Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1913-02-13 / 13. szám

Nyíregyháza, 1913. február 20. Csütörtök XXXIV. évfolyam. 15. szám. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetési feltételek: Egész évre 10 kor., Fél évre 5 kor., Negyed évre 2 korona 50 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: KOSSUTH LAJOS-TÉR 10. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. A nyílt-téri közlemények dija soronként 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fill., minden további szó 4 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. A színház válsága. A mi színtársulatunk dolga válság előtt áll, amelyet nagy gonddal, különböző nézetek súrlódásával tárgyalnak — Debrecenben. Ugy hiszem, hogy nekünk is beleszólásunk lehet ebbe a kérdésbe. Íme most is éreznünk kell azt a szégyenletes függőséget, mely minket Debrecenhez füz, mely minden törekvésünket megbénítja. A kereskedelmi és iparkamara debreceni, a hol megyénk ipara és kereskedelme nincs lélekszámarányban, hanem csak egy-két taggal képviselve. Az ügyvédi kamara — debreceni, a melynek választmányában a szabolcsmegyei kar, bár legalább egy negyedét képezi az összlétszámnak, — csak egy taggal van képviselve. A szinházi bizottság debreceni, mely bár a mi ügyünkben is dönt, nélkülözi Nyíregyháza képviseletét. Áz eset az, hogy a színház igazgatója, Zilahy Gyula, megszűnt anyagilag felelős színigazgató lenni, és a társulat ügyeinek ezt a részét a debreceni szinügyi bizottság vette át. A debreceni színház bérlete 1914. évben megszűnik. Most előáll Beöthy, a budapesti magyar színház igazgatója, és azt az ajánlatot teszi, hogy átveszi a színházat. Erre megindulnak a különféle érdekek, és a hogy ez már szokásos, a magánérdek a közérdek címe és leple alá bújik. Mi lesz a színészekkel ? Mi lesz a vidéki szinész-egyesülettel ? Egyelőre csak arról folyik a vita, hogy vájjon a fővárosi szinházak néhányának direktora pályázhatik-e vidéki színházakra? Számtalan kifogás emelkedik ellene. Hogy ez szinháztrösztre fog vezetni. Hogy Beöthy a rossz darabjait, elavult díszleteit akarja a vidéken értékesíteni. Itt tehát ehi kérdéssé lett emelve a dolog. A magam részéről külön választanám a szinház ügyét, mint kultur szükségletet, a színháztól, mint üzleti vállalkozástól. Mert — ugyebár — tisztán áll előttünk, hogy a színtársulatok ma már — altruista vállalkozások, melyeknek anyagi vezetői csupán a kultura fejlesztésért fáradnak és kockáztatnak. Üzlet ez, mely annál jobban prosperál, mennél inkább magához vonja a — fogyasztót, a közönséget. Jó repertoár és jó előadások: ezek a vonzó erők. Igy van ez a nagy és önálló városban. Némileg másként van ez itt nálunk, — ahol a kiéheztetett közönség kénytelen megelégedni azzal, ami adva van, — és ennek a monopoliumnak, továbbá annak tudatában, hogy mi nekünk az előadások nívójába beleszólásunk nincs: a társulat — ambíció nélkül dolgozik. Mi volna, ha Beöthy venné át a színházat? Először is ha szinháztröszt fenyegetne is, ennek itt más értelme van, mint az iparban. A tröszt itt nem emelhetné az árakat és nem csökkenthetné a termelést. Másodszor pedig, a fővárosi díszletek még kihasznált állapotban is többet érnek, mint a mieink, mikor ujak. Mert ott a díszletek korhüek, fényesek, stílszerűek maradnak, ha 100 előadáson egymásután lettek is használva. Nálunk, — operettben, schakespeari drámában, — Bernstein-műben egyaránt szerepel a — magyar cimeres oszlopcsarnok. Mikor áldozhat vidéki színigazgató 20 - 80 ezer koronát egyetlen darab kiállítására? A fővárosi még többet is kockáztat és ha ezt hozza el hozzánk, mindig többet fog érni, mint amit eddig szenvednünk kellett. De mitől félnek színészeink ? Eltekintve attól, hogy a Beöthy társasága, mely a debreceni, nyíregyházi és máramarosszigeti színházakban fog játszani, a jog és illetőség szempontjából vidéki társulat marad, amely a vidéki szinész-egyesület kötelékébe fog illeszkedni: ez a társaság — épen a fővárosi színházakkal való kapcsolatánál fogva csak jobb lehet. Beöthy nem fogja tűrni a nyegle, lelkiismeretlen iparos-színészeket azért, — mert olcsók. Beöthy az ambíciót értékelni, de jutalmazni is fogja, mert a fiatal tehetségeknek a fővárosi színpadokat nyitja meg. Tódulni fognak a jobb erők, az igazi tehetségek eme kilátás, a megnyíló tér felé. Beöthy nem fogja engedni, hogy egyesek megcsontosodjanak a színháznál. Beöthy nem fogja tűrni, hogy az előadásnál fejetlenség uralkodjék. Egyáltalán, én annak sok és nagy előnyeit látom, Balkán szláv államai és a balkáni háború. Irta és a Szabolcsvármegyei Bessenyei-Kör szabadliceumában 1913. január 23-án felolvasta: Dr. Pró'hle Vilmos. Október 17-én Szerbia üzent hadat Törökországnak, 18-án pedig Bulgária és Görögország hadüzenete is megérkezett a Portára. Ugyanezen a napon irták alá a tripoliszi háborút befejező olasz-törők békekötést Ouchyban. A török fővárosban már hetek óta óriási izgalom uralkodott: ugy a jeune-türkök, mint az úgynevezett entente-liberale pártja népgyüléseket rendeztek, hogy a háború mellett izgassanak. A népgyűlések után pedig zeneszóval, zászlókkal járta be a nép az utcákat, egyre hangosabban köretelve a kormánytól a háborúnak mennél erélyesebb megindítását. Meg is indult a háborús készülődés a legnagyobb sietséggel, de bizony a török rezervisták már egy kissé nvomottabb hangulatban búcsúztak családjuktól, mint például a bolgárok ; nem azért mint hogyha a török orrvérzést kapna, ha háborúba kell mennie, hanem azért, mert mindennél nyilvánvalób volt mindjárt a háború kitörésekor, hogy Törökország a nagyhatalmaktól félre hagyta magát vezetni s mialatt egyre jobban igyekezett békés szándékait kimutatni, alaposan, végzetesen elkésett. Mig a szerbek és bolgárok különösen igyekeztek a balkáni háborút a kereszténység ügyeként feltüntetni és nagyszabású egyházi szertartások közben indították harcba katonáikat, sőt Ferdinánd bolgár király egy kiáltványában egyenesen azt mondotta, hogy addig le nem teszi a kardoí, mig a kereszténység ősi ellenségét az utolsó szálig ki nem irtja Európa földjéről, addig a török szultán, ki aggkora és beteges volta miatt nem mehetett a harcmezőre, azzal búcsúzott katonáitól, hogy legyenek a háborúban is humánusok s a fegyvertelen békés lakosságot sehol ne háborgassák, mert az bün volna az emberiség ellen, bün Tőrökország becsülete és jó hírneve ellen. Montenegro a háború kitörésekor rendkívül serényen mozgott. A podgoricai főhadiszálláson maga Nikita király parancsnokolt s csak most gondolhatott igazán hálás szívvel az ő földi gondviselésére, Miklós cárra, aki nemrégiben nem kevesebb mint husz ágyúval ajándékozta meg, melyek között valóságos nehéz ostrom ágyú is akadt. Nikita cárnak hegyi tüzérsége is fényesen bevált s kemény legényei ugyancsak lelkesen és odaadóan törték magukat az ágyuk cipelésével. A nagy lelkesedésnek volt is eredménye. A montenegrói sereg hamarosan körülzárta és elfoglalta Berenát majd utána Sipcsik várát, melyet általában Tűzi kulcsának szokás tekinteni. Tuzit október hó 12-én kezdték ostromolni s a meglepett, gyengén felszerelt helyőrség már 14 én megadta magát. Ali bej ezredest, a tuzii török parancsnokot, Nikita barátságosan fogadta Podgoricában s miként a crnagorcok vitéz királyához illik, megdicsérte kemény, katonás magatartásáért s a felől is biztosította, hogy a tőrök hadifoglyok a montenegróiak részéről bajfársias elbánásban fognak részesülni. Ezt az ígéretet a montenegróiak egyéb iránt dicséretesen be ís váltották s a görögöknek meg a szerbeknek csak azt lehetne ajánlani, hogy e téren is igyekezzenek mennél többet tanulni Montenegrótól, melynek igazán marciális külsejű, elszánt.katonáí az egész háború alatt valóban tisztességesen, humánusan viselkedtek. Tűzi után hamarosan Skutari ostromára került a sor, mely város a Skutarii tó délkeleti sarkán az európai Törökországnak egyik legerősebb katonai pozíciója volt már jó idő óta. A skutarii tavon át óriási erőfeszítéssel indult meg az ostromhoz szükséges hadiszerek szállítása s a kemény munkából még a crnagorai asszonyok és leányok is kivették a maguk részét. Skutari alatt azonban megrekedt a montenegrói sereg. A törők helyőrség nem hogy megadná magát, még időről-időre kirohanásokat is intéz az ostromlók ellen, s bár november eleje óta majdnem minden héten érkezik egy kis híradás Getinjéből, hogy Skutari kapitulációja már csak napok kérdése, a város rendületlenül ál), sőt talán még a hetivásárokat is ugy megtartják, mint hajdanában, a béke idején, csak a vidéki albánok nem lovagolhatnak be adásvétel okából, meg egy kis újságot hallani a nagy világból. Hogy a montenegróiak milyen elszántsággal mentek bele az előttük szent háborúba, azt