Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1913-03-23 / 24. szám

2 24-ik szám. 1913. március 23. Hát nem érdemes ezzel a kérdéssel foglalalkozni ? És nem kell-e ezzel a kérdéssel foglalkozni? Nem kell-e kikutatni azokat az okokat, a melyek ezt a végtelenül sajnálatos eredményt előidézik? Nem kell-e keresni a módozatokat, amelyek ennek az orvoslásához szükségesek? Az okokat megtalálni nem lesz kőnynyü feladat. Azt mondani, hogy a köznép tudatlansága, müveletlensége az ok, lehet, de nem egészen bisonyos. Hiszen Szabolcsnál sok vármegye sokkal tudatlanabb, műveletlenebb lakossággal rendelkezik akár a felvidéken, akár Erdélyben s mégis kisebb ezekben a gyermek halandóság. Azt sem lehet mondani, hogy Szabolcs népe szegényebb, mert hiszen a hegyvidéki lakóknál sokkal jobb módu. Azt sem lehet állítani, hogy Szabolcsvármegye kevésbbé volna ellátva közegészségügyi személyzettel, mint azok a vármegyék, melyekben a gyermek-halandóság kedvezőbb. Mert például a szomszédos Zemplén vármegyében 449 községben 343.000 lakosra 70 orvos, 203 bába és 35 gyógyszertár esik s a gyermekhalandóság arányszáma 1000 halottra 438 ; Ungvármegyében 208 községben 162.000 lakosra 25 orvos, 162 bába és 14 gyógyszertár van s a gyermek-halandóság arányszáma 440; avagy Krassószőrény vármegyében 360 községben 466.000 lakosra 67 orvos, 221 bába és 43 gyógyszertár van s a gyermek-halandóság arányszáma 375; ellenben Szabolcsban 131 községben 319.000 lakosra 71 orvos, 264 bába és 33 gyógyszertár van és a gyermek-halandóság arányszáma 544! Valahol másutt kell tehát lenni a hibának. Hogy hol? — arra az illetékes tényezőknek kell megkeresni és megadni a feleletet! Slavcniai magyar testvéreink nemzeti védelme. Irta: Sácz Béla. A zágrábi horvát és szerb hirlapokból olvastam, hogy a Cirill Metód egyesület a legutóbb tartott rendkívüli közgyűlésén megalapította kebelében az iskola egyesületet — melyet „Hrv. Narodna straza"-nak Horvát Nemzetőrségnek keresztelt el. Megalakulását mámoros örömmel és boldogsággal publikálták a szerbhorvát hírlapok — s egyben adakozásra hivták fel az összes szláv testvéreket — közelebbi és távolabbi atyafiakat. Megalakuló közgyűlésen ott volt a szlávok majd minden nevezetesebb embere, előkelősége — de képviselve voltak az ausztriai slovén és cseh tartományok is Susteric, Bianchini és Kramaz ur által. Mindjárt a megalakuláskor tekintélyes összeg gyűlt össze az alapított ifjú Egyesület céljaira — jelezve, hogy mily fontos eredmé nyeket várnak ők ez Egyesület működésétől, agresszív tevékenységétől. Egyházi és világi előkeiőségjeik, bankjaik és polgáraik szinte vetélkedve halmozták össze adományaikat a „Horvát Nemzetőrség* magasztos céljaira! A kik most a szerb-horvát hírlapokat olvassák, meglepődhetnek ezen a vas következetességen, lobogó lelkesedésen, melylyel e rajongó népnek trialista vezetői a jelzett intézményt meghonositni és megerősíteni akarják. Narodna straza javára gyűjt most ott mindenki. Ennek javára táncolnak, esznek-isznak még az utolsó Száva-parti falucskában is — hol pediglen a piros, fehér, kékre festett szo bácskákban Petár király arcképe lóg. A további részletezéseket azonban már el is hagyom, mert arra a íontos dologra akarok áttérni, melyért ez a rövid lélekzetü cikkecském tulajdonképen íródott. Az előzmények elolvasása után bizonyára azt fogja kérdezni a tisztelt olvasó: „Mi köze van a magyarságnak a Hrv. Narodna straza-hoz ?" Ha a jelzett iskolaegyesület programmját át nem vizsgáltuk volna — azt mondhatnánk a kérdésre, hogy semmi! Igazán semmi! Sőt ... mi volnánk azok ... kik örülnénk horvát „testvéreink" eme haladásának, kulturálódásának! De igy ... ? Ostobaság, léhaság és könnyelműség volna szó nélkül hagyni, elbizakodottan lebecsülni egy olyan • alakult intézményt, mely a mi Slavóniai magyar véreink beolvasztására, megsemmisítésére alakult! Hallod-e te büszke, önérzetes magyar?! Nem lázad e fel minden érzésed az ellen a merész, hatóságilag jóváhagyott programm ellen — mely a te „Társországod" területén élő híveidnek — a még megmaradt, horvát iskolák által be nem olvasztott édes véreidnek nyilt megsemmisítésére törekszik ?! Annak a magyarságnak romlására, melyet oly nagyúri nagylelkűséggel és gyávasággal magadtól 1867ben elhajítottál. 200,000 magyar!! Ennyi magyart mutat ki a hivatalos statisztika HorvátSzlavonországokban — de ez a szám a valóságban még 5—6 ezerrel nagyobb. Ezek a magyar testvérek az Urnák 1904-ik évéig teljesen magukra voltak hagyatva — kitéve a nagy horvát—szerb álmadozók hivatalos hatalmának és pressiójának. Ilyen kegyetlen elnyomatásba nem volt még része soha egy népnek! . . . . Iskolákat nem nyithattak, (a régieket bezárták), templomaikban az Istent csak horvátul dicsérhették. Anyagi előrehaladásukban pedig már elve megakadalyozíattak! Számuk már ekkor apadni kezdett . . . Elnyomatásuknak eme szomorúan nehéz korszakában olvadt be a magyarság 40—50%-a a horvát elembe, kik azután a magyarságra nézve természetesen örökre elvesztek. A beolvadásnak jeleit mutatják azok a tiszta, magyar slavóniai helység, folyó és határnevek, melyek az őket borító horvát nyelvűek zománca alól is előcsillognak. Ne hibáztassuk ezeket a szegény, megtévedett, beolvadt magyarokat ! ne . . . mert nem ők voltak a hibásak ! Az adott viszonyok között be kellett olvadniok. Vagy . . . vagy! Vagy horváttá, szerbbé lett, vagy kipusztult: otthagyva ősei lakhelyét. Szerém. Verőcze, Pozsega magyarsága igy olvadt be . . . Csak itt-ott maradt meg egy-egy magyar falu a magyar földes urnák patronátusa alatt, a többi elpusztult. Jobbára a kálvinisták. — 1904-ig nem akadt egyetlen magyar államférfiú sem, ki ezeknek a még megmaradt, be nem olvadt magyaroknak kesergéseit, panaszait meghallgatta volna! Oh te átkozott magyar könynyelmüség és nemtörődömség! Mennyi jó vérednek okoztad ezzel vesztét! ? Szinte hihetetlen elhinni is, hogy csak 1904-ben akadt egy gróf Tisza István, ki e panaszok orvoslására, a 200 ezer slavóniai magyar nemzeti istápolásra társadalmi uton megalkotja a „Julián Egyesület"-et! mely a nagy szükségre való tekintettel azonnal akcióba is lép. Ez az eléggé ismeretlen nevü egyesület azóta szinte zajtalanul munkálkodik. Már is óriási munkát végzett! A multak hiányait igyekezik pótolni! Az általa felállított iskolák nyomán mindenütt áldás és gyarapodás fakad ! Számon tart majd minden slavóniai magyart — kiknek jóléte ro(tulzás nélkül lehet mondani) a legtökéletesebb. Amit ezen a téren Lykourgostól a jelenkorig, okosat kigondoltak az egész világon és a gyakorlatban beválónak lehetett találni, az mind érvényesül s Japán a nevelésért a restauratió óta hallatlan áldozatokat hozott. Itt talán nem fog megártani egy két statisztikai adat sem ; 1911-ben volt Japánban 26"857 elemi iskola 92'899 elemi tanítóval. 220 középiskola 3866 tanárral 52 felsőbb leány isk. 657 „ 375 különféle technikai iskola 3647 „ 8 akadémia 292 „ 2 egyetem 339 242 gyermekkert 599 vezetővel s ezenkívül még vagy 1500 különféle iskola: sőt ma már van harmadik egyetem is és Japánban a 6-dik is eléb felépül u. 1. mint nálunk a harmadik; az elemi és középiskolák pedig évről-évre, a mi fogalmaink szerint szinte gomba módra nőnek. Mikor pedig japáni népnevelő intézetekről van szó, nem szabad megfeledkezni a kaszárnyákról sem, mert azok épen ezen a téren kiváló missiót teljesítenek. 1904-ben a bécsi Reichswerben egy osztrák törzstiszt tollából azt olvastam, hogy a japáni katonák nagyon ügyetlenül lépkednek a bőrbakkancsban és csizmában, mert szegények otthon mindig csak mezítláb, vagy legfeljebb szalmabocskorban járnak, testtartásuk hanyag, járásuk nem katonás, a lovasok pedig nem tudnak szabályosan ülni a nyeregben. Hát biz ebben van valami, de nem veszedelem, amint azt a legutóbbi háború igazolja, de abban is van valami, hogy a japáni katonák tisztjei és altisztjei rendesen kitanítják újból Japánnak s a nagyvilágnak történetében, a hazai és érdekterületek geográfiájában, hogy pihenő napokon a tisztek a nagyobb városokban sorra látogatják a legénységgel a különféle muzeumokat és igy tovább. Ennek ellenében persze a falusi néptanító viszont az éppen tankötelessé cseperedett kis japáni polgárt nem csak írásra olvasásra, hanem katonai gyakorlatokra is kapatja. A Mikádónak és kormányának alapelve, hogy a nemzet jövője csak akkor biztos, ha az ifjúságát a reáváró feladatokra egyenesen rá nevelik. Azonban akármennyit oktatják és nevelik az embert, előbb-utóbb mégis csak felmerül a kérdés, hogy ki legyen az oldalbordája, mert agglegénykedni, ez Japánban ismeretlen fogalom n. b. papikörökön kivül. Csakhogy itt már igazán van egy kis baj s e dicséretek áradatát egy kis felsóhajtással vagyok kénytelen megakasztani. A szerelemnek, annak az érzelemnek, melynek Európában már-már mindent szabad s maholnap fütyül is mindenre, Japánban nincs meg az a kiváltságos társadalmi állása a többi szenvedélyek között, mint minálunk. Banális dolognak tartják s az öregek vindikálják maguknak azt a jogot, hogy ők válogassák össze az életpárokat bölcs belátással. Ha a fiata'lok műveltség és társadalmi állás szerint összeillenek, a családi élet külső kötelékei majd bensőkké válnak önmaguktól. Házasságkötés előtt, vagy pláne anélkül szerelmesnek lenni, az színészeknek, színésznőknek s egyéb a szolid társadalomtól elrugaszkodott exisztenciáknak való. Bizony a fiatalok sokszor nem is látják egymást eljegyzésük előtt. Ha a szülők a bizalmiférfiu utján megegyeznek, a fiatalokat színházban, vagy valami hídon összehozzák, ahol aztán láthatják egymást, de nem beszélnek egymással. Ezután is csak forma kedvéért kérdezik a szülők, hogy helyeslik-e választásukat. Majd egy jól nevelt japáni fiu, vagy leány fogja édes szülőjének azt mondani, hogy nem! Következnek ezután kölcsönös ajándékozások, mintegy eljegyzésként, aztán szülők s a bizalmiférfiu jelenlétében az esküvő ősrégi, de rövid ceremóniák mellett, melyeknek főrésze a szaké (rizslikör) ivásból áll. Persze előfordul azért Japánban is, hogy a fiatalok szerelme keresztezi a szülők számítását s akkor tragédiák is történnek, kettős öngyilkosságok s a boldogtalan fiatalok nótába kerülnek. Az is természetes, hogy a fent jelzett módoii létrejött házasságok között ép ugy vannak rosszul sikerültek, mint nálunk a szerelmi házasságok között, de hát a válás Japánban sem valami nagyon nehéz, sőt a régi Igazán, es J° ha olcsó cipőt akar, akkor azt csakis Liener S. Sámuel cipő üzletében, Zrinyi Ilona-utca 3. szerezze be, hol o. legtartósabb és legelegánsabb férfi, női és gyermekcipők vannak raktáron