Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 27-52. szám)

1913-05-25 / 42. szám

Nyíregyháza, 1913. május 15. Csütörtök XXXIV. évfolyam, 39. szám. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetési feltételek: Egész évre 10 kor., Fél évre 5 kor., Negyed évre 2 korona 50 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: KOSSUTH LAJOS-TÉR 10. SZÁM. Telefon azátns 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. A nyilt-téri közlemények dija soronként 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 4-0 fill., minden további szó 4 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. Szabolcsvármegye alispánjának 1912. évi jelentése mélyen megdöbbentő adatokat közöl kivándorlási viszonyainkról. Eddig abban a hitben ringattuk magunkat, hogy ez az országos veszedelem hazánknak csak azon vidékeit érinti közelebbről, amelyek a mostoha természeti és kereseli viszonyok miatt szinte rákényszerítik munkabíró fiaikat a vándorbotra; most azonban látnunk kell, hogy a gazdagnak nevezett alföld is szaporítja a kivándorlók ezreit, nagy kárára nemzeti erőnknek s nem kis szégyenére nemzetfentartó képességünknek. Az a 3042 kiadott útlevél, mely 1262-vel még túlhaladja az előbbi évben kiadottak számát s melyből 2284-et fel is használtak, nemcsak viszonylagosan, de abszolúte is követelően sürgeti, hogy bölcs, erélyes és sikeres intézkedéseket tegyünk, ha nem akarjuk, hogy cseppenként vérezzék el nemzetünknek egyébként is oly számos sebtől vérző teste. Ilyen intézkedésnek látszik az a belügyminiszteri rendelet, mely a háborús viszonyokra való tekintettel a védkötelesek kivándorlását megtiltotta s ezzel a már kiadott útlevelek 25%-ának igénybevételét megakadályozta. Ám e tilalomnak csak akkor lenne nemcsak ideig-óráig tartó, hanem egyúttal meg is nyugtató eredménye, ha megszüntetné az okot is, melynek okozata a nagyarányú kivándorlás. Mellőzve a boldogulás lehetőségét, amelyről — ugy látszik — lassan-lassan minden jogosultságunk mellett is le kell mondanunk, csupán a megélhetés kér dését állítjuk ide, mint bajainknak rendeletekkel alig orvosolható forrását. Az erkölcsi ok csak a biztos ekzisztenciákra nézve kategorikus imperativus; a proletárokra nézve azonban egyedül a kereseti viszonyok javításától várhatunk üdvös eredményeket. De vájjon elmondhatjuk-e magunkról, hogy nálunk a munka és a velejáró kereset olyan arányban van egymással, amely nemcsak a munkaadóra, hanem a munkásra is kielégítőnek nevezhető? Nem éppen az ellenkezőt bizonyitja-e a már szinte állandó bérharc, mely próbára teszi, de egyszersmind gyengíti is az erőt? Hagyján, ha legalább magára a munkára tudnánk elegendő módot és alkalmat nyújtani ; de nem azt látjuk-e, hogy különösen iparunk és házi foglalkoztatásunk fejletlensége miatt az év nagy részén át pihenni kénytelenek a munkás kezek? Csoda-e aztán, ha a csábító munkabér elérésének lehetőségével, s ami még fontosabb, a mi viszonyainkhoz mérve szokatlan nagyságával elkápráztatott és szociális helyzetével egyéb okokból is elégedetlen nép kész prédája az igéret földére hívogató szózatnak ? Vigasztalhat-e az a tapasztalat, hogy az idegenben szerzett vagyon nagyrésze hazakerül, mikor ezért a magunk ereje esik áldozatul? Megnyugtató-e az a tény, hogy a kivándorlottaknak alig egyharmadrésze tér vissza hozzánk, mig a többi elsősorban az el nem kerülhető asszimiláció miatt -ránk nézve örökre elveszett? A mi elszánt magyarjainknak hiába mondjuk azt, hogy odakünn egyre jobban megnehezítik a bevándorlást: nem hiszi el; hiába mutatunk arra, hogy ottani puszta megélhetése sokkal költségesebb, mint idehaza: nem ijed meg tőle; hiába bizonyítjuk be ezernyi példával, hogy a szokatlanul megerőltető és emésztő munka idő előtt sirba viszi: nem törődik vele. Egy a válasza: lehet, hogy nem lesz jobb, de rosszabb már nem lehet! Erről kell tennünk, hogy csak valamelyest is útját álljuk az elvértelenedés nagy processzusának. Oda kell őt kötnünk minden érdekével a töldhöz, melyből egyelőre csak a sirját mondhatja magáénak, de amelyért élni is akarna és tudna, ha megszerzése reá nézve úgyszólván teljes lehetetlenség nem lenne. Arányosan kell részesítenünk a munkának nemcsak bérében, hanem hasznában is; mert igy csak reménytelen tengődés egész élete, melyet elviselhetőbbé, értékesebbé, nemesebbé tenni nemzetünk legszebb feladatának egyike. Minderről azonban csak akkor lehet szó, ha nem csupán ajkunk szavával, hanem a méltányos humanizmus fölemelő tettével is szolgáljuk nemzeti nagy érdekeinket. A. Akácvirág. Van szebb virág is, bájosabb is, Ezernyi bimbó minden ágon : Szeretni mégis tégedet szeretlek Fehér akácvirágom. Igénytelen vagy, proletár vagy, Útszélen élsz, magadra hagynak ; A fénynek és pompának kedvelői Lenéznek, megtagadnak. Mit is keresnél pálmaházban ? Inkább borulsz a nádfedélre ; Hatalmas sátoroddal mintha nászra Öltöztetnéd fehérbe. A nagy teremtés indulóját Hallom sokmézü fürtjeidben : Hisz milliónyi munkás zsong tebenned Reggeltől esteiiglen. Egyforma mind, s oly egyszerű, mint Fehér színednek tisztasága; Nem büszke, hogy egeket ostromoljon, De nem is hull a sárba. Gyűjt a jövendő nemzedéknek, Épit folyton, bár nem magának ; Csodás virág te : akik jót akarnak, Mindnyájan rád találnak ! És mámorító illatodban, Amelybe lelkedet lehelted : Az élvezetnek szomjú vágya mellett Megérzem én a lelket: Virágszál, vízcsepp, porszen, ember, Ha élt is, elhal észrevétlen ; Csak egyesülve nyerhet győzedelmet Száz satnya nemzedéken ! A láncszemek, ha szertehullnak, Erőtelen kis semmiségek; Egymásba fűzve-forrva ellenállnak S a harc tüzében égnek! Útjokba állhat vak sötétség, Bánthatja önzés : mind hiába : Felvirrad egyszer emberméltóságunk Szebb, boldogabb világa! Ó én sejtelmes éjszakáim, Akácvirágos, lázas éjek: Ti adtok szárnyat lelkem óhajának, Hogy küzdjek és reméljek ! . . , Bölcsőm akác tövébe' ringott, Akác hulljon sírom halmára: Igy hivhat egykor boldog ébredésre A győzelemnek harsonája ! Aba József. Kísérlet - egy fekete hollót fehérre mosni. Irta: Simonyi Sándor. A Nitzsche szerinti Übermenschek szerelmi életéről akartam irni egy terjedelmesebb munkát, de kezem — és gondolataim gúzsba vannak kötve, miért is megváltoztattam eredeti tervemet s ezúttal némi kitéréssel főleg Xantippéről a Szokrátesz hírhedt feleségéről fogok egyetmást, eddig teljesen ismeretlen uj dolgot elmondani. Nem kívánom, hogy soraimat bárki is megdönthetetlen igazságnak tekintse. Nem tudom a szives olvasó miként vélekedik felőlem, megnyugtatásul sietve magam jelentem ki, hogy tőképpen én vagyok az, a ki soha semmiféle jelentőséget nem tulajdonítottam eddigi irói munkásságomnak. De ha mégis, ott a legmélyén, akadna egy szemernyi érték, talán a sajátos önállóság, a teljesen különálló felfogás volna a jellemző fejfám. Nekem is voltak, vannak irodalmi ideáljaim, de utánozni még ezeket sem akarom — igaz, hogy nem is tudnám. — A legmakacsabb fő vagyok ezen a világon, a ki mindig a saját szemeivel nézi az embereit s < zen a megátalkodottságon még akkor sem tudnék segíteni, ha akarnék. Ugy járnék vele, mint a szerecsen, a ki, hogy megnyerje kőszivü fehér imádottja érdeklődését, BÉRMALASI AJÁNDÉKUL Gyönyörű ékszerek és órák óriási választékiban még eddig nem létezett olcsó árakon beszerezhetők REICH ARNOLD órás és ékszerészné Nyíregyháza, Rákócziutcai. (Takarék-palota) A kivándorlás.