Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1913-01-09 / 3. szám

Nyíregyháza, 1913. január 9. Csütörtök XXXIV. évfolyam, 3. szám. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetési feltételek: Egész évre 10 kor., Fél évre 5 kor., Negyed évre 2 korona 50 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: KOSSUTH LAJOS-TÉR 10. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számíttatnak. A nyili-téri közlemények dija soronként 60 tillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fill., minden további szé + fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. U] hajlékot Justltiának. Nyíregyházát az irigyei sem vádolhatják azzal, hogy az állam szerető gondoskodásának tárgyát képezné. Sőt ! Aki figyelmesen körül néz ebben a városban, az első pillanatra megállapíthatja, hogy éppen azok a közintézményei hiányzanak, amelyeknek létesítése állami feladat, s amelyeknek elhelyezése Magyarországon — sajnos — nem ez egyes városok súlyától, jelentőségétől, arravalóságától, hanem az egyes kormányok sympathiájától függ és politikai érdemek jutalmazására szolgál. Nyíregyházát lakosainak szorgalma, liberális, demokratikus szelleme, valamely közület fejlődésének, előhaladásának ez a legfőbb és nélkülözhetetlen tényezője emelte oda, ahol most van és tette azzá, ami: Magyarországnak egyik legnagyobb és legjelentősebb városává. Bizonyos szomorúsággal és keserűséggel gondolunk reá, hogy mivé lehetett és mivé lett volna ami szeretett városunk, ha saját erején felül — legalább csekély részben — az állami kormányzat jóindulata, támogatása, segítsége is haladásának, fejlődésének szolgálatába szegődik! Ez a jóindulatu segítség, ez a támogatás azonban mindig és következetesen hiányzott, ami nemcsak onnan tűnik ki, hogy az állami intézmények elhelyezésénél Nyíregyháza felett igazságtalanul más városok részesültek előnyben, hanem onnan is, hogy azon állami intézmények létesítésénél is, amelyeket szükségszerüleg itt kellett elhelyezni, kivétel nélkül figyelmen kívül hagyattak a város érdekei. Csak végig kell néznünk azokon a középületeinken, amelyek állami intézmények elhelyezésére szolgálnak s az első pillanatra nyilvánvaló lesz, mennyire igazunk van! A kir. törvényszék, a m. kir. posta, a kir. pénzügyigazgatóság épületei, ezek a minden csin nélkül való, minden szép érzék nélkül tervezett épületek egyenesen azt bizonyítják, hogy az állam valóságos féltő gonddal igyekszik elhárítani magáról a gyanúját annak, mintha neki a város fejlődésében, szépülésében, városiasodásában valamelyes szerepe lenne. Szükségszerüleg támadnak bennünk ezek a gondolatok, ha más, Nyíregyházánál kisebb és jelentéktelenebb városokban is széttekintünk s azoknak hasonló középületeit a mieinkkel összehasonlítjuk. Más városokban mindenütt azt látjuk, hogy ezek a középületek a város legszebb épületei, hatalmas arányaikkal, művészi kivitelükkel, mig egyrészt az állam hatalmát, az állami feladatok fontosságát symbolisálják, másrészt a város külső szépségét a legnagyobb mértékben emelik, az építészeti izlést fejlesztik s a város vezetőiben és lakosságában azt a törekvést ébresztik fel, hogy városukat a szép középületek minél megfelelőbb, minél hozzáillőbb keretévé változtassák át. Ha tehát más városokban az állam olyan épületekben helyezi el intézményeit, amelyek minden követelményt kielégítenek, akkor a mi állami középületeink elpuskázott voltát nem arra kell visszavezetnünk, hogy az állam szolgálatában álló tervezők kivétel nélkül tehetségtelenek, ötlettelenek, hanem egyenesen a városunk iránti rosszindulatra. A mi középületeink közül a kir. Törvényszék épülete különösen az, mely külső formájában minden csinnak, izlés nek egyenes negatiója, helyiségeinek elrendezésében, beosztásában a tervezői ötlettelenségnek, tehetségtelenségnek valóságos megtestesülése. A hosszú, hodályszerű, zöld-zsalus ablakaival némileg rég letűnt idők falusi udvarházaira emlékeztető egyemeletes épület bizonyára szégyenkezve viseli homlokzatán a büszke felírást: „Az igazságnak", mert az „igazság" ha külső megjelenésében nélkülözi is a pompát, a csillogást, mindenesetre megkíván bizonyos nemes méltóságot! Az épület külsejéhez mindenekben stylszerüen alkalmazkodik annak belső beosztása. Túlnyomó részben apró, egészségtelen szobák, szűk tárgyaló termek, s a jogkereső közönség részére várakozó helyül szolgáló, 'nyáron fülledt, télen hideg folyosók alkotják Justitia nyíregyházi palotáját. Hogy a nyíregyházi törvényszék épülete olyan, amilyennek azt leírtuk, azt mindenki tudja, látja, tapasztalja s igy Templomban voltam. Templomban voltam . . . Buzgón áhítattal Figyelték mind a hivő emberek : Magasztosultan mit beszél a pap Ö róla, aki értünk szenvedett . . . Borongós nap volt. Az Ur hajlékára Szomorú szürke félhomály borult, De minden szemben a hit lángja fénylett Az ige, ime, jó talajra hullt ! . . . S mikor kijöttünk, templom ajtajában Állott egy rongyos, kis koldus gyerek, Esdeklőn, kérőn alamizsnát várva . . . S a hivők közül egy sem látta meg! Dr. Lukács Tihamér. 0 A nagy német drámaíró. (Gerhart Hauptmann.) Férfiak, hősök, jellemek és kötelességek összeütközése és harca volt az, mely minden nép irodalmában egyszerre nagy tömegeket bírt mözgásba, felindulásba hozni. A tragédia, a dráma az, mely a modern ember lelkületére ép oly erővel hat, mint egykor az ó-görög néző lelkére. A drámai hősök lassanként kivetkőztek bíbor palástjaikból és a modern drámaíró nem királyi termekben keresi hőseit, se nem a véres harcmezők elesett vezéreit költi fel, hanem megmaradva a jelenben, a mindennapi élet küzdelmeit, eseményeit és fondorlatait igyekszik a színpadra vinni. A mult századvégi szociális érzelem föllobbanása egymásután teremti meg a nagyszerű szociális drámákat. Minden évben feszült figyelemmel várjuk, hogy kit fog kitüntetni a svéd Akadémia a világ legnagyobb irodalmi dijával, a Nobel-díjjal. Az idén a tudós társaság a naturalista német drámát, illetőleg annak legnagyobb képviselőjét koszo:uzta meg. Mint ifjú ingadozva keresi igazi hivatását. Először gazdásznak készült, majd diák lett és Haeckelt hallgatta, de itt sem találta meg lelkének annyira keresett harmóniáját. Elmegy Rómába szobrásznak. Itt műterme magányában, midőn puha agyagból embereket formált, midőn élettelen márványból élő eszmét akart kifaragni, itt ezen alkotni törekvő magányban lett költővé. Első müve dráma volt és evvel egy csapásra megtalálta azt az utat, melyen haladnia kell. Lelkét korának nagy szociális problémái foglalkoztatják! M'g első drámájának hőié csak sejteti az irányt, addig második müve .Napkelte előtt" (1839) már bátran ki is mondja. Megjelenik Hauptmann kedvenc alakja a rajongó szocialista apostol, aki meglátogatja egyik tanulótársát valamelyik sziléziai falucskában. Egy elmaradt falu még elmaradtabb és betegebb házába kerül, hol az egyedüli tiszta nőszemély Alfréd Lothban, a szocialistában találja meg ideálját. Dj az apostol megtudva a ház szörnyű viszonyait, sietve menekül és a leány kétségbeesve megöli magát — napkelte e'őtt. Egymásután írja megrázó szociális drámáit, melyek mindenfelé nagy sikert arattak. ,A takácsok" (1892) cimü drámájával egyszerre világhírré lesz. Megrázó realitással rajzolja a szegény takácsok nyomorát*- melyből az egész dráma kifejlődik. Nincs itten főhős, ha csak nem a nyomor, amely éhezett és fáradt ameddig bírta, de most jogokat, vagy talán csak kenyeret akar. Mint a lassan, lopva égő tűz terjed el a nyomorult, kiuzsorázott takácsok szivében az elkeseredés és gyűlölet a gazdag gyárosok iránt. Csak egy kis friss szellő és a lappangó tűz lángra lobban. Csakugyan, midőn a katonaságot kiszolgált társuk megjelenik, szavai lázadásra keltik az eddig alázatosan meghunyászkodó takácsokat. Tombolva zúzzák össze a gyárosok pompás kastélyait. Nagyszerű jalenettel végződik a dráma: az első golyó azt az öreg takácsot, H;lsét éri, aki egyedül nem állt a lázadok közé, hanem dolgozni akart a régi bérért. A mult idők embere halt meg benne és kívülről a takácsok győzelmi kiáltása hallatszik. Nagyszerű milieu rajz, őszinte pathos, mindvégig erős lelki felindulások teszik Hauptmann ezen drámáját a legjelentősebb müvészszé. Mig a takácsokban Hauptmann szocialista tendenciája véres, megrendítő jeleneteket rált ki, addig Hannelé-ban (1893) fantasztikus marevvilággá olvad föl. A szegény árva kis Hannele,