Nyírvidék, 1911 (32. évfolyam, 27-53. szám)

1911-08-06 / 32. szám

Nyíregyháza, 1911. XXXil. éYioiyam, m. szám. íiisaruap, au&uaMua u. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. CiSflzetési feltételek: Egész évre 8 kor., Fél évre 4 kor., Negyed évre 2 kor., Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: YÁHOSHÁ2-TÖR 6. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. A nyilt-téri közlemények dija soronként 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fill., minden további szó 4 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. Viribus unitis! Á világtörténelem bizonysága szerint ugy a nemzeteknek és országoknak, valamint azok tagjainak erejét, hatalmát kétségbevonhatatlanul mindig az egymásért való munkálkodás tette állandóvá s a századok megtanítják a küzdő embert, hogy magunkra hagyatva vagy i'ppen egymás ellen harcolva a pusztulás, a végromlás s a rut visszavonás ördöge meddó'vé teszi minden törekvéseinket, fáradozásainkat, Tudva ezt, nem szükséges ez alkalommal bővebben fejtegetni annak igazságát, hogy egyesülésben rejlik az erő. S mi néha-néha ugy el tudjuk gondolni ennek mindeneket átható áldásos termékenységét, hogy csendes magányunkban nagyon sokszor feltámad lelkünkben a tennivágyás hatalmas ösztöne s ugy érezzük, hogy többé nem aluszszuk a tétlenség álmát, /hanem kezünkben a jog és igazság fegyverével bátran, tántoríthatatlanul vívjuk meg azt a nagy harcot, mely meggyőzze ugy az egyeseket, mint a társadalom minden rétegét, hogy kéz, kezet fogva a folytonos jóra törekvő, nagy munkásságot kifejtő akaraterő teljes igénybevételével megvalósíthassuk az egységes magyar nemzet eszméjét s a minden téren való önállóságát, függetlenségét. Mindenki tudja, hogy az alap szilárdsága lehet egy szép, hatalmas épület erőssége s az alapvető munkások értelmessége, tudása már előre is biztosítja a ház tulajdonosát, hogy lakóhelye bátran ellenáll az idő különböző viszontagságainak, a vihar romboló erejének. A magyar nemzeti kultura alapvetői az idők hosszú soraiban tagadhatatlanul oly munkásságot fejtettek ki, melynek biztossága nyomot hagyott szellemi életünk minden változásaiban. Pedig mennyit kellett és kell tűrniök. Mennyi fájdalmas sóhaj száll fel az égbe, amidőn nem képesek családjuk számára a létfenntartáshoz legszükségesebb dolgokat sem előteremteni Ne áltassuk magunkat, ne szépítgessünk! Mostoha fiak a nemzet napszámosai! S hogy mégis élnek s lelkese désük nem csökken, keressük azt az egész valójukat átható ama szent gondolat megtestesülésében, hogy a hű vitéznek átlőtt szívvel utolsó lehelletéig is kezében kell tartani a kultura hófehértisztaságu zászlaját,, melynek győzelemre juthatása ott ég a lelkekben s vezércsillaga minden nemes munkálkodásnak. Sajnos és végtelenül fájó, hogy Magyarország közigazgatási vasutján legutolsó helyen a közoktatásügy kocsija döcög. És helyes, célirányos dolog-é az, hogy éppen a tanügy emberei legyenek azok, akik a velük egyenlő képzettségüekkel szemben a legkevesebb javadalmazásban részesülnek? Nem mondom én, hogy éhenhalásra vagyunk kárhoztatva, mert hiszen a lelkesedés mellett ott áll a megélhetéshez való görcsös ragaszkodás s aztán az élet óriási forgatagában iskolán kivül vagyunk kénytelenek kergetni, hajhászni a kenyeret, kárára a tanügynek, romlására a magyar nemzet szellemi fejlődésének. Elismerem, hogy történtek kísérletek anyagi helyzetünk javítása érdekében az által, hogy egyes egyházak tetemes államsegélyben részesülvén, megadták a törvényben is biztosított 1000-1100 kor. fizetést. Azt hiszem azonban, fehér holló az, hogy, mint például a nyíregyházi ref. egyház főgondnoka és presbitériuma ne csak ígérgesse, tervezze, de mint halljuk, anyagi erejéhez mérten a legrövidebb idő alatt biztosítsa is tanítóinak" a tisztességes megélhetést s megszabadítsa Őket a különböző magán foglalkozások súlyos terhétől, melyből haszna, — mint mondám, — sem az egyháznak)* sem a hazának nem lesz soha. Ha már a nemtörődömség ily szomorú helyzetet teremtett számunkra, hát ti tanítótestvéreim megragadtatok-é minden alkalmat felvilágosítani az egyházi elöljáróság tagjait, hogy az 1907. évi XXVI. t.-c. 2. és 3. § a egyenesen feljogosítja az egyházakat arra, hogy a kormánytól kapott segélyek elvesztése nélkül az állami tanítókéval egyenlő színvonalra emelhetik fizetésteket? Vájjon férfias komolysággal hirdetitek-é, hogy immár ütött az utolsó óra s a midőn a jóakarathoz, a pártfogáshoz appelálunk, nyúljon ki-ki saját lelkiismeretéhez s aztán kérdezze meg önmagától, meggyőződése-é, hogy az oly sok nélkülözést eltűrni kénytelen magyar tanítóság, — bár minden erejét megfeszítve is — képes lesz valaha meghódítani Magyarországot? Igen! A meggyőzés az, mely biztosítja a sikert! Ki kell lépni azért mindnyájunknak a porondra s bebizonyítani, hogy győzedelmes csatát nyerni csak megelégedett hadsereggel lehet. És vájjon mi egy táborban vagyunk-é? A mult idők szomorú tapasztalatai beigazolták, hogy a felekezetek szerinti csoportosítások erőinket szétforgácsolták. Tömörüljünk azért egyesült erővel. Lépjen be minden tanitó a Szabolcsvármegyei Tanítóegyesületbe! Szeretettel ölel az keblére mindenkit. Nem kérdezik ott, hogy te milyen felekezetű templomban imádod a magyarok Istenét. Közös, szent eszme megvalósítása utáni törekvés uralkodik ott a lelkek felett: a legtökéletesebben felvirágoztatni a magyar tanügyet s egy szívvel-lélekkel hangoztatni, hogy a tanítóság elodázhatatlanul, a leghatározottabban kívánja, hogy végre-valahára az állásához mért tisztességes megélhetés számára biztosíttassák, r> II De, midőn ily nemes célt szolgál, nem feledkezik meg tagjainak segélyezéséről sem. Ott van az Eötvös-alappal kapcsolatban a budapesti Ferencz József Tanitók Háza, a kolozsvári Hunyadi-Ház. Sokszor jelenik meg a tanítóság igaz barátjának a „Nyírvidékinek hasábjain lelkes felhívás a belépésre. Hányan szívlelték azt meg közülünk? Szabolcsmegyének körülbelül mintegy 500, — ha nem több, — tanítója van. És bizony szomorúan kell konstatálni, hogy ezek közül fele sem tagja az Egyesületnek. „Segíts magadon, az Isten is megsegít!" Lehetetlen e közmondásnak igazságát nem éreznünk! Vetkezzük le azért az évtizedes közönyt s egyesüljünk! A mulasztást késő megbánás követheti. Fel tehát! s ne legyen a mi lelkesedésünk merő szalmaláng, hanem egy énés> egy közös gondolat: anyagi helyzetünk javulásának teljes kivívása hozzon minket egy táborba. Ismeretes, hogy a magyarországi Egyesületek egy nagy Szövetséget alkotnak. Ennek a feladata a többek között, hogy erkölcsi tekintélyének egész súlyával követeli anyagi ügyeinknek minden téren való rendezését. Ügy gondolom, hogy aug. közepe táján tartja meg gyűlését az ország fővárosában. Menjünk el oda mindnyájan s vigyünk magunkkal szent lelkesedést, erős, tántoríthatatlan kitartást s biztos reménységet az igaz ügy diadalához ! Mert az idők teljessége immár betelt. Ama paizsos férfiú pedig napról-napra jobban szorongat bennünket. Hiába! a létért való ádáz küzdelemben a lélek is elveszítheti egyensúlyát és hitét, de bízzunk, hogy a haza szebb, boldogabb jövőjét óhajtó tényezők töprengő lelke nem engedheti meg, hogy azok, akik igazi alapvetői a magyar nemzeti kultura hatalmas épületének, fásult lélekkel, örökös anyagi gondokkal terhelten robottszerüen végezzék kötelességüket. És e küzdelemben mindnyájan ott legyünk! A sajtó, a magyar nemzet közvéleménye velünk van. Én hiszek a feltámadásban ! S lelki szemeimmel látom a jövő biztató képét, látom az uj, minden tekintetben előrehaladt Magyarországot, hol a bérceken és rónákon megelégedettség honol .. . Előre azért bátran, lelkesen! Viribus unitis!! Szénégetőd