Nyírvidék, 1911 (32. évfolyam, 27-53. szám)

1911-08-20 / 34. szám

ffyiregyháza, 1911. XXXII. évfolyam, 34. szám. vasárnap, augusztus 20. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. ZiSflzetísi leltételek: Egész évre 8 kor., Fél évre 4 kor., Negyed évre 2 kor., Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: YÁROSHAZ-TSH 6. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. A nyilt-téri közlemények dija soronként 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fill., minden további szó 4 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. A 20-dik században! „ Ne tégy rosszat senkivel!" Ha cselekvőleg nem is, de mint figyelő tanító-munkás résztveszek azokban a nagy mozgalmakban, melyek a magyar társadalom 'lüktető erejét, a magyar tanítóságot hivatva vannak egy testté és egy lélekké egyesíteni. Ez az egyesítés halad is szépen előre és mi talán a jobbak, gondos kezekkel ápoljuk is annak hajtásait, virágait és megelégedéssel akarjuk leszedni áldást hozó gyümölcseit. Ez a törekvés sikerülne is, ha néha-néha, — mint a sáska a vetésben, mint a szú az egészséges fában, ne okozna bennünk kárt az orozva járó ellenség, mely konkolyt hint a tiszta vetés közé. A „Viribus unitis" jelszavát, mint erkölcsi elvet gyakran hangoztatjuk, de még ma, a 20 dik században sem tudjuk annak súlyát kellőleg mérlegelni. Akadnak a magyar tanitók közt sokan, kik a jelszavakkal játszanak és dobálódznak, de ha kedvük változik és alkalmuk nyílik, szívesen sütkéreznek a papok szoknyája körül abban a hitben, hogy sorsuk anyagi és szellemi előhaladásuk ebben a kellemes helyzetben javukra fordul. De sajnos, nem veszik észre, hogy ezáltal mily sokat ártanak a tanitó közügyeinek, tanitótársaiknak s általában a mi anyagi és szellemi előhaladásunknak. A történetből tudjuk, hogy a tanitók anyagi és erk

ölcsi boldogulásának kezdettől végig a papok álltak útjában. Lássuk csak! Nem is oly régi dolog, hogy némely orgonista és tanítómester, köteles volt némely napokon és alkkimi esetekben a parochiára kézcsókra feljárni és a nyakábavarrt szekrestyés és harángozói tisztségeket is elvégezni. Ha a papja ugy kívánta a jóakaró principálisának, lelkipásztorának saruit és reverendáját is tisztította. Egy kissé szemérmetlen követelés ez, de ugy volt! Ezen felhozott példákból levonhatjuk azt a tanulságot, hogy azok, kik a tanítói hivatást oly kevésre becsülték és oly mélyen megalázták és ma is a 20 dik században a magyar tanitók nagy részére reánehezednek, azok tanitótestvéreinknek semmiképen sem lehetnek tisztelői, jóakarói és pártfogói. Remegve gondolok a szabad tanítóegyesületekre és minden felekezettől ment áldásos intézményeinkre, melyek a magyar tanítóság útját egy szebb jövő felé mindnyájunk közmegelégedésére egyengetik. Ne akadjon köztünk tehát egy se, ki ily vérünkkel és izzadságunkkal felépült alkotást aláaknázni merészelne. Mert akkor jaj nekünk és jaj áldásos intézményeinknek ! Jaj a jól befolyásolt és bilincsbevert pártnak! Elég legyen tehát az ámításból meg fejsimogatásból, mert abból legfeljebb egyeseknek, csúszó-mászóknak lehet némi önző előnyük, de a tömegnek csak sokáig tartó siralma és örökös remény, avagy reménytelensége. Fájdalmamban nem tudok mit csinálni, midőn azt látom, hogy Budapesten akad a magyar tanitók közt egy párt, mely Péterffy Sándor alkotását „az Eötvösalapot" felrobbantani akarja. Évi közgyűlés előtt, korteskedés céljából kiadta azt a jelszót, hogy „Mentsük meg az Eötvösalapot" ! Mit akarnak azok menteni? Talán Péterffy Sándor az Eötvös-alapot reájuk testálta? Ne ugy értelmezd kedves olvasó, hanem ugy, hogy ennek a pártnak vidéki testőrsége meghallja a jelszót és siessen a párt romboló munkájához szavazatát leadni. Évek óta folyik ez a nemtelen készülődés, de az Eötvös-alapnak kisajátítását ez évre hagyta. Mit jelent ez Uraim! Talán a 20-dik századnak megtisztulását?! Korántsem. Ez egy középkori sötét áramlat, mely lomha testével terjeszkedni akar, s már-már a magyar tanitók nyakán ül. Ez csak egy példa a sokból, mit őszinteséggel, de nem megnyugvással kell konstatálnom. — A többire is kerül sor, mikre alkalomadtán bátor leszek reámutatni. Ennek a hangadó pártnak törekvése odairányul, hogy a tanitók országos Eötvös-alap jótékonyságát ezentúl ne az egyetemes humanitás, de felekezeti szempontok szerint kezeljék. Kezelje, irányítsa és vezesse az a párt, mely a jelszót kiadta abból a szempontból, hogy sajátos céljai szerint e

lbánjon az alap önzetlan, Áhasvéros. Ahasvéros, az „Örökké Bolygó" bolyongásának 1863 -ik évében betért Litl Bellbe, az angol Welsz tartománybeli városkába is. Már 150 éve, hogy nem látta a gjönyörü fekvésű várost, melynek nagy része akkoron még nyomorúságos viskókból állott. Es ma ? Minden bánata mellett is meglepte a nagyszerű fejlődés. A szabályosan, szép sorjában épített erős földszintes házak. Gyönyörű terek, csín, tisztaság, rend mindenfelé. A fáradt arcú különös idegen házról-házra kilincselt s közben betért Jónának a házába is. Jóna dus vagyont örökölt a szülőitől s ennélfogva megtehette, hogy szenvedélyeinek, a philosophiának és a kertészkedésnek élt. Azonfelül nagyon szerette a családját is. Fölgyürt ingujakkal ült az asztalnál, mert csak egy félórával ezelőtt jött be gyönyörű kertjéből, ahol a délutánt gyümölcsfák nyesésével töltötte. Tulajdonképpen az volt a célja, mikor leült, hogy egy kicsit pihenjen. De nem pihent most sem, hanem erősen elmélyedve, az előtte fekvő nyitott könyvnek a „Mahabaiáta" egyik fejezetének azon a részén gondolkozott, a mikor Dumitra király elvakittatva, a kockajáték iránli szenvedélyetői, még meglévő utolsó legdrágább kincsét szépséges, üde leányát tette a forgandó kockára s ellenfele a fiatal „Mitra" pokoli szerencsével játszott s elnyerte az öreg Dumitra utolsó kincsét is. Eddig még csak rendben lett volna a dolog a Jóna eszejárása szerint is, hanem a mikor a szomorú arcú Dumitra elővezette a leányát és értesére adta, hogy ezután az égben lakozó Isteneken kivül egyedül Mitra rendelkezik a sorsa felett, a leány keserves sirásra fakadt. Átkulcsolta a fiatal Mitra térdeit és a fiatal ember rég sirban porladozó édes anyja s kedvesei emlékére kérte: legyen irgalmas hozzá, mert ő már régen mást szeret. Fiatal szívének minden vágyódásával szereti atyja egyik palota tisztjét: Szejhálebet. De Mitra, a kit kora gyermekségétől fogva önmagukat sanyargató szent életű papok oktattak a nemesnek, a jónak követésére s a ki dacára 28. évének, már ezideig 167 templomot építtetett a „Trimurti" tiszteletére — könyörtelen maradt s a leánynak meg kellett magát adnia. Jóna dühösen csapott a könyvre és roppant ingerült lett, Az Istenért ! Már hogyan is lehet valaki, akit csecsszopó korától fogva szent életű nagy papok vettek körül s a kiktől sohasem hallott mást, mint hogy teljék gyönyörűsége a nemes, jó dolgok művelésében — ilyen irgalmatlan szivű, ilyen embertelen ilyen kegyetlen. No hát van igazság a földön ? Ezen való töprengésében Jóna észre sem vette, hogy valaki lépett a szobába. Áhasvéros pedig, a sötét tekintetű idegen látta, hogy a ház ura rettenetesen elmerült gondolataiban azért nem merte őt háborgatni. Hanem tiszteletteljesen megállt s alázatosan várta, hogy észrevegyék és megszólítsák. A lemenő nap sugarai berilágitottak az ablakon s a szemközti falra óriás fénykört rajzoltak. Erre a megvilágított részre ráesett az idegen árnyéka. És Jóna, aki nem látta meg a fénykört, észre velte a benne lévő sötét árnyékot. Felocsúdott merengéséből s meglepődve nézett a különös idegenre. A békesség üssön tanyát Uram a hajlékod • ban — kezdte az idegen különös bágyadt hangon. Bocsásd meg, hogy igy megleptelek, de előbb nem akartalak háborgatni gondolataidban. Szegény, szerencsétlen utas vagyok ! Jó Uram, alázattal kérlek, segíts meg valamivel engem! És Jóna, mindennek dacára nem szólt semmit. Jól végig nézte a különös, magas utast. Még soha életében nem látott ilyen fáradt arcot. A ruhája egy kicsit kopottas volt, de szerfelett tiszta. Jónát meglepte ez a tisztaság és az a szelid, alázatos hang. ő már megszokta, hogy a kéregetők rongyos ruhában járnak és a pálinkától büzlenek. Még egyszer az idegen arcába nézett s azután megszólalt: Utána fogok nézni, hogy mivel segíthetnélek a minek te is hasznát vennéd. Azonban ülj le egy kicsit Idegen és pihend ki magadat. Amint az arcodról látom, nagyon fáradt lehetsz. A sötét idegen szemei egészen kimeredtek s a szája mozgott. Ugy látszik valamit akart kérdezni, de még sem merte. Csak állt tovább egy helyben, mert azt hitte, hogy nem jól hallott. A mikor azonban Jóna megismételt előbbi szavait, nem is leült, hanem leroskadt e