Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1913-01-23 / 7. szám

4 7-ik seáai. JfYÍMIDélC 1913. január 23. keresztül találják meg érdekeik kielégítését. Debreczennek is, Kassának is meg van a maga nagy forgalmi piaca, ipara és kereskedelme. Egyiknek sem érdeke, sőt talán ellentétben is all érdekével, hogy Szabolcsban, Ugban, Beregben, Ugocsában az ipar és kereskedelem nagyobb lendüleletet vegyen s a forgalmát a szomszédos Galíciával mennél kedvezőbbé tegye. Pedig ez az országrész igen sok, ha nem is minden tekintetben alkalmas volna arra, hogy itt élénk ipar és kereskedelem fejlődjék ki. És itt megjegyzem és különösen hangsúlyozni szeretném, hogy az ipart és kereskedelmet soha sem volna szabad a mezőgazdasággal ellentétben állónak gondolni és feltüntetni. Sőt ellenkezőleg. Ezek egymásnak szükséges és ellengedhetlen kiegészítői. Hiszen ahol a kereskedelem virágzik, ott a mezőgazdasági termények könynyen találnak vevőre s viszont boldogul az ipar is. Csak néhány példával kívánom ezt kő zelebbről is megvilágítani. Szabolcsvármegye az ország legnagyobb dohánytermelő vármegyéje. És miért termelik szívesen a dohányt? Mert biztos vásárlója van: maga az állam. Mióta különösen a vármegye területén vasutak elszaporodtak, azelőtt nem is képzelt módon fellendült a cukorrépa termelés, mert biztos vevője van a szerencsi cukorgyárban. Igaz sok a panasz a miatt, hogy a gyár kihasználja a helyzetet, mely a Nyíregyházától odáig való szállítás költségei miatt áll elő: ámde miért ne lehetne Szabolcsban cukorgyárat létesíteni ? Nem azért mintha erre a tőke nem vállalkoznék, mert a töke csak a jó elhelyezést keresi. Jönne ide is a tőke, a külföldi tőke is, ha volna olyan szervünk mely figyelmét ide irányítaná. Vagy ott van a híres káposzta termelésünk. Demecser vidéke a szomorú tanúbizonysága annak, hogy mit jelent a mezőgazdára, ha nincs kereskedelem, mely a megtermett káposztát megvásárolja. Ott van az utóbbi évtizedekben annyira nekilendült szőlő és bortermelésünk. Helyi és honi kereskedelmünk hiányában a szőlőbirtokosok egyszurüen ki voltak szolgáltatva a galíciai borügynökőknek. Épen csak az elmúlt éy őszén sikerült bécsiekkel megtalálni az üzleti összeköttetést s akkor derült ki, hogy szívesen vitték volna eddig is a mi szabolcsi homoki borainkat Bécsbe ha tudtak volna róla. Miért ne élvezhetné a borkereskedelem hasznát is honi és itteni vidéki kereskedelem ? Ott van a Tiszamentének híres búzája. És ezen az Isten áldotta vidéken nincs egy nagyobb mümalom, mely az itt termett búzát itt dolgozná fel. Ott van kitűnő szabolcsi rozsunk. és utcáin s ugyancsak ezren meg ezren égtek oda a felgyújtott kaszárnyákban. Ezzel vége volt a legsajátosabb török intézménynek, a nyugati népek előtt valamikor oly félelmetes janicsárságnak, melynek nevéhez a törökök hódító korának legnagyobb sikerei fűződnek. A tizenkilencedik században azonban a janicsárok háborúban hasznavehetetleneknek, béke idején csak jókedvű mulatozóknak, garázda naplopóknak bizonyultak. A hadsereg reformja a janicsárok pusztulása után zavartalanul folyt tovább, annál nagyobb bajjal járt azonban a többi belső reformok ügye. Egyrészt az egész önző, lelketlen népnyuzó hivatalnoki kart kellett volna elcsapni, ami persze sokkal nehezebben ment volna, mint a janicsárok kiirtása, másrészt meg az alsóbb és felsőbb rangú mohamedánus papság egyaránt ellensége volt minden európaiasodásnak. Ismételten mondom, hogy a papság és nem a. vallás, mert maga a mohamedánizmus soha a haladásnak ellensége nem volt s a legbensőségesebb mohamedán vallásos meggyőződéssel összefér a legtisztább felvilágosodás, mintahogy erről mindenki tanúságot tehet, aki Törökország legújabb korának kimagasló vezérembereit. Resíd pasát, Midhat pasát, Ziá pasát, Kemál bejt és híveiket ismeri. Azonban az is tény, hogy Mahmud reformtörekvései legfőképpen azért nem vezethettek sikerhez, mert egész uralkodása alatt soha egy percig nem szünetelt a |harc se a határokon tul, se azokon belül s Törökország anyagi erejének ki kellett merülnie okvetlenül. (Folytatjuk.) Ott van elsőrendű homoki burgonyánk, ott van a bab, melyről mi magunk is alig tudjuk, hogy milyen kiváló minőségű. Ott van gyümölcsterményünk, mely szintén virágzó jövedelem forrás lehetne, ha a kereskedelem érdemessé tenné a vele való tömeges foglalkozást. Ott vannak — hogy egy látszólag kicsiny dolgát is említsek — vadon termő gyógynövényeink, melyek az utak szélén száradnak el, pedig tudvalevő, hogy a külföld szívesen használja fel a magyarországi termésű gyógynövényeket, hogy abból drága gyógyszereket szállítson vissza hozzánk. Bereg és Ung vármegyéknek nagy része tele van rengeteg erdőségekkel és nincs faiparunk. Fakereskedelmünk is legfeljebb a tűzifára terjed ki. Itt van a Galíciával való jó vasúti összeköttetés révén a kőolaj s alig néhány vállalat foglalkozik vele; ott vannak a beregi, ungi legelők s alig van számba vehető állattenyésztés rajtuk; pedig az állati termékek ipari feldolgozása révén az állattenyésztés is szorosan összefügg nem csak a kereskedelemmel, de az iparral is. Igaz, hogy vasiparról, textil-iparról nálunk szó nem lehet. Messze vagyunk a vasércek és a kőszén lelőhelyétől. De ezeken kivül még számtalan olyan iparág van, mely ezen az országrészen meghonosítható és sikerrel folytatható volna, ha lenne olyan tényező, mely bennünket arra kitanítana, erre figyelmünket és a tőke figyelmét felhívná. Mely szerv, melyik tényező lehetne más, mint a kerezkedelmi és iparkamara ? Olyan kereskedelmi és iparkamara, mely a mi viszo nyainkat felismeri, mert azokat folytonosan és szakértelemmel figyelemmel kisérheti, amely tehát bennünket s mindazokat, akiket illet, felvilágosítással, véleménynyel, tanácscsal útbaigazítással elláthat, és el is lát, mert sem a figyelme nincsen lekötve más irányban, sem az érdeklődése. De nézzük, hogy miként állunk az ipari és kereskedelmi intézményeink tekintetében. Az 1910. évi statisztikai évkönyv tanúságaként. az egész Máramaros vármegyében nincsen egyetlen egy ipartestület sem. Bereg és Ugocsa vármegyókben 2—2 van, Ungban 1, Szabolcsban 5, Szatmárban 3, Hajdúban 4, ellenben Jászoagykunszolnokban 19. Iparos inasiskola Máramaros megyében 3, Ugocsában 2, Beregben 4, Ungban 1, Szabolcsban 6, Szatmárban is 7 van, ellenben a kicsiny Hajdúban 6, Jásznagykunszolnok vármegyeben 16. Önálló iparos inasiskola épület Szabolcs és Szatmár megyéktől kezdve kelet felé egy sincsen. Ipari szakiskola is csak Szatmáron és Debrecenben van, valamint Űngvárott van egy anyagipari szakiskola. Ellenben a debreceni kamara azt a tanácsot adta Nyíregyházának, hogy egy textilipari szakiskola létesítése iránt tegyen lépéseket és szégyenszemre kellett arról értesülnünk, hogy Nyíregyházán és általában az országnak ezen a részén textilipari szakiskolának semmi értelme sem volna. A debreceni fémipari szakiskolába ugyanekkor csak protekcióval lehet bejutni! Kereskedő inas iskola Beregben és Ugocsában egy sincsen, Máramarosban, Ungban, Szabolcsban is csak 1—1. Felső kereskedelmi iskola van Szatmárban, Szolnokon és Debrecenben. Másutt nincsen. íme, igy állunk ezen intézmények tekintetében. Természetesen mísdezeknek a felállítása, szervezése nem a kamara feladata. Ámde az is bizonyos, hogy mindezeknek a hiánya erkölcsi felelőséggel terheli a kamarát is, mint amelynek a szakképzés ezen eszközeinek megteremtése körül figyelmeztetéssel, buzdítással igen sokat lehetett volna elérnie, ha erre ideje és alkalma lett volna. Ugyancsak a területi szétszórtságban és a kamarai kerület nagyságában leli magyarázatát az ipari vállalatoknak csaknem teljes hiánya is ezen az országrészen. Pedig ugy iparunk, mint kereskedelmünk fejlődésére meg volnának az összes tényezők, csak irányító, vezető kézre volna szüksége ennek az országrésznek. Meg van a népességben az arravalóság is, mint ennek számos tanújelét közvetlen észlelesből is tapasztalhatjuk. Ennek az országrésznek a lakossága ugy szellemi képességeinél, mint testi, kézügyességénél fogva ép ugy hivatva lenne arra, hogy iparossá, vagy kereskedővé is kinevelődjék, mint az ország bármelyik más részén. A nyíregyházi Irsai- féle vasöntődében közönséges tirpák gyermekekből már nem egy öntőt és mintázót neveltek ki. Bizonyára felmerül, különösen a többi vármegyében az a kérdés, ha vájjon meg van e •az indokolva, hogy a tervezett uj kamara székhelye Nyíregyháza legyen ? A felelet igen könnyű. Nyíregyháza a legnépesebb, ugy ipari, mint kereskedelmi tekintetben a legfejlettebb a né^y vármegyében levő városok között. Ezen kivül vasúti összeköttetései is a legjobbak a többi vármegyékkel. A nyíregyháza—csap—ungvári — siánkii vonalon Ung vármegye, a csap—munkács—lavocnei vonalon és a csap—bátyú—királyházi vonalon Bereg és Ugocsa vármegyék Nyíregyházáról könnyen és gyorsan elérhetők. Viszont ezekből a vármegyékből ugyanezen vasúti vonalak közvetlen összeköttetéseket szolgáltatnak. A földrajzi és vasúti központ, ugyan Csap volna, ez azonban mint kamarai székhely természetesen komolyan szóba sem jöhet. Ki kell végül térnem a debrdceni kamara nevében kiadott füzetkének arra a leghatásosabbnak vélt ellenérvére, ha vájjon az uj kamara életképes lesz-e? Illetőleg, hogy ennek felálli tása tényleg olyan elviselhetetlen nagy terheket róna-e a kamara területén lakozó iparosokra és kereskedőkre ? E tekintetben a helyzet a következő: A kamarák 1913. évi költségvetéseiből bátor voltam összeállítani egy költségvetés tervezetet az uj kamara számára Az összeállítást akként igyékeztem tartani, hogy az ugy a személyi, mint a dologi kiadásoknál nem a legkisebb tételeket illesztettem be az egyes kamarák költségvetéseiből de nem is a legnagyobbakat. A dologi kiadások közül kihagytam a kamara helyiségeinek bérleti, avagy létesítési költségeit, minthogy Nyíregyháza város tudvalevőleg 10 évre ingyenes helyiséget ajánlott fel a szervezendő uj kamara részére. Az ekként összeállított költségvetés tervezet szerint a személyi kiadások összege 20.350 korona. Megjegyzem, hogy ugyanezen a címen a marosvásárhelyi kamara 1913. évi költségvetésében 15.820 korona, a miskolciéban 18.460 korona, a pécsiében 19.545 korona, a nagyváradiéban 20.337 korona, a besztercebányaiéban 21.304 korona, a soproniéban 24.416 korona, a győriében 24899 korona szerepel, holott ezek régebben szolgáló tisztviselőiknek korpótlékokat is adnak már. Dologi kiadásokra felvettem 11.000 koronát, ismétlem, a hivatalos helyiségek bére vagy létesítési költségei nélkül. Kereskedelmi és iparcélokra 4000 koronát. Az ekként összeállított költségvetés végösszege 35.350 K. Ezzel szemben a bevételek a következőképen alakuljak. A debreceni kamara 1912. éri február hó 15-én tartott gyűlésének jegyzőkönyvében benne van egy kimutatás a kamara kerületében az 1911. évben kivetett és befizetett kamarai illetékekről. Ennek a kimutatásnak az adatai szerint az 1911. évben Szabolcsvármegyében kivettetett összesen 15.455 K 36 f. Befolyt 14.890 K 29 f, Beregvármegyében kivétetett 10.280 K 68 f. Befolyt 9620 K 36 f. Ugocsavármegyében kivettetett 2641 K 48 f. Befolyt 2450 K 96 f. Vagyis a három vármegye területén kivettetett összesen 28.377 K 52 f, s befolyt 26 961 K 61 f. Ha már most ehhez Ungvármegyét Beregvármegyével egyenlő összegre veszszük, az onnan remélhető kivetés 10.000 koronára és a bevétel 9.000 koronára tehető, mely esetben a négy vármegye területén a kivetés összege kerek számokban 38.4000 koronára s a befolyó bevétel 35.900 koronára tehető, a debreceni kamaránál megállapított 4%-os kulcs mellett. Megjegyzem, hogy Ungvármegyében, illetve a kassai kamara kerületében a kamarai illeték kivetési kulcsa 5%. Ezek tanúságaként az uj kamara a 4°/o-os kulcs mellett is megtalálj* kiadásai fedezetét. Természetesen a kiadások idővel nőni fognak a tisztviselők részére biztosítandó korpótlékokkal; de bizonyára nőni fognak a bevételek is, az adóalap növekedésével. Látni való tehát, hogy a kivetési kulcs emelésére nem igen lesz szükség. Főként pedig nem lesz szükség 100°/»-os emelésre. Ámde nézünk közelebbről a szeme közé ennek a sokat mondani látszó l00°/o-os emelkedésnek. Mit jelent az? Nem többet, mint csak annyit, hogy a kivetési kulcs nem 4%, hanem 8% lenne. Itt mellékesan megemlítem, hogy a kamarák többségébon ma is 5% a kamarai illeték kulcsa. Ha már most készpénzre váltjuk fel azt a bi-