Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1913-01-19 / 6. szám

4 6-ik szám. 1913. január 19. tenyészbikák rendelkezésre, illetve a meglevők tenyészigazolvány nélküliek, melyek tehát kivágandók lennének. A vármegye alispánja a nagy fontosságú kérdésben szerda délelőttre értekezletet hivott össze, melyre meghívta a vármegyei gazdasági egyesület részéről Zoltán Sándor alelnököt, mint az egyesület állattenyésztési szakosztályának elnökét és Szikszay Sándor titkárt, továbbá a vármegyei és városi m. kir. állatorvosokat is. Nyíregyháza város részéről Májerszky Bála kir. tan. polgármester, Balla Jenő tanácsos és Jánószky Endre gazdasági intéző vettek részt. Az értekezlet megállapította, hogy Nyíregyházán közel 3800 tehén van, melyek közül a városi csordába és a császárszállási gulyaba 750—780 drb. jár, a királytelki stb. uradalmakban mintegy 700 tehén van s csak ezek számára vannak megfelelő tenyészbikák, mig mintegy 2300—2400 drb. tehén számára csak engedelyezetlen bikák vannak a város határában. Ezek számára kellene tehát első sorban megfelelő bikákról gondoskodni. Az értekezlet hosszabb eszmecsere után abban állapodott meg, hogy a leghelyesebb lesz, ha a szükséges bikákat a város szerzi be, még pedig akként, hogy a beszerzési költségeket, melyeknek 20% át az állam viseli, 2—3 évre elosztva a tehenek száma után az egyes tehéntartó gazdákra veti ki; a beszerzendő bikák aztan gondozás és tartás végett a város határában szél osztva egyes megbízható gazdáknak, tanyabiráknak adatnának ki, azzal a feltétellel, hogy a 2—3 év elteltével a bika az illető gon dozo tulajdonába megy át. Ekként a város a gondozással, élelmezéssel járó tenni valók ellátásától mentesítve lesz s bizonyára szívesen akad vállalkozó is elég, aki a bikák gondozását és élelmezését ekként vállalja, mert hiszen a gondozás ellenében a bika az ő tulajdonába megyen ál, melyet jól értékesíthet. Egyidejűleg kimondotta az értekezlet azt is, hogy a városi csorda számára csak nyugoli fajta, a császárszállási gulya számára pedig csak magyar fajta bikákat tartson ezután a város. Az értekezlet ezektől az intézkedésektől remélte azt, hogy a szarvasmarha tenyésztés Nyíregyházán is ép olyan örvendetes lendületet vesz, mint aminőt a vármegye többi községeiben már is vett. Különben Nyíregyházán a baromfi tenyésztésnél az utóbbi években tapasztalható fellendülés szintén reményt nyújt arra, hogy e helyes irányba tereléssel a kivánt eredmények a mi gazdáink körében is elérhetők. HéphagyamányokrsL Lapokból olvastam, hogy a néphagyományokat kutató nemzetközi tudományos szövetség magyar osztálya ez évi naggyülését Egerben tartotta meg, mely gyűlésen — mint a kőnyomatos jelenti — a néphagyományt gyűjtők részére több pályadíj tűzetett ki. Ennyit irtak róla még az 50—100 oldalas, nagy napilapok is. — Joggal . . . mert igazuk van. Ki is érdeklődik manapság a' hagyományok, a mesék, a regék, a dallamok, a népszokások és misztériumok : a nép költészetének, fantáziájának eme szerény virágai iránt ? Ki is érdeklődhetnék most . . . Mikor remegve olvassuk a lapok „saját tudósítónk" jelzésű belgrádi táviratait P . . . Pasics a harctérre ment . . . Pasics miniszter tanácsot tart . . . Pasics itt . . . Pasics ott ... ! Ily szorongó körülmények kőzött: igazán lelketlenság volna a' közönségtől éberebb és nagyobb figyelmet követelni a szerény, színtelen „tanügyi" rovatok iránt. Szent igaz. hogy nálam sem okozott volna a jelzett közlemény nagyobb lelki emóciót, ha ezzel kapcsolatban egy igen szomorú és igen érdekes tünet nem jutott volna eszembe. Ez az, hogy a mi köznépünk tudatából mily rohamos gyorsasággal tünnek-tünedeznek el a regék, mesék, legendák és mondókák utolsó foszlányai is — s miként maradnak el azok a misztikus dallamokkal kísért alakoskodó népszokások — melyeknek mí még gyermekkorunk nem egy szép napját köszönhetjük. — A most növő Szőrme ár a generáció már ezeknek harmadrészét se ismeri ; műmesék és műdalok sovány emlőjén tengődik a mai kor „kultur" gyermeke — mely kultura (mint mondják) nem kedvez a fantáziának s az misztikus dolgoknak. — Ezen az érdekes tényen ugyan még nem gondolkoztam, de azt hiszem, hogy igy is áll a dolog. — Mesék, regék, legendák, mondák helyét az ujtiágok és könyvek foglalták el — a „műkedvelő előadások" pedig a misztériumokat szorították ki. — Kitéréskép említem fel azt az érdekes tünetet, hogy a nép fantizájának eme sorvadása : a nép díszítő ügyességének romlásával mily szoros és benső kapcsolatban van. — A müdalokról pedig alig merek írni — annyira el vannak már ezek terjedve, hogy alig hangzik itt-ott egy-egy magyar nóta ... Igy tűnnek el mindezek lassankint a néptudatból — igy válnak nyelv- és kultur törtgneti emlékekké, hagyományokká, melyek mint emlékek és hagyományok : nagy becscsel birnak a különböző „Társaságok" előtt. A Magyar Néprajzi Társaság, a Magyar Nemzeti Muzeum, a Kisfaludy Társaság évente óriási összegeket költenek a népnyelvi emlékek összeszedésére és gyűjtésére. Gramofon, fonográf stb. eszközök segítségével már is nagy anyagot halmoztak össze, minek tudományos jelenlőságe igen nagynak és értékesnek mondható. — Ez a gyűjtés tehát nagyon helyes és szükséges ! Igy van ez a művelt külföldön is. — Nálunk nem sokára már nem lesz mit gyűjteni ! Pusztul és vész minden ... És ennek a pusztulásnak részint mi vagyunk az okai ; mi : kik kézzel-lábbal pusztítunk, kulturálunk mindent ami ósdi, ami ősi . . . Gyermeink olvasókönyvét teletömjük ostoba műmesével, mely csak silány utánzata a zamatos, régi népmeséknek. Dalárdistáinkkal a „Vig Özvegyet" nyaggatjuk — holott nem tudnak egy becsületes magyar dalt elénekelni. — Igy azután ne csudálkozzunk azon, hogy kupléktól viszhangzik a bérc, a halár ... Ne hagyjuk a kultura mellett a nép költészetének e szerény virágait, se elhervadni, ne hagyjuk el . . . mert ez nagy veszélyt is rejthet magában. — Azért kérjük azokat a gyűjtő Társaságokat, hogy kegyeskedjenek okkal-móddal odahatni, hogy a nép lelkületének eme sajátságos megnyilvánulásai továbbra is fennt maradjanak és megoltalmaz tassanak. Egy kis jóakarattal még sok veszendőt meg lehetne menteni. Sokat! Vállalkozzanak hát ez önzetlen nemes munkára mindazok, kik belátják ezen munkának égető szükségét és hasznát és akik sajnálják a néplélek eme termékeinek pusztulását ! A miként kérdesének kifejtésével azonban adós maradok . . . adós, mert ehhez az én tudásomat kicsinek tartom. — Reméljük és várjuk ezt az arra hivatottaktól. Rácz Béla. Balsa község közoktatás ügye. A dadai felső járásban, a Tisza balpartján, egy Istenáldotta vidéken, ahol 12 év óta, — mióta emlékszem — a gazdálkodókra teljesen rossz esztendő nem volt, de inkább jó még akkor is, midőn mindenfelé csak panaszt lehetett hallani; ahol egy talpalattnyi használhatatlan föld sincs: ott fekszik Balsa nagyközség. Lakói magyarok. Vallásra nézve: görög kathólikusok, reformátusok, róm. kath. és izráeliták. A görög kathólikusok régi idő óta tartanak fenn iskolát. Az izráelita gyermekek egyrésze a református, még régebben a gör. kath. iskolában szerezte meg a náluk nélkülözhetetlen irás-, olvasás-, számolás tudományát. Más része a szülők által óriási áldozatokkal fentartott zugiskoíában jutott az- ismeretekhez, Ez is jobb volt, mint a semmi. A római Jíath. gyermekek közül némelyek a gör. kath., mások a református iskolába jártak. Iskolába való járásra, — oly szigorúan, mint ma — nem kényszeritette őket senki. Sokan ugy nőttek fel, hogy az iskola falainak belsejét talán nem is látták, akik jártak is isko| az idény előrehala1/ dottságanál fogva P^ mélyen leszállított árban kaphatók lába, legfeljebb 3—4 évig, hogy helyet adjanak másoknak. Az 1907/1908 ik-iskolai évtől kezdve, felsőbb rendeletre a református iskolába csak 40 gyermeket lehet felvenni, mivel a tantermük kicsi. A gör. kath. iskola padig a más vallású gyermekek nélkül is tul népes. Ekkor a szomszéd községben, Szabolcson kaptak tanítót, — kevés időre — a római kalholikusok. Egy pár római kathólikus gyermeket oda írattak be. A gyermekek szorgalmasan jártak is egy szép fásterületre, a Halászba — madarászni! Az 1907/1 (J08-ik iskolai évtől kezdve erősen szorítottak a községet még egy tanítói állás szervezésére. De sikertelenül. Elöljáróságunk több ízben halasztást kért s kapott is. Községünket csapás is érte. Leégett a községháza. Ujat kellett építeni kölcsönpénzből. Nagy volt a pótadó . . . Mostanában megint szorítják községünket, — igen helyesen — uj tanítói állás szervezésére. De a községi képviselőtestület a ref. egyh. tanáccsal egyetértve a ref. iskola bővítésével akarja megoldani a kérdést. Tehát marad két tanterem. Egyikbe is fog járni 80 gyermek, másikba is. A törvény ugyanis azt mondja: „egy tanteremben lehetőleg 60-nál több gyermek nem, de 80-nál több semmi esetre sem vehető fel." De községünkben, tudomásom szerint ma is több van 160 tanköteles gyermekből. Hova fognak járni a 160-on felüliek? Hát 5—10 év múlva, — csak a természetes szaporulatra számítva — hány tanköteles fogja nélkülözni az iskola áldásait ?! Szerintem, uj tanítói állás szervezése nélkül a balsai iskolai ügyet sikeresen oifgoldani nem lehet. Da miért is idegenkednek egy uj tanítói állás szervezésétől? A tudománytól nem félnek. Hiszen, ha valahol, ugy községünkben szeretnek olvasgatni. Ugy örülök, mikor egyik-másik egész kis könyvtárra való könyvet visz haza, hogy legyen mit olvasni az egész háznépnek. És olvasnak valóban. Lap, — különösen ugy téli időbea — jár sok család részére. Tehát gyönyörűséget találnak az olvasásban." Miért nem akarják még sem, hogy mindenki járjon az iskolába ? Irigyek talán s nem akarják, hogy a Petőfi, Jókai, Vas Gereben, Mikszát müveiben mindenki gyönyörködhessék? Attól tartanak talán, hogy a gyermekek közül valamelyik nagyon megkedvelné a könyveket s a tél unalmas óráit nem kártyázással, korcsmázással s legjobb esetben aluvással, hanem jó könyvek olvasásával tölthetné el? Vagy, hogyha még lesz egy iskola, nem lesz, aki írni olvasni ne tudjon s igy nem lesz igaz az a mondás: minden szabály alól van kivétel. Egyik sem lehet ok. Ok, mely az iskola építését ellenszenvessé teheti, egyedül az lehet, hogy pénzbe kerül. De hát mi nem kerül pénzbe ? A pipát, dohányt pénzért adják. Mégis dohányoznak. Pedig haszon sincs belőle; Ez utóbbi mondat nem áll az iskolákra. Vagy ha igen, miért nem csukják be mind? S miért küldötte több képviselő es~ tületi tag gyermekét még középiskolába is? „Nincs pénz! — Hangoztatják. Tudom, hogy jelenleg nincs. De akarni kell és lesz. Ha könnyelmű adósságcsinálásról lenne szó, én is azt mondanám: nincs pénz. Most azonban minden községi képviselőtestületi tagnak ezt kellene mondania: „nem szabad engedni, hogy az isten képére teremtett gyermekek, — az egész község szégyenére — tovább is tudatlanul nőj jenek fel közötiünk. Az iskola céljaira muszáj pénzt teremteni. Ha ez évben nem is, mert most pénzhez jutni valóban nehéz, de az 19!4/1915-ik iskolai évre feltétlenül fel kell építeni a harmadik iskolát!" „Nagyobb lesz a pótadó!" — Mondják sokan. Hiszem, hogy mennél többel járul majd egyik másik az iskolaépítéséhez és annak fentartásához pótadó fejében, annál nagyobb iesz az öröme az iskola felépítése után s annál inkább áldani fogja az Urat, amiért neki sokat adott s amiért a sokból sokat adhat. IgHátz 17-52-13 Telefon 129. Q XXII divatáruházában.