Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1913-02-23 / 16. szám

4 16-ik szám 1913. február 23, Irta: Tóth József.

! Az igaztalan Ítéletnél rettenetesebb emberi cselekmény nincs. Ettől már az őskor lakói is annyira féltek, hogy monda szerint az ó-egyiptomi nyelven Khopiru bogárnak nevezett Skarabeust nemcsak a sivatagország halhatatlansági-eszme szimbólumának tekintették, hanem a Múmiák szivére is tettek abból egyet, hogy az teljes biztosítékul szolgáljon Oziris és az ő negyventagu esküdtbiróságának részrehajló ítéletei ellen. A hivatali életben majdnem mindennapos felebbvalói gőg- és önkénynek ki nem tett nyugodt életet, függetlenséget élvező polgári elme elgondolni sem tudja, hogy főleg fegyelmi ügyekben mennyi van ilyen?! Mert fegyelmi szabályaink oly fogyatékosok, hogy azokra igazán ráillik Lessing mondása: „kevesebb jobb volna." A közvélemény napirendre tér a lelketlen birák ítéletei felett. Talán; mert az angol közmondást: „familiarity breeds comtempt" (initimitás megvetést szül) tartva kényelmesebbnek, nem kívánja kutatni a benső okokat. Azt mondja, hogy ha kétkedő emberi elme bele tud nyugodni abba, hogy Waterlónál 60 ezer, Sebastopol ostrománál 192 ezer, Lipcsénél 100 ezer, a napoleoni téli orosz hadjáratban 300 ezer ember, mindannyian apaságra hivatott férfiak — lelték hős halálukat, miért ne tudna a fegyelmi szabályok miatt jóval kevesebb emberi szám erkölcsi halálába beletörődni ? Ámde az „übermensch

8 elme ebben megnyugvást lelni nem tud és emilyen vigaszt keres: „Az emésztő harcban egymásra roppanó ellenfelek alacsony szenvedélyei, a verejtékes munka fáradalmai, — a nagy ellentéteket és a vásári zajt ugy hallják, mint Ádám a Tower bástyájáról az alant zugó sokaságot. Igy nézve érthetővé válik, emberivé; — azért megbocsájthatóvá a bün is, mert irgalmas és nemes szivek benne nem az egyes ember gonosz hajlandóságát, hanem a társadalom betegségét látják s bánatos szivükkel nem fordulnak el tőle, hanem felkeresik, meggyógyítják, felemelik, gyámolitják.

8 Afrika ősföldjén járt vadászok leírásából tudjuk, hogy a vadász, ki a ottani vidékeken átvándorol, oly dolgogat lát, melyek örökre lelkébe kapcsolódnak. Látja az otromba vizilovet a csónak mellett szuszogni és lesülyedni, — a zsiráfot a fatetején átpislogni a közelgő lovasságra, a struccot oly gyorsasággal menekülni, melyre más nem képes, — látja a morgó leopárdot és az összetekerődzött óriás kigyót, — a zebrákat amint a holdfényben ugatnak midőn a megterhelt karaván éjjeli utján a viz nélküli területen vonul keresztül.*) „Mindezeket a dolgokat el lehet képzelni. Ámde nincs szó, mely a vadon elrejtett lelkét képes volna kifejezésre juttatni. Szárazon s a vizben rettentő állatok tanyáznak, melyek az ember húsát megeszik. Az alacsonyabb rendű teremtmények között, melyek úsznak és repülnek, csipnek és harapnak, oly ellenségek seregét találjuk, melyek sokkal veszedelmesebbek, mint bármely négylábú vagy hüllő állat. *) Rosewelt, Khartumban kiadott útleírása. Ellenségeket, melyek az ember vetését és barmát elpusztítják, melyektől maguk az emberek is 100 ezrével pusztulnak.

8 — És amikor halljuk panaszát annak a tizennyolc év óta felfüggesztve levő községi jegyzőnek, aki a megkövesült szenvedés könnytelenségével fagyosan beszéli el azt az ő kálvária útját: hogy mindjárt az iskolai por lerázása után, fiatalos életkedvvel megkezdett hivatali pályáján, lelketlen felebbvalójának ellenszenve és hivatalos vekszája következtében állásától felfüggesztetett, családjával együtt földönfutóvá tétetett, gyermekeitől elszakittatott, neje és népe előtt megaláztatott és vezeklő ut|án megderesedett hajjal keresi a marasztaló vagy felmentő Ítéletet s azt 18 év óta hasztalan keresi, mert ügyét tekervényes kioldhatatlan szálakkal szándékosan összegobozták,**) hát akkor azt az afrikai szárazon és vizén élő emberirtó rettentő állatot szeretnők megsimogatni, becéző szavakkal mondván neki: nte különb állat vagy, mint az ember!" * Tudatában annak, hogy az elhanyagolt fegyelmi jog fejlesztése közérdek, hivatali gondjaimtól megszabadulva, — tisztult és teljesen függetlenné vált egyéni gondolatvilágom tovább küzd a közért és ennek vél jelen alkalommal szolgálatot tenni. „Százados balit.életek fája egy fejszecsapásra le nem dől — mondja Kossuth Lajos, — de minden vágással vékonyul a törzsök s mind közelebb esik az utolsó vágás, mely dönteni fog.

8 Főleg, a sok tekintetben fehér rabszolgáknak nevezhető alantas hivatalnokok elhanyagolt fegyelmi jog-reformja érdekében kedvvel kezdjük a forgácsolás munkáját s két részre osztva azt, az I. fejezetben tárgyaljuk az általános emberi és politikai jogokat, azok fejlődései. II. fejezetben a köztisztviselői fegyelmi jogot és a fegyelmi eljárás reformjának irányeszméit. Első fejezet. I. Mindig készek voltunk Fidélio szerepére vállalkozva, megszabadítani Pizarró zsarnoki börtönéből Florestán lovagot, kinek minden bűne az volt, hogy az elnyomott népek és jogok mellett felszólalt. Azokhoz tartozunk, tehát akik tehetségük szerint készséggel vállalkoznak ugyanazon sebek bekötözgetésére, melyek a „milliók egyért" folytatott népek csatájában megmegujulva kivéreznek, — de másrészről a legkíméletlenebbül elitéljük az elfajulásában rettenetessé vált francia forradalom emez undok felorditását: „az utolsó pap beleiből kötelet az utolsó nemesnek!

8 Azt akartuk ezzel mondani, hogy olyan liberálisak vagyunk, akik kíméletlenül elitélői minden tutzás és fékevesztett emberi rakoncátlankodásnak, de igazolva látják a szabadság iránti küzdelmet Deák Ferencnek Pest város közgyűlésén (1861. január 18 ) elhangzott eme mondásában: „a szabadság küzdelme oly régi, mint — a történelem ! és tetemre hívást csinálva, a történelem ítélőszéke elé idézik őseinket. Ahhoz a ravatalhoz, amelye

n 1848. előtti idők eltemetett **) Az ország egyik minta vármegyéjében. emberi jogai feküsznek. Irántuk mélyen érzett kegyelet dacára szégyennél goridoíunk arra, hogy amit Franciaország forradalommal, Anglia békés utón megcselekedett, miért nem tudták kodifikálni az összes emberi jogokat. Anglia legnagyobb dicsősége bizonyára az, hogy ma igy szól róla a közvélemény: „Anglia a szabadság hazája, nemcsak a maga polgárai, hanem az idegenek részére is. Nincs ország az egész kulturvílágban, amely oly féltékenyen őrködnék a személyes szabadságon, mint a szigetország. Már a „Magna Charta Libertátum" biztosította ezt a nagy emberi jogot, hatodfélszáz évvel évvel Rousseau „Társadalmi <szerzó'tfés

8-ének az evangélium szavát utánzó kezdete előtt. A híres „Habeas corpus" 1679 óta védi a polgár szabadságát a hatalom önkénye ellen. És soha még törvényt nem neveztek annyi joggal élőtörvénynek mint ozt. A Habeas corpusnak nemcsak betűje, hanem szelleme is mélyen bevésődik Anglia köztudatába és már eleve meghiusitott minden olyan törekvést, amely a mozgás, a költözködés szabadságában korlátozhatná az angol polgárt, — sőt az idegent is, aki a szabadság megszentelt földjére lépett.

8 Lehetetlen, hogy ne érezné nemzeti multunk annak szégyenét, hogy ő ezidő alatt minden erejét annak a romai szent birodalomnak szentelte, amely Voltaire szerint sem nem római, sem nem szent. Folyton a királyi kiváltságokat növelte, ugy hogy magának alig maradt valami (az 1824-ben felállított Helytartótanácsnak is véleményező joga volt, fegyelmi joga semmi). Az országgyűlésen annyira kicsinyeskedtek a Rendek, hogy még a Tiszántúli kerület cigányvajda hivatalának megszüntetését is a királyra bizták.. Ő rendel vizsgálatot egy borsódmegyei elveszett levélcsomagért. Az 1715 iki országgyűlésen Sárosmegye alispánja a muzsaji és sárospataki malomkövek árának emelkedését panaszolja. Sokalja, hogy azt 4 forintról 9 forintra emelték. Zólyom vármegye a geletneki malomkő ára miatt csatlakozik az előtte szóló véleményéhez. Lett ebből azután országra szóló vita. A másik országgyűlésen követek sóraktárt és két postaállomást kérnek, Fekete György uram meg nagyságos titulust. — Az általános emberi jogokról szó sem esik. Mult századok bűneink kritikája marad. Burgio pápai követ, aki pedig a magyar nemzet iránt rokonszenvvel viseltetett, már 1526. január 23-iki jelentésében kétségbeesik az ország sorsa felett, bajait oly súlyosaknak tartja, hogy azokon immár többé nem lehet segíteni. Maga Verbőczy a lemondást hirdeti ekkép szólva: „Az országok két eszközzel izgattatnak és tartatnak fenn: törvénynyel és fegyverrel. Magyarországon most mind a kettő hiányzik.

8 Nem csoda azután, hogy Massaro velencei titkár azon kor magyarjait a legélesebben jellemzi: „A magyarok az igazságot nem szolgálják — úgymond — és nincs oly igazságtalan, vagy gonosz ügy, a mit két-három ember megvesztegetésével meg ne lehetne nyerni; büszke és gőgös emberek, kik engedelmeskedni nem akarnak; kormányozni, vagy izgatni nem tudnak, de tanácsokat mástól elfogadni vonakodnak; keveset dolgoznak, csak a