen csúnya volt a később oly híressé vált nagy ember. Esetlen, ugy lóbálta a kezeit, mint valami idegen tárgy lett volna. Azután rettenetesen öltözködött, rendesen mezitláb járt még akkor is, a mikor már világhírre vergődött. Azután meg, a mikor Xantippét elvette, még teljesen ismeretlen ember volt. Az ilyen nagy szellemekben pedig, mint Szókratész, a szép, a tökéletes után való vágy százszor jobban ki van fejlődve, mint más közönséges halandóban. Mondhatnám már-már beteges tulhajtásig. Az ő finom, magas ízlése annak idején ki tudja melyik szép görög leány felé fordult. Ő, aki oly tökéletes volt, ki tudja hogyan vágyódott egy az ízlésének megfelelő hitvestárs után. Lehetett ő nagyon sokszor szerelmes de hát oly valamire való görög leány nem akadt, a ki ő hozzá feleségül ment volna Ki tudja melyik szépséges görög leányról álmodhatott 20—25 éves korában. Azután később kikről és hányról egészen 50 éves koráig. Csak amikor látta, hogy ugy is hiába való minden, álmai úgysem öltenek soha testet, valakire még is szüksége van, a ki gondozza ötvenéves korában, azután megadta magát sorsának, elvette azt, a ki hajlandó volt a vele való frigyre s igy fanyalodott rá Xantipérre. A Szokrátész nagysága pedig a házasságával kezdődik. Be fogom bizonyítani, hogy a benne rejlő isteni tehetségen kívül hírnevét, nagyságát, főképpen a feleségének köszönhette. birtokosság". A közbirtokosság legelőjén él a falu csordája, gulyája és nyája. A közbirtokossági erdőből szabad „fájizási" joga van minden közbirtokosnak. Sok hasznát látja tehát a falu a közbirtoknak. És ebből a részesedésből zárják ki a települt magyart — noha vásárolt birtoka után : ez a jog feltétlenül megilletné őt. Egyszerűen nem veszik fel a „közbirtokosság" kötelékébe — melynek következtében a vásárolt birtoka nem sokat ér. Nem sokat ér — mert marhát, juhot, sertést nem tenyészthet — nincs hol! Igy pedig a birtok nem sokat ér. Semmit. Mit csinálhat tehát ily esetben a becsapott magyar ?! Vagy eladja potom áron vásárolt birtokát (ha ugyan akad rá vevő) és visszatér az Anyaországba, hogy útlevelét megváltva Amerikába menjen — vagy igazságának tudatában elmegy a bánhoz ! Zágrábban azután ha időzik 2—3 napot — tán még a bánnal is beszélhet. Ugy bizony — mert az nagy ur kérem ! Itt azután (ha elsirta baját) Svatuplok zengzetes nyelvén felvilágosítják és megnyugtatják, hogy csak menjen szépen haza — mire haza ér: otthon lesz az „irás" is. Otthon is van. Ebbe az Írásban azután a báni hivatal szép, méltóságteljes hangon felhívja a „közbirtokosságot", — hogy engedjen helyet az uj „jövevénynek" a szokásos dij lefizetésével. (Belépési dij). A bocskorosok tehát összeülnek — gyűléseznek — és határozatilag kimondják, hogy X. Y. jövevényt a közbirtokosság kötelékébe felveszik — de kötelességévé teszik, hogy ennek „ellenértékét" 400 koronát — (ha gazdagabbnak látszik a jövevény : 1000 koronát) 2—3 nap alatt lefizesse. Ez a jogtalan dij pedig oiy nagyon megdrágítja a szlavóniai földet, hogy nem akad oly bevándorló — ki kötélnek állana. Inkább eladja birtokát. Ilyen ravasz módon állja útját a horvátság a magyarság terjesztésének, amire megint nincs példa EuróXantippé nagyon alacsony származású nő lehetett, talán valami cseléd féle, szellemi nivója pedig semmi esetre sem állhatott magasabb fokon származásánál. Bizonyság az, hogy az ura hírneve őt egészen hidegen hagyta. Szokrátész nem tudott hazudni, tetetni, ő nem szerette volna Xantippét, ha angyaljóságu aszszony lett volna is, mert az oly természetellenesen kifinomodott lélek, mindenben a nagyon szépet, hogy ugy mondjam, a tökéletest keresi, már pedig Xantippé nagyon csúnya lehetett szegény, különben nem ment volna a teljesen ismeretlen, szegény, fertelmesen rut vén legényhez. Házassága napjától kezdve Szokrátész mindenhol jól érezte magát, csak éppen otthon nem, a házi tűzhelynél. Ez időtől kezdve adja magát egészen a benne még csak szunynyadó bölcseletnek. Ragyogó tehetségével, szivjóságával, szeretetre méltó kedves modorával elbűvölte az ifjúságot s oly nagy volt a hire, hogy a mikor Kairéfon gyermekkori barátja kérdést intézett a delfii orákulumhoz, hogy van-é, a ki bölcsebb lenne Szokrátésznél, Pythia azt válaszolja: Nincs Kairéfon, senki-sem bölcsebb ő nálánál és a jósda oltára fölé aranybetükkel írták tel mondását : Ismerd meg önmagadat! Valóban ebben a mondatban rejlik az egész filozófia. Ha Kantot, Spinozát, Spencert s a többi hires filozófusokat áttanulmányozzuk és a végén az egészet le akarjuk szűrni, csak ezt mondhatjuk: az emberi tökéletesség ott kezdődik, amikor önmagunkat megismertük. És Szokrátész ugy élt, a hogy beszélt, a mi még nagyobb érdem, nem tartotta magát sokra. Athénéi polgárok — mondta gyönyörű védőbeszédében — sokan közületek a világ legnagyobb bölcsének tartottok engemet s ebpában. A „társor zág" erősnek érzi magát arra, hogy az Anyaország telepeseit be ne bocsássa, elég erősnek érzi magát arra, hogy a területén élő magyarságot terrorizálja és kiüldözze. A magyarság politikai jogairól pedig szó is alig lehet! Még az illetőségi jogot se akarják megadni — ezernyi akadályt gördítenek eleje, Igy bánik Horvátország az ő nemzetiségével Mi pedig, alkura lépünk velők. Sőt . . . államsegélyezzük őket — csak legyenek szép csendesen. Ennél szerencsétlenebb nemzetiségi politikát csak egy ország folytat a világon: Ausztria. Ez azonban még megmagyarázható a népesség arányával — de nálunk ? Semmi értelme nincs A horvátországi magyarságunk politikai megnyomoritásáról majd egy más alkalommal fogok értekezni. Oh mily üdvös lenne — ha politikusaink egy kis „tanulmányútra'' leniennének Horvátországba. Tanulmányozni a nemzetiségi kérdést. Mindjárt megoldódnék Erdély gordiuszi csomója is ? s nem kisértene annak többé évszázados réme. Ez erdélyi kérdéssel kapcsolatban pedig azért tárgyaltam a horvát viszonyokat — mert ez a két kérdés némü nemüleg összetartozik. Összetartozik, mert mint egyik nagylapunk kifejtette „az erdélyi magyarság jelenlegi szorult helyzete oly nagymértékben elősegíti a románság terjeszkedését — hogy íélő — ha segítség nem jő —, hogy ez a magyarság is ugy elpusztul mint Szlavónia ős-magyar lakossága". Finis. Nyomtatványok jutányos áron rendelhetők meg JÓBA ELEK könyvnyomdájában Nyíregyházán. ben megerősített titeket a delfi ijósda is. Ti azonban rosszul értelmeztétek az Isten kijelentését. Apolló ugy gondolta a választ: Az a legnagyobb bölcs a világon, ki mint Sokrátész arra a meggyőződésre jutott, hogy az egész bölcsessége nem ér semmit. Bölcs csak egy van polgárok, az Isten, ki mindenről oly csodálatosan gondoskodott. Hogy megközelítőleg megértessem a Szokrátész nagyságát, talán elég, ha csak azt mondom, hogy olyan nagy szellemek nőttek fel az árnyékában, mint Alkibiádész, Xenofon, Pláton s ennek révén Arisztotelész. Egyenkint és öszszesen örök dicsőségei az emberi nemnek, kik oly szeretettel csüggtek mesterükön, hogy egymásközött ez volt a legerősebb érv, ha szó volt valamiről: Ő mondta, Tőle hallottam. Az előkelő tanítványok nagyon sajnálták n es terüket szerencsétlen házassága miatt. Alkibiádész egyszer szemtanuja volt egy rettenetes házi fergetegnek s méltatlankodva kérdezte Szokrátésztől, hogy tulajdonképpen miért is vette el ezt a hárpiát. A bölcs humorosan fogta fel a kérdést s azt felelte : A türelem a legnagyobb erény a világon s én gyakorolni akartam magam ebben a bölcsességre vezető tulajdonságban. A feleségem szeszélyességén edzem magamat. Jól tudva azt, hogy ha ezzel az asszonynyal meg tudok férni, akkor egymagam sem félek az egész világtól. Az öreg azonban füllentett. Minden bölcsessége mellett sem volt annyi ereje, hogy megmondja az igazat, mert még is fájt volna neki, ha ezt mondja : Fiam, 50 éves koromig álmodoztam szivem szerinti leányokról, azonban nem jött volna hozzám egyik sem, mert fertelmesen csúnya voltam és szegény s akkor még nem is ismert ám senki. Végre mégis