Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 27-52. szám)

1913-05-04 / 36. szám

Nyíregyháza, 1913. május 36. Csütörtök XXXIV. évfolyam, 35. szám. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetési (eltételek: Egész évre 10 kor., Fél évre 5 kor., Negyed évre 2 korona 50 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: KOSSUTH LAJOS-TÉR 10. SZÁM. Telefon számi 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. A nyilt-téri közlemények dija soronként 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fiil., minden további szó 4 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. Egy év határán, Egy esztendőnek munkásságáról és küzdelmeiró'l s e munkásság eredményeiről számol be a város és vármegye közönségének a Szabolcsvármegyei pártfogó egyesület elnöksége a közönséghez intézett s nyomtatásban most kiadott jelentésében. Rokonszenves érdeklődéssel vettük kezünkbe ezt a tartalmas jelentést magában foglaló kis füzetet s a legőszintébb örömmel sietünk megállapítani, hogy az előlegezett rokonszenvünk nem veszett kárba, sőt az a jelentés elolvasása után határozottan csak fokozódott s abban a meggyőződésünkben erősített meg bennünket, hogy a patronázs ügye itt Szabolcsvármegyében a legjobb kezekben van. Miként a jelentésben olvassuk, az egyesület működési köre négy tevékenységi csoportba tagozódik. Az első csoportba az általános jogvédelem s a fiatalkorú bűntettesek felett Ítélkező bíróságoknak való segédkezés, a második csoportba az elítélt, majd a fogházból szabaduló fiatalkorú feletti gondoskodás, a harmadik csoportba a züllöttek és a prostituáltaknak nyújtandó pártfogás, a pormografía és az alkohol elleni küzdelem, míg a negyedik munkacsoportba a szoros értelemben vett gyermekvédelem, a gyermekek elhelyezése, az azok feletti felügyelet, a beteg gyermekek támogatása, a tehetséges gyermekek kiképeztetése s általában véve a segélyezések és jutalmazások ügye tartozik. Akármelyiket is tekintsük már most ezek közül a tevékenységi csoportok közül, még az avatatlan bíráló is arra az eredményre jut a vizsgálódás során, hogy ezen munkaköröknek bármelyike egymagában véve is szerfelett tágas, hogy igen sok irányú tennivalót foglal magában. Sőt az, aki a gyermekvédelem ügyével közelebbről ismerős, az bizonyára igazat fog adni minekünk abban, hogy ez a széles mezőkre kiterjedő munkásság oly fokú, állandó s megszakítást nem tűrő elfoglaltatást feltételez, amelyet az eszme iránti puszta lelkesedésből elvégezni — miként példa mutatja — lehet ugyan, azonban attól a megkívánható biztos és állandó eredményt és sikert várni egyenes képtelenség. Nem akarjuk ezzel azt mondani, hogy a Szabolcsvármegyei pártfogó egyesület elnökségének működését nem kisérheti a kivánt siker. Sőt ellenkezőleg: már az eddig elért eredmények is azt bizonyítják — miként fentebb állítottuk — hogy a vezetés a legjobb kezekben van s hogy a kitűzött cél elérése biztosítva látszik. Azonban minekünk az a leghatározottabb óhajtásunk, hogy ez az elérni kivánt eredmény nemcsak itt minálunk Szabolcsvármegyében, de az egész országban mindenhol intézményszerűleg biztosíttassék, hogy ez az eredmény nem csupán egyes vármegyék területén legyen kimutatható, s ne csupán a társadalomnak egyes, gondolkozásukban és érzelmeikben a többiek közül kimagasló tagjainak hevületszerű lelkesedésével legyen összekötve, hanem a patronáge ügye — miként általában véve az egész gyermekvédelem ügye — állami leiadatként kezeltessék s a gyermekvédelemnek igen széleskörű teendőit az államnak rendes, e hivatásnak élő és pusztán csak ennek a hivatásnak élő tisztviselői lássák el. Magyarországon örökös a panasz, hogy nagy a kivándorlás, hogy hovatovább eredményesebben terjed az egy gyermek rendszer, hogy igen nagy a gyermekhalandóság, hogy nagyon kevés és nagyon silány a katonának való emberanyag stb. És akkor, amidőn ezekről panaszkodunk, amikor ennek a tényleges, elszomorító állapotnak orvoslása céljából ankétezünk és bankettezünk, akkor elfeledkezünk arról, hogy a baj orvosszere a kezünkben van, csak nem tudunk élni vele. Hogy amikor az lenne a legelső teendőnk, hogy minden erőnket, minden figyelmünket s minden tehetségünket a gyermekvédelemre fordítsuk, akkor a gyermekvédelemnek oly gyönyörű feladatát a száz és százféle más irányú jótékonysági eszmével, feladattal és teendővel agyonsanyargatott társadalomra toljuk át. Mert hát — hogy prózaiabban beszéljünk — képzelhető-e az, hogy a havi 5 forintos koszton tengődő, mindenféle betegségeknek állandóan kitett, túlnyomó többségben a város legelhagyatottabb utcáiban lakó gyermekek ellátását Utolsó levél. Irta: Matlák József. Egy öngyilkos leány mellett találta a bizottság, melynek én is tagja voltam, e levelet, mely szegény menyasszonyt sirba vitte: Édes mindenem ! Ha tegnap azt mondta volna valaki, hogy én Magának ma, vagy valamikor ebben az életben irni fogok: egyszerűen kinevettem volna ... És ma mégis írok . . . Régi dolog, hogy az élet nagy útjelzőinél a legműveltebb ember is babonás lesz. Hisz a jóslatoknak, hisz az álmoknak. Amit a szürke köznapok filiszter-gőgjével butának, ostobának tartunk, az az élet keresztutjain a legmélységesebb filozófiává finomul. Én is kacagni szoktam a jövendőmondókon, meg azokon, akik álmot magyaráznak. De most egy álom, egy édes álom rábir, hogy megcselekedjem, amit lehetetlennek tartottam, írok Magának. Gyönyörű álom volt. Folytatása annak a másik álomnak, melyet a nyáron éltem át .. . Láttam magát! É, ha tudná, mennyi elragadtatás, mennyi imádat van ebben a két szóban ! Láttam Magát ... és boldog voltam, mint az elröppent nyár legboldogabb óráiban. Mosolygó, ragyogó kék szeme olyan szerelmesen nézett rám . . . Simogattam hosszú, fekete haját, gyönyörködtem liliomarca piros rózsáiban. Alabástrom homloka olyan fenséget sugárzott, mint a régi görög művészet istenszobrai. Gyöngéden, áhítattal öleltem át karcsú derekát és olyan boldog voltam, hogy az az édes, drága test még egyszer keblemen pihegheti. Maga gyöngéden, szerelmesen átölelt és én kimondhatatlan boldogsággal csak azt éreztem, hogy égő szájam odatapadt a maga forró ajakához. Kimondhatatlan boldogságomat nem zavarta az, hogy maga már a más menyasszonya. Hiszen tudja, milyen önzetlenül szerettem. Szerettem — és ez nekem elég volt. Boldognak akartam látni — ez volt minden vágyam. A mult lágy, simogató, bűbájos szellője csapott meg álmomban is. Aggódó szeretettel kérdeztem. — Boldog-e, édes mindenem! Maga hosszan a szemembe nézett és csengő hangon felelt. — Igen, boldog vagyok. Be azt hiszem : magával boldogabb volnék. Soha nem érzett édes megnyugvással öleltem át és felébredtem . . . Elfogott a babonás hiszékenység: hátha igaz, amit álmomban mondott! Hátha igaz ? ! És ezért, irok Magának . . . Szálljunk vissza a múltba . . .! Emlékezzünk ! Mielőtt Magát ismertem volna, tömérdek csapáson mentem át. Tele volt a lelkem ideálizmussal, azzal a tavaszi bóditó virágillattal, mely csodás mámorba ringat minden vágyat, minden ősztönt, minden szenvedélyt és amely csak egyetlen eszmét nevel nagygyá, óriásivá: tLégy te jobb mindenkinél és segits mindenkit! Én megittasultam e kábitó illattól. A lelkem boldogan fürdött abban a verőfényben, mely a bensőmet eltöltő emberszeretet ragyogásából fakadt. Boldog voltam, hogy a boldogságomat feláldozhatom a mások boldogságáért. Tele volt a lelkem ideálizmussal és — mindenben csalódtam. Nagyon, keservesen, irtózatosan csalódtam . . . Maga tudja, édes, hogy egy őrülten ideálista rohamomban majd az életemet adtam egy valakiért, aki egyáltalán nem érdemelte meg ezt az önfeláldozást. Hosszas kínlódás, gyötrelmes betegség lett a vége a roppant altruista hevületnek és valóban egy hajszálon mult, hogy életben maradtam. Csak fokozta kínjaimat, hogy épp akkor lett világos előttem minden, midőn betegségem a legrettenetesebb fájdalmakkal gyötört. Bizony, éppen rosszkor derült föl előttem, hogy egy az átlagosnál sokkal mélyebben álló valakiért, akaróriási választékban méleszálliiott árban fj órás és ékszerésznél Nyíregyháza, Zrínyi ilona-o. 3. Telefon 252.