Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 27-52. szám)

1913-05-25 / 42. szám

2 42-ik szám. JSÍYÍRVIDÉK. 1913. május 25. A város balthelyiségei. Ez év október 31-én lejárnak a város bolthelyiségeinek bérletei a Korona és a Város­háza épületében. A bérlet 6 évre szólt és az uj szerződések ismét 6 évre fognak meg­köttetni. Nem tudjuk még, hogy a város, hogy gondolkodik e kérdésben ; nehéz is a dologhoz hozzá szólani, pláne ,látszólag" a város köz­vetlen érdeke ellen, — mi mégis szóvá tesszük most ezt az ügyet, a város magán ügyét, most, a mikor kereskedőink rettenetes nehéz helyze­tét és viszonyait lehetetlen nem látnunk, sőt éreznünk, most, mikor annyi a kiadó, üres bolthelyiség, a mennyi még soha sem volt Nyíregyházán, most, a mikor a helyzet és a viszonyok javulására míg csak kilátásunk sin­csen egyelőre! Nyíregyháza város vállalatainak, keres­kedelmének szolid alapokon való megépítését, mi sem jellemzi kézzel foghatóbban, mint az, hogy a mai megpróbáltatás jó formán alig szedett még áldozatot kereskedőink közül; aránylag kevés azoknak a száma, a kiket köz­vetlen a nehéz idők hatása döntött volna a bukásba, csődbe. Rettenetes nehéz a küzdelmük ma, — nem a megélhetésért, vagy pláne a vagyongyűjté­sért, — csupán a létfentartásért! A városnak legelső sorban kötelessége adófizető polgárairól gondoskodni, még önző érdekből is nézve a dolgot, mert egy keres­kedő bukásával, a város egy adó alanyt és egy bérlőt vészit el, nem is számítva fel, hogy egy bukás, egy csőd, a polgárok milyen gyűrűjét hozza nehéz, kellemetlen, lehetőleg elkerülendő helyzetekbe. Mindezek után volna egy megszívlelendő és igazán tiszta önzetlen jóindulatból fakadó indítványunk : Ne emelje a város a boltbéreket! Minden ellenérvet meghallgatva és elfo­gadva, ne emelje a város bolthelyiségeinek bérösszegét! Tudjuk jól, hogy maga a város is nehéz időket él, szüksége van intenzíven foglalkozni minden pénzforrásával, de a mig ez a csekély összeg, néhány száz korona a város helyzetén mit sem változtat, keveset kőnnyit, — addig egy ujabb, nehezebb megterhelése kereskedőink zömének igen érzékeny nehézségeket teremtene részükre. Már padig kikből áll a város, kik érzik legjobban a város terhét ? A kereskedők! És, hogy a város érdekeit, közvetlen érde­kenőcsökkel, kozmetikai szerekkel keni be arcát fehérre. Nem kell azonban csak egy önfeledt pillanat s egy simítás a telt arcon, rögtön le­málik a fehérítő s a maga eredetiségében an­nál rikítóbban kitetszik a fekete bőr. ... De térjünk a tárgyra! A kik a világtörténelem olvasása közben olykor-olykor gondolkozni is szoktak, bizonyo­san észrevették azt a sajátságos tényt, hogy az úgynevezett világrengető nagyságoknak vasy egyáltalán nem \olt szerelmi életük, vagy ha már szerette is őket valaki, ezt a szerelmet nem igen birták sokáig megtartani. A női szi­veknek egy alapos ismerője azt mondja, hogy az as-zonyi szív olyan, mint egy középkori sziklavár, a megtartásához több hadvezéri géniusz kell mint az elfoglalásához. A ki csak féllelkével szenteli magát nekik, a másik felé­vel pedig más Isteneknek hódol, ugy jár mint a ki egyszerre akar két paripát megülni : a kesely is leveti meg a fakó is. Ez a magyarázata annak, hogy azok a ki­vételes lánglelkek, akiket majd elősorolok nagy terveik közepette egészen megíeledkeztek arról, hogy az imádott asszony szivét mindvégig bi­lincsben tartani, ebben rejlik a férfi igazi nagy művészete. Julius Cézár, ez az univerzális lángelme 60 éves fővel bomlott a 16 éves Kleopátrába — és szerelmes volt — akárcsak egy mai ötöd gymnázista. A világ legszebb leánya pedig oda volt a boldogságtól, hogy ez a szellemi kolosszus őt szereti. Szerelmi frigyükből két gyermek is szár­mazott, a fiút Cézarionnak, a leányt Kleopátra Szelének hívták. Tulajdonképpen azonban ez az egyptomi szirén sohasem szerette ezt a csodálatos embert, a kinek neve fogalom ma­keit is szem előtt tartsuk, az a javaslatunk: ne kössön most a város csak 2, esetleg 3 évre szerződést s azt is ajánlati versenytárgyalás mellőzésével bérlőivel, vagy ha ez nem volna célszerű, az esetleg előirányzott béremelés csak a 6 éves bérlet második felére, a 4. 5. és 6-ik esztendőre vonatkoztassa. Az elmaradt közvetlen haszon, ugy erköl­csileg, mint anyagilag meg fogja közvetve hozni méltó gyümölcseit! Egy követendő példa... Irta: Rácz Béla. A magyar gazdák is elérkezettnek látták már az időt arra, hogy szavukat Erdély magyarságának megmentéséért fel­emeljék. Megszólaltak, mert látták, hogy a hivatalos politikusoktól elveszhet az erdélyi magyar. A kirendeltségek urai ál­tal évenkint rendezni szokott barátságos ebéddel egybekötött enquet-ek nem hoz­ták meg a hozzájuk fűzött és várt remé­nyeket, eredményeket. Akik ismerik Er­délyt s az ott élő népek erőviszonyait, azt modják, hogy az az akcióra való fel­hívás : az utolsó órában történt. Az órá­nak utolsó perceiben, mely óra áldása, vagy végzete lehet az erdélyi magyarnak. Bethlen gróf hatalmas szép beszéde vissz­hangra kelt az egész országban. Érezzük szomorú és leverő argumentumainak igaz­ságait, melyeknek egy része néma vád­lásként minket egyénenként is érint. Mert tegyük fel csak a kérdést! ... A nem­zet, a társadalom, (melynek mi is tagjai vagyunk) megtette-e vájjon kötelességét veszélyeztetett tagjai, testvérei érdeké­ben ?! Felelet nehéz! . . . Mert nemcsak az evangélium szerint kell ám „testvé­reknek" lennünk, hanem társadalmilag és egyénenkint is kell, hogy összefűzze­nek minket a testvéri szeretet kötelékei. Kell , . . mert enélkül az oldott kéve leszen az osztályrészünk. E kévék sor­sára eljutnak vala pedig mindazok a nem­zetek, akik nyitva nem tartják füleiket a rad az idők véges-végéig. Igaz, hogy Julius Cézárt nagy tervei elszólították a Kleopátra oldala mellől s a Furulyás Király leánya soha­sem látta őt viszont többé, de ha mindig mel­lette maradt volna is, akkor sem tudta volna megtartani a tündér szép asszony szerelmét. Cézár 6—7 írnoknak diktált egyszerre. Paran­csot az ázsiai légió vezérének, üzenetet a je­ruzsálemi királynak, utasítást a római tanács­hoz, közben hallgatta a hispániai követek je­lentését, ugyanakkor a római kormány forma megváltoztatásán gondolkozott. Majd hirtelen pedig felragyogott az arca és megparancsolja legkedvesebb írnokának, hogy ezt a gyönyörű kifejezést, mely most ötlött eszébe, nagy gyor­sasággal jegyezze fel, mert miként az indiai gyöngy illik egy szép női nyakra, ugy fog ez a kifejezés is illeni a galliai háborúról szóló most készülő remek müvéhez. Persze közben el is ieledkezett arról, hogy lassan, óvatos léptekkel olykor-olykor meg kellene lopni a világszép asszony álmait s egy bűbájos lótusz virágot belelopni az alvó istennő éjfekete fürt­jeibe. Más szerelmes bizonyosan igy tett volna, de Cézárnak ez sohasem jutott eszébe — vagy talán nagyon is kicsinyes dolognak tartotta volna az ilyesmit. Budha 29 éves volt, a mikor kibontako­zott gyönyörű felesége ölelő karjaiból, elment és vissza sem tért többé, mert a nagy szere­lem miatt nem jutott ideje hogy a Nirvána felől gondolkozzék. Pedig ő a NirvJnát min­deneknél többre becsülte még a szerelemnél is. Renan Ernő elég bátor kijelenteni azt, hogy Jézust, valószínűleg némi gyöngéd plátói vonzódás fűzhette a bűbájos Magdolnához. Ez azonban hippotézis. Az ő lelkét annyira elfog­lalta az emberi szenvedések fölött való tépe­panaszok és jaj-szavak meghallására, me­lyek küzdő, szenvedő és pusztuló testvé­reiktől erednek, kik hozzájuk nyújtják segélyt kérő, esdeklő karjaikat. Érdekes, hogy eddigelé a magyar mily keveset se­gítette erdélyi testvéreit! Csaba ivadé­kait . . . kiknél oly sokszor védelmet talált a szorongatott magyar! Em­lékezzünk csak! ... A magyar tár­sadalom azért üdvözli tehát a „Gazda­szövetség" ily irányú állásfoglalását és akcióját, mert csak az ő eredményes mun kálkodásától reméli az erdélyi magyarság súlyos helyzetének javulását. Erdélyi vé­reink eminens érdekeinek törvényhozási rendezését és védelmét. Az erdélyi viszonyok eredményes ren­dezésének pedig (Darányi szerint) két föl­tétele van: a gyorsaság és az alaposság. .Alaposság . . . mert e nélkül nem igen boldogunk," Kívánatos tehát, hogy a meg­alkuvások és félrendszabályok hamis elve által ne hagyják magukat azok az ille­tékes tényezők befolyásoltatni, kik e kér­dések komplexumának megoldására hiva­tottak. Ne hagyják magukat befolyásol­tatni . . . mert csak gyáva nemzetek azok, kik saját hazájukban alkura lépnek, melynek határain kivül: nincsen szá­munkra hely. Ne riadjanak vissza még a „radikális" eszközök használatától se', mert elvégre is: nemzetünk vitális érdeke, hogy az az erdélyi kérdés végre-valahára megoldást nyerjen. És ne lebegjen fejünk felett Damokles kardjaként. Csak e ren­dezés után szabadulhatnak fel azok a lekötött energiáink is, melyeket ép e kér­dés meg nem oldása végett eddigelé gyü­mölcsöztetni nem tudtunk. Azok meg­nyugtatására pedig, akik a „radi­kális" eszközök alkalmazásától léi­nek, meg togom rajzolni (követendő példának) a mi szeretett társorszá­gunk Horvát-Szlavonországnak azon védelmi politikáját, melyet a ma­gyarok bevándorlásának megakadá­lyozására talált ki a nagy szláv esz lődés — és az ő „Mennyei Atyjának birodalma", hogy a szerelem, ez a nemes, valóban isteni motívum sohasem tudott hozzáférkőzni szi­véhez. És Bonaparte I. Napoleon? Ki meri ta­gadni az ő rendkivüliségét ? Mint egy láng­oszlop ugy világit bele a késői századok fe­kete éjszakájába. Nagyon sokszor szeretett s nagyon mélyen, de őt nem szerette senki. Szerette az első teleségét Beauharnais Josephi­net, a ki anyja is leh tett volna, ki csak azért ment az uborkafára magasan felkúszott gene­rálishoz, mert oldala mellett ismét társaságbeli dáma akart lenni. Még jobban szerette a má­sodik feleségét Mária Lujzát, a kinek szive minden iránt fogékony volt, csak épp n arra nem, hogy a királyok kirá'yát, a parvenü fél­istent szeresse. Kleopátra legalább csodálta Cézárt s büszke volt reá, Mária Lujzának azonban érzéke nem volt az ilyesmikhez. Félt az urától, ki nem állhatta. És mint boldog hitves élt később a Neiperg gróf oldalán, a ki enyhe holdas estén a felesége ölébe ült s mindennap vagy százszor ugyanazt a dolgot susogta a szerelmes asszony fülébe: Hogy ő a legtökéletesebb asszony a világon, a nap is csak azért kél fel a keleti égboltozaton, hogy az ő kedves arcát láthassa. „Gyöngyvirágom­nak, galambomnak" nevezte és Mária Lujza soha meg nem unta ezeket. Asszony volt, bol­dog volt. Még csak egy gondolata sem volt soha a szentilonai oroszlán számára. A sze­relmes, boldog, nőstény még az anyai szent érzelmeket is kiölte belőle. Mert ha ő annak idején a sarkára áll, a fia javára minden bi­zonnyal megmenthette volna a legragyogóbb koronát. De talán a fiát is gyűlölte. Örök árny­folt a Napoleon történetében, hogy ezt az asz-

Next

/
Thumbnails
Contents