Nyírvidék, 1913 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1913-02-06 / 11. szám

Nyíregyháza, 1913. február 6. Csütörtök XXXIV. évfolyam, 11. szánu A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik szerdán és szombaton este. Előfizetési fettételek: Egész évre 10 kor., Fél évre 5 kor., Negyed évre 2 korona 50 fillér. Egyes szám ára 10 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: KOSSUTH LAJOS-TÉR 10. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza.' Hirdetések árszabás szerint számittatnak. A nyilt-téri közlemények dija soronként 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fill., minden további szó 4 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit

. Vasúti kérdések. Nyíregyháza város gazdasági fellendülésének, fejlődésének korszaka attól az időtől kezdődik, amikor a város akkori vezetősége, — helyes gazdasági érzékkel — minden tőle telhető áldozatot meghozott azért, hogy a város az ország vasúti forgalmába belekapcsoltassék. Attól a naptól kezdve, hogy az első feldíszített vonat berobogott az ünneplő közönségtől népes nyíregyházi állomásra, az addig álmos, stagnáló, jellegzetesen falusias külsejű Nyíregyházát mintha kicserélték volna. Fellendült az ipar, a kereskedelem, intézményekkel lett gazdagabb a vá ros, utcái rendezettek, szebbek lettek, paloták nőttek az addigi viskók helyén s egyre több és több vidék tartotta kívánatosnak, hogy a gazdasági jelentőségre emelkedett Nyíregyházával vasúti összeköttetést nyerjen. Aki egy pillantást vet Magyarország vasúti térképére, az megállapíthatja, hogy Nyíregyháza — nyolc irányból öszszefutó vasúti vonalaival — egyike hazánk legnagyobb vasúti gócpontjainak. Világos jele ez annak, hogy városunk vezetősége nemcsak tudatában volt a vasút gazdasági jelentőségének, de minden kínálkozó, kedvező alkalmat ki is használt abból a célból, hogy Nyíregyháza vasúti forgalmát mennél nagyobbá, mennél élénkebbé tegye. Á vasúti forgalmunk fejlesztésére irányuló tevékenység azonban az eddigiekkel nem merült ki, mert még korántsem értük el azt a pontot, ahonnan, mint a fejlődés csúcspontjáról, a teljesen elvégzett, befejezett munka nyugodt öntudatával tekinthetnénk vissza. A vasúti forgalmunk fejlesztésére, növelésére, tökéletesebbé tételére irányuló tevékenységnek még bőségesen tág tere van. Ennek a tevékenységnek kettős irányúnak kell lennie: részint arra kell irányulnia, hogy uj vasúti vonalak létesítése utján uj és eddig elhanyagolt vidékek kapcsoltassanak bele városunk gazdasági forgalmába, részint pedig arra, hogy már meglevő vasúti összeköttetéseink a közlekedés sűrűbbé és gyorsabbá tétele utján céljuk szolgálatára alkalmasabbakká váljanak. Az első irányú tevékenység körébe tartozó teendőkről most szólni nem kívánunk. Erről a kérdésről számos, okos cikk látott napvilágot közelebbről is és éppen e lapok hasábjain. Cikkünkben csupán azokra a teendőkre kivánuunk röviden rámutatni, amelyeknek eszközlése, véghezvitele meglevő vasúti összeköttetéseink gyorsabbá, előnyösebbé, tehát jobbá tétele céljából okvetlenül szükséges. Köztudomásu tény, hogy Galíciával városunk és vidéke élénk kereskedelmi összeköttetést tart fenn. A debreceni kereskedelmi és iparkamara területének megosztása és Nyíregyháza székhellyel uj kereskedelmi és iparkamara létesítése érdekében megindított actió jogosultságának egyik legfontosabb, legdöntőbb jelentőségű indoka éppen az, hogy Szabolcsvármegyének, valamint az uj kamara területébe beosztani szándékolt másik három vármegyének a kereskedeleme — ellentétben a debreceni kamara kerületébe, körzetébe tartozó többi vármegyék és városok kereskedelmével — Galícia felé tendál. Galícia felé irányuló kereskedelmünk a Nyíregyháza—Csap— Ungvári — siankii vonalon bonyolódik le. Országos jelentőségű ez a vonal, mert egy egész nagy országrésznek közvetíti a forgalmát a külfölddel. Ez a nagyjelentőségű, nagyforgalmu, s stratégiailag is kiváló fontosságú vasúti vonal még ma sincsen elsőosztályu vasúti fővonallá átépítve, azon még ma is csak gyéren, a forgalom igényeit ki nem elégítő módon közlekednek a vonatok, gyorsvonatok pedig egyáltalán nem közlekednek. Régebb idő óta hallatszik ugyan, hogy ezt a vonalat — nem éppen ami országrészünk vitális érdekeit szolgálandó, hanem a hadügyi kormányzat sürgetésére elsőrangusitani fogják, minthogy azonban ezen a téren azóta semmi positiv intézkedés nem történt, a mi intéző köreinknek kell kezükbe venniök ezt az ügyet s nekik kell mindent elkövetniök: kérniök és — ha kérésük meghallgatásra nem talál — egy fejlődésképes és fejlődni akaró országrész nevében követelniök, hogy ez az oly A Balkán szláv almai és a balkáni háború. Irta és a Szabolcsvármegyei Bessenyei-Kör szabadliceumában 1913. január 23-án felolvasta: Dr. Prőhle Vilmos. A Törökország ellen szövetkezett négy királyság közül Görögországot Moravszky Ferenc kartársam már ismertette a helyről, reám pedig az a feladat vár ma este, hogy a három balkáni szláv királyság történelmi kialakulásáról, jelentőségéről s a mostan folyó háború inditó okairól és céljairól értekezzem. Kezdjük a dolgot mindjárt Montenegrón. Ezt a mindössze 9085 négyzetkilométernyi hegyes-völgyes kis királyságot, melyet szláv ajkú népe Crna-Gorának nevez, sohasem lehetett kulturországnak nevezni, őstörténetéről pedig úgyszólván alig tudunk valamit. A hunok nyomában szinte zajtalanul, feltűnés nélkül húzódó szláv áradat, mely a Krisztus utáni VI. évszázadban már a Balkáni félszigetnek egész éjszaki, szélesebb részét elöntötte, hamarosan elérte az Adria partját s a szerb törzs egy ága a mai Montenegrót is megszállotta s itt élt a sok helyütt zord, szakadékos hegyek között mint csendes, de edzett, SZÍVÓS pásztornép évszázadokon át, a szerb fejedelmek fennhatósága alatt. Az 1889 diki rigómezei csata után, melyben Lázár szerb király is életét veszté, a győzelmes I. Murád szultán pedig Kobilovics Milos szerb vitéz bosszújának lett áldozata, Montenegró népe évszázadokig hősisen küzdött füg» getlenségéért s azt ugy a törökök, mint a jj velencések támadásai ellen meg tudta védel' mezni a Baltics család uralma alatt. 1421-ben Crnojevics Iván lett a crnagor| eok fejedelme, aki a hires neves Iszkender | béggel, vagy. mint nálunk nevezni szokták Szkander béggel szövetkezve, tovább küzdött a félhold ellen, óriási t itartással, sok dicsőséggel. Egyik utóda, II. György, 1516 ban lemondott méltóságáról Bazilius metropolita javára és ettől fogva Montenegró valósággal theokratikus papi fejedelemséggé lett és mint ilyen is törhetetlen kitartással folytatta önvédelmi harcát. 1697-ben Petrovics-Nyegus Daniló püspökkel a mai dinasztia került Montenegró élére s a félhold ellen való harcok az uj vladikák, azaz püspökök alatt is szinte állandóan sikerrel folytak, mig végre 1855-ben, az akkori vladika megházasodott, felvette „a szabad Crnagora és Brda fejedelme és ura" címet s ezzel megalapította a világi fejedelemséget. 1860-ban Nikita lépett Montenegró trónjára, kétségtelenül erélyes, nagyratörő embér, aki 1861 és 62-ben, majd 1876-ban és 77-ben viselt szerencsés háborút a törökök ellen és Antivarit is elfoglalta. A berlini kongresszus elismerte Montenegró függetlenségét s az ezután következett aránylag nyugalmasabb időkben ugy az ország népe, mint a fejedelmi család állandóan é vezte Oroszország jóindulatu támogatását, mely odáig ment, hogy 1890-ben még Nikita palotáját is az oroszok tataroztatták és bővítették ki, ugy hogy nem csoda, hogy Nikita hálából az összes montenegrói iskolákban — számszerint 70 népiskolában — kötelezővé tette az orosz nyelv tanítását. Nikita, ki határozottan kemény katona, ravasz politikus és elismert szerb poéta, a családi politika terén is szerencsésen működött. Nem kevesebb mint két koronás főt, Viktor Emánuel olasz és Karagyorgyevics Petár szerb királyt, nevezhet vejének. Nem csoda tehát, ha legutóbbi uralkodói jubileuma alkalmával azzal tüntette ki országát és népét, hogy felvette a királyi címet, ami a hatalmas orosz cár hűséges politikai ügynökét kétségtelenül meg is illeti. Crnagora népe pedig csak hálával és bizalommal tekinthet tel kiváló uralkodójára, aki parányi országát, úgyszólván Európa középpontjává tudta tenni azáltal, hogy mit sem törődve tőszomszédjával. az Osztrák-Magyarmonarchiával, az orosz kétlejü sas messzire vetődő árnyékában tervezget, tesz és cselekszik lankadatlan kitartással. Nikitának királyi székhelye, Cetinye, ma már négyezernél több lakost számlál. Itt székelnek a követségek is, külön-külön kis palotákban, sőt van Cetinyének algimnáziuma s hozzá sz orosz cárné költségén fenntartott leánynevelő intézete. Daniló trónörökös palotája pedig valósággal elsőrangú nevezetessége ennek a kis ereszalji királyi fészeknek, mely nyugat felöl érkező látogatóinak már külsőleg