Nyírvidék, 1912 (33. évfolyam, 27-54. szám)
1912-10-06 / 40. szám
4 42-ik szám. JSÍ YÍFJ/ IDÉEL 1912. október 20. Ily fényes pálya futás után csoda-e, ha a nemzeti kegyelet párját ritkító gyászpompával hozza haza a nagy halott hamvait, hogy valóra ne váljék az a jóslata, melyet születése 80-ik évfordulóján Szabolcsvármegye közönségének üdvözlő iratára adott gyönyörű válaszában eként fejezett ki: „Még csak annyi hasznára sem lehetek a magyar hazának, hogy lelkem testi hüvelyének szetmálandó porai csak egy fűszálnak adjanak élettáplálékot Magyarországon, mert messze a hazától idegen földbe vegyülendek." €soda-e, ha a nemzet minden gyászpompánál nagyobb fájdalma jeléül egy érzelemmel borul le nagyja ravatalánál, mint ahogy ő az áldozatkészség egyértelmű megnyilatkozásakor a 200 ezer katona megajánlása után a képviselőház ülésén a nemzett nagysága előtt leborult? Csoda-e, ha az akkor uralmon levő politikai párt szónoka kifejezte a koporsójánál, hugy a Kossuth Lajos iránti kegyelet s a királyhoz való hűség magyar felfogás szerint iker testvérek, hisz Mária Terézia trónra léptekor a trón megmentésére azok a kardok repültek ki hüvelyükből, melynek pengéjén ott ragyogott még a kuruc háborúk büszke jelszava, „a szabadságért" s hogy senki se bizhatnék meg egy oly nemzet lelkületében, amely el tudná tagadni igaz fájdalmát, elfelejteni háláját az iránt, akinek tartozik vele ? Csoda-e, ha a magyar nép mélyen szivébe zárja annak emlékét, aki soha, egy pillanatra se hagyta el a magyar szabadság és függetlenség őrállomását? Csoda-e, ha a magyar nép milliói azok, akik belül vannak az alkotmány sáncain s azok, akik az ő szelleme nyomán oda jutni törekednek, oda jutni fognak, soha se feledkeznek meg Kossuth Lajosról, aki ő róluk se feledkezett meg soha? Ez az emlékmű, melyet Szabolcsvármegye és Nyíregyháza város közönségének soha ki nem alvó kegyelete s elenyészhetetleri halaérzete emelt s művészi ihlet alkotott: nem arra hivatott, hogy Kossuth Lajost emlékünkben tartsa, de önmegbecsülésünk tanújele s az ő nagy alakja iránt érzett csodálatunk s hervadhatatlan érdemei előtt való meghajlásunk látható kifejezője. Kossuth Lajos emlékének mások alkotta külső jelekre szüksége nincs. Maradandó alkotásaival a nemzet életében örök nyomot hagyó cselekedeteivel s tündöklő jellemének a messze jövőbe példát mutató fényes erkölcsi tulajdonságaival ő maga emelt magának olyan emléket, melyhez foghatót még nem alkotott emberi kéz. Állithatunk Kossuth Lajosnak bármily magas emlékoszlopot, az ő nagyságához nem érünk fel vele. Iránta való hálánkat és kegyeletünket Ha Warren tábornok képét szemlélem, (a teremben ki volt függesztve) ki 1775. junius 17-én vérét ontotta a szabadságért s 5 évig volt nagymester, elmondhatom, hogy ilyen katonákkal a csatatéren s olyan bölccsel a tanácsban, mint Fraklin Benjámin, ki „Erepuit coelo fűimen sceptrumque tyrannis* (kiragadta az égből a villámot s a zsarnokok kezéből a jogart), biztosíttatott a mi szabadságunk az isteni gondviselés vezérlő oltalma alatt, mely az igaz ügyet sohasem hagyja elveszni. Mivel e felsorolt jeleseink mind szabadkőművesek voltak, amire mi büszkék is vagyunk, ez azt igazolja, hogy a szabadkőmüv3sség és szabadság szépen megférnek egymás mellett s testvériesen dolgozhatnak együtt. A franciák azt hiszik, hogy ők találták fel a teslvériség, szabadság és egyenlőség eszméit. Meg volt az már régen a szabadkőmüvesi intézményben s még pedig oly betűkkel irva fel, amelyeket egy jakobinus sem törölhet ki. Nálunk is üldöztetett a szabadkőművesség, még pedig e teremben — a Janenil Halban — Bunkerhill szomszédságában; de csak addig tartott a máglya lángja, mig a fa hamuvá égett. S csak arra szolgált, hogy tisztítsa a levegőt. Üdvözlöm újból a jeles testvért s ezzel bemutatom a többi testvéreknek! Kossuth Lajos testvér válasza a következő volt: Nagyérdemű Nagymester! Szeretett testvérek ! Nem találok szavakat érzelmeim kifejezésére, ön és a lánc iránt, azon szívességükért, nem igy tanusitjuk, emlékét nem igy becsüljük meg a legméltóbban. Mi törpe ünneplők, nagy ünnepeltünkhöz csak akkor leszünk méltók, ha nemcsak külső jellel, nemcsak-szóval, de az ő szelleme és erkölcse szerint való érzéssel, gondolkozással s mindenek felett cselekedettel áldozzunk azon az elpusztíthatatlan oltáron, amelyet Kossuth Lajosnak emelt a nemzet kegyelete. Áldozásunk csak igy lesz istennek tetsző, a nemzetre üdvös és áldásos s hálás kegyeletünk virága csak igy fog a hazának gyümölcsöt teremni. Legyen emlékezésünk Kossuth Lajosra a haza javát egyetértéssel előmozdítani törekvő közszellem s abból fakadó termékeny munkálkodás forrása mindenkor!" A dalegylet énekelt imát, mire dr. Vietórisz József tanár szavalta el, az ő magával ragadó hevével, óriási hatást keltve következő gyönyörű költeményét : Kossuth szava. Megvirradt-e már, hogy én is áldjam Azt a rég várt fölkelő napot, Mely síromban is betölti vágyam, Melynél szebbet nem kívánhatok ? ! Arra hivtok-é, hogy széttekintsek Büszkeségnek lángsugárival, Mert lehulltak már a rabbilincsek, És jogos a győzelmi dal ?! 0 ha nem csak röpke fény, amit hoz E dieső nap, vigaszul nekem: Hadd boruljak újra lábaidhoz Nagy, hatalmas, boldog nemzetem ! Férfi lettél, — önfeláldozásod Elbeszélni minden szó kevés ; Újra érzed régi hivatásod . . . Milyen álom, s ah, mily ébredés ! Vagy nem álom, hogy szabad hazában Küzd e nemzet, s nem feledte el, Hogy jövője istenigazában Az lehet csak, amit érdemel ?! Es ha sorsát már kezébe vette, Tudja-é, hogy szent örökbe lép, S nap ragyogjon, zúgjon vész felette : Addig nagy, mig méltó rá a nép ? ! Az se álom, hogy testvériségben El e honnak minden hű fia, S érzi, hogy jogot tiporni szégyen, Mert ha igy tesz, *1 kell buknia ?! És ha már az ősi függetlenség Sziklájára alkotmányt teremt : Tudja-é, hogy minden nemzetfenség Addig ép, mig alkotmánya szent ?! hogy engemet ez ősrégi páholyba meghívtak s oly nagy kitüntetéssel fogadtak. Gyermekkorom óta érzelmeimnél s vallásos természetemnél fogva, mindig arra törekedtem, hogy keressem az igazságot s ha megláttam, kövessem teljes hittel egész életemen keresztül. Az isteni gondviselés rendelése szerint ezen az uton haladtam. Az a testvéri szeretet s jó indulat, mely irányomban a szabadkőművesség részéről nyilvánult, alkalmat nyújtott nekem is arra, hogy e társaságnak, melyet az emberiség legmagasztosabb elvei s a történelemben híres nevek még magasztosabbá lettek, tagja lehessek. Imádott eszmék! Őrök emlékezetre méltók! Igen, mert a szabadkőművesség elvei nincsenek ellentétben a szabadság és humanizmus elveivel; sőt véleményem szerint oda irányulnak, hogy az egyetemes emberiség jólétét előmozdítsák és megszilárdítsák, mint a nagymester testvér is előadta a nekünk ma estve tartott ékes beszédében. 300 évig uralkodott a Habsburgház felettünk szabad választásunkból, de a szabadkőmüvesi intézmény csak II. József alatt virágzott, azután elaltattatott. Mikor én kevés ideig kormányzó voltam, a nehéz körülmények nem engedték a szabadkőművesség pártolását. A/után jöttek a szomorú idők s most alig hiszem, hogy a 3 páholynál több legyen az egész országban (Az 1852-ik év értendő). Nagyérdemű nagymester testvér! Jól tuS nem való-e, — jaj nekünk, hogy úgy van, — Hős apáknak törpe sarja kel, És emésztő testvérháborúban Annyi drága kincsünk vérzik el ?! Félreállnak, vagy kivándorolnak Kéznek-észnek munkás ezrei ; Arra sem lesz már erőnk maholnap, Hogy munkánkhoz tudjunk kezdeni ! Azt se lássam, mily komor sötétség Fojtogatja a rablelkeket, S mennyi érdek nyújtja szenvedését, Hogy mozdulni sem tud a beteg ? O csak egyszer jusson öntudatra, És önérzet hivja talpra őt: Vért se ontson, mégis megmutatja, Hogy kicsinyből óriásra nőtt ! Akkor lesz inajd megdicsőülésem, Hogyha végig vívtad e tusát, S győzve minden gyáva csüggedésen, Hallom a népfelség himnuszát ! Még az ércben is megérzi lelkem, Megmaradt-e régi istened, Áldva-sujtva őrködvén szünetlen, Mint az élő lelkiismeret! Hol van, aki most is elmaradna ? Hol Aan, aki kételkedni mer? Nézz előre, ismerj tenmagadra, S küzdj jogodnak ^•'•nségivel! Munkádat ha bölcsesaBezérli, Elvégezni lesz elég érád ; És ha szépség dísze is kiséri: Bizton állhatsz a világ előtt! ! Mikecz Dezső alispán ezután a szobor bizottság nevében, a következő beszed kíséreteben adta át a szobrot Nyíregyháza város közönségének, illetőleg annak képviseletében Majerszky Béla kir. tanácsos polgármesternek : „A szobor bizottság, melyre az a feladat ruháztatott, hogy ez emlékmű felállítását teljesítse, megbízatásának megfelelt. Itt áll előttünk az emlékszobor, a legújabb oltár, melyet a hazafiság szent lángjának emeltünk. Rajtatok most a sor, Szabolcsvármegye es Nyíregyháza város népe, hogy ez oltáron a tiszta, szent láng soha ki ne aludjon! Nyíregyháza város hazafias lakosságának és ennek kép • viseletében a város polgármesterének adom en tehát át e szobormüvet, kérve, hogy gondozzátok azt féltő szeretettel, fiúi tisztelettel s őrizzétek azt meg utódaink számára időtlen időkig." dom, hogy politikai kérdéseket ide behozni nem lehet, mert alapelveink a testvéri szeretet, segélynyújtás és igazságosság; de mégis az én eltiport, elnyomott nemzetem szomorú sorsa megfontolást igényel s visszhangra kell találnia minden szívben. Mert ha az embernek joga lenne elnyomni embertársát, akkor a szabadkőművesség megszűnnék létezni. A mi egész természetünk függetlenségre törekszik, független kíván lenni. Jóllehet, a mi intézményünkben van némi titokzatosság, de én ugy tartom, hogy a minisztériumok csak azoknak kötik le az értelmét, akik nem értik meg őket. És én, amióta szabad kőművessé lettem, még sokkal erősebben érzem kötelességemet hazám iránt, mert most ujabb testvéri kötelék kötelez erre. A hazafiság nemcsak a szabadkőmüvesi kötelesség teljesítésében áll, az önök szabadságharcában is nemcsak profán emberek, hanem a szabadkőművesek is harcoltak a függetlenségért, mint Washington, Warren stb. Szerencsémnek tartom., hogy szabadkőműves vagyok s lelkem mélyéből köszönöm, hogy ma este e nemes intézmény magasztos elveiből oktatást nyertem, amelynek lobogójára: a szabadság és azabad jogok eszméi vannak irva. Én tehát csak a kötelességemet és banső ösztönöm sugalatát követtem, midőn e testvériség tagja lettem. A nagymester testvér mondá, hogy a szabadkőművesség soha se virágzott a despotizmus hazÍjában. A történelem, az élet mestere azt tanítja, hogy a polgári szabadság alapkövének egy oly tökéletes intézményen kell Tara Un irat,
