Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 27-52. szám)

1913-05-11 / 38. szám

4 38-ik szám Jümmtz. 1913. május 11. Mikor a kórház beteg. Kissé paradox kijelentés, — elismerem, de igaznak, sajnos, igaz. Beteg az az intézmény, mely nem tudom biztosan, — de vagy 13—14 év óta sok-sok ezer betegnek adta vissza egészségét, munkaképességét. Mikor a szabolcsvármegyei Erzsébet közkórház mostani helyén és mai kiterjedésében felépült, a megye és város minden jóért és szépért nemcsak lelkesedni, de adakozni tudó közönsége jogos büszkeséggel tekintett a nagy anyagi áldozatok árán megvalósitott intézetre. A kultura és haladás utáni sóvárgás — és valljuk be — hiszen nem szégyen, a szükségességnek mindenen keresztül törő érzése és az erről való meggyőződés teremtették ezt az alkotást, melyben azóta szünet nélkül, éjjel-nappal, kerülve a reklámot, folyik az orvosok és ápolók áldásos, csendes munkája, az emberi kötelességek egyik legmagasztosabbikának szolgálatában, — a betegek, a sebesültek — a sfcegény szenvedők kinjainak enyhítésére. Az orvos sohasem fárad el nehéz munkájában; számtalanszor teszi le a jól megérdemelt ebédnél a legelső kanál levest, számtalanszor hagyja el ágyát, hogy az éj bármely percében siessen beteg embertársa segítségére, az ápolók és ápolónők is önfeláldozással teljesitik kölességeiket, — az ember nem fárad el, — de elfárad a kórház, mert az idők folyamán folyton szaporodó munkát egyszerűen fizikailag nem képes befogadni és elvégezni. Az Erzsébet közkórháznak 222 ágya van; a betegek átlagos napi létszáma évről-évre nő, 1903-ban csak 169 volt, a folyó évben 315, sőt volt már 348 is. Ebből pedig az következik, hogy nem lévén elegendő szoba és ágy, — csaknem száz beteg a földön fekszik, vagy, amint mindenki meggyőződhetik róla, akárhányszor kettő fekszik egy ágyban, sőt láttam már három gyermeket is és pedig nem is kis gyermeket, egy ágyban feküdni. Őszintén megvallom, hogy szégyeltem magam. Nem sok magyarázat kell hozzá, hogy miért tűrhetetlen ez az állapot; nem a rendetlenségre gondolok, amelyet a cigány módra a földön heverésző betegek akarva nem akarva okoznak, még csak arra sem, hogy a betegszobák tisztasága sinyli meg ezt az áldatlan túlzsúfoltságot, hanem arra, hogy ez kígunyolása minden hygiené-nek és egyenesen megbénítása az orvosi működésnek, sokszor kockáztatása a gyógyítás, vagy műtét sikerének. És van ennek még két irányú ethikai rossz kihatása is ; az egyik, hogy a beteg joggal elégedetlen, mert ágy helyett vackot kap, ennek hirét száz felé viszik széjjel a betegek és a kórházat diszkreditálják, a másik meg az, hogy a kezelő orvosok keserűséggel a lelkükben küzködnek a sok betegség mellett evvel az ellenséggel is és nincs meg az minimális elégtételük sem, hogy betegeiket tisztességes ágyon helyezhetik el. Az árnyék mindenütt a fény nyomán jár. Ha valaki, a be nem avatottak közül csupán a kórház gyönyörű parkját látja, örül a szive, hogy a szegény betegek mily pompás és egészséges környezetben élnek, a többit nem látja. Pedig csak néhány lépést kell tenni és megütközve látjuk a betegszobák padlójára rakott szalmazsákokon a beteg anyát egy, vagy akár két gyermekével együtt. Szomorú és megdöbbentő kontraszt a végtelen gondossággal ápolt, párját ritkító szépségű park és a szobákban éktelenkedő földön hemzsegő betegsereg. Hogy ez igy nem jól van, az bizonyos, de ne elégedjünk meg csupán ennek a konstatálásával, hanem keressük meg az okát és azután az orvoslását. Az oka kettő: az egyik a lakosság természetes szaporodásával együtt járó nagyobb számú beteg, — a másik, hozzátehetjük, hogy hála Istennek — a kórházba vetett bizalomnak, ugy az orvosok, mint a betegek részéről értve e bizalmat, — mindinkább való növekvése. Sok szó esett már erről és arról is, hogy hogyan kell e bajokon segíteni;, más megoldás el sem képzelhető, mint a kórház kibővítése, a felvevő képesség növelése és pedig nemcsak már a ma mutatkozó szükséglet szerint, hanem az előreláthatólag még növekvő igénybe vételre is gondolva. Jól tudom, hogy a kórház vezetősége mindent el fog követni, hogy ez meg is történjék, de azt hiszem, a jó ügynek használok akkor, amikor — teljesen kivül állva minden érdekeltségen — objektíve világítom meg ezt a problémát. Erre annál is inkább van szükség, mert még oly véleményről is hallottam, hogy hát hiszen van egy belügyminiszteri rendelet, amely azt mondja, hogy beteget csak annyit kell felvenni, ahány ágy van. Ha az ágyak mind el vannak foglalva, uj beteget el kell utasítani. Hát lehet, hogy a rendelet rideg betűje ezt mondja; de viszont a kórházi szabályok azt irják elő — és igen helyesen — hogy minden jelentkező beteget kivétel nélkül tel kell venni. Ez a két intézkedés egymással szemben áll és egymásnak ellent mond. Sokáig nem volt ez érezhető, de a mai megnövekedett betegforgalom mellett annál kínosabban. Ha valaki azt az álláspontot foglalja el, amit a miniszteri rendelet, az ugyanugy cselekednék, mint az apa, mikor észreveszi, hogy fia kinőtt a ruhából és egyszerűen leamputálná a ruhánál nagyobb testrészeket — a fiu ne nőjjön tul a ruháján és a megyei betegforgalom alkalmazkodjék a 222 ágyhoz. Hát ha az 223-ik egy súlyos beteg, sérült, vagy szülő asszony, aki esetleg igen messziről, nagy kinok között vergődött el a kórház kapujáig!? hát annak bebocsátás helyett majd a rendeletet fogják felolvasni? Hiszen komolyan ezt nem is hiszi senki sem, nem is történt meg soha és reméljük, hogy nem is fog megtörténi. De ebből viszont az következik, hogy a kórház összes osztályain nagyon sürgős esetek részére mindig kell tartalékos ágyaknak is lenni, ami a nagy forgalom mellett természetesen már csak azért sincsen meg, mert amint láttuk, az ágyak száma abszolúte elégtelen. A kulturának többféle mértéke van; sokan a szappan fogyasztással mérik — nem ok nélkül; mások az analfabéták számával, — ez is jó mérték; de én a kórházak állapotát is mértékül venném és azt hiszem, hogy a földön fekvő betegek számából is lehet annak fokára visszakövetkeztetni. Végeredményképpen minthogy — sajnos a megbetegedések leszállítása csak bizonyos, nagyon korlátolt mértékben áll az orvosi működés és a közegészségügyi faktorok hatalmában és a jövőben a betegforgalom csak emelkedni fog, — de csökkenni nem — mégis csak tenni és pedig sürgősen meg kell tenni azt az egyetlen valamit, ami ezen az állapoton segit, — korház alapos kibővítését. Nagyon nagyra becsülöm a színházak művelő és nemesen szórakoztató munkáját, de ha tőlem függne, addig egy fillért sem adnék uj színház létesítésére, mig csak egyetlen beteg is kénytelen gyötrelmeivel a földön feküdni. Ha minden beteg és minden szenvedő szegény nyugodtan pihen majd ágyában, akkor majd nyugodt lélekkel élvezhetjük mi is ezt az igazi „divina comoediát." Politika és közigazgatás. — Levél a szerkesztőhöz. — Igen tisztelt Szerkesztő ur! Egy meghívót kézbesített számomra a napokban a posta. A meghívót a szabolcsvármegyei függetlenségi és 48-as párt alelnöke irta alá s az a pártnak május hó 10-ikére összehívott közgyűlésére szólott. Mire e sorok a Nyírvidékben napvilágot látnak, a közgyűlés meg is tartatott s igy bár post festam, mégis lehetetlen, hogy szóvá ne tegyem a közgyűlés egyes pontjait. A meghívó szerint a pártgyülés célja a május 13-iki törvényhatósági közgyűlés tárgyainak megbeszélése, az üresedésben levő tisztviselői állásokra a jelölés megejtése, egy függetlenségi politikai lap létesítése és esetleges indítványok tárgyalása. A politikai pártgyülés tehát — eltekintve a függetlenségi politikai lap létesítésének kérdésétől és az esetleges indítványoktól — kiválóképen közigazgatási ügyek megbeszélese céljából hivatott össze. Figyelemmel néztem át a május 13-iki törvényhatósági közgyűlés tárgysorozatát.Tudom, hogy a törvényhatóságoknak joguk van politikai kérdésekkel foglalkozni. Természetesnek találnám tehát, ha a május 13-iki törvényhatósági közgyűlés tárgysorozatában politikai természeiü ügy is előfordulna, hogy a közgyűlést megelőzőleg a politikai pártok egyöntetű állásfoglalás céljából értekezletet, gyűlést tartanak. Ámde a május 13-iki törvényhatósági közgyűlés tárgyai között, legalább a meghívóban közölt tárgyak között egyetlenegy ; olyan tárgyat sem tudtam felfedezni, amely a politikai pártgyülés előzetes összehívását előttem indokolttá tenné; hacsak Hunyadvármegyének a közigazgatás szerves reformja s ezzel együtt a szolgálati pragmatika megalkotása iránt az országgyűlés képviselőházához és a belügyminiszterhez intézett és támogatás végett megküldött feliratát nem tekintjük ilyennek. Megengedem, mert nem ismerem Hunyadvármegye feliratát, hogy ebben, vagy ezzel kapcsolatban lehet politikai kérdés. Ha igy van, indokoltnak kell találnom a politikai pártgyülés összehívását. De csak ebben az ügyben. Annál kevésbbé osztozhatom abban, hogy a politikai pártgyülés a törvényhatósági közha olcsó és jó cipőt akar, akkor azt csakis Liener S. cipő üzletében, Zrinyi Ilona-utca 3. szerezze be, hol a legtartósabb és legelegánsabb íérH, női és gyermekcipők vannak raktáron.