Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 27-52. szám)

1913-05-04 / 36. szám

36-ik szám. J^yíhsíiüjbíl 1913. május 4. 3 direktornak, ha azonban a színház üzlet, akkor álljon meg a direktor a maga lábán, igyekezzék a közönség kedvét keresni, telt házakat csinálni és minél nagyobb jövedelmet elérni. Ez igy van, ez ma már a vidéken is általános nézet, ezt fejezi ki György Ernő indítványa. A szegedi közönség és Szeged városa ma már tanúbizonyságot adott arról, hogy ez a nézet általánosan el van terjedve, mikor a szegedi színházat a szegedi igazgatónak három évre formálisan bérbe adta. Azonban most jön a bökkenő és ezért is íródnak e sorok. A belügyminiszter a vallas- és közoktatásügyi miniszterrel egyetértve, megsemmisítette a szegedi határozatot, egyrészt azért, mert annak meghozatalánál valamilyen formahiba történt, másrészt pedig azért, mert — úgymond a miniszter — a város háztartásában alig számottevő jövedelem elérése végett meghonosítani tervezett bérbeadási rendszert nem tartja a város érdekében valónak, mert tekintettel arra, hogy a színigazgató, a művészi szempontok rovására, főleg a bevételek fokozására törekedhetnek, a színház a kulturális szemyontok teljes figyelmen kivül hagyása mellett könnyen merő üzleti vállalkozássá süiyedne le. A két minis? ter tehát az iránt aggódik, hogyha bérbeadnák a színházat, akkor a kulturális szempontok figyelmen kivül maradnának és a színház rideg üzleti vállalkozássá süiyedne le. Megnyugtathatjuk a miniszter urakat, nem akarunk általánosítani, de nem is késünk kiiini az igazságot, hogy a vidéki színészet már rég lesülyedt arra a nívóra, melytől a miniszter urak félteni kezdik. És ami nem is olyan nagyon veszedelmes. A magyar vidéki színészet üzleti vállalkozás — ami egészen helyénvaló — és a kormány bátran megvonhatja az állami segítséget ezektől az üzleti vállalkozásoktól. Megvonhatja, mert a színigazgató urak többsége csupán és tisztán a bevételek fokozására törekszik. Hát vájjon mire törekednék ? Persze, hogy arra törekszik, hogy minél több jövedelme legyen. Helyes, hogy arra törekszik, de hogy ehhez miért kell városi és állami szubvenció, azt igazán nem érijük. A városok nem soká hagyják magukat az orruknál fogva vezetni és nem soká fognak üzleti vállalkozásokat szubvencionálni. Megjósoljuk, hogy a két miniszter rövid időn belül meg fogja másítani a nézetét, ha ugyan a vidéki színészet berkeiben nem történik valami változás, amit azonban nem merünk remélni. A közigazgatás újjászervezése. A vármegyei és városi közigazgatás újjászervezése, jobban mondva államosításához szükséges adatok beszerzése tárgyában a belügyminiszter valamennyi vármegyei és városi törvényhatósághoz a kővetkező rendeletet intézte : A városok fejlesztéséről szóló 1912. évi LVIII. törvénycikk 30. §-a utasította a belügyminisztert, hogy a törvény életbeléptetésével tehát 1912. augusztus hó 13-tól számított két éven belül a városok szervezetéről, közigazgatásáról és háztartásáról, úgyszintén a városi rendőrségek országos rendezéséről törvényjavaslatot terjeszszen elő. Az ehhez képest megalkotandó uj városi törvény elkerülhetetlenné fogja tenni a teljesen uj községi törvény alkotását; a városi és községi közigazgatás reformálása pedig előreláthatólag rövid időn belül maga után fogja vonni a vármegyei közigazgatásnak modern alapon lenndő ujjászervezesét is. A végből, hogy mind ez a munkálat a a gyakorlati közigazgatás alapos ismerete és vaiódi szükségleteinek, valamint hiánynak lelkiismeretes mérlegelése alapján minél megfelelőbben történhessék és hogy az alkotandó törvények a gyakorlati közigazgatás szükségleteit minél tökéletesebben kielégítsék, a szükséges adatokat saját közegeim utján a helyszínen szándékozom beszerezni. Elhatároztam ennélfogva, hogy a vezetésem alatt, álló belügyminisztérium kebeléből egyes törvényhatóságokba bizottságot küldök ki avégből, hogy ez a bizottság az emiitett törvényszerkesztési előmunkálatokhoz szükséges adatokat és ismereteket a helyszínén közvetlen tapasztalatból szerezze meg és gyűjtse össze. Amennyiben ezt a bizottságot a Cimhez is ki fognám küldeni, erről Cimet idejekorán külön fogom értesíteni. A kiküldésnek most részletezett céljából kifolyólag azonban mar most felkérem a Cimet, hogy az esetleg oda is kiküldendő bizottságot munkálkodásában odaadóan támogatni és ekként közvetlen közreműködésével is hozzájárulni szíveskedjék a szemem előtt lebegő annak a célnak minél sikeresebb megvalósításához, hogy az újonnan szervezendő közigazgatás a hozzá fűzött várakozásokat minden . irányban és minél tökéletesebben kielégítse. A bizottságnak ismeret és adatgyűjtési feladatából természetszerszerüleg és szükségképen következik, hogy az eljárása során az 1886. évi XXI. törvénycikk 4. §-a és az 1912. évi LVIII. törvénycikk 29. §-a alapján a közigazgatási eljárást, az ügyvitelt és a pénzkezelést is minden vonatkozásaban beható vizsgálat tárgyává fogja tenni. A Sóstó.') A Sóstó történetéből. A tó vizét az 1800. évtől kezdődőleg már felmelegítve használják. De ez idő előtt, meg utána is sokan fürödtek magában a Sóstóban. (Ilyen feljegyzést találunk Kis János superitendensnél, aki 1790. juniusában járt itt.) 1866-ban nyílt meg a fürdő, amikor a város szept. 26-án egy részvénytársaságnak fizetés nélkül azzal a feltétellel adta ki 24 évre, hogy a társulat köteles 24000 forint összeget a Sóstón célszerűen beépíteni, s a bérleti idő letelte után a.fürdőt díjtalanul visszaadni. 1870-ben épült a kerti és svájci lak. 1872-ben létesített az Északkeleti vasút megállóhelyet. 1890-ben vette át saját kezelésébe a város a bérlőtársaságtól. 1894-ben újjáépítteti az épületeket, s készül az uj fürdőház. 1906-ban a Nyiregyházavidéki kisvasutak megállóhelye lett. 1907-ben mély furatu kut készült. 1912-ben a fürdőépületet teljesen átalakítja és újonnan rendezteti be a tulajdonos város. Ugyanekkor a régi vendéglő és lakószobák helyére gyönyörű palotát emelt. A Sóstó a szabadságharc alatt is szerepelt. 1848. aug. 20-án az őrsereg kint gyakorlatozik. 1849. julius 7-én Görgey látogatja meg a Sóstót. A régi neves szabolcsi családokat is sok kedves emlék fűzi a Sóstóhoz. A Sóstó mint kiránduló hely. A Sóstó a nyíregyháziaknak és a szabolcsiaknak igen kedvelt kirándulóhelye. Különösen mióta kedvező és kényelmes közlekedés áll a rendelkezésökre. Itt szokták tartani a tavaszi és nyári mulatságokat. Ezek közül különösen a nyíregyházi elemi iskolák majálisa válik ki látványosságával. A városban és a tanyán levő összes elemi iskolák növendéke tanítóik vezetése alatt együtt vonul ki vidám cigányzenével, dob, trombita és énekszóval az erdőn keresztül a Sóstóra. A sok ezer jókedvű gyermek kirándulása oly kedves, festői és nagyarányú látványt nyújt a szemlélőnek, mely ritkítja párját. Aztán mindjárt reggel gyülekezik künt ekhós szekerei tövében a tanyai nép, — délután kijön az egész v

áros népe, s foly a mulatság szélté*) A Sóstó fürdő sajtó alatt levő prospektusából. elpanaszolhattam, hogy — mennyire szeretem Magát. Az pedig egy darabig részvéttel (legalább látszólag részvéttel) hallgatott, aztán ezt a nagy szeretetet . . . eltulajdonította, elrabolta az önmaga részére. Neki kellett a szeretetem és mikor kijelentettem, hogy az kizárólag a Magáé, akkor . . . megelégedett velem. Akkor már nem a szerelmem kellett neki, hanem — én. Aztán a hisztériások minden erőszakosságával, minden furfangjával meg akart tartani. Panaszos, bus levelek jöttek, hogy beteg és meg se gyógyul, mig engem nem lát. Hogy sok elsirni valója van, menjek el, szeretné előttem kiönteni a lelkét. Aztán ő maga jött utánam, előszedte minden fegyverét ; fájdalmas arc, köny, zokogás, kéztördelés segített neki. Elmondta, hogy nagyon szeret, hogy roppant elhagyottnak érzi magát, csak legalább néhanéha láthatna egy pár pillanatig . . . Sajnáltam, nagyon sajnáltam, de az undor mindig győzött bennem. Többé nem törődtem vele, mint azzal többször fenyegettem is és mint ahogy egyszer komolyan meg is mondtam neki. Hiába kérleltem, hogy hagyjon fel őrült szokásaival. Amit velem hisztériás rohamaiban elkövetett, irtózatos volt. De még borzalmasabb lett, amikor féktelensége másokat is bevont a dolgaiba. Kacérkodni kezdett előkelő világfiakkal, családos emberekkel . . . Bocsásson meg, Édes Mindennem, hogy az emlékezés keserűsége ily borzalmas igazságokat is elmondat velem, de Maga tudja, hogy amit elmondok, az szórói-szóra igaz. Női ruhadiszekben A panaszos levelek azután is jöttek, sürgönyözött is értem és mindent megtett, amit egy minden áron férjhez menni akaró leány csak elkövethet. Tekintve, hogy újra a tudományok müvelése lett egyetlen szórakozásom, a dolog nagyon boszantott és szerfölött zavart. Végre is rászántam magam, írtam egy hosszú levelet neki, melyben tárgyilagosan felsoroltam az okokat, melyek minden másra alkalmasak, csak arra nem, hogy mi egymásra csak gondoljunk is. Pár erőszakos és sikertelen kísérletet még tett az ismere'ség megújítására, de azután békén hagyott Engem. A többieket nem . .. Mult az idő. Minden percemet emberiség, az élet hatalmas problémáinak tanulmányozása foglalta le. A nagy kérdések között a halál érdekelt legjobban. Egész könyvtárt olvastam végig e titokzatos rémről, majdnem egész éjjeleket e nagy rejtelemről való gondolkozásban töltöttem. Valahogyan a rögeszémmé vált, hogy minden tettemet e hatalmas misztériummal hoztam vonatkozásba és mindent, amit én vagy más cselekedett, e nagy kérdés szempontjából bíráltam meg. Futott az idő. Egyszer egy kisirt szemű asszony állított be hozzám. Elmondta, hogy testvérének, a Maga fél-barátnőjének, most már férjhez muszáj menni, mert különben anyagi és erkölcsi megsemmisülés vár reá. A kisirt szemű asszony ugyanis már nagynénje volt egy pici leánynak . .. Az első pillanatban értelmetlenül néztem az összes tavaszi újdonságok óriási választékban megérkeztek 17-52-26 reá. Mit akar ez az asszony velem ? Éppen én velem?! Mi közöm nekem a nővére kisleányához ? De még mielőtt szólhattam volna, az asszony összetett kézzel kezdett könyörögni. — Nézze, Halász ur, magát mindenki ideális leieknek ismeri. Maga mindenkin akar és szokott segíteni. Könyörüljön rajtunk. Értse mástól nem kérhetünk, nem várhatunk segítséget. Akitől követelhetnénk, az nős, családos ember. Az nem tehet semmit. Szánjon meg bennünket! Nem kérünk semmi mást, csak hogy a maga nemes lelkével mentse meg érdemtelen nővéremet. Szabad lehet tőlünk. Elválnak szépen nem is kell együtt élniök. Természetesen anyagi vagy más téren soha semmi követelésünk nem lesz. Irgalmazzon! Mentse meg szerencsétlen nővéremet a gyalázattól és a koldusbottól . . . Az asszony rimánkodása a lelkembe markolt. Olyan egyszerű, világos lett a dolog. Más, akinek kellene, nem tud segíteni. Az ideálizmus végig rohant a lelkemen. Igen! Segíteni fogok. Egyszer úgyis vége az életnek: legalább utolsó pillanataimban boldogan fogok visszagondolni reá, hogy jót tettem mindenkivel, akivel tehettem . . . Ismerőseim, jóakaróim minden áron le akartak beszélni. Barátaim őrültségnek nevezték a tervemet; szüleim, rokonaim sírva mondták, hogy álljak el a meggondolatlan tettőlOlaj volt a tűzre. Büszkén, boldogan láttam, hogy tettem annyira nem emberi, annyira meg nem szokott, hogy meg se tudják érteni. Kohn Ignátz nöi-, férfi divatáruliázába. Telefon m