Nyírvidék, 1912 (33. évfolyam, 27-54. szám)

1912-10-13 / 41. szám

2 42-ik szám. JSÍYÍFJ/IDÉEL 1912. október 20. nincsen hatalma a halálnak! Hiszen azoknak szelleme, kiket az ármány, zsarnokság bitóra juttatott itt él közöttüuk, ma is lelkesedésre gyújtja a honfi lelkeket s ihlet, valahányszor gyöngül keblünkben a honszerelem. A honért önzetlen munkára, egyetértésre, szeretetre s a jövendőben való bizalomra ösztönöz. Ók azért haltak meg, hogy legyen ügy helye a magyarnak, hol elsírhassa honfi bánatát, hol erőt merítsen a küzdelemte nagy célokért, szent eszményért. Aiok a bitófák, melyeken ők elvérzettek nem gyalázatták, hanem, mint a Krisztus keresztje, mely előbb szintén botránkozásnak köve volt, az önzetlen, életet-vért áldozni kész és nem kiváló hazaszeretetnek őrök szimbólumai! . . . II. Az eszmét, az igazságot megölni nem lehet. Ez a szent meggyőződés legyen biztatónk a jövendő küzdelmeiben. Óh mert küzdés a magyar élete ma is; szegény hazánk ezer sebből vérzik, s csak fiainak tántoríthatatlan, igaz hűsége biztosíthatja jövendőjét. Ami erőt, tehetséget Isten adott, azt mind harcba kell vinnünk drága hazánkért, különben nincsen győzelem, elveszett a jövendő. Hogy a hazáért élni és halni megtanítsanak, ezért hozta az aradi 13 a nagy áldozatot. Azért, mert hitték, hogy megértve őket folytatni fogjuk a szent küzdelmet azzal a biztató, s a jövendőben vetett erős reménységgel, mely őket lelkesité ; ha kivész belőlünk a szebb /jövő reménye, ha meg nem őrizzük kegyelettel e nap fájdalmát, mint a nemzeti erő és becsület forrását, ugy önkezünkkel temetjük sirba önmagunkat. Bizó reménységgel föl nemzetem a küzdelemre ! Az igazságnak, az eszmének győzni kell! A cél szentsége a reménytelen munkát is édessé teszi s ugy is lesz vigasztalásunk, ha utolsó ' sóhajtásunk nem a boldogító reménység ölén fog elhalni. Amint az aradi 13 meghalt, de reménységük nem halt meg a bitón, ugy ami reménységünk sem fog megszégyenülni. Ha győzni akarunk, hinnünk kell rendíthetetlenül az igazság, a nemzeti szent hivatás jövendő diadalában. Szabadulnunk kell sok bűneinktől, melyek miatt annyit szenvedtünk már s nemes, fenkölt hazafiúi erények diszitsék a haza minden gyermekét. Lépjen végre valahára az egyenetlenkedés helyére az egyetértő testvéri szeretet, az önérdek helyébe önzetlenség, a hatalom vágy helyébe, hogy minél többet tegyünk e fekete s a szája körül valami gőgös, dacos, de azért mégis rokonszenves kifejezés ül. Kissé sértődötten emeltem fel fejem, mint aki nem szívesen fogadja a jelzőt s ő ezt észrevette. — Bántja talán, hogy fiatalnak neveztem, csak nem veszi kicsinylésnek ? — Nem, nem a saját személyemen érzem a sértést, hanem a Petrarcáén, hogy az én „fiatalságom" szükséges az élvezéséhez. — Ne értsen félre, csak egy rossz tulajdonság kerekedett felül bennem, melyet néha nem tudok kellő energiával fékezni. MÍDden emberrel szemben, kiben csak némi csiráját kezdem észlelni az idealizmusnak, önkéntes mentő-egyesületnek képzelem magam s mint ilyen, kötelességemnek tartom kijózanítani. Látja, én az előbb feltettem azt a kérdést, hogy tulajdonképen miért sietünk, minek? Hová? De most, hogy magával beszélek, már megkapom rá a választ. — Maga szereti Petrarcát, a szerelmes trobadourt, én szeretem Petrarcát, a művészi poétát. Maga csodálja benne az eszményt, én csodálóm benne az embert. Azt hiszem, igy elég karaszterisztikus vonásokkal vázoltam eltérő egyéniségünket. Tehát a maga fiatal lelkének, aki még tud rajongani egy eszményért, van oka, célja, hogy miért siessen egy rózsaszín, tavaszi ködbe. De én bennem ismét felülkerekedik ezen emiitett önkéntes misszió, ki akarom józanítani magát, — a fiatalt, — az életkezdőt, — a nőt, minden cifra szivárványálomból, hogy meglássa a rideg, szürke valót. hazáért. Az legyen közöttünk a legjobb hazafi, aki legtöbb kötelességet teljesít. A szabadságban álljunk meg szivünk utolsó dobbanásáig. Az élet, mint a hazáért való munkálás első föltétele, addig legyen csak becses előttünk, mig e honnak szabadsága van s ha az veszélyben forog, ne sajnáljuk áldozatul dobni az életet. A honfi őröm és meglátogatás napjaiban egyaránt teljesítsük honfiúi kötelezettségeinket, ápolva az élet minden fázisában, családi és társadalmi életünkben a jó erkölcsöket, a szabadságszeretet, mely nem abban nyilvánuljon, hogy minnél többet várjunk a hazától, hanem hogy a magunk érdekét alárendelve a legfőbb érdeknek, a haza üdvének minél többet adjunk a hazának. Ne sajnáljuk életerőnket emészteni a haza szolgálatában, munkás életünk legszebb jutalma lesz, 'ha a hálás utódok áldva fogják emlegetni apáik nevét. Neveljük lelkünkben az Istenben vetett hitet, mely kötelességeink hűséges teljesítésére, a honfiszerelem tüzénsk lobogó lángraszitására a feltett szent örökségek megőrzésére, fenkölt eszményekért lelkesedésre nyújt erőt s kölcsönöz kitartást s táplálja a honfi reményeket. A lelket meg nem ölhetik! Az igazságnak győznie kell! Még jönni kell, még jönni fog egy jobb kor, mely után buzgó imádság epedez százezrek ajakán! Adjad Istenünk, hogy végre valahára boldogabb kor köszőntsön e hazára, vagy ha ugy rendelted, hogy tovább is küzdés, szenvedés legyen osztályrészünk, hogy a haza szó alatt mi ne szabadságot és boldogságot, hanem szolgaságot és fájdalmat értsünk; adj erőt a küzdelemre ! Add hogy büszkeséggel tekintsünk a múltba, erőt merítve belőle, használjuk fel a jelent nemes munkára s a hős 13-tól tanult önfeláldozó,' lángoló hazaszeretettel telitett lélekkel igyekezzünk munkálni, biztosítani a jövendőt. Igy megnyugtat az élet, megdicsőít a halál, — szabadok leszünk. Amen. Orgonahangverseny az evang. templomban. Amikor Paulik János lelkész ur ez év elején, január 6-án az első orgonahangversenyt rendezte az evangelikus templomban, a hála és elismerés hangjával adóztunk a lelkész urnák, aki időt és fáradtságot nem kiméivé, heteken át buzgólkodott a siker érdekében. Ugyanezen hála és elismerés hangján kell megemlékeznünk most is róla, hogy az ő lelkes odaadása és kiváló szakértelme eredményéül ismét részünk volt ritka művészi élvezetben, melyet az elmúlt Mert a kijózanodás, aminek előbb-utóbb el kell érkezni s amin minden ember keresztül megy, jobb ha korábban történik, mint később. Látja én elővettem magamnak, hogy a gyermekemet az élet számára nevelem. Kiölök belőle minden idealizmust, megdöntők benne minden eszmény iránti hitet és amint a véres, nagy háborúba készülő katonák élesítik fegyvereiket, ugy igyekszem benne kiélesiteni sok elméleti fegyvert, az élet rosszaságaival szemben. Akarom, hogy a fiam önző legyen, számitó és ravasz. Mert hiába, sok az ellenség és csak hasonló éles fegyverekkel győzünk. — Ne tegye azt, szóltam. — Az ilyen rügyező gyermeki sziv tele van még hittel, bizalommal az élet iránt és azt hiszem, hóhéri munkával vetekedik ezt kiölni belőle. Rousseau mondja, hogy: minden jó, mi az anyatermészet műhelyéből kikerül s minden elfajul az ember kezei kőzött. Idővel ugy is durvává edződik a legfinomabb lélek is, embertársaink gondoskodnak eme krízis eljöveteléről. Azért hagyja meg a gyermeknek azt a kis időt, hadd gyönyörködjön az életben addig, mig öntudatára nem ébred emberi mivoltának. — Persze, magából a nő beszél, nem is igyekszem meggyőzni, ugy is hiába való volna. Maguk lányok az illúziót életszükségletnek tartják. Égy-egy szeszélyes, furcsa ábrándon elédeleg a lelke a nyárs polgárleánynak és a mágnás kisasszonynak egyaránt. És nem is fognak ebből emancipálódni soha, mig a nő, nő marad. Ismerek szigorú arcú professzor kisasszovasárnap az evangelikus templomban az orgonazeneirodalom legkiválóbb termekeinek megszólaltatása nyújtott Wendel Hammerstidt János orgonaművész, a debreczeni zenede tanára es Szönyey Ilona a debreczeni zenede énektanárnője működtek közre ezen a hangversenyen szebbnél-szebb orgona compositiókkal, szebbnélszebb énekszámokkal. Hammerstedt János igazi nagy művész, kinek pazar hangszerelése, az ezernyi csodás hangszín, amit a regiszterek mesteri beillesztésével csal ki a pompás orgonából, a legkényesebb művészi kívánalmakat felülmúlja. Játéka nemcsak az orgonamüvészet legmagasabb fokát, de a legnagyobb muzsikalitást, az egyetemes zenei tudást és zeneköltői talentumot is bizonyítja. Nem tudjuk, műsorának melyik darabját dicsérjük, hisz egyik szebb volt a másiknál, de különösen tetszett Beethoven „D-moll Largo", Bach: ,D-moll Toccata és Fuga" orgonahangversenye és Liszt .Vigasza." Szönyey Ilona énektalentumáról sem nyilatkozhatunk; másként, mint az elismerés és dicséret hangján. Aki olyan biztos hangjának művészi kezelésében és olyan fényesen tudja érvényesíteni genialitását a legnehezebb énekdarabok dacára is; az ellen a kritika nem meri szavát felemelni. Különösen tetszett Hillcr „Imá'-ja és Kiebs ,Miatyánk"-ja. S habár a hallgatók száma távolról sem közelítette meg az első orgonahangverseny közönségének számát : a jelenvoltak a legnagyobb megelégedés és hála érzetével távoztak az Ur templomából, ahol olyan páratlan s városunkban eddigele csak kevéssé ismert művészi élvezetben volt részük. XtfyUt levél Tekintetes dr. Wilt György kir. tanfelügyelő úrhoz Nyíregyházán. Méltóztatik rá emlékezni, hogy folyó hó hetedikén a nyírbátori polgári leányiskola választó iskolaszéki gyűlésében Tanfelügyelő urnák azon kijelentése után, hogy egyik pályázót Bodó Józsefet a pályázatból ki kell zárni azért, mert oklevelét pályázati kérvényéhez nem csatolta, hanem ezt egy hiteles alakban kiállított bizonyítvánnyal helyettesitette, melyben el van mondva, hogy az illető oklevelét itt és itt, ekkor és ekkor megszerezte, — én a következő nyilatkozatot tettem: „Igazságtalan dolognak tarnyokat, kik ha leteszik a filozófiai munkákat, rejtett helyekre bújnak el, hol lopva olvassák a bakfis-regényeket, melyeknek rendszerint banális vége a boldog házasság; nem doktorátus, se nem egyetemi katedra, melynek elérését látszólag annyira ambicionálják. DJ hát ez talán igy is van rendén. Az igazi nőnek a szivével kell gondolkozni, nem az eszével, a nőnek nem kell akarni tudni, csak szeretni és nem kell erélyesnek lenni, csak elnézőnek. Ha ezekkel a tulajdonságokkal rendelkezik, akkor — tökéletes ; isteni és emberi! Elhallgatott, sápadt arcát valami különös pir vonta be, azután ismét beszélni kezdett, csendesen, vontatottan. — Nekem is volt ám egy asszonyom, selymes hajú, bársonyos bőrű teremtés. A szemei mélyek voltak és villogók, az ajka keskeny és karminpiros. Ha nevetett, elővillantak erős, fehér fogai s ő ezt tudta és ha csak tehstte, mindig nevetett. Nevetett, ha szeretettel vettem körül, nevetett, ha néha szavakkal bántalmaztam s nevetett akkor is, mikor ott hagyva engem és kis fiamat, valami orosz gróffal más világrészbe vitorlázott. S most ugyancsak kedvére kineveti magát, ugy hallottam, valami külvárosi színházban pénzért, esténkint a csőcseléknek. — Eh, de minek is beszélek róla, hát nevessünk rajta, ha igazán olyan mulatságos az élet, nem kell tragédiát csinálni a komédiából. Elhúzta a száját s most vettem észre, hogy ez a keserű, gúnyos mosoly gyakori ismétlése rajzolhatta neki azt a különös vonást a szája kórul. m '11 1' J. nyakkendők, cipők, keztyük, uti bőröndök, WBF — _ wm* rr TWBI talaj M, —• Herpay Ernő